Kelet-Magyarország, 1994. július (54. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-26 / 174. szám
1994. július 26., kedd 16 Kelet-Magyarország SPORT Kötelező a biztosítás Anélkül nincs játékengedély Nyíregyháza — Újból elnököt választott az MLSZ-küldött- közgyűlés. Az eseményen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből hatan vettek részt, köztük volt Gerliczki János, a megyei labdarúgószövetség főtitkára is. — Még múlt hét kedden Kecskeméten jártunk, ahol az amatőr liga döntött a jelölt személyéről. Benkő Lászlóra esett a választás a másik három jelölttel szemben. Nincs igazuk az ágá- lóknak, a szombati közgyűlés nem volt előre lejátszva, egyszerűen a többség akarata döntött. Egy napirendhez nem tartozó javaslat azt szorgalmazta, hogy ne lépjen életbe a labdarúgók kötelező élet- és balesetbiztosítása. Erre nem kapott érdemi választ az illető, viszont elmondhatom, hogy ez a határozat már megmásíthatatlan. Hangsúlyozom: nem a csapatoknak kell fizetniük, hanem a játékosok érdeke a kötelező játékengedély megvásárlása, amely magában foglalja a biztosítást is. Felnőtteknek 1300 forint, fiatalabbaknak 700 forint éves díj befizetése kötelező. Ha a csekk nincs betéve a játékosigazolás mellé, a labdarúgónak nincs játékjogosultsága. Sajnos, az MLSZ szorult helyzetben van, szüksége van a pénzre. A szövetség 100 millió forint bevételre számít, ebből 20 milliót arányosan viszszaforgat a megyei szövetségekhez. Beláthatják a játékosok: ez olyan szenvedély, amiért áldozniuk kell. Manapság ez nem olyan egetrengető összeg, amelyet ne lehetne vállalni. Belehalt... ...fejsérüléseibe a kenyaiak egykori olimpiai bajnok ökölvívója, Robert Wangi- la. A 26 éves sportoló múlt pénteken az amerikai Gonzales elleni csatában szenvedett súlyos fejsérüléseket. A kilencedik menetben a vezető bíró leléptette a sérült kenyait, aki akkor még a saját lábán hagyta el a szorítót. (AP) Bronzérmet... ...nyert a szentpétervári Jóakarat Játékokon Csák József a cselgáncsozók 65 ki- lomgrammos súlycsoportjában, miután a negyeddöntőben vívott mérkőzésen a későbbi aranyérmes orosz Dracsko legyőzte. Nagyszerű... ...eredményt ért el az ecuadori Quitóban az ifjúsági kerékpáros világbajnokságon Szekeres Csaba. A magyar versenyző a 20 km-es egyéni indítású versenyben az ötödik helyet szerezte meg 32 másodperccel a győztes ausztrál kerékpáros mögött. (MTI) Beleharapott... ...ellenfelének fülébe Johan le Roux dél-afrikai rögbijátékos ezért valószínűleg pályafutása befejezésére kényszerül. Az esetet az új- zélandi All Black elleni mérkőzésen jegyezték fel, amikor le Roux fogaival „tesztelte” Sean Fitzpatrick hallószervének milyenségét. (Reuter) A női teniszezők... ...nem hivatalos világbajnokságán, a Federation Kupán Spanyolország és az Egyesült Államok jutott a döntőbe. Spanyolország magabiztos győzelemmel — 1991 és 1993 után — immár harmadik elsőségét szerezte meg a torna történetében. (UPI) ...L. _________________________________ Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Baraksó Erzsébet (kultúra), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5.4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u 5. Tel.: (60) 356-814, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./Fax: (44) 310-651 Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Reklám és hirdetés: Petró István. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Nyomda: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Nyíregyháza, Zrinyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, postafiók 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 378 forint, az áruspéldányok ára 17,90 forint, pénteken a TV Plusszal 19,80 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Nincs mivel dicsekedniük A főiskolások csalódást okoztak, a Start-Sportula nem játszott alárendelt szerepet •U Nyíregyháza (B. T.) — Az elmúlt II bajnoki évben az------------ zal a nem kis bravúrral dicsekedhetett a megyeszékhely, hogy három férfi röplabdacsapata is az elsőosztályban szerepelt. Igaz, egyikük teljesítménye sem volt világrengető, hiszen az A csoportos NYVSC, ha nem is okozott nagy csalódást, de mindenképpen elmaradt a várakozástól, a B csoportban pedig kibérelte a tabella két utolsó helyét a Tanárképző és a Start-Sportula. A főiskolások együttesét három edző is irányította. Járosi Jánossal kezdték a munkát, majd az NYVSC-hez való távozása után pár mérkőzésen Balogh István helyettesítette. Őt váltotta fel a kispadon az egykori kosaras tréner, Sasvári Andrásáé. A korábbi válogatott röplabdázónő önkritikával kezdte a csapat teljesítményének értékelését. — Azt kell mondanom, hogy a fiúk teljesítménye olyan volt, mint az enyém. Kicsit nehéz volt átállnom a röplabdára, hiszen 1973 óta nem foglalkoztam elsőosztályú szinten vele. A fiúkkal szemben nem tudtam követelni, túlságosan is engedékeny voltam velük. így fordulhatott elő, hogy az edzések látogatottsága nagyon alacsony volt. Persze voltak olyanok is, akik hozzáállásukkal példát mutattak, ebbe a sorba tartozik Bunda Olivér, Bernáth Zoltán és György Attila. Viszont voltak Gyakran sáncoltak sikertelenül a főiskolások Harasztosi Pál felvétele olyanok — elsősorban Adám Zoltán —, akik sorozatban becsaptak bennünket, és nemhogy az edzésekre, de még a mérkőzésekre sem jöttek el. Összességében csalódást keltett a fiúkkal eltöltött két és fél hónap, örömet egyedül a StartSportula legyőzése okozott. A jövőről sajnos még nem tudok konkrétumot, mivel megbízatásom a bajnokság végével lejárt. Azt sem tudni még biztosan, hogy az NB II-ben, vagy továbbra is az NB I/B-ben folytatjuk — így Sasváriné. Indulás a junior-vb-re A főpróba kitűnően sikerült • Nyíregyházát is képviseli Nyíregyháza (L. T. L.) — Nincs ideje az unatkozásra Csizmánk Istvánnak. Reggel hattól kettőig dolgozik, utána tanul, majd sportlövőedzésre jár. Utóbbi ténykedését magas fokon végzi, amit bizonyít, hogy szerdán Milánóba utazik. Nem holmi mezei megméretésre, hanem egyenenesen a világbajnokságra. Tavaly nem volt szerencséje a nyíregyházi lövőnek, hiszen az utolsó pillanatban kimaradt a bmoi Eu- rópa-bajnokságra utazó válogatottból. Akkor a válogató versenyek nem sikerültek valami fényesen, ám ezúttal minden másképpen alakult, így a selejtező küzdelmeken elért eredmények alapján ő is tagja lett a juniorválogatottnak. Idén is együtt rendezik a felnőttek és a juniorok versenyeit, Csizmánk a fiatalabbak között próbál szerencsét. Húsz éves, tehát épp belefér még a korosztályba. Ötödik esztendeje gyakorolja rendszeresen a sportlövészetet, és ez idő alatt már több országos bajnoki címet is szerzett. Legutóbb a vébé főpróbájának kikiáltott plzeni Európai Olimpiai Reménységek Versenyén a sportpisztoly kategóriában 569 körös egyéni csúccsal a 4. helyen végzett. Másik alsóházi együttesünk, a Start-Sportula szerencsésen került be az elsőosztályba, ám sokáig úgy tűnt, hogy biztosan meg tudnak ott kapaszkodni. Aztán jött egy hullámvölgy, amelyből egészen a bajnokság végéig nem tudtak kilábalni Nagy Attiláét — Újoncként természetesen a bennmaradást tűztük ki célul — kezdte az értékelést Dr. Szilágyi Zsolt a csapat edzője. Teljesen amatőr alapokról indultunk, ám úgy gondoltuk, hogy a játékoskeret alkalmas arra, hogy célunkat megvalósítsuk. Tulajdonképpen a bajnoki évet a mi szempontunkból két részre lehetne osztani. Az őszi szezonban még volt esélyünk arra, hogy akár a középmezőnyben végezzünk, ám tavaszra egy kicsit szétesett a társaság. Hiába érkezett Kapera, akiben egy igazi profi szemléletű játékost ismertünk meg, ő sem tudott sokat segíteni. A sorozatmérkőzésektől játékosaink elfáradtak, sok lett a sérülés, gyakorlatilag az egész bajnokság alatt egyszer sem tudtunk komplett csapattal kiállni. Egyébként abnormális dolognak tartom azt, hogy az alsóház csapatai sokkal több mérkőzést játszanak, mint a legjobbak. Mi 26 bajnokin szerepeltünk, nem is csoda, hogy nem éppen fiatal gárdánk a végére teljesen elfáradt. Azt azonban mindenképpen szeretném megjegyezni, hogy ellenfeleinkkel mindvégig partiban voltunk, nem játszottunk alárendelt szerepet a bajnokságban. Leviczky Zoltán tanítványa, a Nyíregyházi Polgári Lövész Egyesület sportolója hatvanki- lencedmagával képviseli a magyar színeket a milánói világversenyen. Július 30-án és 31-én rendezik a sportpisz- tolyosok viadalát, ahol 25 méteres távolságból 5,6 mm átmérőjű fegyverrel 30 lövést kell leadni előbb álló-, majd forgótáblára. Csizmarik egy budapesti és egy pécsi sportlövő társaságában a csapatversenyben is részt vesz. Egyébként Fórián Éva óta ő az első, aki ilyen szintű sporteseményen képviseli a nyíregyházi sportlövőtársadalmat. Káplánék utaznak Nyíregyháza (KM) — Nem mindennapi útra indul szerdán a nyíregyházi Káplán család két tagja. A papa, Káplán István a SZESE edzője, csapatvezetői és edzői minőségben vesz rész a franciaországi Anecyban megrendezésre kerülő 13 éven aluliak nem hivatalos tenisz-világbajnokságán. A fiú, Krisztián a magyar csapat tagjaként próbál szerencsét. így fizet Budapest (MTI) — A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 29. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt plusz 1 jutalom nyereményösszege nettó 1 722 307 forint. 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény nem volt. 11 találatos szelvény 29 darab, nyereményük egyenként 168 271 forint, 10 találatos szelvény 390 darab, nyereményük egyenként 12 512 forint. Legyőzhetetiennek tűnik a spanyol Miguel Indurain (középen). A 30 éves profi kerékpározó ugyanis egymás után immár negyedszer lett a világ legnagyobb országúti körversenyének, a Tour de France-nak legjobbja AP-felvétel Mai műsor LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzés: Nyíregyházi FC-Tiszalök, Tisza- vasvári út, 17. Vásárosna- mény-Nyírbátor, 17. I Sportkaleidoszköp^^