Kelet-Magyarország, 1994. július (54. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-26 / 174. szám
1994. július 26.. kedd HATTER Harmincéves a vármúzeum Eddig szűkölködött programokban, az idei év azonban bővelkedik Balogh Géza Vaja (KM) — Harmincéves a vajai vármúzeum. Az épület persze sokkal, de sokkai vénebb, hiszen annak öregebbik szárnyát még valamikor a tizenhatodik század első felében emelték, az ódon falak között berendezett múzeumot viszont 1964-ben avatták fel. A Vayak egykori várkastélyában megnyitott múzeum alapításában, a kiállítások szervezésében elévülhetetlen érdemeket szerzett az erdőháti Túristvándiból ide került, de ízig-vérig vajaivá vált Molnár Mátyás igazgató, muzeológus. Az igazgató úr sajnos több mint tíz éve már, hogy örökre elment, az általa megkezdett munkát a fia, Molnár Sándor folytatja. Rangos névsor Az elmúlt három évtized során felsorolhatatlanul sok irodalmi, zenei, tudományos, képző- művészeti eseményre került sor itt. Nemzetközi hírű írók, költők, tudósok, festők adták egymásnak a kilincset, most például Osváth Miklós festőművész, s Kardos M. Zsöte költő a várkastély vendégszárnyának a lakói, ők nyitották meg azt a ma is látható kiállítást is, melyet a nemzetközi ifjúsági rajztábor résztvevőinek munkáiból rendeztek. A gyermekkezek festette képeket a kastély földszintjén láthatja az ember, de ha veszi a fáradságot, s felballag a nyikorgó falépcsőkön a nagyterembe, már igazi művészi élményben lehet része, itt állították ki a nemzetközi alkotótáborban készült, s Vajának ajándékozott festményeket. — Az idén először vállalkoztunk e tábor megszervezésére, a vártnál is nagyobb volt az érdeklődés, nemzetközileg is jegyzett alkotókat láthattunk vendégül — mondja a múzeum vezetője, Molnár Sándor. □ Honnan teremtették elő az ehhez szükséges pénzeket? — Több forrásból. Segített a helyi önkormányzat, pályázat útján is kaptunk támogatást, meg persze a mecénások között volt a múzeum, s a múzeAz öreg falak előtt um baráti köre, melynek mások mellett olyan illusztris tagjai is vannak, mint Göncz Árpád köztársasági elnök. A vajai múzeum korábban sem szűkölködött az programokban, az idei év azonban igazán bővelkedik az eseményekben. Már folynak az előkészületei annak a kiállításnak, melyet a Vajáról elszármazott, Szegeden tevékenykedő zeneszerző, Vántus István emlékére rendeznek. Hamarosan bemutatkozik a tokiói, párizsi kiállítótermekben is ismert Dávid Vera festőművész, amit egy múzeumtörténeti kiállítás követ, kiegészítve október elején egy kétnapos tudományos ülésszakkal. Ezen a Rákóczi-korszak legnevesebb kutatói is részt vesznek, de a szervezők természetesen várják azokat is, akik csupán egyszerű érdeklődők. Bozótos a park Évente négy és fél millió forintból gazdálkodhatnak, de a múzeum dolgozói igyekeznek más forrásokat is felkutatni. Sokat segít például a helyi ön- kormányzat, jelenleg is az ő alkalmazottaik közreműködésével folyik a kastélypark felújítása. A gyönyörű park egyes részeit sajnos felverte a bozót, azokat ki kell irtani, s meg kell szabadulni az elszáradt fáktól is, hiszen balesetveszélyesek. Szerencsére a fák mesterséges pótlására nemigen van szükség, az utánpótlás szépen sarjad különösebb beavatkozás nélkül is. A születésnap ' alkalmából fog megjelenni egy igen érdekesnek ígérkező kiadványuk is. A pontos részletek persze még kimunkálásra várnak, de az már biztos, hogy a címlapon egy gyönyörű, a várkastélyt ábrázoló akvarell látható majd, melynek alkotója Osváth Miklós. A magyar akvarellművészet kiemelkedő egyénisége jól ismert már a szatmári, szabolcsi művészetbarátok előtt, hiszen több mint tíz éve jár vissza A szerző felvétele rendszeresen hozzánk, s párjával, az érzékeny tollú költővel, Kardos M. Zsötével ezt a vidéket tartják szellemi szülőföldjüknek. Utánozhatatlan — A Nyírtől, Szatmártól, a Felső-Tisza-vidéktől nem szabadulhat az ember — mondják. — Mi már megfordultunk a világnak szinte minden táján, de ilyen lenyűgöző szépségű tájakat, ilyen kedves embereket, ilyen utánozhatatlan színeket, ízeket, hangulatokat sehol másutt nem találni. Ezért ragadunk meg minden kínálkozó alkalmat, ezért is fogadtuk nagy örömmel a vajaiak meghívását. □ Dolgoztak is, vagy csupán gyönyörködtek e szűk két hét során? — Gyönyörködve dolgoztunk. Elkészült több festmény is, meg egy csomó vázlat. Jövőre már a kidolgozott munkákkal jövünk vissza, egy kiállításra való kollekcióval. Tárca _________________________________________________________________________ ersze az asszony most is zsörtölődött. Végig- X morogta azt a félórát, amíg az elemózsiát készítette. De egyik fülén be, a másikon ki, hiszen ezt hallgatja már évek óta, valahányszor csak kiejti a száján, hogy horgászni megy. Egyszerűen képtelen volt azzal a konok fejével megérteni, hogy mennyivel jobb itt a tóparton, mint otthon abban a betonkocka lakásban. Egy férfi mégsem ömlenghet a hajnali harmat csillogásáról, tiszta levegőről, gomolygó páráról a víz fölött, a tökéletes csöndben visszhangzó tücsökcirpelésről, arról meg végképp nem, hogy milyen gyönyörű, ha a lemenő nap arany-vörös kakastaréjokat pingál a hullámokra... Vagy itt ez a két bokor, ami alatt üldögélni szokott. Az egyik olyan fűzféle, a másikat nem ismeri, de ha megdörzsöli a levelét, valami fenséges, hódító illatot áraszt... Hűha, kapás! Kicsit megereszti a zsinórt, próbálja kifárasztani a szákmányt, aztán hirtelen beránt..., a pe- cabot ívben meghajlik, a zsinór megfeszül..., és kint van! Khm. Egy konzervdoboz. Óvatosan leszedegeti a horogról, kukacot fel, és visszadobja. Szinte azonnal kezdőt ' < i '«Yy *■ § ; Huzrik Anna kölcsön, önkénteseket toboroznak. Valahogy minden összejött és nekiláttak. Hatalmas hálókkal kifogták az összes halat, és belerakták őket egy vízzel töltött tartálykocsiba. A horgász és a tó dik minden elölről. Az úszó megremeg, taktikázik egy ideig, kirántja: egy koszos, nyálkás tejeszacskó. Ha a következőnek sem halat fogok, isten bizony környezet- védő leszek — fogadkozik erősen. Egy málladozó edzőcipő volt. Fogadalom szép szó..., úgyhogy felpattan biciklijére, és elkerekezik a környezetvédők irodájába. Azok keblükre ölelik mint új aktivistát, bár amikor előadja, hogy a tavat akarja kitisztítani, kissé furcsán néznek rá, de végül is egy emberként állnak mellé. Szponzorokat kutatnak fel, pénzt kunyerálnak, gépeket kérnek Utána markológépekkel, kotrókkal kikotorták a tó fenekét, kihalásztak minden ka- catot, és kiirtották a hínár nagy részét. A tó déli részén strandot alakítottak ki, a többit meghagyták horgászhelyeknek. Igaz, a helyi lap beszámolt az eseményről, mégis meglepődött amikor a megyeszékhelyről azzal keresték meg, hogy ugyan már, tisztítsa ki az ő tavukat is. Hősünk természetesen vállalta, és kisfiús hévvel vetette magát a feladatok közé. Az eredményről még a rádió is beszámolt, így többé-kevésbé magától értetődőek voltak a következő meghívások. Lángolt és lelkesedett, és egyre tökéletesebb technológiai megoldásokat dolgozott ki a tavak vizének megtisztítására. Amikor aztán a Balatonhoz hívták, úgy érezte, a csúcson van. Ejt nappallá téve törte a fejét, hogyan tehetné ivóvíz minőségűvé a magyar tenger vizét. Majd egy nap, maga a miniszterelnök hívatta, s rövid bevezető után rátért a lényegre: szeretné ha átvenné a Környezetvédelmi Minisztérium irányítását. Emberünk csak hápogott, csak tátogott, mint az a bizonyos partra vetett hal... —Mi van haver, elnyomott a buzgóság? Kapásod van! — sziszegett fülébe a szomszéd pecás. / jedtében jól megmarkolta a botot, és már-már megrántotta, de előbb még egy gyors fogadalmat tett: ha konzervdobozt, tejeszacskót vagy cipőt húzna ki, azonnal elmegy a környezet- védőkhöz. Tenyérnyi, ezüstpikkelyes, ficánkoló hal volt. A tó pedig..., maradt szennyezett. Tétova kérdés Kovács Éva W.W.WÍ.WA'AW.VÍ.ÍAWA'AVMV.W y y állom, felmondtak m i Téglássy Tamásnak, X JL az Országos Idegen- forgalmi Hivatal elnökének, s ezzel egyidejűleg ideiglenesen kinevezték az új hivatalvezetőt is. Nem olyan nagy a hír, hogy különösebb figyelmet érdemelne. Főleg nem az akkor, amikor nálunk szinte naponta felmondanak valakinek. Viccesen azt is mondhatnánk, az egy főre jutó felmondások arányát tekintve az utóbbi években a világelsők közé vereked- tük be magunkat, Felmondanak itt mostanában miniszterelnöknek, pártelnöknek, államtitkárnak és miniszternek, uram bocsá’ még az is megesik, hogy egy egész gyárrészlegnek, olykor gyárnak is. Bezárják a boltot, leállítják a gépeket, van, ahol két napon belül kiürítik akár az egész munkacsarnokot is. A dolog koreográfiája többnyire ugyanaz. Illetékesek összeülnek, s rövi- debb-hosszabb tanácskozás után kiderítik, az illetőre nincs szükség, úgy alakultak a dolgok, hogy személye, s olykor munkája is felesleges. A gondolatot tettek követik, ami azt jelenti, az illetőnek mennie kell, felmondása adott időn belül érvénybe lép. Felmondás és felmondás között azonban igen nagyok a különbségek. A gyári munkás, a köznyelvben csak az „egyszerű” jelzővel illetett ember akár máról holnapra az utcára mehet, s onnan kezdve élvezheti az önállóság összes gondját és örömét. Ha pedig lejár a munkanélkülije, kaphat az önkormányzattól támogatást, egyébként meg éljen meg ahogy tud. A felmondás másik fajtája az, amikor az illetőt végkielégítés illeti meg, aminek tarifája igen tekintélyes, mostanság a több millióhoz, olykor akár tízmillió fölötti ösz- szeghez közelít. Az illető azután, a milliókkal zsebében a nyilvánosság előtt még panaszkodik kicsit, (mert a pénz mellett még ez a lehetőség is jár neki) méltánytalanságot, nemzetrontást, bosszúvágyat és pártérdekeket emleget, aztán csendben eltűnik a színről, hogy kis idő múlva,— igaz, ilyenkor már nem mindig önszántából — külföldi szaktanácsadóként, bankárként vagy éppen világmegváltóként újra felbukkanjon valahol. Táglássynak felmondtak, de ő nem kíván menni. Maradni kíván, s mivel jelenleg betegállományban van, nem tudni, hová fejlődik a dolog. Téglássyt maga Antall József Amerikából rendelte haza annak idején, s ő az is, aki az itthon töltött két esztendő javarészét ideiglenes otthonban, a Gellért Szállodában töltötte. Tehette, hiszen a számlát állítólag nem ő, hanem pártja fizette ki, ami azért volt „csak” egymillió körül, mert a patinás Gellértben kedvezmény illeti a törzsvendéget. Téglássy mindenesetre nem érti a felmondás okát, szeretne maradni. Meg tudom érteni. Tétova kérdés csak az, ha marad, akkor albérletbe, vagy ismét szállodába költözik? j I Tehetséges ösztöndíjasok Bodnár István P ok tehetséges fiatal V muzsikus adott egy- L/ másnak randevút ezekben a napokban a nyírbátori zenei táborban. Mintegy 160-an vesznek részt a közös munkában, a zenekari és egyéni próbákon, és lépnek fel a különböző koncerteken. A fiatalok közül sokan határontúli magyarok, Erdélyből és Kárpátaljáról érkeztek. Nekik fizetniük sem kellett, a város vendégszeretetét élvezik. Afféle ösztöndíjban részesültek, amiből kitelik az egyhetes szállás, és étkezés egyébként nem túl nagy költsége, és némi zsebpénz is marad. Mintegy negyvenen vannak A múltkorában Tiszado- bon megtartott olvasótábor résztvevői is elsősorban határon túl élő magyarok közül kerültek ki. Ok a szép kastélyban hiányos magyar történelmi, irodalmi és más ismereteiket pótolhattak, erősítvén ezzel magyarságtudatukat. Ők is ösztöndíjasok voltak. De hallottam már olyan képzőművészeti, fafaragó, matematikai, ének-zene és még ki tudja milyen táborokról, találkozókról, amelyekre szintén meghívást kaptak Erdélyben, Kárpátalján vagy Szlovákiában élő magyar fiatalok úgy, hogy költségeiket nagyrészt fedezték. Jól van ez így. Azt hiszem nemcsak lehetőségként kell élni vele, hanem kötelességünknek is kell tartanunk, hogy tehetségünk szerint támogassuk a történelem szeszélye folytán meghúzott határvonalon túl élő magyarokat. Nélkülözhetetlen, ismeretek birtokába juthatnak, tapasztalatokat szerezhetnek így, ami aztán százféle módon is kamatozik. Persze ez kölcsönös. A táborok, találkozók színvonala is gazdagszik, színesedik ezáltal. Többnyire nem is jelentenek nagy költségeket ezek az ösztöndíjak, amelyeket némi leleményeséggel elő is lehet teremteni. l l '-r í* j«x»311tM
