Kelet-Magyarország, 1994. augusztus (54. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-13 / 190. szám
1994‘ augusztus 13., szombat Régi nyíregyházi újságírók Margócsy József Téger-Aradvári Béla az első világháború közepén, már több évi tanári gyakorlattal került Nyíregyházára. 1886-ban Aradon született, magasabb tanulmányait Budapesten végzte, s egyetemista korában jelentek meg első versei. Kezdettől fogva állami tanítóképző intézetekben tanított, így pl. Székely keresztúron is, ahol első gyermeke született. 1916 nyarán került a nyíregyházi fiúképzőbe: a fiatal iskola akkor már harmadik tanévét kezdhette a háború sok nehézsége között. Irodalmat tanít és nyelvtant, hozzátartozik az önképzőkör, hamarosan színjátszó társulatot is szervez diákjaiból. Lelkesíti tanítványait az irodalom, a művészetek megismerésére, s közművelődés, az ismeretterjesztés szolgálatára. 1917-től már munkatársa a helyi Szabolcsi Hírlapnak. Ilyen című újságunk több is volt, ez a lap 1912 végén indult, az idős, volt főispán Kállay András irányítása alatt, felelős szerkesztője pedig az az Inczédi Lajos, aki nem sokkal előbb szakított a Nyírvidékkel, ahol 25 éven át volt felelős szerkesztő. A hetilap Téger belépése idején politikai, nem egyszerűen társadalmi újság: a keresztény, nemzeti szellemet szolgálja, ádáz ellensége a szabadkőmíveseknek. Csak 1919 tavaszáig működhetett, a tanácsköztársaság napjaiban már nem. Pár hónap múlva, a nyírvidék hívja meg belső munkatársnak: 1919 októberétől működik itt, és az utódlapoknál, 1944 végéig. Mai kifejezéssel félállásban, hiszen főfoglalkozása mindig a tanítás. A régi újságírói iskola híve, megvalósítója a lap kulturális oldalain. Tudja előre, hogy mi készül a városban, beharangozza a várható rendezvényt, folyamatosan tájékoztatja az olvasót, ébren tartja érdeklődésüket. Közeledve az esedékes nap: ismerteti a kialakult műsort, a közreműködőket. Majd végigüli a rendezvényt, az ünnepséget, beszélget a közreműködőkkel, meghallgatja a közönség véleményét s részletesen beszámol az eseményről, élményeiről. Elemzi és értékeli, bírálja a látottakat, hallottakat: informálja azokat is, akik nem lehettek jelen. Kulturális idegenvezető a város szellemi életében: Ha erre jár Móricz Zsigmond, aki előad és előfizetőket toboroz a Nyugat számára Nagy Endre társaságában, ha a Bessenyei Kör ünnepre készül, emléktáblát állít, ha a városháza nagytermében a fővárosi Nemzeti Salon művészei kiállítást mutatnak be — a helybeli alkotókkal együtt. Amíg a kiállítás nyitva van, közben is hírt ad a forgalomról, a látogatottságról, beszámol az iskolák nyilvános, nagyobb ünnepségeiről, a diákok nevezetesebb sikereiről stb. Ezeket a lapokat olvasgatva megelevenedik a régi, kis Nyíregyháza minden kulturális terve, eredménye, sikere, kudarca, valóságos élete. Versben, tanulmány ban, riportban, mél tatásban mindig az igazi irodalmat, a nemzeti történelem megismerését szolgálta: fiatal korának színhelyeit járja be képzeletében, legszívesebben az elszakított keleti részeken, Bessenyei szellemét kutatja e tájon, még a testőríró unokahú- gának, ß es senyéi Annának költésze tét is kiemeli az elfe- ledés pora alól. Móricz Zsigmonddal együtt jár 1925 decemberé ben a közeli bokortanyá kon, pl. Mátis iskolájában. Tanulsá gos egybevetni ger beszámolóját a Nyírvidékben és Móricz erről írt tárcáját a budapesti Az Estben. Fáradhatatlan, kultúrát figyelő, művelő, ismeretterjesztő, talentumos újságíró ember. Olykor egészoldalas riportjait, dolgozatait ritkán írta alá, de a szerzősége félreismerhetetlen. Ha Trianon fájdalma sír fel cikkeiben, verseiben.: Decsy Béla olvasható aláírásaként, ha elég gyakran vidám témát pendít meg, szatirizál, humorosan csipkelődik, akkor Puck nevét kölcsönzi az angol drámaírótól. A tanítóképzőben irodalmat tanított a leendő pedagógus generációnak. Lelkesítette őket olvasásra, versírásra. Pedagógiai sikereit azzal ismerte el a tankerületi főigazgató, hogy körzeti tanulmányi felügyelői feladatokkal bízta meg a magyar és történelem szakos tanárok szakmai segítségére, ellenőrzésére. Az iskolában pedig Dohanics János igazgató mellett helyettesi funkciók ellátását bízták rá. Az iskola évenként megjelent nyomtatott értesítőjében hosszan ismertetik iskolán kívüli munkásságát, társadalmi tisztségeit. Ezek közül — újságírói munkásságán kívül — talán a Nyíregyházán egyre inkább megerősödött népfőiskolái mozgalomban betöltött szerepe maradt emlékezetes. Még sokan élnek olyanok, akik részesei e területen kifejtett tevékenységének, s hálásan gondolnak rá vissza azokkal együtt, akik lelkes irodalomóráira emlékeznek évtizedek távlatából is. A korán meghalt kiváló, agilis városi kul- túrtanácsos Kardos István, aki előzőleg a fiú polgári iskola igazgatója, 1928/29 telén tervezte- szervezte afféle asztaltársaságként a nyíregyházi irodalompártolók ösz- szefogását. Olyan idő- szakban, amikor a hivatalosnak tekintett Bessenyei Kör éppen nélkülözte azokat a tisztségviselőket, akik kezdeményező erővel is rendelkeztek. Téger ennek az ügynek zászlóvivője lett: a hetenként találkozó, összegyűlő férfiak cikkeit, előadásait külön fejcím alatt közölte is az újságban. A hazafiasán, népben-nemzetben gondolkodó Téger nem nézte jó szemmel a német militarizmust. Szembenállását azzal is kifejezte, hogy szász eredetű családi nevét gyermekeivel együtt 1934-ben Aradvárira változtatta. 1934-ben szerveződött meg Nyíregyházán az Amerikából indult Rotary Club: egyfajta liberális, főleg etikai igényességet hangoztató nemzetközi társadalmi érintkezést serkentő egyesület. A meglehetősen exkluzív, szűk körű club minden szakma egyetlen képviselőjét fogadta tagjául: az újságírók közül Aradvárit kérte fel. Az igazgatóság 1936-ban pedig vezetőségi tagjává választotta. Közismert, hogy a 40-es évek elején már nem működhettek a nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező szervezetek, sőt egyre inkább véteknek minősítették az egykori Rotary-tagságot. A háború után majd más oldalról érik támadások. A Nyírvidék helyett induló lapok egyike sem tart igényt munkásságára, régi iskolájában nem engedik tanítani, sőt internálják is. Ez már meghaladja erőit: 1946 elején agyvérzéssel a kórházba szállítják, de az ápolás már nem segít rajta, s egy gyors tüdőgyulladás következtében 1946. február 15-én éjjel meghalt. eleget tenni, még előző héten kiadtam holdszámra egy szomszéd tanyás embernek hat holdat, kisholdankint 60 kg búzáért vagy árpáért (4 hold búzát, 2 hold árpát). Akkoriban talpon álló gabonát 50-60, dőltet 60-70, kavart, kuszáit gabonát 80-90 kg-ért arattak le kisholdankint , (1100 négyszögöl). A holdszámos arató köNagy Tamás illusztrációi telessége levágástól a fölkeresztelésig, a ka- parék föltakarítása, kévékbe kötése s a keresztszakasz végénél ötösbe rakása volt. Ha ezután a behordásig a szél széjjelhányta a kereszteket, azok újra összerakása már a munkaadó kötelessége volt. Én az én János szomszédomnak egy liter aratási pálinkát adtam, hogy jobb kedvvel arasson. Mikor hozzáfogtam az aratáshoz, János is hozzáfogott, és így József bátyám is meg volt elégedve. Egyik kasza az enyémet vágtái a másik az övét. Az aratás ideje alatt sem eső, sem vihar nem volt, így jól haladtunk. Tíz nap alatt learattunk búzát, árpát. Ezalatt én csak addig voltam a tanyában, míg hajnalban föl nem keltem, früstökkor, ebédkor, vacsorakor, a reggeli és déli kalapálás ideje alatt. És mikor este tíz és tizenegy óra közt a kút- nál lemosakodtam, és dögfáradtan nyugovóra tértem. Bizony a kisfiámat csak olyankor láttam. De azért, mielőtt lefeküdtem, sosem mulasztottam el, hogy néhány percig ne gyönyörködjek benne, amikor a Keresztesné Katica nagynénémtől kölcsönkapott babakocsiban édesen aludt. Attól a Katicától, aki négyéves koromban a „szeretőm” volt, de 1927-ben már négyszeres édesanya. Alighogy nyugdíjba helyeztem a kaszát, kötöttük a vendégoldalt, és hozzáfogtunk az asztagba hordáshoz. Ez annyival köny- nyebb munka az aratásnál, hogy nem kell hajnali háromkor kelni és tíz-tizenegykor éjjel lefeküdni. És hogy a kéveadogató nem kézzel fogja a kévéket, hanem villával. Az asztagrakó, aki én voltam, minden kévét egyenkint kézzel igazít a helyére. De azért most, öreg fejjel is mondhatom, hogy akkor voltam egész év alatt a legjobb, mikor asztagot raktam, és sokszor álmomban is asztagot rakok. Semmi rossz idő nem hátráltatott hordás közben, és néhány nap múlva takarékos asztagok voltak mindkét tanyában. MŰZSA Kiss Benedek: Járok a nyárban Járom a nyarat, járok hazai tájakon. Itt indult bennem világot látni kéz a kézben az öröm s a fájdalom. Repültem fölötte repülőn délnek, mint a madár, ha ősz jön. S íme, hajamat veri a dér — már őszben időzöm. Az első szerelem itt sajgatott meg, 56 itt sajgatott. Asszonyról, Istenről, Hazáról alföldül érzek alföldül gondolkodok. Nagyváros fogadott fiává, de Alföld: édes szülém te vagy. Járom a nyarat hazai tájon, s megsimogatom dülőút-ráncaidat! _____________13