Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)

1994-09-22 / 224. szám

1994. szeptember 22., csütörtök TÚL A MEGYÉN Keiet»Magyaror$zág fi Klinika­csőd Debrecen (MTI) — A Debreceni Orvostudomá­nyi Egyetemtől csaknem százmillió forintot vont, il­letve von el az év végéig a központi költségvetés. A DOTE vezetői megértik, hogy az ország nehéz gaz­dasági helyzetben van, de ilyen mérvű elvonás az egyetem, illetve a klinikák működésképtelenségéhez vezethet — mondta Ger­gely Lajos rektor, az intéz­mény helyzetét bemutató szerdai sajtótájékoztatóján. Kecskés Gábor, a DOTE gazdasági főigazgatója az elvonás nagyságát érzékel­tetve hozzátette: az év utolsó négy hónapjában 54 millió forinttal, vagyis ha­vonta 15 százalékkal csök­ken az orvosegyetem köz­ponti támogatása. A klini­kák 65-70 éves épületei teljesen elöregedtek, fel­újításuk elodázhatatlan, de nincs rá pénz. Mindezek miatt az egyetem bevétel- szerző tevékenységre kényszerül, s privatizálni készül a klinikákat kiszol­gáló infrastrukturális hát­teret. Bíró Vilmos professzor, a debreceni baleseti se­bészet vezetője drámai hangon sürgette a heli­kopteres betegszállítás gyors megvalósítását a keleti országrészben. Mint mondta: ha valakit a kór­háztól 20-30 kilométernél nagyobb távolságban ér súlyos baleset, gyakorlati­lag esélye sincs rá, hogy idejében kórházba kerül­jön. Titkos­szolgálat Budapest (MTI) — A készülő nemzetbiztonsági törvénytervezetről tájékoz­tatta a képviselőket Katona Béla, a polgári titkosszol­gálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter az Or­szággyűlés Nemzetbizton­sági Bizottságának szerdai zárt ülésén. A miniszter az MTI-nek elmondta: fontosnak tartja, hogy a parlamentben kép­viselt frakciók már a tár­caközi egyeztetés szaka­szában megismerkedjenek a törvénytervezettel, felte- hessék kérdéseiket és meg­fogalmazhassák javaslatai­kat. A törvényjavaslatot valószínűleg már október­ben benyújtják a T. Ház­nak, ugyanakkor néhány kérdés még mindig nyitott. Nem dőlt el, hogy az ügyészség, a bíróság, vagy az igazságügyminiszter ad­hasson engedélyt titkos- szolgálati eszközök alkal­mazására. Nincs még kia­lakult koncepció abban a kérdésben sem, hogy mi­lyen módon és milyen mélységben lehessen biz­tonsági szempontból el­lenőrizni az állami szervek munkatársait. — Meg kell találni az ország érdekében végzett titkosszolgálati ku­tatás és az adatvédelem kö­zötti egyensúlyt is, és meg kell határozni azoknak a szervezeteknek a körét, amelyek nemzetbiztonsági érdekből a titkosszolgálat felszólítására kötelesek in­formációt szolgáltatni — mondta a miniszter. Európában példátlan A költségvetési hiány cselekvésre kell hogy kényszerítsen Budapest (MTI) — Csökken­teni a kárt, fékezni a romlást és javítani a kibontakozás jövő évi induló feltételeit — ebben foglalta össze Békési László pénzügyminiszter a pótköltségvetési törvényja­vaslat lényegét miniszteri ex­pozéjában. A pénzügyminiszter a pót­költségvetés benyújtásának sürgető voltát elsősorban a cselekvésre kényszerítő gaz­dasági helyzetben jelölte meg. A magyar gazdaság szerinte széles körű és mély transzfor­mális válsággal küzd, s mivel még nem zajlottak le azok a strukturális átalakulások, ame­lyek megalapoznának egy egészséges gazdasági fejlő­dést, a közvetlen cél a stabi­lizáció. A magyar gazdaság­nak komoly egyensúlyi prob­lémákkal kell szembenéznie, a fizetési mérleg tavaly Közép- Kelet-Európában is példátlan 3,5 milliárd dolláros hiánnyal zárult, és idén az első hét hó­napban is elérte a 2,3 milliárd dollárt, miközben a működő­tőke-beáramlás is visszaesett, mindössze 600 millió dollár volt ebben az időszakban. Az ország nettó adósságállomá­nya 1990. és 1992. között 3 milliárd dollárral csökkent, viszont az elmúlt 18 hónapban 5 milliárd dollárral emelke­dett. Az idén megindult gazdasá­gi növekedést a külső eladó­sodás és az államháztartási hi­ány emelkedése finanszírozza, s ez utóbbit nem fedezik a la­kossági megtakarítások, ami a külső eladósodás további emelkedéséhez vezet. Ezzel egy időben a gazdaság a 70-es évek közepének jövedelemter­melési szintjén áll, s a ver­senyképessége sem javult az elmúlt években. 1994 első nyolc hónapjában pozitív ele­mek is jelentkeztek a gazda­ságban, mint például az export 12-13 százalékos növekedése, ami azonban még mindig el­marad az import 14-15 száza­lékos emelkedésétől. így hó­napról hónapra tovább nő a deficit. Egy ilyen alapokra he­lyezett növekedés, beavatko­zás nélkül, már 1995-ben megoldhatatlan finanszírozási feladat elé állítaná az országot. A pénzügyminiszter szerint az államháztartás bevételi oldala összeomlott, a mély re­cesszió, az állami vállalatok privatizációja, a bankok ter­heinek növekedése rendre mérsékelte a bevételeket, mi­közben a feketegazdaság egy­re nagyobb térnyerése tavaly 35-40 milliárd forinttal csök­kentette az államháztartás bevételeit, és növelte a lakos­ság vásárlóerejét. Ehhez járult hozzá az a gaz­daságilag irracionális lépés, amely a társadalombiztosítási járulékok adómentessé téte­lével növelte a nettó reálkere­seteket. Észak-írország katolikus vezetőjét, John Hume-ot fogadta kedden irodájában Clinton amerikai elnök. A megbeszélésen az ír vezető nagyobb gazdasági segít­séget kért az amerikai kormánytól AP-felvétel Katonatiszt volt az ámokfutő Peking (MTI) — A kínai had­sereg egy főhadnagya követte el kedden Pekingben a nyolc halálos áldozatot követelő gyilkosságsorozatot — kö­zölte szerdán a kínai fővá­ros rendőrfőkapitánysága. A szűkszavú jelentés csak utal a gyilkos lelkiállapotára, de nem derít fényt véres tettének in­dítékára. A rendőri jelentés szerint a tettest, Tien Ming-csien főhad­nagyot előzőleg megfenyítet­ték elöljárói abban a Peking környéki laktanyában, ahol szolgálatot teljesített, mert megverte egyik beosztottját. Tien ekkor fegyverrel kény­szerítette az alakulat egyik te­repjáró gépkocsijának sofőr­jét, hogy hajtson vele a város­ba. A Csienkuomen városrész­be, a kínai főváros diplomata­negyedébe érve lövöldözni kezdett AK-47-es géppiszto­lyával az arra haladó járóke­lőkre és gépkocsikra. Nem tűnik ki a jelentésből, hogy a tettes tudatosan válasz­totta-e ámokfutása helyszínéül a diplomatanegyedet. Rejtély marad egyelőre, hogy tragikus véletlenségből került-e az ál­dozatok közé egy iráni diplo­mata és kilencéves kisfia, vagy esetleg kifejezetten ki­választott célpontok voltak. Egy nem hivatalos értesülés szerint az ámokfutó a Tienan- men térre akarta vitetni magát, de a sofőr letért a térre vezető főútról, fának rohant a jármű­vel, kiugrott belőle és elme­nekült. Hasonló esetre még nem volt példa a kínai fővárosban. Pekingben híresen jó volt ed­dig a közbiztonság, különösen a belterületen. Az őrült véron­tás a város egyik legforgalma­sabb pontján, a központi su­gárút és a kiskörút keresztező­désében történt, a diplomaták lakhelyéül kijelölt négy lakó­telep egyikének tőszomszéd­ságában. A telep lakói közül többen szemtanúi voltak a vé­rengzésnek. Beszámolóik sze­rint a gyilkos nyugodt lép­tekkel sétálgatott a hatsávos kiskörút mentén, és közben vaktában lövöldözött. Hamar utolérjük a Nyugatot Washington (MTI) — Egyre növekszik azoknak a közép- és kelet-európai vállalatoknak a száma, amelyek a nyugati nor­máknak megfelelő minőségű terméket gyártanak: gazdasági sikereik jelzésként szolgálnak arra, hogy a térség országai — kiváltképpen Lengyelország, Magyarország és Csehország — hamarabb utolérhetik a Nyugatot, mint sok ember gondolná — írta a The Wall Street Journal. Az amerikai üzleti körök be­folyásos lapja szerdai szá­mában tudósítójának tollából közölt körképet a régió gaz­dasági fejlődéséről. A kecskeméti keltezésű, több oldalas tudósítás többek között az 1990-ben privatizált és nyugati berendezésekkel felújított Petőfi Nyomdapari Rt. példájával mutatja be a mélyreható változásokat. — Részben a nyugati be­ruházásokra támaszkodva, részben a nyugati import nyo­másának engedve a térség ipara arra törekszik, hogy öt­vözze a korszerű termelést a hagyományosan olcsó mun­kaerővel, ezzel pedig mind ko­molyabban fenyegeti a a Nyu­gatot. Csehország teljes ki­vitelében ma már hetven szá­zalékkal részedesednek a nyu­gati államok, szemben az 1989-es 31 százalékkal — írta a tudósító. Utalt rá, hogy már több mint negyven magyar vállalat meg­kapta az „ISÓ-9000” minősí­tést, azaz eleget tettek a Nem­zetközi Szabványügyi Szer­vezet (ISO) minőségi köve­telményének. A The Wall Street Journal ugyanakkor megjegyezte, hogy a fejlődés nem mindig egyenletes és általános: tudo­mása szerint a Videoton Hol­ding harminchat vállalata kö­zül még csak tizenkettőnél in­dítottak be minőségszavatoló programokat. Ennek igazolá­sára beszámolt arról, hogy a Zwack Unicum Rt. milyen sikeres lépéseket tett régi dics­fényének visszaszerzésére és a külföldi vetélytársak vissza­szorítására. Tanítási szünet kolera miatt Kijev (MTI) — Október 1-jétől bezárják Jalta, Alus- ta és más krími üdülőhe­lyek szanatóriumait, Szim- feropolban és a közeli kör­zetekben beszüntetik az ok­tatást — közölte szerdán Szimferopolban Valeríj Szamoplavszkij ukrán mi­niszterelnök-helyettes, akit Leonyid Kucsma államfő a dél-ukrajnai járványok le­küzdésének irányításával bízott meg. A kolerajár­ványhoz a hét elején a dif- téria és egyes településeken a fertőző májgyuladás is csatlakozott, ám e két be­tegség még nem szedett ál­dozatot. Szamoplavszkij elmond­ta, hogy a rendőrséget és a katonaságot is bevetették a kolera elleni harcban. A ve­gyes járőrök főleg a Krím­ben és a dél-ukrajnai me­gyék városaiban tevékeny­kednek. Feladatuk az, hogy begyűjtsék és lokalizálják azokat, akik nem a Krím­ben vagy környékén lak­nak. Fennáll a veszély ugyanis, hogy elhagyva a félszigetet, más körzetek­ben terjesztik a fertőzést. A déli megyékben több mint százötven olyan emberről tudnak, akik a napokban jöttek a Krímből. A kolerában eddig nyol­cán vesztették életüket, a betegek száma meghaladja a százat, az elmúlt egy hét alatt pedig 1200-an kerül­tek kórházba koleragyanús tünetekkel. Hfrmustra Szabadon... ...bocsátották Romániában az utolsó két volt kommu­nista vezetőt azok közül, akiket az 1989. decemberi fordulat után bebörtönöz­tek. (MTI) A kanadai... ...Niagara Fallsban rendez­ték meg a „Magyar Nem­zeti Emigrációs Vezetők” harmadik kerekasztal-érte- kezletét. (MTI) A floridai... ...Cape Canaveral helyett a kaliforniai Edwards légitá­maszponton kedden, kö­zép-európai idő szerint ke­véssel éjfél előtt landolt a Discovery űrrepülőgép. (MTI) A boszniai... ...szerbeknek ki kell von­niuk nehézfegyvereiket a Szarajevót körülvevő tilal­mi zónából, ellenkező eset­ben NATO-légitámadással kell számolniuk — közöl­ték magas rangú ENSZ-for- rások Szarajevóban. (MTI) Kedden készségét... ...nyilvánította Jimmy Car­ter arra, hogy közvetítsen az észak- és a dél-koreai el­nök csúcstalálkozójának nyélbe ütésében. (MTI) Horn Gyula mentelmi joga Budapest (MTI) — Az Or­szággyűlés Mentelmi, Ösz- szeférhetetlenségi és Man­dátumvizsgáló Bizottsága szerdán zárt ülés keretében szótöbbséggel úgy döntött, hogy nem javasolja az Országgyűlésnek Horn Gyula mentelmi jogának felfüggesztését. A miniszterelnököt Mó­kus Áron, az Összeeskü­vők: a nietzschei birodalom című könyv szerzője jelen­tette fel a hódmezővásárhe­lyi bíróságon. A magán­indítvány szerint Horn az egész magyarságot állította be bűnösnek azzal, hogy egy nyílt levélben bocsána­tot kért a második világhá­borúban elpusztított zsidók miatt. Az ügy parlamenti bi­zottsági megtárgyalására a hódmezővásárhelyi bíróság megkeresése alapján került sor. Minderről Géczi József (MSZP) a mentelmi testület elnöke tájékoztatta az MTI munkatársát. Horn Gyula mentelmi jogának felfüggesztéséről minden valószínűség sze­rint a parlament jövő keddi plenáris ülésén születik végleges döntés. HIRDETÉS MOST MEGINT JOBB EGGYEL 1 . í / ÍJ *jf ffj j / /Q HSfiSusMt&wmlJ BANK f\ / £ ‘ Y' ÍZ - ; r" j £ , Betéti kamataink szeptember 19-től ‘ ! 1%-kal magasabbak I MOST MEGINT JOBB EGGYEL

Next

/
Thumbnails
Contents