Kelet-Magyarország, 1994. augusztus (54. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-10 / 187. szám
1994. augusztus 10., szerda HATTER Kelti-Magyarorezág 3 Főiskola létesül Beregszászon Magyarországi segítséggel, nyíregyházi tanárokkal, Kárpátaljáért Beregszász. Az egykori törvényszék épülete. Egyes elgondolások szerint majdan ez adna helyet a főiskolának Markovics Mihály felvétele Védelem Kovács Elemér Beregszász — A Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány létrehozói — a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a KMPSZ — Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség, a Kárpátaljai Református Egyház és a Beregszászi Városi Tanács — igazán nem tétlenkedtek. Voltaképpen tavaly októberben született meg a döntés arról, hogy Beregszászon magyar tannyelvű főiskolát hoznak létre. Az elmúlt hetekben pedig az érintettek már az újságokból értesülhettek arról, hogy az említett intézmény felvételt hirdet a szeptember közepén kezdődő tanévre. Beszélgetőpartnereim: Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke és Kiss István, a főiskola igazgatója. Í"1 A tájékozatlan kívülálló először bizonyára azt kérdezné: mire ez a nagy sietség? Orosz Ildikó: — Mély válságban van a kárpátaljai magyar oktatásügy. Az utóbbi három-négy évben a magyar tannyelvű iskoláinkból a pedagógusok tucatszámra mentek el, s telepedtek le, illetve vállaltak munkát a határ túloldalán. Sajnos szeptemberben nem lesz ritka az a tanintézet, ahol az alsó osztályokban az igazgatók kénytelenek majd képesítés nélküli fiatalokat alkalmazni. Ez, mindenki belátja, közel sem normális állapot. Tehát sürgősen cselekedni kellett. Nemrég írtuk alá azt a többoldalú megállapodást, melynek értelmében a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola szakmai segítségével szeptemberben Beregszászon speciális főiskolai képzés indul majd. Ez azt jelenti, hogy az úgynevezett hosszú hétvégeken — pénteken, szombaton és vasárnap — a kárpátaljai magyar óvodák számára óvodapedagógusokat, az iskolák számára tanítókat, valamint angol-földrajz, angol-történelem szakos tanárokat fognak képezni. Az oktatási idő az óvodapedagógusok esetében három év, a többieknél négy esztendő. □ Hétvégi főiskola. Akad-e erre példa? Kiss István: — Nyugaton, főként az Amerikai Egyesült Államokban elterjedt és eredményesen gyakorlott képzési forma ez. Egyébként a szakok számára kidolgozott összó- raszám egy hagyományos nappali főiskola óráinak 85- 90 százalékát teszi ki. Tehát ezzel nincs gond. □ Egy újonnan létrehozott intézmény közül rengeteg a teendő. Most hol tartanak? Kiss István: — Mint említettük, a nyíregyházi főiskolával már megkötöttük a megállapodást, magyarországi alapítványok segítségével megteremtettük az intézmény működtetéséhez szükséges anyagi fedezetet, a beregszászi magyar gimnázium épületében rendelkezésre állnak azok a helyiségek, ahol az oktatás néhány hét múlva beindul. Biztatónak tartom, hogy a meghirdetett 50 hely mindegyikére — szakpároktól függően — 3—5 fiatal pályázik. Egyébként az iratok benyújtása július 20-i határidővel lezárult, a felvételi vizsgák augusztus 29-én kezdődnek. □ Ha már a felvételinél tartunk, milyen követelményeket támasztanak a jelentkezőkkel szemben? Orosz Ildikó: A felvételi vizsgákat a nyíregyházi főiskola tanárai fogadják, akik hónapokkal ezelőtt megkapták a nálunk használatos tankönyveket, az érettségiző osztályok tanterveit, megismerkedtek az ukrán egyetemi felvételi követelményrendszerével. Tehát azt mondhatnánk, a megmérettetés a magyarországi gyakorlat szerint az itt elvárható tudásszintnek megfelelően történik. Új momentum, hogy a felvételi előtt lezajló alkalmassági vizsgák — nálunk ennek az úgynevezett meghallgatás felel meg — sokkal alaposabbak és többirányúak, mint amit a mi egyetemeinken, főiskoláinkon megszokhattunk. Ma még valóban sok kérdés nyitott a főiskola vonatkozásában, ám egyben biztosak lehetünk: az oktatás színvonalával nem lesz baj, hisz a nyíregyházi tanárok a diplomához a nevüket adják. □ Apropó, diploma... Orosz Ildikó: — Valóban nincs még rendezve az itteni főiskolán megszerzett diploma elismertetésének, honosításának az ügye. Az intézmény működési feltételeinek megteremtésével párhuzamosan készítjük el azt a dokumen- tumköteget, mely egy ukrajnai felsőfokú intézmény bejegyzéséhez szükséges. Ennek az intézménynek például állandó lakcíme, tehát saját épülete kell hogy legyen. Végső soron nem kevés utánajárásba kerül majd mindez, ám a végeredmény nem lehet kétséges. Nábrádi Lajos f T a l'%y meSy tovább, 1 I lassan elmondhat- A A juk szűkebb és tóga bb hazánkban: kétféle ember létezik, a: egyik foggal, körömmel védi vagyonát, a másik az, akitől védeni kell. Megyénk sajtójában gyakori hirdetés, hogy őrzővédő féifiak kiképzését váltatják. S gyakorlati példák igazolják, hogy szükség van a kiképzett, fegyvert, gumibotot forgatni tudó kemény férfiakra. Hogy hol, menynyire van szükség, azon lehetne vitatkozni. Egy biztos: nagyot váltózóna világ, sokan szöges dróttal, biztonsági zárakkal, fegyveres őrökkel veszik körül magukat. Tíz-tizenöt éve nyilatkozta valaki lapunknak, hogy még a: ötvenes években is nyitva hagyták ajtójukat a falusi emberek, s úgy mentek a közeli városba. Visszasírjuk azokat a régi, szép időket, amikor nyitott ajtók mellett is biztonságban tudhattuk értékeinket. Öreg ismerősöm nyilatkozta jó pár éve, hogy a háború előtt sok olyan ház épült Beregben, amelynek ajtaján csak faretesz volt, kulccsal nem is leheti lezárni. Érdekes: akkor még több volt a hátrányos helyzetű ember, mégis kevesen voltak azok, akiknek a más tulajdonára fájt a foguk. E sorok írója két nem szokványos, sőt talán kirívó Kovács Éva M ondja egy ismerősöm, szerinte Nyíregyháza rég, vagy talán soha nem volt még olyan piszkos, szemetes, mint amilyen mostanában . Azt még csak megérti valahogy, hogy kevesebb a nyár elején frissen ültetett virág, arra is talál, ha jó szándékkal nagyon keres magyarázatot, hogy nincs pénz az öntözésre, ezért sorra kiégnek, 1 kiszáradnak a parkokban a korábban üdén zöldellő füves területek, nehezen, de elfogadja, hogy csak a legbelsőbb részeken nyírják rendszeresen a gyepet, azt azonban már képtelen megérteni, miért mehetnek tönkre a már meglévő értékek, miért lesznek szemétdombbá a korábban tisztán tartott területek, miért van az, hogy az újabbnál újabb illegális szemétlerakó helyek szinte hetente keletkeznek. Mint kiderül, kedves ismerősöm • konkrét okkal, mégpedig azért háborog, mert nem érti, hogyan engedhető meg, miképp lehet, hogy például a Csaló közben mára odalett a régi tisztaság, a korábban megszokott nyugalom. Pedig szinte naponta látta, milyen módszer szerint működik a dolog. Előbb csak egyvalaki borított ki suttyomban egy halom szemetet, aztán jött a másik, mellé rakott példát említhet. Az egyik szatmári vállalkozó kaukázusi farkaskutyával őrizteti egyébként valóban értékes portáját. A borjú nagyságú kutya percek alatt cafatokra tépheti a kerítésen beugró tolvajt. Egy szabolcsi mezőgazdasági üzemben a: alkalmazott biztonsági őr az élesre töltött pisztolya mellett olyan T alakú gumibotot használ, mint amilyet az amerikai rendőrök is használnak. E bottal halálos ütés is mérhető. A vagyonvédelem, az érthető és jogos védekezés néha kellemetlenségekkel jár. Gondoljunk csak arra, hogy bizonyos műszaki (vagy egyéb) okok miatt gyakran megszólal a sziréna a rí asztóberendezéssel ellátott boltokban, épületekben. Ablakokon, erkélyeken itt-ott otromba vasrács rontja a városképet. Kérdés: egyesek nem viszik-e túlzásba a védekezést. Igaz ugyan, hogy a magántulajdon valamennyi jogállamban szent és sérthetetlen. De az arányokra talán jobban kellene vigyázni. A mezőgazdasági termést nem is oly régen a kerülő, vagy mezőőr bunkós bottal, esetleg riasztásra alkalmas sörétes puskával védte, nem éles fegyverrel, amerikai gumibottal. Amíg szilárdul a közrend és a közerkölcs, addig is jó volna elgondolkodni az arányokon... legalább ugyanannyit. Ha meg már ott úgyis szemétdomb van, hozta a piszkát, lerakta a szemetet és lomot boldog, boldogtalan. Az autókkal ugyanígy zajlott a folyamat. Eleinte csak egy- egy kocsitulajdonos parkolt a tilosban lopva és rövidke időre, később az idő is hosszabbodott, az autók száma is gyarapodott. Ma már olyan a környék, mintha mindig is ilyen lett volna. Szeméttel, autóval, lommal szennyezett, s a szemlélő joggal hiheti, nem is lesz ez már jobb, szebb és tisztább talán soha. Az ember persze nem naív, s tudja, a városfenntartás, a közterületek karbantartása sok pénzbe kerül. Az is nyilvánvaló szinte mindenki előtt, hogy a szemét a legtöbb esetben tőlünk, emberektől, lakóktól származik, legyen a hely város vagy falu, országút vagy éppen az erdő széle, felelőtlen, trehány egyének hordják oda a szemetet, csinálnak a legszebb környékből is szeméttelepet. örnyezetünk vedelik mérői, a természet A jL szel eteiéről már az általános iskolában szerzünk alapvető ismereteket. Úgy látszik, minden igyekezet felesleges. Sokan közülünk nehezen tanulnak, s hamar felejtenek. Soraikból kerülnek ki, tőlük származnak egyebek mellett a Csaló közi szemetek... M isi pakkot kapott — terjedt el villámgyorsan a hír Móricz Zsigmond örökbecsű „légyjó”-jóban, s mint minden, beburkoltságával izgalmakat kiváltó dolog, valami misztifikált, titokra éhes hangulatot keltett a debreceni kollégium kiskamaszai körében. A regény cselekményét ismerők tudják a folytatást. Bizony, bezabálták a fiúcskák még a házilag kikevert cipőpasztát is nagy sietségükben, mivelhogy Nyilas tudta nélkül, orozva bontották meg a gondos anyai kezek összerendezte küldeményt. De nem erről akarok én most regélni, hanem a velem megesett, aprócska malőrről. Történt a minap, hogy a kézbesítő — nem találván senkit odahaza — hátrahagyta szokásos, rovásírásra emlékeztető ákombákomokkal telefirkált papírfecnijét, mely arról tudósított: csomagom érkezett egy küldőszolgálattól. Nosza, kiókumláltam: melyik postára kell elvágtatnom, ha mielőbb meg akarom tudni: bomberdzse- kit, hagymaaprítót vagy szextanácsadó társasjátékot passzolt le a megrendelésemre valamelyik „shopping”. Miellőtt bárki elhúzná a száját árubeszerzésem ilyetén módozatai miatt, leszögezem: igen ritkán szoktam efféle technikákhoz folyamodni. Valami rémlett, hogy nem is én, hanem kis családom valamelyik tagja eshetett áldozatul a ránk záporozó ajánlkozásoknak. Kitöltötte a rubrikákat, elpostázta a bónocskát, s íme: befutott a szállítmány. Potom háromezret begyűrvén a zsebembe, lóhalálban visszabuszoztam a kiváltó'if**'»#??|gg]g£ Kállai János kék szelvény. Újabb olvasási gyakorlat következett, hosz- szasan elidőzve a jónevű küldőszolgálat nevénél és a kiváltáshoz leperkálandó ellenértéknél. Láttam: megjelent a furdancskodó kíváncsiság kisördöge, jól tükrözték ezt a hölgy időhúzó, további belső találgatásokra okot adó gesztusai. — Vajon mit kaphatott ez az ürge? — hangozhatott volna el a for- ... Gyanús pakk helyre, meri a cédulán az állt: hatig mehetek. Sikerült. Félkor már bent toporogtam a hivatalos helyiségben, keresgélvén a nekem szolgáló ablaklyukat. Tomboló hőségben ott ült mögötte, akit kerestem, aki majd előhalássza a raktármélyről a „titkot". Benyújtottam az értesítést... Lehet, hogy a mozdulatomban volt valami kivetnivaló, nem tudom, de észrevettem: nem keltettem osztatlan szimpátiát a dolgozóban. Forgatni kezdte a papírkát, böngészgette, majd belekotort egy utalványhalmazba. — Megtalálta, az enyémet —- konstatáltam, amint előbukkant a szürkésmáját kereső kérdés. Ehelyett felszólítás koppant: — Személyi igazolványt! Naivitásomra enged következtetni, hogy véltem: ha nekem kell fizetni a cuccért, mármint, azért, hogy hazavi- hessem, elegendő a bankók átadása, és slussz. Mert ugyan ki lenne olyan barom, hogy illetéktelenül vegyen át három Bartókért egy zsákbamacskát. A szabályzat persze nyilvánvalóan mást tartalmaz, így hát előkutattam bordóbőrű igazoló dokumentumomat. SZIG be a kalitkába, újabb böngészde. — Kije a címzettnek? — csattant a következő „vaprósz”. — Hm! Ki vagyok én? — idéztem most már Majakovszkij után szabadon Déry Tibort. —Én lennék a lányom, az apám, a feleségem, netán jómagam...? Ezen is túlestünk, mert bevallottam: a gyerekem apja vagyok. Innen már futótűz gyorsasággal követték egymást az események. Aláírás, három zöldhasú le- pengetése, apróforint és igazoló bumázska vissza... Hölgy el. Es ekkor csapott rám a döbbenet! — Mi lesz, ha a kínosan akkurátus alkalmazott eltűnik egy ajtó mögött, aztán kislisszan egy másikon, hogy többé sohase találkozzon velem. Leizzadtam. Hiszen megvolt az igazoltatás, aláskríboltam, fizettem, de ugyan mivel tudnám igazolni, hogy a rejtelmes pakkot még nem vettem át. Ja, hogy nincs nálam semmi? Ugyan kérem, ismerjük az ilyen trükköket...! J M ire épp belefulladtam volna magamtépő vádjaimba, visszatért a várva várt! Hozta a dobozt, és benne a számomra és számára egyaránt változatlanul megbújó ismeretlenséget. Idegesen kaptam a kincsem után. aztán kihúztam a huszonkilenc fokos késődélutánba. Valahol rádió szólt, híreket mondtak. Egy perccel múlt hat óra. Szemetelők
