Kelet-Magyarország, 1994. augusztus (54. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-04 / 182. szám
1994. augusztus 4., csütörtök ZÖLDÖVEZET A romlás megállítható A természetet nem lehet részeire tagolni, összefüggéseiben kell szemlélni Orémus Kálmán Baktalórántháza (KM) — Természeti kincseink talán legértékesebb, bolygónk sorsát alapvetően befolyásoló része az erdő. A sors ezen a téren is elég mostohán bánt megyénkkel az elmúlt évtizedekben, hiszen itt még az országos átlagnál is kevesebb az erdőterület, pedig a múlt században a vidék kétharmadát még sűrű rengeteg borította. Vajon visszafordítható-e ez a folyamat? Mit tehetünk ennek érdekében? Többek között, ezekre a kérdésekre kértünk választ Kozma Károlytól, a baktalórántházi erdészet igazgatójától. — Először is szeretném hangsúlyozni, hogy Magyarországon a szomszédos országokhoz képest még viszonylag kedvező a helyzet, ami elsősorban a gazdaság, az ipar struktúrájával magyarázható. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy nálunk is nagyfokú környezetrombolás, illetve -szeny- nyezés történt, sőt, történik ma is. Ez sajnos világjelenség, melyet mi, erdészeti szakemberek folyamatában látunk. Hadd mondjak erre egy példát. Harminc évvel ezelőtt a tudományos kutatók felmérték az ófehértói erdő növényvilágát, és mintegy 250 lágyszárú, talajjelző növényfajtát találtak, ma pedig nincs több ötvennél. Napi harc □ Mivel magyarázható ez a pusztulás? Hiszen ezen a vidéken nem nagyon van olyan iparvállalat, mely különösebben szennyezné a környezetet. — Természetesen nem csak az ipar szennyezi a környezetet. Ám nálunk a legnagyobb gondot a talajvízszint csökkenése jelenti, ami az utóbbi harminc év viszonylatában eléri a három-négy métert. Ha ez így megy tovább, akkor a több mint háromszáz hektáros természetvédelmi erdő, a híres kocsányos tölgyes is veszélybe kerülhet. Márpedig kocsányos tölgyeseink génértékének egynegyede található itt. Különben ez is azt Konferencia Debrecen (MTI) — Negyedik alkalommal rendezte meg alapítványi támogatással a Kárpát-medencei Környezetvédelmi Konferenciát Debrecenben a Tiszántúli Környezetvédelmi Koordinációs Bizottság. A háromnapos szakmai találkozón a magyar környezetvédők mellett erdélyi és szlovákiai szakemberek is részt vettek. Az immár hagyományos fórumra társadalmi, környezetvédelmi szervezeteket, illetve környezetvédőket hívtak meg, s elsődleges céljuk a környezetvédelmi oktatás és nevelés összehangolása volt. A Kárpát-medence olyan földrajzi egység ugyanis, amelynek ökológiai problémáit egyetlen ország sem képes egyedül megoldani, ezért elengedhetetlen a közös szemlélet kialakítása, az összefogás — hangzott el a konferencia megnyitóján. Az erdészet szép kapuja bizonyítja, amit már régóta hangoztatok, hogy a természetet nem lehet részeire tagolni. Az erdővédelem sokak számára még ma is csupán a fák telepítését és gondozását jelenti, ám ha a talajjal, a vízzel és az állatvilággal nem törődünk, akkor aligha érhetünk el eredményt. □ Ezek az összetett problémák nyilván csak hosszabb távon, magasabb szinten oldhatók meg. Mit tehet az erdészet természeti kincseink védelmében? — Mondanom sem kell, hogy mi is megvívjuk mindennapi harcainkat. Merem állítani, hogy az emberek többsége szinte semmire sem becsüli környezetét. Ez már nem természetvédelmi kérdés, hanem az általános emberi értékek, a viselkedési kultúra függvénye. Annak az embernek ugyanis, aki a saját portáján sem tud rendet tartani, aki szűkebb környezetével szemben is igénytelen, lehetetlen megmagyarázni, micsoda értéket képvisel az erdő. Mázsaszám hordják a fák alá a szemetet, és bár minden héten eltakarítjuk, néhány nap múlva már kezdhetnénk is elölről. Én személy szerint különösen azokra haragszom, akik megunt kutyájukat, macskájukat egyszerűen otthagyják az erKitört... ...a nicaraguai Telica vulkán, amely mintegy 100 kilométerre nyugatra fekszik az ország fővárosától, Managuától. A kráter torkából nagyjából 45 perces időközönként hatalmas hamufelhők lövellnek az ég felé, amelyek azután a több mint ezer méter magas tűzhányó környékén több helységre hullanak le. Nagyobb károkról eddig nem érkeztek jelentések. (MTI) Szigorú... ...minőségellenőrzéssel, valamint franchise típusú kereskedőhálózat kiépítésével kívánják a Herbária piaci pozícióit megtartani és megerősíteni — jelentették be a cég képviselői legutóbbi sajtótájékoztatójukon. (MTI) Megalapozatlannak... ...tartja a földi légkör felmelegedésére vonatkozó prognózist a Massachusetts Institute of Technology nevű tekintélyes amerikai kutatóintézet egyik tudósa. Richard S. Lind- zen egy, a földet fenyegető terdőben. Ellenük sajnos keveset tehetünk, mert hiába írjuk fel a gépkocsi rendszámát, a törvény értelmében két tanút is fel kell vonultatnunk, amire ritkán van lehetőség. Privatizáció — Véleményem szerint az erdészet dolgozói azzal tehetik a legtöbbet a környezetért, ha szakszerűen végzik a munkájukat. Talán hihetetlen, de egy, a talajviszonyoknak nem megfelelő fafajta betelepítése is nagy károkat okozhat. Hasonló a helyzet a vadgazdálkodással is. Meg kell őriznünk az ideális nagyságú állományt, de egyes fajok túlszaporodása katasztrofális következményekkel járhat. □ Mostanában sokan féltik az erdőt a privatizáció miatt is. Van-e alapja ennek a félelemnek? — Szerintem nincs. A mi erdőterületünkből is több száz hektárt privatizáltak, de természetesen az új tulajdonos is csak az erdőfelügyelet ellenőrzése mellett művelheti a területét. Azt feltétlenül fontosnak tartanám, hogy az erdők kezelését a tulajdonviszonyoktól függetlenül szakember végezze. Mi a magunk részéről bárkinek szívesen nyújtunk szaktanácsadást. Az új földtulajdonosok közül egyre mészeti kihívásokkal foglalkozó tudományos tanácskozáson tudományos szempontból elfogadhatatlannak, etikailag pedig tisztességtelennek nevezte az ENSZ klíma- változásokkal foglalkozó szakértői testületének előrejelzését az üvegházhatásról. (MTI) Szenvedélyes... ...madárszabadító hírében áll Kung Csen-fa kínai nyugdíjas. Az egyedül élő idős ember felvásárolja madárkereskedők teljes árukészletét, hogy aztán parkokban, mezőkön szabadon engedhesse az addig rabságban tartott állatokat. Hobbija olyan költséges, hogy kis nyugdíjának maradékából alig tudja fenntartani saját létét. (MTI) Magyarországnak... ...a környezetvédelmi előírásokat tekintve is mielőbb teljesítenie kell az Európai Közösségek normáit — állapította meg a Világbank környezetvédelmi felmérése. A tanulmány többek között megállaA szerző felvétele többen vállalkoznak erdőtelepítésre. Ez hosszú távon mindenképpen jó befektetés, hiszen a gyenge talajokon szinte lehetetlen rentábilisan mezőgazdasági termelést folytatni. Nagyobb veszélyben vannak viszont a fasorok. A törvény értelmében ugyanis az önkormányzatok kétszáz mázsáig vágási engedélyt adhatnak a földtulajdonosoknak. Szerintem a törvényt módosítani kell, mert félő, hogy azok a fák, melyekkel évtizedekig sikerült megkötni a futóhomokot, egyszerűen eltűnnek. Jó törvényeket O Országos szintén melyek lennének még a legsürgősebb teendők? — Szerintem a legfontosabb feladat, hogy megakadályozzuk a helyzet további romlását. Erre minden esélyünk megvan, és a nehézségek ellenére is látok bizonyos kedvezőjeleket. Új földtörvényre, erdőtörvényre van szükség, valamint meg kell alkotni a vadászati és vadgazdálkodási törvényt is. Ezeknek a törvényeknek ki kell egészíteniük egymást, és a lehető legszigorúbban büntetniük kell a természetrombolást. Ha mindez megvalósul, akkor talán egy lassú javulás is elkezdődhet. pítja: a támogatott energia- és nyersanyagárak miatt Magyar- országon jóval nagyobb a fajlagos energia- és anyagfelhasználás, mint a fejlett országokban, s így nagyobb a környezetszennyezés is. (MTI) Kissé csökkent... ...a szén-dioxid-szennyezés, -kibocsátás a világon. Ezt a londoni székhelyű Energia Világtanács a legfrissebb jelentése tette közzé. Elsősorban a legvészesebb körzetekben tapasztaltak javulást.1 Ez azért is örvendetes, mert a tudományos elméletek szerint a széndioxid a világméretű fölmelegedést okozó üvegházhatás oka lehet. (MTI) Nemzetközi... ...természetvédelmi tábor nyílt Kecskeméten. Kilenc országból érkezett fiatalok két hétig a természetvédelem közös, illetve országonként eltérő gondjait, eredményeit vitatják meg. Reméljük az ifjak nemcsak élményekben, hanem környezetvédelmi ismeretekben is gazdagodnak. (MTI) Zöldanzix a nagyvilágból Gyilkos mezők Washington (MTI) — Amerikai kutatók szerint — akik több ezer halotti bizonyítványt tanulmányoztak át — az elektromos, vagy mágneses mezőben dolgozó nők gyakrabban betegszenek meg mellrákban. Az amerikai Országos Rákkutató Intézet lapjában közzétett tanulmány szerint az ilyen helyeken dolgozó nőknek 38 százalékkal nagyobb az esélyük a betegségre. A vizsgálódás 24 állam 140 ezer halálesetére és kórelőzményére terjedt ki. Az elektromémöki, elekt- rotechnikusi munkakörben, vagy telefonszerelőként dolgozó hölgyeknél nagyobb előfordulási arányt találtak. Az eredményt ugyanakkor maga a kutató- csoport is kritikusan szemléli: állításuk szerint mesz- szemenő következtetések egyelőre nem vonhatók le, hiszen a vizsgálat egyéb rizikótényezőkre — mint az alkohol, vagy a dohányzás — nem terjedt ki. Angolparki tábor Körtvélyespuszta (MTI) — Fiatalok üdültetésére alkalmas tábort nyitottak a minap a Tatabányához közeli Körtvélyespusztán. Magánszemélyek alapítványt hoztak létre, s így vált lehetővé, hogy 4 millió forintért megvásároljanak egy használaton kívüli erdei épületet a vértesi erdő- gazdaságtól. Az egyhektáros angolpark közepén álló épület felújítását a Bánhidai Erőmű, az Északdunántúli Vízmű Rt., a Tatabányai Építőipari Rt., a honvédség és sokan mások segítették pénzzel és térítésmentes munkával. A nyitást követő első turnusban 200 budapesti középiskolás vakációzik a vadregényes környezetben. Utánuk az ország más vidékeiről érkeznek fiatalok. Ott rendezik meg augusztusban a katolikus egyetemisták országos találkozóját. Felvidéki, erdélyi és kárpátaljai magyar fiatalokat is meghívnak táborozásra. Oroszlánvadászat Varsó (MTI) — Az állatok királya helyett kutyát találtak nemrégen a plocki erdőkben a lengyel oroszlánvadászok. Napokig rendőrök, vadőrök és vadászok kutatták a Plock közeli erdőket, miután három felnőtt szemtanú is határozottan állította, hogy két fiatal oroszlánt látott ott kószálni. A helyszínre kihívott szakértők is úgy vélték, hogy a hátrahagyott nyomok oroszlántól származhatnak. Ennek ellenére mintegy kétszáz hektárnyi terület át- fésülése után két kaukázusi juhászkutyát találtak. A méretben valóban két növendék oroszlánnak megfelelő jószág egy hivatásos, környékbeli tenyésztő tulajdona. Lánya vitte sétálni őket, de amikor leoldotta nyakörvüket, azok beszaladtak az erdőbe — „s megkezdték rövid, ám fényes pályafutásukat, mint oroszlánok”. Gólyaexpedíció Békéscsaba (MTI) — Hat hónaposra tervezett expedíció indul augusztus 10-én Békéscsabáról a gólyavonulás útján Dél-Afrikába. A hat résztvevő a 31 000 kilométeres, 14 országon át vezető út végén január 20-ra érkezik a fekete szárazföld legdélibb részéhez, az Agulhas-fokhoz (a Tűfokhoz). Az ökológusból, zoológusból, botanikusból, fotósból, operatőrből és hangmérnökből álló, két terepjáróval útnak induló gólyakutató csoport Békéscsabától a dél-afrikai folyóvölgyekig 34 kijelölt helyen végez majd megfigyeléseket, hogy megismerje (és majd bemutathassa) az ott élő emberek, a sajátos helyi környezeti hatások és a gólyák kapcsolatát. Az 1992- ben létrehozott Magyar Gólya Alapítvány célja, hogy segítse a magyar nép legkedvesebb madarának, a műszaki fejlődéstől veszélyeztetett fehér gólya védelmét, és elősegítse a gólyák megmaradását lehetővé tevő természetvédelmi tevékenységet. Nagyon szeretnek bennünket, hiszen évente a rettentő távolságból is visszatérnek... Harasztosi Pál felvétele