Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-06 / 210. szám
1994. szeptember 6., kedd HÁTTÉR Madarak és denevérek nyomában Környezetvédelmi panaszfalra írhatják rá a járókelők észrevételeiket Mátészalka (KM - O. K.) — Öt évvel ezelőtt alakult meg Mátészalkán a TRIDEA Természetvédelmi Oktató- központ, ám olyan nagy érdeklődés nyilvánult meg az itt folyó tevékenység iránt, hogy egy év múlva már egyesületté bővült. Az egyesület létrehozásának eredeti célja elsődlegesen a természetvédelmi oktatás, nevelés, a „zöld tudat” kialakítása volt, ám azóta számottevően kitágult a tevékenységi köre. Jellemző, hogy míg az indulásnál alig több mint száz tagot számlált ez a szerveződés, ma már csaknem háromszázat. Már maga az oktatóközponti tevékenység is rendkívül szerteágazó, elsősorban a tanuló- ifjúságot célozza meg. Iskolásoknak és óvodásoknak rendszeresen tartanak szakköri foglalkozásokat, de maguk is szerveznek szakköröket a tanintézetekben. Diavetítéssel egybekötött előadásaikkal pedig szinte az ország minden részébe eljutottak már. Emellett rendszeresen részt vesznek a tanulók megyei és országos vetélkedőkre való felkészítésében, sőt legutóbb épp az egyesület szervezte meg az általános iskolások megyei természetismereti vetélkedőjét. Daruszámlálás Mint Balogh Istvántól, az egyesület vezetőjétől megtudtuk, még ezeknél is népszerűbbek azok a terepgyakorlatok és táborok, melyekből évente többet is rendeznek. 1991-ben és tavaly a barabási Tipet-hegyen szerveztek élőhelymegfigyelő és -felmérő tábort. Ugyancsak az elmúlt évben került sor a Tiszavas- vári Bölcs Bagoly Természet- védelmi Oktatóközponttal egy madárgyűrűző tábor megrendezésére Tiszalökön, de volt denevérkutató tábor a debreceni Nagyerdőn, és daruszámlálás is a Hortobágyi Nemzeti Parkban. Két évvel ezelőtt az egyesület üzemeltetésre megkapta a tiborszállás-vadaskerti egykori úttörőtábort, mely nagyon elhanyagolt állapotban volt. Balogh István (jobbról) bemutatja a Bajkál-expedíció trófeáit Szűcs Róbert felvétele Különösen a vandálok pusztításai tettek nagy kárt benne. Az egyesület fiataljai egy „nulladik tábor” keretében hatalmas munkát végeztek, néhány hét alatt fogadóképessé tették a létesítményeket. Azóta Tiborszálláson és más helyszíneken közel kétezren kapcsolódtak be a természet- védelembe. Időközben ez a tevékenység nemzetközi jelleget öltött, mert a táboroknak már lengyel, észak-amerikai, mongol, valamint — nagy kedvezménnyel — erdélyi, ukrán és belorusz vendégei is voltak. Külön jelentőséggel bír a beteg, valamint hátrányos helyzetű fiatalok fogadása nevelőotthonokból, cigány közösségekből. Az egyesület tavaly a mátészalkai gyermekvárosból ingyenes táborozókat látott vendégül. Panaszfal A Föld Napját, valamint a Madarak és Fák Napját a szerveződés tagjai rendszeresen a természet-, illetve környezet- védelem propagálására használják fel. A kiállítások, vetélkedők, valamint ilyenkor szokásos más rendezvények mellett rendszeresítették többek között az úgynevezett környezetvédelmi panaszfalat is. Ez a városban elhelyezett kartonokból áll, melyekre a járókelők feljegyezhetik környezetvédelemmel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat, panaszaikat. Az egyesület tagjai ezeket összegyűjtik, majd az önkormányzat környezetvédelmi és városfejlesztési bizottságához továbbítják. De szerveznek szeméttelenítési és faültetési akciókat is. Ez utóbbit különösen szívügyüknek tekintik, minden év tavaszi és őszi programjai között szerepel. Eurázsiái gyűjtemény Részt vettek például Kocsord község utcáinak, valamint a kocsordi halastó környékének, illetve a tiborszállási tábor környezetének fásításában. Tavaly pedig „Ezer fát az intézményeknek!” jelszóval indítottak akciót, melynek keretében iskolák és óvodák területén telepítettek facsemetéket. Az egyesület alapelve az „ismerve lehet védeni”. Ebből kiindulva egy több ezer darabból álló eurázsiai gyűjtemény kialakításán fáradozik. Hogy nem eredménytelenül, azt bizonyítja a nagy számú trófea, agancs, kőzet, ásvány és kagyló, mely az egyesület tárlóiban található. Ezek nagy részét az egyesület tagjai gyűjtötték, akik már két expedíciót szerveztek a Bajkál-tó vidékére valamint Mongóliába. Az utazások során kialakult kapcsolatoknak köszönhető, hogy az irkutszki egyetem, valamint a Mongol Természetvédelmi Hivatal is értékes anyagokat adományozott a kialakulóban lévő gyűjteménynek. Balogh István egyébként szeptember közepén újabb szibériai és mongóliai gyűjtőútra indul, mely mintegy két hónapig tart majd. Még az eddigieknél is izgatottabban készül, mert a tervek szerint ezúttal Kína egyes vidékeire/ is kiterjesztheti kutatásait. Ám mint elmondta, nagy gondot jelent a kutatásokhoz szükséges pénz előteremtése, nem könnyű szponzorokat találni. Mint ahogy, sikerei ellenére, nincs könnyű helyzetben maga az egyesület sem. Bár a város önkormányzata lehetőségeihez mérten igyekszik segíteni, ennek eredményeként tavaly használatba vehették új székházukat, a fenntartáshoz és a működtetéshez a szükséges pénznek csak egy része áll rendelkezésükre. Nem oldja meg a gondokat a központi keret sem, hiszen az idén a kormány alig több mint egymillió forintot oszt szét az országban működő csaknem kilencven természetvédelmi oktatóközpont között. Pedig a mátészalkaiak ugyancsak megérdemelnék a támogatást, mert amit tesznek, az jóval több, mint természetvédelem. zólíthatom felségnek? V — kérdeztem álmom- L/ ban a hirtelen meggazdagodott exképviselőt, aki az egyik tévészereplés alkalmával egyáltalán nem tiltakozott, amikor a riporter feltette a kérdést, igaz-e, hogy a megye legnagyobb milliomosa, akit az emberek maguk között a megye koronázatlan királyának tartanak. Miért éppen róla kellett álmodnom? Nem tudom. Talán annyira mély nyomokat hagyott bennem a már említett tévészereplés. Ebből az újgazdagból sugározott, mit sugárzott", lávaként ömlött a beképzeltség, önmaga imádata. Almomban aztán újrafelidéződtekafelejthetetlen jelenetek. A király megengedte, hogy én is felpróbáljam a több mint száz öltönyének legszebb példányait, nyakam köré tekerhettem a kétszáz-valahány nyakkendőkollekció legdrágább darabjait, amelyek közül nem egy kétszáz dollárba került. Sokáig eltartott a szokatlan divatbemutató, de megérte. Nem akármikor turkálhat a magamfajta átlag állampolgár egy igazi kiskirály ruhatárában. Hálás is vagyok érte. Úgyszintén hálás vagyok azért is, hogy beavatott igen gazdag lelkivilágának féltett zugaiba. O bizony nem a szívére hallgat, mondta, amikor ő, vagy hatszáz embert szélnek ereszt. Menjenek ahová Páll Géza kegyes leereszkedés a szolganéphez. Lám, milyen teljes életet él a király. Senki ne gondolja, hogy csak a millióit számolgatja, azokon ül. Nem. Tud ő mulatni is, lezser lenni. De ha a helyzet úgy kívánja, élet és halál kérdésében dönt. A kocsiban, ottÁlomkirály akarnak. Elvégre ez így működik, hajtogatta. A saját tulajdonával azt csinál, amit akar. — Ha nekem úgy jó, hogy néhány száz embert elbocsássak, akkor meg is teszem, és senki nem szólhat bele. És ült, ült a kocsijában az X megye királya és folyton telefonált. Hiába, ez a nagyság átka. Igen fárasztó lehet, hogy mindenütt elérik. Még az illemhelyen sem lehet nyu- godt. Aztán peregtek a képsorok, ordináré, giccses nótázás,, homlokcsók, vállveregetés, hon, az étteremben. A kiskirály természetesen ért a kultúrához, a művészetekhez is. Nemcsak az üzleti élet vonzza, hanem a léleknemesítés is. Ezért döntöttek úgy a feleségével, hogy ki legyen a színház igazgatója. A kegyes alattvalók — a városi önkormányzat képviselői — nagyjából egyhangulat rábólintottak a parancsára. Mint minden királyságban az uralkodó szava, kívánsága szent. — Nincs ebben semmi kivetni való, a színházat is jórészt én tartom el, jogom van eldönteni, ki legyen az isii igazgató. így morfondírozott a kultúrapártoló uralkodó két üzletkötés között. Az üzlet megkötését követően huncut- kásan a néző szemébe kacsintott, mondván, „csak rajtam múlik, mikor fojtom meg a másik céget”. — Csak tessék számolni, a vagyon kétharmada az én kezemben van: Csak számolás kérdése az egész, nem tehetek róla, hogy zseni vagyok. Ez utóbbit talán nem mondta, de ez volt a dolog lényege. Hirtelen ébredtem a nyomasztó álomból. Talán mert a kiskirály azzal fenyegetett meg, hogy karóba húzat, ha rosszat merek írni róla. Aztán újra elaludtam, de nem sok örömöm volt benne. y—j gy palackba akartam t-f mindenáron vissza- JL-J préselni a nagyra nőtt kiskirályt, hátha ottmaradna és még álmomba se jönne majd elő. De nem sikerült. Sőt, ő igyekezett engem a palackba zárni, mint engedetlen alattvalót. Mit mondjak, meg is érdemiem... Ukrán maffia Balogh Géza égóta sejtjük, de most már tudjuk is, JL V hogy itt az országban az ukrán maffia. írhattuk volna persze úgy is, hogy az orosz, a litván, a tatár, a csecsen, meg még a jó ég tudja miféle nációk fiaiból verbuválódott társaság, hiszen nincs is a volt Szovjetunió utódállamai közül talán egy sem, ahonnan ne érkeztek volna igazi, nehéz fiúk hozzánk. Most, a hét végén azonban az ukránok döbbentették meg a budapestieket, ami egyébként nagy szó, hiszen a székesfővárosban egy kis lövöldözésre már alig-alig kapjákfel a fejüket a polgárok. Am ezúttal fényes nappal, az egyik forgalmas utcában szólaltak meg a puskák, géppisztolyok, s az egyik golyó egy éppen arra haladó magyar kocsit is eltalált. Nem tudni, mit derít majd ki a rendőrség, azt azonban már a laikus is látja, hogy az utóbbi időkben látványosan eldurvult az országban tevékenykedő bűnbandák ténykedése. Talán emlékszünk rá, még két-három éve is azzal nyugtattak bennünket egészen magas helyekről is, hogy hazánkban nem beszélhetünk szervezett alvilágról. A mai események ismeretében úgy tűnik, a belügy akkori vezetői vagy homokba dugták a fejüket, vagy nem merték megmondani nekünk, hogy készüljünk fel a legrosszabbakra is, többek között az utcai fegyveres összetűzésekre. Lenne persze egy harmadik verzió is, a magyar bűnüldözők csak a honi betyárok titkos útjait fürkészték, s az ottani lagymatag próbálkozásokból szűrték le azt a következtetést, hogy Magyarországon nincsenek maffiás szervezkedésekre utaló jelek. Ez talán még igaz is lenne, ha csupán a géppisztolyos leszámolásokat nevezzük maffiózós módszereknek, de hát nagyon jól tudjuk, az úgynevezett fehér galléros bűnözők, akik milliárdokat síbolnak el tőlünk, legalább akkora veszélyt jelentenek az országra, mint a primitív puskások. Mit lehetne kezdeni a szovjet utódállamokból — meg az ördög tudja, hogy még honnan — jött bandákkal, hogyan lehetne megakadályozni a beszivárgásukat, kérdezik mind többen. Tegyük hozzá, nem csak nálunk, de Európa majd' minden olyan államában, ahol kicsit is jobban élnek, mint a Don, a Volga, az Urál mentén. Erre persze a témában legjá- ratosabb újságírók sem tudnak választ adni.-m -j em is tőlük várják el l\l mindezt: hanem a 1 V rendőrségtől, a titkosszolgálattól. Nem akarjuk természetesen őket a kártyáik felfedésére kényszeríteni, megelégednénk azzal is, ha az utcákon elhallgatnának a fegyverek. Esély és egyenlőség Kállai János j apjainkban ham- f\l vadó poraiból Fő- 1 Y nix-madárként újból megéledt egy nagyon tetszetős, hangzatos és szociális érzékenységünk pá- tyolgatása szempontjából igen-igen szimpatikus fogalom: az esélyegyenlőség. Méghozzá mindennapi életünknek nem is akármelyik szférájában kelt szárnyára, Imnem éppen a közoktatás területén. (Ez korántsem lenne meglepő, ha az utóbbi négy évben hasonlóképpen kitüntetett helyen szerepeltették volna: politikusok, szociológusok, oktatáskutatók, hivatalnokok, stb.) De vajon a kinyilatkoztatáson, a vágyálmok beteljesíthetet- lenségének szintjén ugyan túl képes-e emelkedni e nemes gondolat-mag? Azon persze nincs vita, hogy egyet lehet, sőt kell értenünk azzal: a közoktatásban való részvétel joga — ami azonos a tudás megszerezhetőségével — illesse meg hazánk minden állampolgárát; ingyenesen, vagy a legminimálisabb aanyagi ráfordítások árán. A vagyon, a tehetősség ne privilegizálhasson tudásbeli monopóliumokat; ne a buksza vastagsága döntsön a diplomák és egyéb bizonyítványok sorsáról. Ám az áhított esélyegyenlőség megteremtésének feltételrendszere mindennél jóval összetettebb, bonyolultabb, egymást szorosan átfogó-szövő komponensekből tevődik össze. És közel sem csak az anyagiak benne a meghatározóak! Egyenlőség az elmékben, a fejekben, a képességekben, a tudásvágyban, az információk minőségében, tartósságában, felhasználásában — ezekre már igen nehéz deklarált elvekkel vagy ilyen-olyan adminisztratív beavatkozással irányt szabni. Vagyis: az esély megadása a tanulásra, a művelődésre, a megszerzett tudásbeli javak általi felemelkedésre — ez általában kötelező és elvárható kell, hogy legyen egy demokráciára hangolt társadalomban. De az a bizonyos egyenlőség ennek megléte esetén sem garantálható. Sem ma, sem „távlatosan”. Kultuszminiszterünknek tették fel a közelmúltban a kérdést: miként tudják biztosítnai az oktatás terén az esélyegyenlőséget. A válasz: — Inkább azt mondom: szeretném, ha csökkenteni tudnánk az esélyegyenlőtlenséget. Azt hiszem, ezzel maximálisan egyetérthetünk!
