Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)

1994-09-13 / 216. szám

1994. szeptember 13., kedd GAZDASÁG Üres cégek nagy adóssággal Az Adóaktuál Kft. 25 cég felszámolását végzi • Az eljárás hosszadalmas Nyíregyháza (KM - MCS) — A nyírmeggyes! Maszovker Kft., a nyíregyházi Mező- trade Systems Rt. és a nyír- lugosi Cser-Konzerv Kft., mint jelentősebb vagyonnal rendelkező cégek is szerepel­nek azon a listán, amelyek felszámolásával a bíróság a nyíregyházi Adóaktuál Kft.-t bízta meg. A társaság a fel­számoláshoz szükséges jogo­sítványt alig egy éve szerezte meg, azóta 25 cég felszámo­lását végzi. A kft.-t három éve három ma­gánszemély alapította, a fel­számolások mellett kereskede­lemmel (a Favorit üzletházat működtetik), adótanácsadással és könyvszakértői munkával is foglalkoznak. A felszámolá­sok eddigi tapasztalatairól Ve- ze Andrást, a kft. egyik tulaj­donosát kérdeztük. □ Az első pályáztatásnál nem indultak, utána viszont meggondolták magukat, pá­lyáztak és megkapták a felszá­moláshoz szükséges engedélyt. Miért csak a második körbe léptek be? — Abból a négy megyei cégből, amely az első körben megkapta az engedélyt, kettő­nek a tulajdonosaival már ko­rábban jó baráti és szakmai kapcsolat alakult ki, az ő pél­dájuk inspirált bennünket a pá­lyázat beadására. Az engedély kézhezvétele után elég nehe­zen indult be a munkánk, hi­szen induláskor kisebb cégek felszámolását kaptuk, amit eleinte nehezményeztünk, de utólag elismerjük, indokolt volt, hiszen kellő tapasztalat kell ehhez a munkához. Ebben a többiek is segítenek, hiszen szakmai megbeszéléseken szinte valamennyi megyei fel­számoló cég vezetőivel kon­zultálunk. □ Ezeknek a kis cégeknek a többsége valóban üres, se egy fillér vagyona nincs, se fellel­hető tulajdonosa? — Többsége igen. A felszá­molás alá kerülő cégekre jel­lemző, hogy nagy adósságál­lománnyal rendelkeznek, amit némi kintlévőség csökkenthet. Utóbbi viszont nincs teljes egészében' dokumentumokkal bizonyítva, partnereik szintén fizetési gondokkal küszköd­nek, gyakorlatilag fizetéskép­telenek, emiatt a kintlévősé­gek behajtására alig van esély. A felszámolás alatt lévő cégek adóssága vegyes, nagy összeg­gel tartoznak a bankoknak, az adóhivatalnak, a tb-nek, de azért vannak szállítóik is, akik nagy összegű követelésekkel állnak sorban, amelyek ki- egyenlítésére a legtöbb eset­ben nincs lehetőség. Jellemző­en ezek a cégek egyáltalán nem működnek, a tulajdonost, az ügyvezető igazgatót alig lehet utolérni, mert utóbbit a felszá­molás előtt elküldték, felmen­tették, de ezt a cégbíróságon nem jelentették be. Emiatt ezek a cégek szinte gazdátla­nok. A tulajdonosok főleg szervezetek, a képviseletet pedig kézről kézre adták. Ere­deti állapotot lehetetlen talál­ni. □ Ennél a 25 cégnél külön- külön kijelöltek felszámoló biztost, akik végigviszik a fel­számolást? — Nem ez a szisztéma mű­ködik. Néhány cégnél a mun­katársaink, mint felszámoló biztosok irányításával zajlik a felszámolás, viszont a már említett üres cégeknél a felszá­molást én végzem és emellett egy szűkebb apparátus készíti az adminisztratív munkát. Mindennek a költségeit a már működő vállalkozásunkból fi­nanszírozzuk. Idén már olyan cégeknek a felszámolására is kijelölte a bíróság a társasá­gunkat, amelyek vagyona szá­mottevő. Ezeknél nemcsak az első kategóriákban szereplő hitelezők érdekeit vesszük fi­gyelembe, hanem a többiekét is. Olyan adásvételi szerződést nem fogunk aláírni, amelynél a vételár meg sem közelíti a reális értéket. Ugyanakkor azok a vevők, akik a felszá­molás alatt lévő cégeknek bi­zonyos vagyontárgyait meg akarják vásárolni, sokszor azt hiszik, fillérekért hozzájuthat­nak berendezésekhez, eszkö- zökhez és még hangoztatják is például egy-egy gép vásárlá­sánál, hogy a kikiáltott árért már újat tudnának venni. Erre csak az a válasz: vegye meg akkor az újat. □ Sikerült-e az egy év alatt valamelyik cégnek a felszá- molásást lezárni? — Nem, ugyanis annak el­lenére, hogy üresek a cégek, egyszerűnek tűnik a felszámo­lásuk, eljárás szempontjából időigényesek. Az adóhivatal, a tb a tevékenységük befejezé­sekor leadott bevallás és mér­leg alapján ellenőrzi ezeket a cégeket, csakúgy mint a fel­számolás befejezése előtt. A kintlévőségek behajtására a szükséges intézkedéseket meg kell tenni, akkor is ha tudjuk, azok eredménytelenek lesz­nek. Emiatt aránylag hossza­dalmas procedúra egy felszá­molás. A törvény indokolt ese­tekben egyszerűsített eljárás­sal történő felszámolást is lehetővé tesz. Ezzel élve a kö­zeljövőben több felszámolási eljárás befejezését tervezzük. A külföldiek jobban fizetnek Nagy eltérések a kelet-közép-európai országok és térségek fizetéseiben Budapest (MTI) — Jelentős különbségek tapasztalhatók a kelet-közép-európai országok­ban elérhető keresetekben — állapítja meg az ÖPWZ- Ausztria legnagyobb gazdasá­gossági elemző és független menedzserképző központjá­nak — felmérése, amely kez­dő, illetve három-ötéves gya­korlati idejű, különféle vég­zettségű szakemberekre ter­jedt ki. Gyorshírek A Hungarian... ...Business Weekly az Egyesült Államok üzleti köreit szeretné ellátni színvonalas információk­kal a magyar gazdaságról. (MTI) Az Orchidea... ...Étterem Budapesten csü­törtöktől 99 féle ételt egy­ségesen 199 forintért kínál, amellett új szolgáltatása az üzleti ebéd. (MTI) A Ganz... ...Hunsiet Vasúti Jármű­gyártó Rt. megkezdi a Ma­láj Nemzeti Vasúttársaság (KTMB) megrendelésére gyártott villamos motorvo­natok szállítását. (MTI) Brazíliában... ...csütörtökön beiktatták tisztségébe az új pénzügy- minisztert, Ciro Gomest. (MTI) A Szolnoki... ...Mezőgép Rt. négy egy­ségét hirdette meg érté­kesítésre. (MTI) A panelos... ...lakóépületek felújítása című kézikönyv a napok­ban jelent meg, amely mintegy 500 ezer nagypa­nelos technológiával épült lakás tulajdonosának nyújt segítséget. (MTI) Az egyetemi végzettségű kezdők keresete Szlovéniában a legmagasabb, schillingre át­számítva 8700 ATS. Ezt kö­veti Lengyelország 4200, Ma­gyarország 3500, Csehország 2500 és Szlovákia 1800 schil- linggel. Ausztriában ugyan­akkor ez a kategória átlagosan 25 ezer schillinget keres. A három-ötéves gyakorlat esetén ugyanezt a sorrendet figyelték meg a felmérés készítői. Tiszavasvári (KM - NyZs) — A technológiai fegyelem ja­vításával az aszályos évek el­lenére is nagyobb termés­hozam érhető el a kukorica­termesztésben — foglalható össze legfontosabb üzenet­ként a Tiszavasváriban szep­tember 9-én megrendezett kukoricabemutató üzenete. A tiszavasvári Munka Mező- gazdasági Szövetkezet, va­lamint a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Rt. szervezésében lebonyolí­tott termesztési tanácskozás mintegy száz résztvevője rész­A felmérés készítői nem­csak az egyes országok, de or­szágokon belül a vállalattípu­sok között is számottevő kü­lönbségeket találtak. A kis- és középvállalkozások többsége sokkal jobban fizet, mint a nagyvállalatok. A nagyválla­latok még tartják a korábbi évek kereseti szerkezetét, nem eléggé rugalmasak, hogy a tel­jesítményekhez igazítsák a fi­zetéseket. A különbségek sok­letes tájékoztatást kapott a legújabb fajtákkal folytatott kísérletek eredményeiről, a si­keres termesztéshez szükséges technológia elemeiről. A szak­emberek véleménye szerint a tartós csapadékhiány okozza ugyan a legnagyobb problé­mát a gazdálkodóknak, de ko­rántsem írható minden az idő­járás számlájára. Az adott tájegységhez iga­zodó fajtakiválasztás, a szak­szerű tápanyagutánpótlás és növényvédelem, a minőségi munkát végző gépek alkalma­zása a jelenleginél magasabb hozamot eredményezne a szór a jövedelem 50 százalékát is elérik. Megfigyelték, hogy a nagyobb városokban körül­belül 50 százalékkal keresnek többet mint vidéken. Nagy a különbség a tisztán hazai, il­letve a külföldi érdekeltségű vegyes vállalatoknál elérhető jövedelmek között. Csehor­szágban például a felsőfokú végzettségűek a vegyes válla­latoknál 330 százalékkal ke­resnek többet. mostoha körülmények köze­pette is. A szövetkezet ter­mesztési kísérleteit értékelve Morovszki György elnök a kalászosok és a cukorrépa mellett egyik legfontosabb célterületként említette a ku­koricatermesztést. A rendsze­resen megtartott s egyre na­gyobb érdeklődéssel kísért technológiai bemutatókon a ku­tatás legfrissebb információi­val látják el a gyakorlati szak­embereket. A legutóbbi kuko­rica bemutatót is szabadföldi szemle zárta, amelyet termés­becslési versennyel tették han­gulatosabbá a szervezők. Aszálykárok mérséklése Minden növényhez technológiai fegyelem szükséges Ak Adós talpra! Fizetésképtelenség • Újabb hitel Budapest (MTI-Kopátsy Sándor) — Hat éve vissza­térő figyelmeztetése a pénzügyminisztereknek, hogy a fizetésképtelenség veszélye már olyan közeli és olyan nagy, hogy elke­rülése érdekében minden áldozatot el kell visel­nünk. Ez az ijesztés utol­jára a Németh-kormány idején volt eltúlzott, majdnem akkora, mint most. Nem jó az embe­reket olyannal ijesztgetni, amiről nem tudják, hogy mi az. Ez teljes mértékben vonatkozik a fizetéskép­telenségre. Pedig nincs benne semmi titokzatos, előfordulhat, hogy az adós nem tud fi­zetni, vagyis fizetésképte­len. Gyermekkorom falva­iban semmitől sem féltek jobban, mint a végrehaj­tótól. Most azonban más világ van és másról van szó. A hitelezőnek nincs joga és eszköze a végrehajtásra, legfeljebb nem kölcsönöz többé annak, aki megtagad­ja a fizetést, azaz fizető- képtelennek deklarálja ma­gát. Ezt azonban a hitele­ző még akkor sem fogadja el, ha már teljesen re­ménytelen az eset. Mindent megtesz annak érdekében, hogy az adósa talpra álljon. Még akkor is ad hiteleket, ha alig van reménye, mert a tények elfogadása neki sokkal többe kerül, mint az adósának. Ezért aztán ha kell, újabb hiteleket is ad. Erre mondják, hogy újabb hitelekkel fut a pénze után. Azt már kevesebben, de még mindig elég sokan tudják, hogy nálunk a rossz hitelekkel terhelt bankok nem voltak hajlandók be­vallani, hogy az adós, vesz­teséges vállalataik fizetés- képtelenek. Pedig ezt mind ők, mind az adósaik, mind a pénzügyminiszter, mind a közvélemény tudta. Még a legreménytelenebb esetben is adták az újabb hiteleket, csakhogy ne kelljen az adó­sukat fizetésképtelennek nyilvánítani! Ebben az eset­ben ugyanis a bankok lettek volna fizetésképtelenek. In­kább megvárták, amíg az állam szanálja, rendezi va­lahogyan a rossz adósok helyzetét és vele a bankokét is. A mi hitelezőinknek bő­ven vannak nálunk rosz- szabb adósaik. Jelenleg mintegy 3000 milliárd dol­lárnyi hitel van kint nálunk rosszabb adósoknál. Min­ket a legrosszabb indulatú revizorok is a rossz adósok legjobb tizedébe sorolhat­nak. A hitelezőknek tehát eszükbe sem jut rajtunk kezdeni a fizetésképtelen­séget, ha netán ilyen eszük­be jutna bárkivel kapcsolat­ban. Mindent egybevetve: a fizetésképtelenséggel való ijesztgetésnek nincs reális alapja. Oka csak az lehet, hogy az illetékesek az újabb terhek viselését a megfélemlítéssel akarják elfogadtatni. Ez nagyon rossz taktika, mert a megi­jesztett ember teherbíró ké­pessége sokkal kisebb, mint a bátoré, a pesszimista gaz­daság teljesítőképessége, takarékossága sokkal ki­sebb mint az optimistáé. A kormánynak tehát nem a pesszimizmust, az ijedsé­get, hanem az optimizmust és a bátorságot kellene ger­jeszteni. Ha tehát egy kormány­zat áldozatvállalást kér, akkor ne ijesztgessen, hanem bátorítson. Külö­nösen nem volna szabad olyan ördögöt festeni a fal­ra, amit már korábban is tett, de az soha nem jelent meg. Ezt a népmese böl­csessége évszázadok óta is­meri, a „Jön a farkas!” vészkiáltás ijesztgetésével. Különösen elkerülendő az ijesztgetés a demokráciá­ban, ahol a politikai fent- maradás alapfeltétele a sza­vahihetőség. m Árfolyamok Kárpótlási jegy wkhkm Tőzsde Index (ideiglenes) szeptember 12-én: 1663,07 (-7,83) Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1994. szeptember 12. Valuta Deviza Kanadai dollár 77,89 79,41 79,03 Pénznem ______Vétel Eladás Közép árf. Kuvaiti dinár 35735 364,51 36255 Német márka 69,43 70,63 70,07 Angol font 165,60 168,60 168,16 Norvég korona 153? 16,06 15,94 Ausztrál dollár 79,23 8057 8024 Olasz lírai 1000) 68,23 69,45 68,87 Belga franki 100) 337,04 342,54 340,47 Osztrák sc.(100) 986,76 1003,46 99535 Dán korona 1756 17.86 17.74 Port. esc.l 100) 68,01 69,15 68,74 Finn márka 21.43 21,77 21,72 Spanyol pes.(100) 8335 84,81 8427 Francia frank 20,26 ».60 »,46 Svájci frank 83,34 84,66 84,17 Holland fonni 61.97 63,01 6251 Svédkorona 14,17 14,41 1435 ír font 16330 166.60 165.79 liSA dollár 106,56 108,56 107,86 Japán jen (100) 107,83 109,69 108,95 ECU 132,» 13454 133# Nem egyformán viselik az aszályt a különböző kukoricafajták A szerző felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents