Kelet-Magyarország, 1994. augusztus (54. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-19 / 195. szám
1994. augusztus 19., péntek A szögesdrót két oldala Nagypalád és a „kishatármenti" • Lajbiban a vastag szalonna meg a pálinka Hármashatár Kárpátalján. Út Kispalád felé. A bokrokon túl van egy másik, lezárt sorompó is... Archív felvétel Kovács Elemér Beregszász — Ki gondolná, hogy a kishatárátlépő nem mai találmány. Hogy elődeink évekkel, évtizedekkel ezelőtt is éltek az általa nyújtotta lehetőségekkel? Persze, persze, most a legtöbben a cseh világra gondolnak. Amikor a Trianon által szétszabdalt Közép-Kelet-Eu- rópában a magyar gazda egy szép napon arra ébredt, hogy a háza az egyik ország, a birtoka pedig egy másik állam területén fekszik. Nos, tehát a magántulajdont tisztelő cseh állam a frissen kialakított Kárpátalján lehetőséget adott a határszéli falvak gazdáinak, hogy az anyaországban rekedt birtokaikat meg tudják művelni. Évente kiváltott határátlépőket adott ki a finánchivatal, aztán a parasztember végezhette a dolgát: vethetett, arathatott, kaszálhatott a másik országba került földjén. Sátoros ünnepeken — Nálunk Cserepes Péternek, Deák Józsefnek meg Kálmán Bélának volt odaát a legnagyobb birtoka — mutat a határ meghúzásakor a másik oldalra került Kispalád felé a 70 esztendős nagypaládi Virág Imre. —Persze, minket, más falubelieket ez nem akadályozott meg abban, hogy különböző sátoros ünnepek alkalmából fel ne kerekedjünk. A rokonság egy része ott élt. Emlékszem, a 30-as években, amikor megerősödtek errefelé a községek futballcsapatai, vasárnaponként igazi búcsújárás volt a települések között. Ment a pulya a felnőttek nyomában, sokszor toronyiránt, át a zöldhatáron. A nagyobbacskák ingük alá rejtve vitték a köteg selyemzoknit, laposüvegekben a cukorszeszt. Virágzó csempészet Mert mondanunk sem kell, az itt húzódó hármashatár közelében virágzott a csempészet. Az anyaországból hozták a laj- bi alá rejtve a tenyérnyi vastag szalonnát, esténként a búzát, a román oldalról a húst, a cujkát, innét pedig mindkét irányba vitték az olcsó ruhaneműt, lábbelit. Erre az aranykorszakra már csak az öregek emlékeznek. — Volt nekünk a szovjet időkben is átlépőnk — kezdi a csendet megtörve a 61 esztendős Bagó József. Akkor, amikor kiadták az átlépőket, mi egyszerűen csak háromnaposnak hívtuk. Igaz, rövid ideig tartott a 60-as évek elején ez az időszak, de mindig emlékezetes marad. Fizetni sem kellett érte, mint a mostaniakért, ha jól emlékszem, a határőrök maguk állították ki. Péntek késő délutánra jár az idő. Népes asszonycsapat biciklizik az úton. — Látja — szólal meg most az eddig hallgató Kálmán László (hatvankilencediket tapossa ő is) — ezek a fehércse- lédek is mindig Magyarországról jönnek. Csak Újlakon keresztül. Ki piacolni, ki kapálni jár odaátra. Csak azzal a különbséggel, hogy így 25—30 kilométert kell megtenniük, amúgy pedig elég lenne ötöthatot. Meg ugye, egész hétig távol vannak a családtól. Azt is a lócán ülő öregektől tudom, hogy az ide legközelebb eső magyarországi falvak — Kispalád, Botpalád, Kishódos, Nagyhódos — lassan elöregednek, nekik is jól jönne egy kis „vérfrissítés”. Munka arrafelé akadna bőven, pláne ilyenkor, nyáron: kaszálás, kapálás, gyümölcsszüret. Az odaátiak nem tudnának olyan keveset fizetni, amennyiért ne lenne érdemes reggelente megtenni azt a pár kilométert. Napszálltakor meg kint ülhetnének az akkorára hazakerült népek a kiskapuban. Mint mi most. Oszadcsuk százados, a nagypaládi határőrparancsnok szívélyesen fogad. Az ő részükről nincs semmi akadálya az átkelő megnyitásának. Hisz immár két éve, hogy Kravcsuk elnök aláírta az erről szóló rendeletet. Volt idejük felkészülni. Szerintük nincs a kérdésnek politikai akadálya, talán az építkezésekhez szükséges pénz nem áll rendelkezésre, azért halasztódik az ügy. Megépül az út — Voltaképpen késésről szó sincs — vallja Szverenkóné Váradi Jusztina, nagypaládi tanácselnök. — Az elnöki rendelet határidőként 1995 januárját jelöli meg. Addig kell rendbehozni a Nevetlenen át itt, Nagypalád közelében — a baromfiüzemnél — elhaladó utat, mely Hódos felé biztosítja a teherforgalmat. Kispalád irányába pedig a személyforgalom — a gyalogosok, biciklisek, autósok — számára kell megteremteni a feltételeket. Kijavítani az utat, felépíteni az egyik csatornán átívelő hidat... Hogy a most kétfelől elzárt, egykori Szatmár megyéhez tartozó község egyszerre kétfelé nyisson. Egyelőre semmi sem utal arra, hogy itt röpke fél éven belül legalább egy kapu erejéig felszedik a szögesdrótot. (Most már nem is a helybeliek miatt van szükség a műszaki zárra, tjanem a XX, század végi népvándorlás mederben tartására. Tavaly nyáron 60 hon- durasi próbáit átkerülni a román oldalról.) Nyilvánvaló, hogy nem ennyi idő alatt épülnek majd fel a modem vámházak, kocsivizsgálók, a mai határátkelők valamennyi kellékei... Az itteniek persze hozzászoktak a szerényebb körülményekhez is. Látszólag Budapest és Kijev között nincs nagy távolság. A helyi vezetőkön mindazonáltal igen sok múlik, hogy mikor járhatnak át egymáshoz szabadon a szögesdróttal elválasztott szatmári atyafiak. Mézesek Nyíregyháza (KM) — Egy német cég is képviselteti magát az augusztus 20- án délelőtt Nyíregyházán megtartandó méhészközgyűlésen. A méhészek megyei egyesülete szervezi a rendezvényt az Árok utcai 110-es szakmunkásképző intézetben. A szakmai viták mellett napirenden lesz az exportálás és a tagszervezés is. Jelenleg 1454 méhész te- vékenykédik megyénkben, de csák 300 tagja az egyesületnek. Az egyesületi tagság pedig szakmai tanácsadással, továbbképző tanfolyamokkal jár, s a tagok olcsóbban kapják a cukrot és a méhek gyógyszereit. Idén egyébként az átlagosnál gyengébb méztermés volt, de így is jut exportra. A német szakember előadást tart a közgyűlés résztvevőinek a kereskedelemről, a termés korszerű kiszereléséről. Németország hazánknak 35 mézkiszerelő gépet ajándékozott a közelmúltban. X L assan itt az ősz, a dióverés ideje. Ilyenkor eszembe jut a nagyapám. Dióverés végén mindig eltávolodott a fától és felnézett a magasba. Erőltette öreg szemét, végül odahívott minket, unokákat. — Nézzétek, sok dió maradt az ághegyeken? — kérdezte. Mi egymás ellen számoltuk. —No, azokat a vadászoknak hagyjuk! — mondta a jó öreg. Ezzel mindig szeget ütött a fejünkbe: hogy szedi le a vadász az ághegyekről azokat a diókat, amiket mi nem érünk el? Találgattuk. — Puskával lelövi — mondta Jóska unokaöcsém. — Neem is — ellenkezett Sanyi énekelve. —A lövéstől szétmegy. Igazat adtunk neki, a sörét is, golyó is szétvetné a diót. A vadásznak kára esne: a hiába ellőtt töltés. — Hát akkor hogy szedi le? — Felküldi érte a kutyáját — szólalt meg újra Jóska, aki mesére hajló, élénk fantáziájú volt. — Neem — énekelt rá Sanyi, a legkritikusabb szellemű unoka—a kutya nem tud fára mászni. Tóth M. Ildikó ^jí €* w nnic» niQ — De a vadászkutya tudhat. —Neem! — Hát akkor hogy szedi le a vadász a diót? Péter unokabátyánk már tizenéves volt. Ott haladt el mellettünk, hallotta az okoskodást és ő is beleszólt. —Ennyit sem tudtok? Felküld egy egeret és az felesben lehordja — mondta és elment, ránk hagyva, hogy törjük tovább a diónkat. Ezt sokáig fontolgattuk, mert Péter unokabátyánkat már csaknem felnőttnek tartottuk, különben is ügyes és okos fiú hírében állt a családban. Ot küldték a rokonok a boltba bevásárolni, a postára pénzt feladni. — Neem! — szólalt meg egy idő után Sándor. —Nem tudja az egér lehordani. : 's — De tudja, az 1 ölében — állította Jóska. —Neem! Ha a két első lábával fogja a diót, a két hátsóval nem tud kapaszkodni és leesik ™ szegény — magyarázta Sándor, és mi elképzeltük a feles munkára szegődött egér tragédiáját. gy okoskodtunk hazaindulásig. Még ma sem tudom, mit kezdenek a vadászok a fák hegyén nekik hagyott gyümölccsel. Ismerek viszont egy találós kérdést: Macskát idomít diószüretre. Mi az? Én láttam is egyszer az „ idomítást”: mez- gerélő szomszédunk horgot hajlított egy hosszú rúd végére és szedegette le a fa tetejéről a diókat. Elmaradt bevétel Balogh József A z már biztos, hogyfe- leannyiszor sem szerepelt közéleti témaként a világkiállítás sorsa, míg arról volt szó, hogy lesz. Azóta viszont, hogy a kormány letette nemleges javaslatát, újból felizzottak a legyen, vagy ne legyen vitái, egymást érik az ellene vagy mellette felhozott érvek, talán emiatt is szerencsésebb lett volna, ha a kormányjavaslat és a parlamenti döntés között rövidebb az idő. De ez már így maradt, s a csata folyik tovább. Legutóbb az új expófelelőst hallhattuk nyilatkozni, előtte pedig annak a Kopát- sy Sándornak az érvelését, aki az utóbbi hetekben leginkább amiatt került az érdeklődés középpontjába, mert kimondta: szerinte az előző két kormány is a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank döntéseinek végrehajtása miatt bukott meg, s a mai kormánynak sincs sok esélye, ha ebben elődeit követi. Nyilvánvaló, lehet szakmailag vitatni a közgazdász érvelését, de az tény, hogy csökkenteni kell a költség- vetési hiányt és jobban kell takarékoskodni, ám azzal a két intézmény már nem foglalkozik, hogy többet kell termelni és szorgalmasabban kell dolgozni, mert a lecsökkent nemzeti jövedelemből akkor sem tudjuk fedezni a kiadásokat, ha a takarékoskodásba belepusztulunk. De most nem ez a téma, az expóról van szó. A közgazdász úgy érvelt: nem elveszett pénz az expóra költeni, hisz ha mondjuk százmilliárdba kerül, abból ötven visszatér adóként az államkasszába, harmicat a létesítményeken dolgozók bérére fizetnek, s ha a kiállítás elmaradása miatt a munkák is elmaradnak, fizetheti a kormány munkanélküli-segélyként ugyanazt az összeget. És akkor még nem is beszéltünk arról, mibe kerül az elkezdett beruházások befejezése, az eddig beruházók kártalanítása, vagyis az elmaradás sem lesz sokkal olcsóbb, mint amennyibe az expo megrendezése kerülne. C sak a bevétel marad el. Ezen még akkor is indokolt elgondolkodni, ha pillanatnyilag kong az államkassza. Kommentá Számoljunk Kováts Dénes M ég alig kezdte el tevékenységét, máris mélyen zsebbevágó intézkedéseket hoz (kénytelen hozni?) a magyar kormány. Egyesek úgy fogalmaznak: bekeményítettek, holott nem teljesen ezt vártuk. Igaz, másak a remények, s más a valóság. Médiapolitika, expo, benzinár és forintleértékelés — csupán címszavak a nagy visszhangot kiváltott intézkedések sorából. Ráadásul a dolgok nemegyszer összefüggnek, hatnak egymásra. Mint mondjuk a benzinár esetében, hiszen a korábbi árnövekedés után — hallani a hírt — újabbat várhatunk a napokban a jelentős forintleértékelés miatt. A vonzások és kölcsönhatások, azaz az áremelések sorozatától valószínűleg nem menekülünk meg, mert a forint leértékelése éppúgy, mint a benzin árának a százas számhoz közeledése további terheket sejtet. Ugyan, melyik cég hajlandó sorra-rendre lenyelni a növekvő költségeket, egyszerűbb (és kényszerűbb) tovább hárítani a hatását. Nyögünk, nyögdécselünk, szívjuk fogunkat, és bosz- szankodunk sorozatosan. Emellett azt várjuk, hogy ne csak a bérből, fizetésből élőkön csattanjon az ostor, mert a kölcsönhatások így egyoldalúvá válnak. Jó lenne már olyan szigorító intézkedésekről hallani a gyakorlatban is (nemcsak koncepciókat emlegetni), hogy azok a nullszaldós vállalkozók, akik papíron a létminimumon élnek, de hatalmas házakban laknak, autócsodákon járnak, végre kifizetik tartozásaikat. Mert az adóhivatalnak vagy a társadalombiztosításnak be nem fizetett összegek miatt a (anyagilag) könnyen elérhető állampolgárok isszák meg a levét, akik nem tudják elsumákolni jövedelmüket. Az állami-hivatali bürokrácia költségeiről nem beszélve, hisz ott is jócskán lehetne még spórolni. Egy ismerősöm azt mondta a minap: könnyen le lehetne írni az állam- adósságot. Csupán arra lenne szükség — igaz, egy bizonyos réteg inkább vélt, mint valós érdekeit sértve —, hogy elszámoltassák az említett uraknak (hölgyeknek) családi vagyonát, annak keletkezését. A tisztességgel, munkával meggazdagodottaknak nem lenne félnivalója, az inkább üzelmekkel, mint üzletekkel meggazdagodók pedig — ha csak így szerzett vagyonuk értékének kisebb részét fizetnék is be az államkasszába — letudhatnák a köz terheit, hisz mások kárára váltak (multimilliomossá. L ehet, kissé merész ez az ötlet. De nem kétséges, ki sértett előbb törvényt, ezért a kölcsönhatásokat tekintve akár jogos lenne kivitelezése. Es akkor a le-fel, fel-le járó inga talán közelítene az egyeneshez. A köz, a többség javát szolgálva. x i-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
