Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-01 / 206. szám
1994. szeptember 1., csütörtök CSUPA ÉRDEKES Kelet-Magyarország 15 A világ legfiatalabb hegymászója A csúcsdöntés expedíciója várhatóan 40 ezer dollárba kerül — a szülőknek Middletown (AP) — A tizennégy esztendős Mark Pfetzer lelkesen edz, hogy világrekordot dönthessen és ő legyen a Mount Everestet meghódító legfiatabb hegymászó. Eddig több mint 370-en jutottak fel a Himalája 8853 méteres csúcsára, 109-en azonban életüket vesztették, mielőtt elérték volna céljukat. Edmund Hillary — aki 1953-ban elsőként vetette meg a lábát a Föld legmagasabb pontján — úgy véli, hogy a fiú jobban tenné, ha otthon maradna. Kenneth és Christine Pfetzer azonban támogatják fiuk elképzelését. — Úgy érzem, nem várhatom el a fiamtól, hogy későbbre halassza terve megvalósítását. Lehet, hogy akkor megfosztanám őt attól a lehetőségtől, hogy ő legyen a legfiatalabb hegymászó, aki feljutott a Mount Everestre — mondta Mark édesanyja. — Közismert tény, hogy a fiatalokat jobban megviseli a magas hegyi klíma — mondta Glenn Porzak, az amerikai alpinista klub volt elnöke, aki 41 éves korában mászta meg a Csomolungmát. Mark, aki 11 éves korában lett fekete öves karatéban, 1992-ben kezdett érdeklődni a hegymászás iránt, miután részt vett egy sziklamászó táborban. A fiú tavaly már 5000-5500 méteres magasságokat hódított Nepálban. Idén nyáron pedig feljutott a perui 6771 méter magas Mount Huascaranra. Távolabbi tervei között szerepel az alaszkai Mount McKinley megmászása, illetve az Antarktisz átszelése. Addig azonban valóra kell váltania mostani álmát. Mark úgy véli, hogy jövő tavasszal éri el a csúcsot. Ekkor 15 éves lesz, két évvel fiatalabb, mint az a francia fiú, aki 1990-ben állította fel a világrekordot Everest-mászásban. Az expedíció várhatóan 40 ezer dollárba kerül majd. Az összeget a szülők szponzorok segítségével próbálják előteremteni — írta az AP. Jelentse, aki tud az orosz maffiáról! Nem akarnak élni a tanúvédelmi törvénnyel, nem kell az új személyazonosság New York (DPA) — Aki tényeket, vagy akárcsak pletykákat tud az orosz maffiáról, kéretik a New York-i FBI-hoz, az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodához fordulni. Ezzel a szöveggel jelent meg egy hirdetés egy orosz nyelvű amerikai lapban. Az amerikai szövetségi rendőrség mind keményebb küzdelmet vív a szervezett orosz bűnözéssel. A legutóbbi 20 évben csupán New Yorkba 200 ezer orosz emigrált. A Brighton Beach nevű negyed Brooklyn déli részén orosz településnek számít. Legalább 2000-re rúg azoknak a száma, akiket az FBI szeretne rács mögött látni, csupán bizonyíték hiányában nem csukathatja le őket. Az orosz bandák egymással is harcot vívnak. A legújabb áldozat az FBI szerint Naum Raichel volt, akit a nyílt utcán három pisztolylövéssel agyonlőttek. Ugyanazon a napon félholtra verték Raichel fivérét is. Az FBI nehezen jut információkhoz az orosz maffiáról. A Szovjetunióból érkezett régi emigránsok nem mernek tanúnak jelentkezni, bár Amerikában létezik egy úgynevezett tanúvédelmi törvény, amelynek értelmében tanúk más személyazonosságot kaphatnak és más városba költözhetnek. Ez azonban nem működik ebben az ügyben, mert a legtöbb orosz Brighton Beach-en kívül nem hajlandó másutt élni — írja a dpa német hírügynökség. Antarktiszi lények vannak a Marson? A kutatók a talaj mélyén tengődő baktériumokra, zuzmókra gondolnak Budapest (MTI - Press) — Ha vannak élőlények a Marson, azok csak a fagyott talaj mélyén tengődő baktériumok, vagy a sziklák hasadékaiban megbúvó zuzmók lehetnek — vélik a NASA kutatói. Esetleg fosszilis algák is előkerülhetnek az egykori tavak ágyából, medréből. Christopher McKay, a NASA munkatársa érdekes előadásban fejtette ki errőL gondolatait az amerikai Tudományfejlesztési Társaság idei látványos seregszemléjén. Szerinte ugyanis, a kutatóknak először Földünknek a Marshoz hasonlóan dermesztőén hideg régióban kellene vizsgálniuk az élet lehetőségeit, hogy azután ennek alapján jelöljék majd ki a vörös bolygó azon területeit, ahol a jövőbeli Mars-expedíciók az élet nyomait keresik. Zuzmókat például találtak az Antarktisz sziklái között, a felszín alatt. A kőzetek nemcsak megvédik a primitív növényeket a nagy hideg ellen, hanem elegendő nedvességet is szívnak magukba, ami nélkülözhetetlen a zuzmók életműködéséhez. Szibériában az örök fagy hárommillió éves rétegeiből baktériumok kerültek elő. Igaz, a Mars három milliárd évvel ezelőtt hűlt le, és az ottani baktériumok, ha voltak egyáltalán, akkor kerültek jégbörtönükbe. De hátha életre kelthetők — reménykedik McKay. A Mars egykori tavainak mélyén algák megkövült maradványai rejtőzhetnek, hiszen az Antarktisz befagyott tavaiban is találtak ilyen primitív lényeket. HIRDETÉS Sugárár: 20 millió Cincinnati (MTI) — Hatezer atomfegyvergyári dolgozó 20 millió dollár kap az Egyesült Államok energiaügyi minisztériumától radioaktív sugárzás okozta egészségügyi problémák miatt. A kárvallottak valamennyien a Cincinnatitól északra fekvő Femald atomfegyvergyárban dolgoztak 1952 és 1985 között, közülük két ezren már nincsenek életben. Panaszuk szerint munkájuk közben radioaktív port lélegeztek be és erős sugárzásnak voltak kitéve, amely körükben rendkívül magas arányú rákos megbetegedéseket okozott. A kártérítési megállapodás szerint 5 millió dolláros pénzalap létesül a panaszosok évenkénti orvosi felülvizsgálatára, 15 millió dollárt pedig kézhez kapnak, ki-ki a munkában eltöltött évek alapján. A károsultak ügyvédje elmondta, hogy a mostani kormányzat jóval megértőbben viszonyult a kérdéshez, mint az előző, amely mereven elzárkózott ilyesféle kártérítésektől. Clinton kabinetje abba is beleegyezett, hogy a jövőben a kormányzat sohasem fogja elutasítani a hasonló kártérítési igényeket, ha azokat szakértői bizottság bizonyítottnak találja. Murphy Gray busztörvénye Csak akkor jön a busz, ha már gyalog olyan közel jutottál úticélodhoz, hogy nem érdemes buszra szállnod. Most vagy soha — figyelmezteti a reklám a düsseldorfi utca járókelőit, hogy ne feledkezzenek el heti rendes lottó- szelvényük megvételéről. A tét nem kicsi: a német lottó történetének eddigi legnagyobb összege, 35 millió márka lesz szombaton az egyedüli szerencsés nyereménye AP-felvétel Le a teknősevéssel! Dzsakarta (Reuter) — Indonézia mindent megtesz annak érdekében, hogy lebeszélje az üdülőhelyként ismert Bali-sziget lakóit a kihalófélben lévő zöld teknős evéséről. — Korlátozni kellene az emberi fogyasztás céljára leölhető teloiősbékák számát — mondja az indonéz környezetvédelmi miniszter. Bagus Oka, Bali-sziget kormányzója az 1980-as évek végén évi 5000-ben maximálta a fogyasztás céljából vadászható teknősbékák számát. Ennek ellenére évente húszezer zöld teknőst pusztítanak el a húsáért és tojásaiért — vélekednek a környezetvédők. Vannak olyan teknősök, amelyeknek páncéljuk miatt kell elpusztulniuk, ezt ugyanis szuvenírként árulják a turistáknak. — Nem könnyű lebeszélni az embereket a teknősbéka-evésről, mert ez is a helyi kultúra része. Sok két- éltűt például a sziget hagyományos hindu fesztiváljaira ölnek le — mondja a környezetvédelmi miniszter. Külföldi környezetvédők szerint az utóbbi években teljesen eltűntek a zöld teknősök az indonéz partokról. Ugyancsak megcsappant a fókára hasonlító, Eszak- Ausztrália és Afrika keleti partjainál honos dugon- gok (tengeri tehenek) száma is. Pontosan nem tudni, hány zöld teknős és dugong él a trópusi szigetvilágban, számuk azonban vészesen fogy, elsősorban a helyi törvények be nem tartása miatt. Indonézia 1979-ben csatlakozott a veszélyeztetett fajok kereskedelmét tiltó nemzetközi konvencióhoz — emlékeztet a Reuter. Karlevágás lopásért Bagdad (MTI-Panoráma) — Az ókori törvénykezés szigorával csapott le az iraki igazságszolgáltatás két tolvajra. Amint azt a kormányzó Baath párt lapja, az asz-Szaura jelentette, a két férfi jobb kezét levágták és homlokukra bélyegül megkülönböztető jelet tetováltak. Egyikük autót lopott, másikuk pedig egy gyárból hozott el valamit. A növekvő bűnözés elleni harcban a kormányzó forradalmi parancsnokság tanácsa májusban döntött a szigorú iszlám törvénykezés bevezetéséről. Egyúttal felszólították a kórházakat, hogy megfelelő technikai felszereléssel készüljenek fel az amputálásokra és a tetoválásokra. Arról egyelőre nincs hivatalos kimutatás, hány bűnöző vesztette el karját a törvénykezés bevezetése óta. A budapesti Petőfi csarnokban rendezték meg a III. Nemzetközi Játékkiállítást és Fesztivált. Egész napos műsor volt, artisták, bábosok szórakoztatták a kiállítás résztvevőit Szekeres Tibor (ISB) felvétele-TÍZEK- Felszámoló K Kereskedelmi és Szolgáltató m Kft. mint az „MG. AKÁCVIRÁG” Mg. Tsz. Papos bíróság által kijelölt felszámolója nyilvános pályázatot ír ki az alábbi vagyontárgyak értékesítésére: 1. 025/b helyrajzi számú 6718 nm beépítetlen terület 67 000 Ft + ÁFA. 2. 045/h helyrajzi számú 11 661 nm terület a rajta lévő magtárral, dohányszárítóval, méregraktárral, kúttal, szivattyúházzal, beton víztározóval: 1 074 000 Ft + ÁFA. 3. 064/2-3. helyrajzi számú 12 744 nm terület 2 db dohánypajtával: 287 000 Ft + ÁFA. 4. 073/1-14. helyrajzi számú Mg. Tsz. központi telepe dohánypajtákkal, juhak- lokkal, épületekkel, víztározóval, magtár pincével, hídmérleggel, kúttal (97 720 nm) 4 262 000 Ft + ÁFA. 5. 212 helyrajzi számú faház iroda és épület (958 nm) 594 000 Ft + ÁFA. A 2—4 helyrajzi számú ingatlanok részenként is értékesíthetők: Pályázati feltételek: — a pályázatot zárt, dupla borítékban a feladó megjelölése nélkül kell benyújtani, — a külső borítékra a TÍZEK Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci M. u. 41. Pf.: 236) Bíró Miklós felszámolóbiztos, a belső borítékra a „PÁLYÁZAT PAPOS” megjelölést és a helyrajzi számot kérjük feltüntetni, — név (cégnév, cégjegyzékszám) cím, bankszámla szám — a fizetés módja és határideje — a fizetési fedezet (bankgarancia) — a bánatpénz befizetését igazoló okirat, mely az ÁFA-val növelt irányár 10%-a (a bánatpénzt a szövetkezet pénztárába kérjük befizetni). A kiíró a legmagasabb összegű ajánlattevővel köt adás-vételi szerződést. Azonos összegű ajánlat esetén a szövetkezet tagjai és hitelezői elővásárlási jogaikat a pályázat bontásakor gyakorolhatják. A kiíró fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot indoklás nélkül nyilvánítsa eredménytelennek, a befizetett összeg 8 napon belül történő visszafizetése mellett. Az ajánlatok benyújtási határideje: 1994. szeptember 23., 12 óra. Az ajánlatok bontására 1994. szeptember 26., 14 órakor kerül sor Nyíregyháza, Váci M. u. 41., a TÍZEK Kft. irodájában. Érdeklődni lehet: Bíró Miklós a 06-44-311-012 vagy a 06-42-463-512-es telefonon. •104344/1H*