Kelet-Magyarország, 1994. július (54. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-30 / 178. szám
1994• JULIUS 30., SZOMBAT Régi országgyűlési képviselők Bencs László polgármester — Hölgyeké az elsőbbség... — ismételte meg előbbi kijelentését a fiú. — Tudod mit? Induljunk együtt! — Jó. Vízbe merülve közelítették meg a lépcsőt, az egyik a jobb oldali korláthoz úszott, a másik a bal oldalihoz. A fiú csöppet várt. Még néhány másodperc a döntő mozdulatig. De... ennek is el kell következnie. Fölemelkedett. Kinyújtotta a kezét, magához húzta a medence szélén hagyott mankóját, gumivégét nekitámasztotta a lépcsőnek, másik kezével a korlátot fogva, fölhúzódzkodott a fokokon, s talán még soha ilyen kétségbeeséssel nem pillantott végig erőtlenül fityegő jobb lábán, mint most. De vajon észrevette-e már ő? És milyen arcot vág hozzá? Oldalt nézett. A lány kissé elmaradt mögötte. Csak most nyúlt... a mankója után. Neki az egyik lábfeje hiányzott. Közúti baleset... Most ő fordult kissé oldalt. Nos, vajon a fiú...? Nem folytatták útjukat kifelé a medencéből. Mindketten álltak a korlátnál, egymást nézték és kacagtak, kacagtak. Nevetésük visszhangosan töltötte be az egész, már üres csarnokot, úgy hatott, hogy nekiütődik a víznek, ettől lökést kap, fölcsap az üvegtetőig, és így cikázik, lentről fel, fentről lefelé. Kacagtak-nevettek. A fürdőmester is odasietett. Azt hitte, valami baj van. MÚZSÁK Deák Mór: Reggel álom íze még a számban őszibarack áfonya istenekhez kirándultam sosem érek már oda éjszakák nagy csöndje rajtam a hajamban denevér pillangószárny rajza voltam s a szemem most csupa vér éjjeli lepkék petéje elgurít a semmibe míg át nem éltem hogy élek életemnek volt tüze letenni a tollat s sírni most nem látják a gyerekek s bennük újra megcsodálni az örök reggeleket Szikra János: Majoránka gyönyörűszép neved áldja anyanyelved Majoránka míg ínyemmel becézgetlek összefut a nyál a számban — szláv leányka szlovák lányka sejh kishúgom Majoránka! Az 1901-ben záruló parlamenti ciklusban volt Nyíregyházának szabadelvű, tehát nem függetlenségi párti képviselője, Fer- licska Kálmán személyében. A következő választásra erősen készült a 48-as párt, hogy ilyen eset többé Vie ismétlődhessék meg. Nem találhattak volna népszerűbb személyt, mint a város akkori polgármesterét, Bencs Lászlót. Több generációs tirpák iparos családból származik, csizmadiák utódjaként, 1841. augusztus 4-én született. Tíz évvel idősebb testvére a vagyonosodó család gazdaságát vezeti, Lászlót azonban már értelmiségi pályára szánják. Helyben nem lévén akkor még magasabb iskola, az elemi után Lőcsén, Sopronban, Debrecenben és Eperjesen gimnazista, az utóbbi helyen a jogot is elvégzi. Közben, 1859-ben egy összejövetelen tanúsított hazafias fellob- banása folytán őrizetbe vették, s hat hónapig börtönben tartották. 1866-ban szerezte meg ügyvédi oklevelét, s az akkori városi vezetőség nem sokkal később — két jogvégzett társával együtt — „a város közönsége és hazánk törvény- hozása terén az ismeretgyűjtést előmozdítandó, a szokásos két forint napidíj mellett egyenként egy év, egy hó időtartamra felküldendők országgyűlési követünk mellé írnoknak” — szól a képviselő-testület 1868. március 5-i határozata (V. B. 161-114-5). Ezt azért érdemes emlékezetbe idézni, mert máig példamutató a határozat, ahogy a város saját polgárai köréből igyekszik gondoskodni a következő vezetőség kinevezéséről. Lám, sikerrel. A másik két fiatalember életútját egyelőre nem tudom követni. Bencs László, tanulmányútja után, 1869 májusától a város szolgálatában áll, mint második tanácsos. Tíz év múlva már a széles hatáskörű I. tanácsnokká választják, s mind nagyobb befolyással hathat a város fejlődésére. Ilyen eredményeinek egyike idekívánkozik. 1889. március 15-én, a függetlenségi párt emlékező ünnepsége után Bencs egy alapítvány létesítését javasolta Kossuth nevének, példájának megörökítése céljából. 1000 forintra tervezték az alapítványt, amelynek évi kamataiból, március 15-én, az evangélikus főgimnázium végző, VIII. osztályos diákjai közül az részesüljön, aki „a magyar történelemben legtöbb ismeretet felmutató, jeles, tiszta erkölcsű növendéke, vallásfelekezeti különbség nélkül.” Egy év múlva már a tőke megnőtt, így 1890 nyarán megírhatták Kossuthnak elgondolásukat. Kossuth válaszában hozzájárult, hogy az alapítványt nevéről nevezzék el. Levelének címzésében az első helyen Bencs Lászlónak, az előkészítő bizottság elnökének neve olvasható. (Az eredeti ma is megvan az iskola igazgatói irodájá ban.) A következő tanévtől, minden március 15-én osztották ki a versenydolgozat, a Kossuth- pályázat győztesé nek az 50 forintos pályadíjat, nagy összeg abban az időben. 1922-ben ez a kapcsolat indokolta, hogy az iskolát is Kossuthról nevezzék el, az alapítvány emléke pedig elértéktelenedése után, mai napig is él az évente kiírt Kossuth-pá- lyázatban. Mire Kossuth levele ideért, az indítványozó Bencs László már a város polgár- mestere, újabb sikeres kezdeményezései: a törvényszéki együttes megépíttetése a Bocskai utca elején, a nagy lovassági laktanya felépítése és bérbe adása a kincstár részére, a Korona Szálloda-vendéglő létrehozása. S ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy minden kortársi méltatásban szerepel egyéniségének lekötelező udvariassága, amely a döntésekben igazságszeretettel és kellő eséllyel párosul, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy az 1901-i jelölése nagy egyetértésre talált. Harminckét évig szolgálta a várost az itthoni közigazgatásban, most pedig a parlamentbe küldték a város nevében. Egy pártonkívüli és egy, szabadelvű párti ellenjelölttel kellett megmérkőznie. Akkor a 30 ezres városnak csak 1300 választójoggal rendelkező lakosa volt. Közülük 1124- en szavaztak, ebből 836 voksot kapott Bencs, s lett függetlenségi programmal országgyűlési képviselőnk ellenzéki oldalon. A választási gyűléseket és az időnként tartott képviselői beszámolókat — a mai Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár helyén állt — csizmadia árusító színben tartották, ahová egykor Bencs apja, nagyapja vitte eladásra a maga készítette csizmákat. Bencs László egyébként nem kereste ezt a megtiszteltetést, mert — mint mondta — mégiscsak itthon, a város ügyeinek intézésében érzi magát igazán jól, de mivel a függetlenségi párt annyira szükségesnek tartotta, hogy éppen ő menjen a parlamentbe, aláveti magát a tagság határozatának. Az országgyűlésben azokhoz a kérdésekhez szólt hozzá, amelyek városi tisztviselőként is foglalkoztatták: gazdasági, költségvetési feladatok, lótenyésztési eredmények, egyéb országos fejlesztési koncepciók. Egyik utolsó felszólalása éppenséggel a király katonai, újoncozás i igényeinek az elutasítását hangsúlyozta. Ez egyébként az a kérdés, amelyik majd a következő ciklusban — a darabontkormány idején — igen súlyos következményekkel jár, így a szabadelvű párt felbomlásával is. Az 1905 legelején induló újabb választáskor Bencs egészsége megromlott, újra jelölését szomorú szívvel elutasította, majd 1905. február 4-én meg is halt, a Selyem utca 4. számú családi házában: szülei, nagyszülei is ebben éltek, majd a szintén polgármesterré választott fia, Kálmán is itt született és lakott. Az új művelődési központ építkezésének előkészítésekor, húsz évvel ezelőtt bontották le ezt a házat is. 1928-ban, e szülőház melletti Zöldség teret róla nevezték el, s így is hívták 1944. december 21-ig. Akkor a bevonult szovjet hadsereg itt állomásozó vezetőinek kívánságára Nyíregyházán Leninről kellett teret elnevezni, s az akkor hozott határozat törölte el az utcanevek közül Bencs László emlékét. Remélhetőleg nem véglegesen. valami azt súgta neki, hogy a lány ugyanígy van ezzel. Az orvosi rendelésen megszabott, korlátozott fürdési idő? Azt nem ilyen esetekre találták ki. Rá sem pillantottak az órára. Sorra röppentek el a szájukról azok a semmiségek, amelyek ilyenkor súlyt, mély értelmet kapnak, közben teljességgel elteltek egymással, és csak akkor kaptak észbe, mikor mások már szedelőzködni kezdtek. „Hát... ennek is vége...” — gondolta keserűen a fiú, és úgy vélte: bizonyára csak áltatja magát, mikor a másik szemében ugyancsak riadt csalódást lát. Most kellene megkérdezni, mikor találkozhatnak újra. Kellene... — Ha volnának szívesek... Zárunk! Nem akarták megvárni, hogy a fürdőmester szóljon, mégis ez lett a vége. — Hát...? — és egymásra néztek. Margócsy József Balázs Attila felvételei
