Kelet-Magyarország, 1994. július (54. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-05 / 156. szám

1994. július 5., kedd Kelet-Magyarország f f TÚL A MEGYÉN Bekalkulálják a büntetéseket A kereskedelmi morál nem javul • Fegyverrel fogadják az ellenőröket Budapest (ISB - D. Zs.) — Évente 200 ezer üzletet ellenő­riznek a hatóságok. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Pa­rancsnoksága, a Fogyasztó­védelmi Főfelügyelőség, az Adó- és Pénzügyőrség Orszá­gos Parancsnoksága, a Keres­kedelmi- és Minőségellenőr­zési Intézet, valamint az Or­szágos Rendőr-főkapitányság szakemberei hétfői tanácsko­zásukon ismertették a gyakor­ló kereskedőkkel és vendéglá­tókkal eddigi tapasztalata­ikat. A szervezetek egybehangzó véleménye szerint az ellenő­rök létszáma még mindig igen alacsony, s jogosítványaik Olasz kapcsolat Gorizia (KM - G. B.) — A Primom Vállalkozás­élénkítő Alapítvány kura­tóriumának tagjaiból és a Primom Vállalkozási Köz­pont ügyvezetőiből álló küldöttség utazott Medgye- si József a. megyei közgyű­lés elnökének és Ko­vács István vezetésével az észak-kelet olaszországi, Goriziába, hogy elősegítse magyarországi kapcsola­tok létesítését helyi keres­kedelmi és vállalkozásfej­lesztési szervezetekkel. A szabolcsi delegációt hétfőn a goriziai kereske­delmi kamara elnöke, Enzo Bevilaqua fogadta. Mint elmondta, a Nyíregyházá­val a felsőoktatás terén kapcsolatot létesített város, Gorizia központi szerepet kíván játszani az olasz­magyar kapcsolatok kiala­kításában. Ebben az olasz kormány támogatását is él­vezik, hamarosan vámsza­bad területet is szeremének létrehozni. A Primom küldöttsége ezután az olasz kormány által létrehívott goriziai In- formest nevű, nemzetközi gazdasági együttműködési szolgáltató és dokumentá­ciós központba látogatott, ahol a vállalkozásokról szóló információcseréről és más együttműködési le­hetőségekről tárgyaltak. sem teszik lehetővé, hogy ha­tékony munkát végezzenek. Előfordul például — különö­sen benzinkutaknál, féltve őr­zött raktáraknál —, hogy fegy­verrel fogadják a tulajdonosok a hatóságokat, megakadá­lyozva munkájuk elvégzését. Sajnos, még mindig nem ja­vul a kereskedelmi morál — állapította meg Bárdi Miklós, a Fogyasztóvédelmi Főfelü­gyelőség vezetője. Sokan má­ról holnapra akarnak meggaz­dagodni, s céljuk eléréséhez törvénytelen eszközöket is fel­használnak. Az ötezer forintos helyszíni bírság, amelyet az ellenőrök kiszabhatnak egyes esetekben, nem riasztják visz­Kije v (MTI) — Leonyid Kucs­ma volt kormányfőt támogatja majd az elnökválasztás vasár­napi, második fordulójában az Ukrán Kommunista Párt. Ezt a szervezet vezetőségének hét­végi tanácskozásán döntötték el. Amennyiben Kucsmának sikerül megszereznie a szocia­listák szavazóbázisának egy részét is, akkor győzhet ellen­felével, Leonyid Kravcsukkal szemben. A szocialisták egye­lőre nem nyilatkoztak arról, hogy ki mellett teszik le a ga­rast. sza a szabálytalanságoktól a kereskedőket. Vannak, akik már a vizsgálódás megkezdése előtt önként kifizetik a bün­tetést és még aznap „behoz­zák” ezt a kiadást a vásárlói­kon. Gyakori probléma, hogy az üzletekben a jótállási jegyeket egyszerűen nem adják át a vevőnek az áruval együtt. Megesik, hogy odaadják ugyan, de rosszul töltik ki, s így érvénytelenné válik. Ezért az ellenőrök azt tanácsolják a vásárlóknak, hogy mielőtt ki­fizetik az árut, tüzetesen ol­vassák el a jótállási jegyet, s csak akkor vegyék át, ha hibát­lanul tölti ki az eladó. Egy Az ukrán kommunisták az első fordulóban a szocialista párti Olekszandr Morozra szavaz­tak, ám mivel ő kiesett a to­vábbi versenyből, most Kucs­mát választották, mert sze­rintük az ő programja köze­lebb áll hozzájuk, mint Krav- csuké. A kommunisták a leg­erősebb frakció a kijevi parla­mentben és mostani pártfo- goltjuk sikere esetén a hatalom összes jelentősebb posztján képviseltetve látnák érdekei­ket. A kormányt ugyanis szin­tén egy régi kommunista, Vi­másik „megoldás” szerint a törvényesen előírt 6 hónapos szavatossági időt önkényesen lecsökkentik az üzletekben. Ilyesmivel elsősorban ruházati cikkek és cipők eladásakor ta­lálkoztak az ellenőrök. Az ellenőrzések mindenkor a vásárlók és a tisztességes ke­reskedők érdekeit szolgálják — hangsúlyozta Makai Dezső, a VPOP alezredese, amikor a zárjegyekkel kapcsolatos visz- szaélésekről beszélt. A megté­vesztésig hasonló zárjegy-ha­misítványok kiszűrésére UV- lámpákat használnak az ellen­őrök, s ezt tanácsolja az alez­redes az üzlettulajdonosoknak is. talij Maszol irányítja. A jobb­közép, nacionalista RUH ugyancsak taktikai vezetőségi értekezletet tartott a hét végén. Ezen azt hangoztatták, hogy meg kell akadályozni „a nem­zetáruló” Kucsma győzelmét, ezért inkább az ország önál­lóságáért következetesebben kiálló jelenlegi államfő mellett kell szavazni. A RUH szerint az első for­duló antidemokratikus körül­mények között, a hatalmon lé­vő nómenklatúra nyomása alatt zajlott le. Jasszer Arafat történelmi jelentőségű gázai látogatásának negyedik napján, pa­lesztin díszfegyveresek sora előtt AP-felvétel Kucsma mellett a kommunisták A szocialisták nem nyilatkoztak, ki mellett teszik le a garast A CIA pénzelte a Szolidaritás tevékenységét Varsó (MTI) — A CIA pén­zelte a Szolidaritás illegális te­vékenységét — leplezi le egy, az Egyesült Államokban meg­jelent bestseller. Peter Schwei­zer Győzelem című siker­könyvében az amerikai Nem­zetbiztonsági Tanács titkosság alól most feloldott dokumen­tumai alapján a Reagan-kor- mánynak a Szovjetunió buká­sát gyorsító titkos stratégiájá­ról számolt be. A könyv állítása szerint Re­agan a lengyelországi szük­ségállapot kihirdetése után két nappal jóváhagyta, hogy több- mülió dolláros segítséget nyújtsanak a Szolidaritás föld­alatti szervezeteinek. A CIA akkori igazgatója, William Casey kidolgozta a lengyel kormány és az orosz befolyás „destabilizálásának” program­ját. E szerint a gazdaság terén nyomást kellett gyakorolni a külföldi bankokra és kor­mányokra, hogy még csak tár­gyalni se legyenek hajlandók a hitelekről Varsóval, diplomá­ciai téren el kellett szigetelni a kommunista politikusokat a nemzetközi szervezetekben, a harmadik feladat pedig a di- verziós tevékenység volt. Ide tartozott minden, a lengyel nyelvű rádióadók felfejleszté­sétől a Szolidaritás finanszíro­zásáig és aktivistáinak kikép­zéséig. E tevékenységbe be­kapcsolódtak a CIÁ-vel baráti kapcsolatban lévő többi, kül­földi hírszerző szervezetek is. A többmillió dolláros össze­geket (1985-ben például 8 mil­liót) elsősorban az amerikai szakszervezeti központokon keresztül juttatták el a Szolida­ritásnak. A könyv szerint ebben az időszakban Varsó „rendelke­zett” a vüágon a legjobban föl­szerelt CIA-kirendeltséggel, nemcsak műszaki berendezé­sét, de ügynökeit tekintve is. Az amerikai követségen a hír­szerzés 4 műszaki szakértője a világ egyik legkorszerűbb kommunikációs és lehallgató­rendszerét építette ki. A CIA szállította a Szolidaritásnak az illegális rádióadókészülékeket és nyomdagépeket, és segített azok használatának betanítá­sában. Az amerikai hírszerzés egyik legnagyobb sikerének az illegális kiadók hálózatának kiépítését és működtetését tar­totta. Nagy figyelmet szentel­tek az ügynökök toborzásának is, e téren legnagyobb fogásuk az egyik akkori nemzetvédel­mi miniszterhelyettes beszer­vezése volt. A szerző szerint ugyanakkor a lengyel ellenál­lási mozgalom is létrehozta saját hírszerző szervezetét, a BHP-t. Ennek néhány ügynö­két is a CIA képezte ki, s ellát­ta a BHP-t a szükséges felsze­reléssel, autókkal, sőt rejtek­helyül szolgáló lakások háló­zatával is. A Zycie Warszawy című lengyel napilap által nyilvá­nosságra hozott részleteket kommentálva Wojciech Jaru­zelski tábornok, volt len­gyel nemzetvédelmi minisz­ter, majd államfő, teljesen va­lószínűtlennek minősítette azt az állítást, hogy egyik helyet­tese a CIA ügynöke lett volna. Ami a Szolidaritásnak nyújtott nyugati pénzügyi és technikai segítséget illeti, erről a szük­ségállapot idején nem egyszer nyilvánosan szóltak, de annak pontos összege és forrása nem volt ismert. Mint mondotta, nem kívánja kommentálni az akkori ellenzékre kompromit­táló információt, annál inkább, mert nem ellenőrizhető sza­vahihetősége. Emlékeztetett azonban arra, hogy annak ide­jén éles harc folyt a két szem­benálló tömb között, és külö­nös lett volna, ha éppen Len­gyelországban nem dolgoztak volna a külföldi hírszerző szolgálatok. Az egykori földalatti Szoli­daritás megkérdezett vezetői — Bogdan Borusewicz, Hen­ryk Wujec és Zbigniew Roma- szewski — azt állították, hogy a szervezet vezetőinek semmi­féle kapcsolatuk nem volt a CIA-vel, a könyvben szereplő összegeknek csak csekély tö­redékét kapták az amerikai AFL-CIO szakszervezeti köz­ponttól. Az illegális rádióadók kezdetben összeszerelt hazai alkatrészekből készültek, a ké­sőbb kapott korszerűbb készü­lékeket már nem is igen tudták használni. Tagadták, hogy a Szolidaritásnak saját hírszerző szolgálata lett volna. ' Mérték( telenség) Marik Sándor A hír „benne volt a le­vegőben” , mégis a meglepetés erejével hatott: Pálfy G. Istvánt, a Tv-híradó és A hét főszer­kesztőjét felmentették ál­lásából. Rögtön újabb talál­gatások indultak meg, mi is történt valójában. Feltehe­tően a teljes elnöki jogkör­relfelruházott alelnök, Nah- lik Gábor tovább adta a vele kapcsolatban tanúsított mi­niszterelnöki gesztus egy szeletét számára kedves fő- szerkesztőjének, nem téve őt ki annak, hogy „mások” váltsák le. En az egészben nem azt furcsálltám, hogy olyan hirtelen történt (pontosab­ban így látszhatott a kívül­álló számára) és nem is az első hallásra magasnak tűnő, Pálfy G. számára idő­közben már ki is fizetett összegen kezdtem el medi­tálni. Az aggasztott, hogy napokig arról olvashattam a lapokban: az érintettet nem tudják megszólaltatni, nem érik el — tehát egyol­dalúak a híradások. Míg­nem valamelyik informáci­óból kitetszett: meg kell nézni vasárnap A hét mű­sorát, abból minden kide­rül. Megnéztem. Ha nem te­szem, talán maradt volna egy illúzióm, hogy csak má­sok mondják: ennél a mű­sornál a független közszol­gálati újságírás nevében hamis mértéket használnak. Most én tapasztaltam ezt. A műsor fele tévés belügyek- kel foglalkozott, az alelnö­kök meghallgatásával, ma­gyarázkodásával, és a fő- szerkesztő panaszaival, tá­vozása okán, műsorvezetői kommetárral erősítve. Igaz, nagyon fontos, hogy ki az alelnök a tévében, s ki a híradó, és A hétfőszerkesz­tője, de annyira talán még­sem, hogy szinte minden más témát kiszorítson egy közérdeklődésre szá­mot tartó műsorból. Sírás- rívás, panasz a meg nem ér­tésről. S felfokozása annak a napok óta hallott és visz- szatérően közreadott féle­lemnek, hogy „központi ál­lományba teszik” a híradó és A hét valamennyi mun­katársát (értsd: mások fog­ják készíteni e műsorokat). Holott e félelem magvát ép­pen a most távozó főszer­kesztő vetette el, amikor a hírműsorokat olyan mérté­kig átpolitizálttá tette, hogy azokon — a tárgyilagosság érdekében — valóban lé­nyegesen változtatni kell. A helyzet, úgy tűnik, nem­csak külső szemmel, hanem belső megítélés alapján is változtatásra érett. Ezt bi­zonyítja, hogy hétfőn a Tv- híradó neves szerkesztői határolódtak el a nyilvá­nosság előtt attól, ahogy a vasárnapi A hét a nézők elé került. Most már biztos, hogy új elnök és új főszerkesztő lesz. Jó lenne, ha a tévés al­kotóműhely ideiglenes ve­zetői addig is mértéket tar­tanának, és megkímélnék a nézőket saját belügyeik ki­teregetésétől és dramatizá- lásától. Hírekre vagyunk kíván­csiak. Iliescu függőben Bukarest (MTI) — Csütör­tökön dönt érdemben a ro­mán parlament az ellenzék­nek arról az indítványáról, mely az államfő hivatalából való felfüggesztését java­solja. Ä román szenátus és kép­viselőház együttes, rend­kívüli ülésének első napján, hétfőn beindították az ál­lamfő felfüggesztésére vo­natkozó procedúrát: felol­vasták az ellenzék indítvá­nyát, majd az államfő vá­laszát. Iliescu levelében tudo­másul vette az oppozíció el­lene indított kezdeménye­zését. Egyben megalapo­zatlannak, torzítónak ne­vezte az ellenzék vádjait. A szabályok szerint az in­dítványt, valamint Illies- cu elnök válaszát megkül­dik az alkotmánybíróság­nak. Az alkotmánybírák nem kötelező érvényű vá­laszától függetlenül szavaz majd a román parlament. Az alkotmánybíróságnak szer­da estig kell válaszolnia. Rövid hírek Nem... ...tekintem tragédiának vagy a kommunizmus visz- szatérésének a baloldali pártok lengyelországi és magyarországi győzelmét — jelentette ki vasárnap az Egyesült Államokban tar­tózkodó Václav Havel cseh köztársasági elnök. (MTI) Burhanuddin... ...Rabbani afgán elnök be­leegyezett, hogy a további vérontás elkerülése érdeké­ben átadja a hatalmat egy semleges kormánynak. Er­ről tájékoztatta vasárnap az afgán vezető Hamid Alga- bidot, az Iszlám Konferen­cia Szervezetének főtitká­rát. (MTI) Egyelőre... ...Malajziában maradhat Norodom Csakrapong her­ceg, a szombat éjjeli puccs­kísérlet után országából ki­utasított kambodzsai ki­rályfi. (MTI) Nem szabad... ...tétlenül vámunk addig, amíg megjelennek az első írásos bizonyítékok nukle­áris anyagok ellopásáról. Akkor már késő lesz — je­lentette ki Louis Freeh, a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója az NBC televí- ziócsatomának adott nyilat­kozatában, amelyet Moszk­vában az ITAR-TASZSZ tett közzé. (MTI) A japán... ...rendőrség körözést indít a Japán Vörös Hadsereg nevű szélsőséges szervezet egyik tagja ellen, aki évekkel ez­előtt illegálisan lépte át a magyar határt. A rendőrség közlése szerint Macuda Hi- szasi még 1988 októberé­ben álnéven járt Magyaror­szágon. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents