Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)

1994-09-01 / 206. szám

1994. szeptember 1., csütörtök MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL_ Szolgáltató szakszervezet Önként Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — Dr. Vasas Szilár- dot, a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-fő­kapitányság bűnügyi igaz­gatóját — saját kérésére — a belügyminiszter augusz­tus 31-ei hatállyal nyugál­lományba helyezte. A sajtó munkatársai­nak megköszönte a rendőri munka újságírói eszközök­kel történő segítését. Budapest (ISB - D. Zs.) — Az Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZ­OSZ) szolgáltató típusú szak- szervezet kíván lenni. Ennek a gondolatnak a jegyében ön­kéntes kölcsönös biztosító pénztárak szervezését kezde­ményezi, tagszervezeteivel és a Postabank Rt.-vel közösen. A biztosító pénztárak alapí­tására és működtetésére külön korlátolt felelősségű társasá­got hoztak létre, Realitás né­ven. A kft. törzstőkéje 10 mil­lió forint, amelyből az MSZ­OSZ 30, a Postabank 49, s a tagszervezetek 21 százalékkal részesednek. Mint Szabó Imre, a Realitás Kft. vezetője elmondta, a biz­tosítás új ága van kialakulóban a pénztárak létrejöttével. Gaz­dasági érdek hívja életre eze­ket, hiszen egyrészt az állam­nak is szüksége van megtaka­rításokra, másrészt a szociális ellátás (nyugdíj, táppénz) hiá­nyosságai indokolják a gondos­kodás újfajta módját. A pénztá­rak működése mindenki szá­mára hasznos. A kedvezmé­nyezetteknek azért, mert egy­fajta szociális pótlékként, nyugdíjkiegészítőként szolgál. A munkáltatóknak pedig azért, mert befizetéseikkel, hoz­zájárulásaikkal a dolgozóik iránti gondoskodást, felelős­ségérzetet fejezik ki. Ennek a magatartásnak munkaerő megtartó ereje van. Állást kereső ja­pánok keresik fel tanácsért a Tokió központjában működő munka­ügyi hivatalt. Az intézménynek igen sok munkája akad, mióta a munka­nélküliségi ráta júliusban elérte a három százalékot, amely a háború óta eltelt időszak má­sodik legrosszabb mutatója AP-felvétel Azt üzenem: ne aggódjanak Exkluzív interjú Vén Istvánnal • Fikció az egész geotermikus villamos erőmű Cservenyák Katalin Nyíregyháza (KM) — Inter­jút adott lapunknak Vén Ist­ván, az Első Magyar Geoter­mikus Villamoserőmű Kft. ügyvezető igazgatója, aki különösen nagy értékben el­követett csalás gyanújával előzetes letartóztatásban van Nyíregyházán. Mint ismere­tes, kft.-je 120 százalékot ígérve vásárolt fel kárpótlási jegyeket. Eleinte folyamatos volt a kifizetés, aztán elakadt a lánc: megyénkben 2200-an csak 20 százalékot kaptak jegyükért. — Haragszom magára, vi­szont köszönöm, hogy nem fe­lejtett el — kezdte Vén István utalva arra a rövid írásomra, amelyben az állt: általános és középiskolás matematika és fizika könyveket kért hozzá­tartozóitól. — Általános kémia volt, fizi­kai fogalmak gyűjteménye és általános matematikai szak­könyv. Akik a könyvhistóriát olvasták, joggal háborodhat­tak fel, hogy egy teljesen dek- lasszált kubikos használja fel a pénzüket. Negyven éve dolgo­zom ezen. Ha valamilyen uszítás folytán feljelentettek az emberek, vessenek maguk­ra. A rendőrségnek az a dolga, hogy ezt kinyomozza. Ötszáz tanúm van rá, hogy Boross Pé­ternek személyesen adtam át az anyagokat, s közbenjárását ígérte. □ Mégsem történt semmi. — Egy miniszterelnököt ér­het olyan csapás, hogy kezébe adnak egy dokumentumot. De a munkatársainak el kellett volna olvasni. Latorcai János­sal egy gépen utaztunk Izrael­be, azóta sem nézte át az anya­got. □ Vajon miért? — Ez az ország ilyen. Ne­kem az a párt a nyerő, amelyik ezt az ügyet támogatja. Egye­dül a gádorosi kisgazdák, a torgyánisták támogattak. Egy kanadai cég felajánlotta, hogy kész megvenni a vállalkozás egy részét. □ Csakhogy a szakértői vé­lemények szerint fikció a geo­termikus villamos erőmű. — A hasamat fogom. Nem foglalkozom már vele. □ Mekkora a vagyona? — Ha az apportálást elvé­gezzük, négymilliárd forint. Azért a húsz hektárért tízmil­lió forintot fizettem, holott megvehettem volna 800 eze­rért. Azért fizettem tízszeres árat, mert tudom, a százszoro­sát éri. □ Sokan mondják: sosem adják oda önnek a kárpótlási jegyüket, ha nem áll az akció mellé a TIB. — Logikus. A TIB érdekvé­delmi szervezét. □ Zimányi Tibor viszont úgy nyilatkozik, ő kezdettől elle­nezte. — Néhány helyi vezető fel­mérte és tette a dolgát. □ Nehéz helyzetben is van­nak. — Majd kimászunk belőle. Az erőmű menni fog. Kikény­szeríti az ország gazdasági helyzete. □ Mi érdeke fűződött az üz­lethez, ha a bróker cégeknek csak napi árfolyamon adhatta el a jegyeket. — Az a lényeg, hogy az erő­műve^ milyen arányban térül meg. ígérhettem volna többet is. □ Annak idején a Belügymi­nisztérium klubjában tartották a megbeszélést. — Ott volt hely. □ Oda bárki bemehet? — Én igen, volt belépőm. □ Nem fél az emberek ha­ragjától? — Én nem vagyok félős. □ Csalással gyanúsítják. — Nem tudom, hogy én mi­vel valósítottam meg. Nem költekeztünk túl. Mindenün­ket pénzzé tettük, odaadtuk a kárpótoltaknak. Lakbérre sem maradt. Végül üzenem a TIB- nek, a Pofosz-nak, az MDF- nek, mondják meg a kárpótol­taknak: ne aggódjanak. □ □□ Hol tart a nyomozás? — erről már dr. Szabó Sándort, a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezető­jét kérdeztem. — A tényállás egyszerű, nem nehezen megítélhető az eset. A felelősség tisztázott, az elkövetés módja és körülmé­nyei is. Ami miatt nem célunk a gyors befejezés: először is elő kell készíteni Vén István felelősségre vonását, másrészt a kár megtérülésének lehető­ségét minél alaposabban biz­tosítani. Nehogy az a vád érjen bennünket, hogy nem tettünk Vén István Török Csilla felvétele meg mindent a vagyonok fel­tárására, a társak felderíté­se érdekében. Erre igyekszünk választ kapni, amint lehet, hogy a károsultak érdekeiket érvényesíteni tudják. Az teszi sajátossá az ügyet, hogy a sér­tettek köre, az elkövetés esz­köze nem általános. □ Voltak-e tettestársai? — Célunk azt is tisztázni, hogy a csalássorozatban tény­legesen részt vevő politikai, társadalmi szervezetek — TIB, POFOSZ, MDF — vagy magánszemélyek milyen sze­repet játszottak az ügyben. A gondatlanság mindenképpen szemére vethető az érdekkép­viseleti szerveknek. □ Van-e reális esélye az erőmű megvalósításának. — A közgazdaságtudomá­nyi egyetem szakembereinek állítása szerint az EMGV kft.- nek arra sem volt esélye, hogy a hitel felvételéhez szükséges állami garanciák megadásának döntés-előkészítése megindul­hasson. Az Energiagazdálko­dási Rt. véleménye: fizikai képtelenség a találmány meg­valósítása, fikció az egész. Jó ötlet, de az iratok szerint nem is több ennél. Egy másik szak- vélemény szerint nem is volt találmány. A kft.-t 1994-ben bejegyez­ték, de a társasági szerződés feltehetően semmis — amit a bíróság jogosult megítélni — a feltüntetett tulajdonosok egy része alá sem írta. □ Van-e akkora vagyona Vén Istvánnak, hogy fizetni tudjon a károsultaknak? — Nincs. 23-25 millió forint közötti értéket tudtunk zárolni. Ez részben pénz, részben tisz­tázatlan tulajdonú ingatlan, a kft. tulajdonában lévő gépjár­művek és termelési eszközök. Teljesen más a kár megítélé­se jogi és a keletkezett pénz megítélése szempontjából. A szerződésben vállalt kötele­zettség az egyik dolog. A má­sik: mennyivel kellene rendel­keznie azok után, hogy a kár­pótlási jegyeket értékesítette. Ezek a pénzek nagyrészt meg is vannak: napi forgalmi érték­kel kellett számolni! A kifize­tések, a gazdálkodási veszte­ség egymást kiegyenlíti. ígért 1,3 milliárdot, kifizetett 500 milliót, 150 maradt a gazdál­kodásra. Magyarul: nincs mit keresni. Ez csak remélt pénz volt. Aki beszállt tudhatta, va­lakinek ezen buknia kell. □ Mire számíthatott? — A lecsurgó pénzekből jól lehet élni! Semmi egyéb szán­déka nem volt. Ehhez kellett egy jó blöff, kárpótlási jegye­ket felsorakoztatni maga mö­gé, s óriási hitelekhez juthat. Eszébe se jutott gazdálkodni. □ Sokan úgy gondolkodtak, ha kamatokkal 150 százalékot ér a kárpótlási jegy, ha ő 120- at ad, akkor is marad neki 30 százalék. — Sok a ha... Minden annyit ér, amennyiért megveszik. Márpedig a kárpótlási jegyek napi forgalmi értéke a cselek­mény időpontjában 50-60 szá­zalék között mozgott, s ezt azoknak is tudniuk kellett kel­lő körültekintés mellett, akik 120-at reméltek érte. A vártnál gyengébb dohánytermés Nyíregyháza (KM) — Bár a tavasz még szép remé­nyekkel kecsegtetett, a nyári aszály következté­ben a várt termésnek már csak a kétharmadával számolhatnak a termést július közepe óta betaka­rító dohánytermelők és a termelés-, feldolgozás fej­lesztésébe sok pénzt fek­tető NyidoferRt. Ebben az évben más növé­nyek mellett ismét aszály sújtotta kultúra lett a do­hány, miután júniustól gya­korlatilag két hónapon át nem volt csapadék. Pedig a magvetést és a többi tavaszi munkát a térség termelői időben befejezték — tanú­sítják a termeltető szakem­berei — így akkortájt min­den remény meg volt a jó közepes termésre. A július közepén indult betakarítás, illetve az augusztus 10-én megkezdődött szárazdo- hány-felvásárlás tapaszta­latai azonban azt bizonyít­ják, hogy mintegy 30-35 százalékos terméskieséssel kell az ágazatban dolgozók­nak (is) számolnia. — Mindez azért fájdal­mas a cégnek — nyilatkoz­ta tegnap lapunknak Bittner Imre a Nyidofer Rt. marke­tingigazgatója — mert idén sokat fordítottunk a ter­melés korszerűsítésére. 180 millióval támogattuk a ter­melők öntözési, 220 millió kedvező hitellel egyéb gépi beruházásait és több száz milliós összegben megelő­legeztük nekik a felhasznált kemikáliák árát. Ezenkívül korszerűsítésre került sor a feldolgozó vonalon is, ami­nek eredményeként ma a nyíregyházi központi át­vételi raktárunk minden igényt kielégítő módon mű­ködik. Ezzel szemben a ter­més mennyiségben és mi­nőségben egyaránt elma­rad, nem csak a mi, de a ha­zai cigarettagyárak várako­zástól is. Ennek ellenére a körzetünkben megtermelt minden dohányt át tudjuk venni, hisz a fermentálást szeptember 20. körül indít­juk. Államtitkári... ...kinevezések. A Magyar Köztársaság elnöke Monti Máriát a Művelődési és Közoktatási Minisztérium közigazgatási államtitkárá­vá, dr. Zsuffa Istvánt a Bel­ügyminisztérium közigaz­gatási államtitkárává ne­vezte ki. (MTI) A boszniai... ...szerb katonai alakulatok elüldöztek 232 romát Hor­vátországba, és most azt tervezik, hogy még 420 muszlimot és horvátot is ki­toloncolnak. (Reuter) A Fehér Ház... ...arra szeretné rávenni a guantánamói támaszpont­ra begyűjtött kubai mene­külteket, hogy ideiglenesen térjenek vissza Kubába, és folyamodjanak bevándorlá­si vízumért. (MTI) Megmakacsolta... ...magát Japán vasárnap pá­lyára állított hatodik táv­közlési kísérleti műholdja, amelyet a földi irányítósze­mélyzet szerdán ismételt próbálkozások ellenére sem tudott pályára átállítani. A pakisztáni... ...kormány szerdán jelezte, hogy Benazir Bhutto pa­kisztáni kormányfő nem utazik a Gáza-övezetbe, s nem óhajtja felülvizsgálni a döntést. Ä pakisztáni kor­mány egyúttal az ítélőké­pesség hiányával vádolta Jichak Rabin izraeli minisz­terelnököt. (MTI) Szombaton családi nap Nyíregyháza (KM) — A Családi Év Titkársága is hozzájárult anyagilag ah­hoz, hogy a nyíregyházi Családi Kör Egyesület szer­vezte Megyei Családi Nap jól sikerüljön. Szombaton a sóstói Paradise Centerbe várnak mindenkit — tehát nemcsak nagycsaládosokat —, akik egy kis kellemes időtöltésre, kikapcsolódás­ra vágynak. Rossz idő ese­tén sem kell a résztvevők­nek „dolguk végezetlenül” távozniuk... A program 10 órakor mazsorettbemuta- tóval kezdődik, majd tájé­koztató lesz a szépségápo­lásról és az egészséges élet­módról. Az ebédet követő­en — gulyás lesz — fórum­ra kerül majd sor, ahol a kérdésekre válaszolnak a szakemberek és a meghí­vott országgyűlési képvise­lők. Színre lép a Széltolók együttes is. A hivatalos ese­ménysor hátterében külön­féle vetélkedők, látnivalók szórakoztatják a kicsiket és a nagyokat. Szemészeti műtétekre alkalmas berendezést adtak át tegnap a SOTE-n Nagy Gábor (ISB) felvétele-----------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents