Kelet-Magyarország, 1994. augusztus (54. évfolyam, 179-205. szám)

1994-08-08 / 185. szám

1994. augusztus 8., hétfő HÁTTÉR Házi őrizetben Tengizben 120 tonna cement eltüntetésével magyarokat vádoltak, és hazaküldték őket Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — Most jöttem haza Tengizből, ahol igaztalanul vádoltak meg minket. Szinte fogva tartot­tak bennünket, majd haza­küldtek. Ha érdekli a törté­net, szívesen elmondom — hívott fel telefonon egy férfi. Természetes, hogy érdekelt a téma, így aztán hosszan elbe­szélgettünk a mérkvállaji Szolnoki Imrével viszontagsá­gaikról. — A közelmúltban még 3- 4000 embert foglalkoztatott a VEGYÉPSZER odakint, aztán a létszám egyre csökkent, már nem sokan vagyunk — idézte fel a múltat. — A Tengiz ChevrOil (TCO) nevű kazah- amerikai cégnek építünk olaj­kéntelenítő üzemet, de az utóbbi időben egyre nehezebb helyzetbe került a gyakorlati­lag családi vállalkozás. Talán ennek isszuk most mi — bűn­bakként — a levét. Cementhiány Épületgépész üzemmérnök a végzettsége Szolnoki Imré­nek, aki három éve dolgozik a sivatagban, szállítási diszpé­cserként. A különleges cemen­tet most már Finnországból szállítják vasúton a helyszínre a betonelemek építéséhez, s bizony, a hosszú úton sok minden előfordulhat... Külö­nösen azon a vidéken, ahol híján vannak a cementnek. A diszpécser június 28-án tért vissza Tengizbe szabad­ságáról, s másnap már felfe­deztek egy hiányos vagont, pár nap múlva újabb kettőt. 120 tonna cementtel volt keve­sebb, ezt jegyzőkönyvbe is vették, melyet rajta kívül mun­kahelyi vezetője, Petneházi Sándor és a kivitelezést végző angol Bechtel cég képviselője is aláírt. A jegyzőkönyvet le­adták, az élet ment tovább. Hasonló esetre korábban is volt már példa, (az idén már 200 tonna cement eltűnését jelezték) s akkor nem történt semmi. Most vélhetően a TCO nehézségei miatt másképp ala­kultak a dolgok. Két hete hétfőn Szolnoki úr éppen pihent a lakótáborban, amikor Petneházi szólt neki, a TCO-sok azzal vádolják őket, hogy ellopták a cementet. A biztonsági szolgálat tetovált amerikai főnöke, John Foster, aki 20 évig volt az Államok­ban katonai rendőr, meghall­gatásra vitte őket, de kihall­gatás lett belőle. Furcsa kettős tolmácsolás folyt: Foster mondta a kérdést angolul, a tolmácsnő angolról fordította oroszra, a magyar kísérő oroszról magyarra, és fordítva, így aztán nem véletlen, hogy a többmondatos feleletből, mire a biztonsági főnökig jutott, egy mondat lett csupán. Két órán keresztül faggatták, is­meri-e a technológiát, miképp lehet leereszteni a cementet, és így tovább... Később közölték: ötüket kirúgják, de egy időre házi őrizetbe veszik. Gumibotos fickók lökdösték be magyarjainkat a Nivába, s szállították vissza a táborba, mint bűnözőket. A megvádol­tak az oroszul értő magyar kí­sérőtől azért kaptak egy taná­csot: ha lehet, maradjanak mindig emberközelben, mert aki magányos, könnyen eltűn­het a sivatagban... Bűnbakok — Köszönet illeti a VEGYÉP­SZER itteni vezetőit — mond­ta Szolnoki Imre —, hiszen minden tőlük telhetőt megtet­tek érdekünkben, de az ameri­kaiak hajthatatlanok voltak. Példát akartak statuálni. Még a vagonokon lévő plombákat sem vizsgálták meg rendesen, pedig ha jobban megnézi vala­ki, több esetben észrevehető, hogy felnyitották, majd visz- szazárták. □ Miért vadultak így he az amerikaiak? S miért pont a magyarokra? — Részben talán azért min­ket okolnak, mert mi nem va­gyunk olyan olcsó munkaerők, mint mondjuk a szlovákok vagy a románok. Igaz, a szak­munkák egy részét csak mi tudjuk rendesen elvégezni. Áz első nagy pofon akkor érte a TCO-t, amikor tavaly decemberben az oroszok el­zárták a gázolajcsapot. Ráadá­sul a kitermelt olajat sem tud­ják értékesíteni, hisz az oro­szok nem engedik át. Ha a Földközi-tenger felé vinnék, akkor a törökök kérik a Bosz­poruszon átjutásért a 25%-ot. Jól érzékelteti a helyzetet, hogy a 3-400 olajkútból csak hat dolgozik, a többi kitörés­gátlóval lefojtva, nincs értel­me kitermelni belőlük, mert nem tudják elszállítani. Nem véletlen, hogy a további kénte­lenítő üzemek építésével is le­álltak. □ A magyarok teljesen ár­tatlanok? — Szerintem ezt be is bi­zonyítottuk, csak nem akarják tudomásul venni. Ugyan, ki venne a sivatag közepén ce­mentet? A többezer kilométe­res vasúti szállítás során azon­ban minden megtörténhet... Mi 12-14 órákat dolgozunk, hétvé­geken is. A múlt hónapban négyezer köbméter betont ad­tunk ki, annyit, amennyit ta­valy egész évben. Bűnbak kel­lett, mi lettünk azok. Próbálkozások A VEGYÉPSZER-nél nem volt egyszerű illetékest találni. Bár többször ígérték, hogy visszahívnak, én is számtalan­szor próbálkoztam — nem sikerült beszélnünk. Pedig'ér- dekelt volna a vezérigazgató álláspontja. Tárca mher, állat és növény E-j szenved a hosszú ,for­I J ró nyártól. Az élette­len gépek egy része is nyög- décsel a hőségtől. Figyeljük csak a farmotoros Polszki Fiatokat: kipufogójuk hörgő hangot hallat, itt-ott a be- melegedés után lefulladnak ezek a motorok. A gyakran forduló mentők és tűzoltók szirénája velőt rázó. Néme­lyik öreg Zsigulinak felforrt a hűtővize. S az emberek egy részének agyvize is felforrha­tott: a szokásosnál is idege­sebbek, ingerlékenyebbek va­gyunk. Íme néhány szabolcs- szatmár-beregi életkép a for­róság jegyében. Nyíregyházán két szünidő- ző pedagógus beszélgetett, s egyikük határozottan emlé­kezett rá, hogy a megyénkben készült és forgalmazott mete­orológiai naptár júliusra és augusztusra sok-sok esőt jó­solt. Ehhez képest... Persze a naptár készítője, vagy bárki más mondhatja, hogy ez rendkívüli helyzet, mert vala­mitől megváltozott a termé­szet természete. „Oh termé­szet, mily nagy vagy te!” — idézhetjük a verset. S mily siralmas a természeti kör­nyezet Szatmárban mostaná­ban. Tiszabecs és Kölese kö­zelében a legelőt sárgára festette a Nap. A szegény jószág egész nap a fasor árnyékában liheg, a puli ku­tyának földig ér a nyelve. Isuándi környékén normális időjárás esetén augusztus­ban is tarka a rét, virágokat hintett a természet a lombos fák alá. Most csak a füvek sárgulnak és zsugorodnak napról napra. Nem alusszuk ki magunkat, ilyenkor csökken az ember teljesítőképessége: (A szelle­mi munkásoké is.) Több szat­mári faluban félmeztelenre vetkőzött férfiak ásták a gáz­vezeték árkait, itt-ott csak a fejük látszott ki. Mintha csak a saját izzadtságukban zuha­nyoztak volna. Ha lassan is, de egyenletesen dolgoztak, hajtotta őket az igyekezet, mint ahogy a vállalkozójukat sürgeti a határidő ostora. Demecser környékén — távol minden víztől — káposztát és karalábét termelt egy ember, aki szinte sírva mondta: „A fonnyadt levelek a földet ér­ték, a forró homok szinte megégette a leveleket. Kény­telen voltam az egészet be- szántani". A megyeszékhely egyik építkezése a tetőpontjához érkezett, pontosabban fel­épült a felső szint, jöhetnének az ácsok, a tetőfedők, hogy mielőbb tető alá kerüljön a létesítmény. Am napközben szinte elviselhetetlen a hőség odafent, ezért hajnali 5 órá­tól délig, néha pedig dél­után 6-tól 9-ig kopácsolnak az ácsok — a környéken la­kók megértő türelmét élvezve. A belváros fáin, bokraiban lakó madarak alig jutnak víz­hez. A megyei önkormányzat előtti parkban szerencséjük­re működik a díszkút. A mi­nap ennek tetejére szállt pi- hegve egy feketerigó, s mo­hón nyomogatta csőrét a fel­törő vízsugárba. Amikor jót ivott, még a tolláit is lehű- tötte a jótékony vízzel. Fur­csa érzés volt látni a tova reppenő kis madárkát. A Zrínyi utcán sétáltam két férfiismerősömmel, s az or­szág közvéleményét megmoz­gató, az égbekiáltó politikai eseményről beszélgettünk. A világkiállítás lemondásáról. Fiatalabb társunk hirtelen javasolta, váltsunk témát. Beszéljünk inkább a köröt­tünk sétáló forrónadrágos lányokról. Pontosabban a forrószoknyásokról. Ezek az új divatú hosszú szoknyák majdnem a földig érnek, de combközépig (néhol még fel­jebb is) fel vannak hasogat­va, hasonlítanak a hasoga­tott banánhéjhoz. Szóval té­mát váltottunk, de a harma­dik társunk javasolta, hogy ebben a nagy melegben ne nagyon figyeljük a hölgyeket. Hiába: a hosszan tartó káni­kulában a legvérmesebb fér­fiaknak is lankad — a fi­gyelmük. A téma azonban ko­moly. A rendkívüli időjárás kárt tett az egészségünkben, a kertjeink­ben, a kapcsolatainkban és másutt is.Sa kegyetlenül ránk zúduló forróságnak még nincs vége. Nem jön az eső, az éltető, az enyhet adó. Talán e hét második felében... A hő­séget addig is viseljük férfia­sán — ha tudjuk. Nábrádi Lajos Forró nyár Dinnyeszezon Réti János j-T ánikulában majd- K nem olyan sorok kí- X V gyóznak a dinnyés­standok előtt, mint a pénzin­tézetek bejáratánál nemrég, amikor kárpótlási jegyet részvényre cseréltek, vagy jutányos áron, jó feltételek­kel értékpapírokkal lepték meg a nagyérdemű közönsé­get. Szóval majdnem! Mert egyelőre hőség és dinnye együttes hatása is elmarad a befektetésektől remélt ha­szon vonzereje mögött. De azért nem semmi! Szóval állunk szépen egy­más mögött, majd sorra kerülve latba vetünk min­den módszert, hogy meg­tudjuk: milyen a dinnye, hogy jó dinnyét válasszunk. A sárgákat szagolgatjuk, ütögetjük, mustrálgatjuk és az összhatás alapján meg­próbáljuk kitalálni elég édes-e belül. A görögöket végigkopogtatjuk. Előbb a mutató, aztán meg a közép­ső ujjunkkal, majd se szó, se beszéd nagyokat csapunk rájuk tenyerünkkel. A har­madik stádium, hogy hol ütögetünk, hol kopogtatunk felváltva. Mikor a mögöttünk vá­rakozók közül már többen tanácsokat sziszegnek fe­lénk a lapogatást illetően, belátjuk: nem bizonyosod­hattunk meg semmiről. Sem a külalak, sem a szín sem a kopogtatás, de még a csap­kodás által sem. Ekkor tit­kos jelöltjeink egyikét oda­nyújtjuk az eladónak és csak ennyit mondunk: lékel­je meg! Az árus erre a szer­számmal — lékelőkanál vagy nagykés — elvégzi a begyakorlott műveletet, ki­emeli és felmutatja a léket. Újabban inkább csak mu­tatni akarják, hogy lássuk mennyire piros belül, de nem árt ha ragaszkodunk a kóstoláshoz. Az a biztos. Ha az ember sokáig áll melegben, sorban dinnyé­ért, óhatatlanul furcsa kép­zettársításokra ragadtatja magát. Például eszébe jut, milyen jó is lenne a demok­ráciában élő országok la­kossága számára, ha a poli­tikai pártok által kínált programok, de még inkább rendszerek a kiválasztásuk előtt dinnyéhez hasonlóan lennének gusztálhatók. Ha figyelembe vehetnénk melyik sötét, melyik söté- tebb, melyik világos? Meg­szagolgathatnánk, megko­pogtathatnánk, éretlen, érett avagy túlérett, netán kong az ürességtől. Sőt! Rá is csaphatnánk néhányat, megtudni mennyire viseli a kritikát. Tudva, úgyis a mi kezünk fájdul meg tőle. Kommentár Úri becsületszó Balogh József A kormány szava nem úri becsületszó. Va­lamikor Németh Miklós mondta ezt, még a rendszerváltás előtt, amikor számonkérték tőle a parla­mentben egy korábbi ígéret megtartását. Most is lehet időnként hallani ezt, ha a szavak nem is azonosak a Németh Miklóséval, a tar­talom azonban igen. Persze van más különbség is, Né­meth Miklós volt kormányá­nak tagjai most még hiva­talba lépésük előtt tett ígé­reteikről feledkeznek meg azóta, hogy a kormánybot a kezükbe került. A kormányprogram vitá­ja közben mondta például Békési László, amikor Tor- gyán József felhívta a fi­gyelmét a napirend pontjai és a választási ígéretek kö­zötti ellentmondásra, hogy most a programról beszé­lünk, nem az ígéretekről. És nemcsak ez az egy volt olyan alkalom, amikor nem fedte egymást a két mon­danivaló. Folyamatos volt a gaz­dasági folyamatok értékelé­sekor mindenben a rosszat látni, s megállapítani, ami voltaképpen természetes is, az ellenzék nam azért van, hogy dicsérjen. De ha a két hete rendezett debreceni közgazdász vándorgyűlésen mondott szavaival össze­vetjük, mindjárt kilóg a ló­láb. Itt azt mondta: „annak ellenére, hogy a magyar gazdaság ez évben több ponton is erőteljes növe­kedést mutat, szükség lesz bizonyos gazdaságpolitikai korrekciókra. Biztató, hogy a lakossági jövedelmek 25-28 százalékkal emel­kedtek az elmúlt fél évben, míg a transzferek, a szociá­lis juttatások és a nyugdíj növekedése elérte a 33 szá­zalékot. Az ipari termelés is gyorsul, és valamelyest nö­vekedett az export is. Az im­port azonban sajpos még mindig gyorsabban növek­szik” . Egyik helyütt tehát — gondolom, ahol politikus­ként szólt — praktikusan a minden mutatójában rossz gazdaságot emlegette, hisz a kormányra kerülés után egy rosszból nagyobb tett jót varázsolni, mintha egy, a lejtő legmélyén túljutó, s az alagút végén némi fényt látó helyzetből kell tovább vezetni egy országot. Sokat bírálták az előző kormányt az ellenzéki pár­tok amiatt, hogy nem ta­lálták meg négy év alatt az ország helyzetének lé­nyeges javításához vezető utat. Pedig 1989-ben mindenki tudta, hogy azt a Helyzetet négy év alatt nem lehet jóra fordítani, ennyi idő legfel­jebb a piszkos munka elvég­zésére elegendő, a sehová se vezető „szocialista terv- gazdaságból" kell piacgaz­daságot építeni, az állami tulajdont kell magántulaj­donra változtatni, s az in­tézményrendszerből kell európai léptékű rendszert kiépíteni. Most látszik, hogy mind­ehhez kevés volt a négy esz­tendő, s most azok mondják az elmarasztaló szavakat, akik négy éve menekültek a politikai hatalomtól, de megtartván a gazdasági ha­talmat, most ennek révén visszaszerezhették a politi­kai hatalmat is. SEES í “i# J j i S Az a bizonyos betonüzem a cementsilókkal Szolnoki Imre felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents