Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-12 / 215. szám
1994. szeptember 12., hétfő Kelet-Magyaiország 3 HÄTJEM Farmerek voltak Belgiumban Egyetemista lányok nyilatkoznak a munkájuk során látottakról, tapasztaltakról Nyíregyháza (KM) — Nyíregyházi lányok — a Debreceni Agrártudományi Egyetem harmadéves hallgatói — a napokban tértek haza Belgiumból, ahol az IAAS nevű nemzetközi szervezet közreműködésével egy hónapos gyakorlaton vettek részt. Mit láttak, hallottak, tapasztaltak, s azokból Magyarországon mit lenne érdemes megvalósítani? — ezekről beszélgettünk. — Belgiumban egy farmra kerültünk — újságolta Köteles Rita. — A tulajdonosoknak, egy fiatal házaspárnak van egy kétezer négyzetméter alap- területű üvegháza, ahol 28 ezer tő palántát nevelnek, de nem talajban. Percre pontosan — Az üvegház földjére egy nagy fehér fóliát terítettek — vette át a szót Nagy Agnes. — Arra körülbelül 10 centiméter vastagon műanyag párnát, jobban mondva műgyapotszerű- séget helyeztek. A műanyag párnákat szintén fóliával vonták be, s az egészben lyukakat képeztek ki, amelyekbe az ugyancsak műgyapotban lévő palánták kerültek. A műgyapotból a növény valamennyi, a számára szükséges tápanyagot megkap. Egyébként a palántákat tápkockákban Hollandiából kapták. — Ha a tápanyag a megcélzott terméshozamhoz még sem bizonyulna elegendőnek, akkor azt csepegtető öntözéssel pótolják, egészítik ki — folytatta Rita. — Ott-tartózko- dásunk idején az üvegházban kígyóuborkát termesztettek. A terméssel nem kellett összevissza szaladgálni, mert biztos piaca volt. Természetesen géppel méret szerint válogatták, egyenként csomagolták, s vitték eladni, vagy leadni. A lányok elmondták, a belga farmer 24, a felesége pedig 21 esztendős. A gazdaságukban számítógép, telefon, telefax, teherautó és a különböző gépek, tehát minden, ami a munkához kell, megtalálható. Éppen a lányok ottjártakor építették a nyolcszobás házuKöteles Rita kát. A két fiatal egy éve kötött házasságot. Pillanatnyilag a 3 lakókocsijuk egyikében húzzák meg magukat. A másikban a magyar lányok tanyáztak. A különböző munkákat a házaspár irányította, ők végezték az üzleti adminisztrációt is. Alkalmaztak egy francia és egy belga munkást. Bankkölcsönt 7-8 százalékos kamatra kaptak. Azt tudták törleszteni, s amellett szépen tollasodtak is. — A gazda velünk egy időben kelt — említette Ágnes. — A munka reggel 7 órakor kezdődött, sem egy perccel korábban, sem egy perccel később. Megmondták, kinek, mi lesz a feladata, s aztán 12 óráig uccu neki... Amikor a rádióban a déli harangszót hallottuk, a munkát mindenki abba hagyta, s irány ebédelni, amelyre egy órát lehetett szánni. Azután este fél hatig megint dolgozni kellett. — A kosztról ők gondoskodtak — vette át a szót Rita. — Egészségesen táplálkoznak, többnyire barna kenyeret, sajtokat, salátákat esznek. A fűszereket szinte nem ismerik. Az adag megfelelt az igényünknek. A 45 fokos melegben kólát, narancsdzsúszt ihattunk amennyit akartunk. Ha megéheztünk, belenyúlhattunk a hűtőjükbe, ahol jobbára tejet, joghúrtot és sajtot találtunk. Szalonnát és zsíros húst még mutatóban sem láttunk. Munka után, meg hét végeken elvitték bennünket kirándulni. Mindent ők fizettek. — A melegről, a kánikuláról jutott eszembe — fejtegette Krimi rí Sy férfi állt az út Ay szélén és integetett. JL-J Salvatore Lupino, aki most tért haza Amerikából, bizalmatlan ember volt. Végtére is vagy harminc évig dolgozott a maffiának. Idegent sohasem vett fel, de ez a fickó bizalomgerjesztőnek tűnt. Fékezett. —Hová tart? —Prizzibe. — Én Palermóba megyek. Egy darabig elviszem. A stoppos hátradobta a csomagját és beült Lupino mellé. —Honnan jön? — Amerikából. Vagy harminc esztendeig dolgoztam ott. —Én is jártam arrafelé— mondta Lupino —, Chicagót és Detroitot jól ismerem. Maga merre járt? /—Mindenütt, a Niagarától Uj-Mexikóig. — Remek ország — folytatta Lupino —, de nem Szicília. Itt a legszebbek a nők. Es a legrendesebbek is. Az utas elmosolyodott. Aztán kisvártatva megszólalt. — Nem mindegyik. Lucia bizony nem voltt rendes. Szépnek szép volt. Es az apja Nagy Agnes A szerző felvételei Ágnes —, hogy az öntözést úgy oldották meg, hogy ástak, vagy ásattak egy mesterséges tavat, ahol az esővizet összegyűjtötték. Azt szűrés után még fürdéshez is használták. Ami még jó lehet valamire, azt nem dobják ki. A szervezettség, a technológiai fegyelem magas fokú. Nem kizsákmányolás — Azt hisszük a dolog lényege a nagyon átgondolt termelés, a megfelelő csomagolás és a biztos piac. A hatszoros felvásárlás ki van iktatva. A termelők ott is 5-6 órát alszanak, mégsem annyira elnyűttek mint Magyarországon. Főleg gyümölcssöröket iszogatnak, de az egy hónap során részegembert nem láttunk. Ott a munkás magától dolgozik, nem kell a háta mögött állni. Hajtanak, de megéri. A tempót nem érzik kizsákmányolásnak. Úgy tevékenykednek, hogy megtarthassák helyüket, jólétüket. Nem azt nézik, a tőkés mennyit keres rajtuk. — Szerintünk a Magyar- országon termesztettek jobb ízűek. De a belgákénak a színe gyönyörű és szigorúan méret szerint válogatott, ám a zama- tuk elmarad a magyarétól. A lányok által elmondottak eszembe juttatták azt a néhány évvel ezelőtti nyírbátori eseményt, amikor német szakemberek a magyar termelőket arról tájékoztatták, a Közös Piac országaiban miképpen adhatnának el több terméket. Az egyik szakember elmondta: a magyar mezőgazdasági cikkek zömének zamata kitűnő. Sokkal jobb, mint a Nyu- gat-Európában termett, de azoknak a színe és a csomagolása praktikusabb, tetszetősebb. S lényegében e két utóbbi miatt nem rúghatnak a magyarok labdába. Ezek után érdekes dilemma vetődik fel: szépet termeljünk és „rossz” ízűt, vagy olyat, mint most, ami finom. A megfelelő csomagolás mindkét esetben alapkövetelmény. Kíváncsiak voltunk egy tapasztalt szakember véleményére. — A megoldás az lehetne, ha Magyarországon az éghajlati adottságokat figyelembe véve — a magyar talaj használatba vétele mellett — programozott termelést teremtenének — mondta dr. Puskás Lajos agrármérnök, a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola volt docense. — Ennek megvalósítása erre a fiatal társaságra vár. A programozott termelés van amelyik növénynél megvalósítható, s van amelyiknél aligha. A csemegekukoricával most próbálkozom. Úgy vélem, az uborkánál, a karalábénál, a paradicsomnál és esetleg a virágnál a programozás elképzelhető. A borsónál nemigen. Aztán vallom, nekünk nemcsak a Közös Piacban kellene gondolkoznunk. Oda sok termékkel még jó ideig úgy sem tudunk betömi, mert a már ismert, s elfogadott szállítókat nehéz kiszorítani. Aki nem evett az ízletes magyar uborkából, vagy másból, annak úgy is az jó, amit kap. Nem földközelbe Végül a hölgyektől arról érdeklődtem: milyen a hangulat az egyetemisták körében? Ki hol és hogyan képzeli el a jövőjét? — A végzettek nagy része különböző kft.-knél és a bankoknál helyezkedett el — felelték. — Effektiven „föld közeibe” kevesen mentek. Az egyetemen sokféle szakirány létezik, például szakfordító, pénzügyi, pedagógia, vadászat. Az oktatók és a hallgatók arra törekednek, az egyetemet elvégzők bárhol állják meg a helyüket. . puskával akart kényszeríteni, hogy vegyem el. Én ekkor az első hajóval elmentem Amerikába. Kopott borítékot húzott elő a tárcájából. C. Bolaffi Örökség — Ezt a levelet az ügyvédemtől kaptam. Azt írja, hogy én vagyok a családunk egyetlen örököse. Egy házról van szó, meg némi földről. Jó lesz öregkoromra. Így aztán hazajöttem. — Az út itt elfordul, de én tovább viszem — mondta Lupino. Letértek és egyre kanyar- gósabb emelkedőn folytatták. Már látszott a kisváros, amikor baloldalt egy szeméttelep tűnt fel. Lupino megállt. — Valamit ki kell dobnom a csomagtartóból. Segítene? Kiszálltak. A sofőr kinyitotta a csomagtartót. — De hiszen ebben nincs semmi — mondta a stoppos és azonnal meg is dermedt, mert észrevette a szivére irányított hangtompitós pisztolyt. Lupino arca meg sem rándult, amikor meghúzta a ravaszt. / Átkutatta az idegen zsebeit, kivette az iratokat. Amerikai útlevél Carlo Giuliani nevére, született Olaszországban, Prizziben. Az áldozatot a szakadékhoz vonszolta és lelökte. Visszafordult és Palermo felé vette az irányt. Egyenesen a Luchesi testvérekhez ment. Az idősebb kézbe vette az útlevelet, szakértő mozdulattal kivette a halott ember fényképét és Lupino fotóját illesztette a helyére. A testvére ezalatt Prizziben járt és kipuhatolta, mi is történt a Giuliano családdal. Főleg az örökség érdekelte. Egy héttel később Lupino megjelent a hagyatékot kezelő ügyvéd irodájában és Carlo Giuliano néven bemutatkozott. Természetesen megmutatta a levelet is. — Gratulálok, Giuliano úr. Szép kis birtokhoz jutott. A házhoz ugyanis tekintélyes föld is tartozik, terhelés nélkül. A városban gyorsan elterjedt a hír, hogy Carlo Giuliani hazajött. Az utcán több idős ember is megállította, legalább azért, hogy kezet fogjon vele. A ház csakugyan szép volt. Lupino kinyitotta az ajtót, belépett. A lakás sötét volt és hűvös. Körbejárt, mintegy szemügyre vette az örökségét. Jómódú lehetett az örökhagyó, gondolta. Na, legalább itt majd nyugodtan élhet és senki sem firtatja a múltját. Ki gondolná, hogy Salvatore Lupino itt, a világ végén húzódik meg... y-jr opogtak. Ajtót nyilú tott. A küszöbön az a\. egyik férfi állt, úgy rémlett, hogy délután már lekezelt vele. Most azonban nem nevetett, morc volt és puska volt a kezében. — Giuliano, elfelejtettél valamit, amikor visszajöttél. Megfeledkeztél Luciáról és az apjáról. Hát ez nagy hiba volt. Tudhatnád, hogy Szicíliában nem felejtenek az emberek. Ezek voltak az utolsó szavak, amelyeket Salvatore Lupino a földi életében hallott. Csupa öröm Balogh József y-'w ég kipróbált sikeres trükkök térnek viszJ. V sza életünkbe az utóbbi napokban. Még a szocializmusban próbálták ki például úgy, hogy kiszivárogtatták: 30 százalékkal emelkedik a cukor ára, aztán amikor a társadalom tehetetlenségében beletörődni látszott, bejelentették, hogy 15 százalék lesz az áremelés, s ettől egyszeriben mindenki boldognak látszott. Most hasonló dolog történt az energiaáremelés körül. Először a szakemberek 70 százalékról beszéltek, sőt azt is elmondták: még ez sem igazi megoldás, további áremelésekre lesz szükség. Aztán jött, illetve nem jött, csak szónoki emelvényre állt a miniszterelenök és bejelentette: 30 százaléknál nagyobb áremeléshez nem járulnak hozzá. És pénteken reggel újabb örömhírrel lepték meg a nyugdíjasokat: a kormány 8 százalékos nyugdíjemelést javasolt a parlamentnek, sőt január elsejei hatállyal visszamenőleg. Nem semmi azok után, hogy a hatalomra jutáskor vagy 5 százalékot akartak, vagy 8-at, de nem visszamenőleg. Nemigen illene ilyen jó hírek után azon meditálni: vajon milyen meggondolások állnak a döntések mögött, hogy például csak szondázni akarta a kormány a közvéleményt: meg- léphetők-e ilyen tömény mennyiségben a nadrág- szíjhúzó intézkedések, vagy mindössze annyi történt, hogy a kasszanyitáskor kiderült, nem is olyan rossz állapotban vették át az országot, mint ahogyan arról a mai napig is beszélnek. Tulajdonképpen a nyugdíjak ügyében már az első pillanatban furcsa volt hallani, hogy sokallja a kormány a visszamenőleg meghirdetett 8 százalékot. Mert amikor korábban a parlamentben szavazni kellett róla, a szocialisták és a szabaddemokraták 15 százalékot javasoltak, s az akkori ellenzéki pártok közül egyedül a Fidesz állt a 8 százalék mellé, mondván: demagógia ilyen gazdasági helyzetben a kormány erejét meghaladó döntések végrehajtására kötelezni. Aztán amikor helyzetbe került a volt ellenzék, abból a székből már a kisebb összeget is kifizethetetlennek látták. Valószínű, így működik a politika, csak nem vagyunk még eléggé hozzászokva. Szokatlan még, miért mondja szemrebbenés nélkül egy párt az ellenkezőjét ellenzékiként, mint amit a hatalom gyakorlásakor tenni képes. Most választás közeledik, s a hatalomban lévőknek nem mindegy, milyen arányban lesznek ott híveik az önkormányzatokban. Ha ezt is figyelmbe vesszük, mindjárt érthetőbb: a parlamenti választást megelőzően miért mondták, hogy az ország minden eddiginél rosszabb helyzetbe került, s most miért enyhültek a szigorítás szándékai, miközben a gazdaságban, a helyzetben semmi sem változott. CfsIs ele 6 ■« *<HmT Ifjú vállalkozók Kállai János y-^- i vitatná, hogy nap- jaink oktatásügyéül. \. nek az egyik legneuralgikusabb területe a szakképzés. No, nem azért, mintha az alapfokon vagy teszem azt a mostanság nagyon favorizált gimnáziumokban ne lennének ki- sebb-nagyobb gondok. Nem. A helyzet az, hogy a szakoktatás bajai tükrözik leghívebben azokat a zavarokat, bizonytalanságokat, útkeresési próbálkozásokat, melyeket magában hordoz az átalakuló, piacosodó, privatizálódó magyar gazdaság. Nehéz prognosztizálni akár csak egy-két év távlatában is: az ipar, a mező- gazdaság, a szolgáltatások mely specializációiban lesz szükség több, melyikben kevesebb szakemberre. De ha mégis készülnének többé- kevésbé megbízható előrejelzések — a markánsabb tendenciákat ugyanis lehet érzékelni, sőt: „be lehet fogni” —, ezek egyike sem hordozhatná magában a tüstént munkához jutás garanciáját. Érthető tehát, ha az iskolák úgy próbálják átstrukturálni tantárgyszerkezetüket, a stúdiumok tartalmait, hogy minél praktikusabb, a reális igényekhez igazodó ismeretekkel vértezzék fel a diákokat. A nyíregyházi 107. Számú Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet—megyénkből egyetlenként — bekapcsolódott a Junior Achievement International hálózatba. Az ide tartozó intézményekben lehetőség van egy érdekes, kísérleti jellegű tantárgy oktatására. Félreértés ne essék: nem a közgazdászképzőkkel akarnak rivalizálni. A két tanulócsoport — egy ruhaipari technikus és egy asztalos szakmunkásképzős osztály — azzal ismerkedik meg a szakma- tanulás mellett, miként lehetnek vállalkozókká. Kapcsolatépítési tapasztalatokat szereznek, hasznot hozó akciókba kapcsolódnak be, börzéken vesznek részt, üzleti alapfogások birtokába jutnak. Egyszerűbben: már diákfejjel rá tudnak hangolódni a kisvállalkozások jó működtetésének körmönfont mechanizmusára. Azaz: nemcsak szimplán „ruhások" és asztalosok lesznek, hanem munkájuk eredményességét üzletemberként is befolyásolni képes szakemberek. Bárminemű felemelkedésünk (talán utolsó) lehetősége ugyanis bennük rejlik. Nézőpont I
