Kelet-Magyarország, 1994. július (54. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-21 / 170. szám

1994. július 21.. csütörtök SZÍNES OLDAL Pályázat Megyénk számos települé­sén felvetődött a szennyvíz közművel történő elvezeté­sének gondolata. A megva­lósításhoz többféle állami támogatás szerezhető. Az önkormányzatok mit tegye­nek? — kérdeztük Dávid Mihálytól, a Megyei Mérnö­ki Iroda Kft. vezetőjétől. — A cél megvalósításá­hoz az iroda díjmentesen szaktanácsot ad — hangzott a válasz. — Az eredmény eléréséhez azonban az szük­séges, hogy a szennyvíz közművel történő elvezeté­sének tárgyában az önkor­mányzatok jussanak minél előbb végleges elhatározás­ra. Főként azok, amelyek a jövő tavasszal támogatásért kívánnak folyamodni. A szennyvíz elvezetésének megtervezése ugyanis mun­kaigényes, s több hónapot vesz igénybe. Márpedig a tervre nagy szükség van, mert az állami támogatás el­nyerésének nélkülözhetet­len* feltétele az, hogy az adott település rendelkezzen legalább az úgynevezett víz­jogi engedélyezési tervvel. Morfin Érdekes kísérletet végzett kollégáival együtt egy berni orvos: betérve egy étterem­be ebédet, majd az ebéd vé­gén mákos süteményt ren­delt. Visszatérve munkahe­lyére kollégáival tesztet vé­geztek annak kimutatására, található-e a mákossüte­mény nyomán morfin a vi­zeletében. Az eredmény szerint a vizeletben kimutat­ható volt a morfin. A továb­bi kísérleteik alapján kide­rült, hogy már 2,5 gramm mák elfogyasztása is pozi­tívvá tette a gyorstesztet. Sajátos módon csak akkor, ha a mákot nem önmagá­ban, hanem más élelmisze­rekkel együtt fogyasztották. Hold föld A földterület nagyságának meghatározására nyelvünk­ben a hektár előtt hosszú év­századokon át a hold volt használatban. Ma is élő szó­eleme nyelvünknek. A hold 1600 négyszögöl nagyságú terület. A szó jelentésfejlő­désének az a magyarázata, hogy holdnak nevezték az akkora földterületet, ameny- nyit reggel, kora hajnalban munkába állva egy nap alatt, egyetlen igával föl lehetett szántani. ató 8 1 ff 3jT» iflipiliPgii A világbajnok brazil válogatott hazaérkezésének tisz­teletére Rio de Janeiro legismertebb strandján, a Co- pacabanán karneváli előzetest tartottak, melyen több mint egymillió ember ünnepelte a győztes focistákat AP-felvételek Rekord Moszkva (MTI) — Az oro­szok átvették a vezetést a fran­ciáktól az alkoholfogyasztás kétes dicsőséget jelentő világ- ranglistáján — jelentette az Izvesztyija. A beszámoló sze­rint az átlagorosz évente 80 liternyi vodkát enged le a tor­kán; ez 14 liter tiszta alkohol elfogyasztásával egyenlő. A legfrissebb statisztikák szerint a franciák átlagosan 13,4 lite­res egyéni teljesítménnyel szorultak a második helyre. Az Izvesztyija szerint a mennyiségi előny következ­ményeit súlyosbítja, hogy mindez siralmas minőségű ita­lok fogyasztásával jár együtt, ráadásul az orosz szeszbarátok a kemény vodkát részesítik előnyben a bor rovására, és nemzeti hagyomány, hogy egy menetben sokkoló mennyisé­geket vedelnek. Mindehhez járul az is, hogy az oroszok sokkal silányabb ételeket fo­gyasztanak az alkohol mellé, mint a franciák. Rúgott a ló Nyíregyháza (KM) — Július 17-én Székelyben egy fia­talember ismeretlen körülmé­nyek között a házuk udvarán lévő kútba esett, ahonnan más­nap hajnalban mentették ki. Az állapota súlyos, életveszé­lyes. Július 18-án délelőtt egy fér­fi a Nyírség Konzervipari Vál­lalat területén munkavégzés közben mintegy 3 méter ma­gasról leesett, s életveszélye­sen megsérült. Július 15-én reggel Pócs- petriben a lakása udvarán egy 64 éves férfit arcon rúgott a ló. A sérültet kórházba szállítot­ták, de ott július 19-én meg­halt. A rendőrség bűncselek­ményre utaló körülményt nem állapított meg. A Kisvárdai Rendőrkapi­tányság eljárást indított egy asszony ellen, aki azzal gya­núsítható, hogy július 16-án a rétközberencsi lakásukban egy késsel megszúrta élettársát, aki súlyosan, de nem élet- veszélyesen megsérült. Ismeretlen személy július 17-ére virradóra betört a nyír- bogdányi Regulátor Kft. üzem- és raktárhelyiségébe, ahonnan 450 ezer forint érték­ben lánchengereket lopott. tsmm Elégedetlenség az élet. Elégedetlen vagy, tehát vagy. Diákmunka: — Hát kisember! Több festék van rajtad, mint a kerítésen... Ferter János rajza Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM — M. É.) — Amióta csak megismerte a betűket, szenvedélyesen szeret kézzel írni Lucskai Barnabásné, a Megyei Gyer­mek- és Ifjúságvédő Intézet igazgatójának titkárnője. El­Lucskai Barnabásné titkárnő ső dolga ma is az, hogy a kéziratok olvashatatlanabb részeit előbb átírja, s csak utána kezd a gépeléshez. Már hetedik éve dolgozik az intézetben, így alaposan ismeri a ház működését. Erre nagy szüksége is van, hiszen aki csak bemegy az épületbe, többnyire az igazgató úrral akar beszélni. Az ügyfeleket neki kell a megfelelő helyre irányítani. Néha olyan nagy a forgalom, hogy csak négy óra után tudja a saját mun­káját elvégezni, amikor már kiürül a ház, s nem cseng a telefon sem. Ha a munka úgy kívánja, sokszor a hétvége­ken is dolgozik. — Két gyermekemet fér­jem halála óta egyedül neve­lem — mondja. — Szeren­csére szófogadó, önálló gye­rekek, akikkel mindent fel­nőtt módjára meg lehet be­szélni. Szabad idejükben sa­ját programokat szerveznek, így nekem is marad időm hobbijaimra. Nagyon szere­tek olvasni, s szenvedélyes autóvezető vagyok. Sokszor minden cél nélkül is képes vagyok elindulni, annyira megnyugtat a vezetés. Min­den vágyam, hogy a Ladámat egy hófehér Opel Kadettre cseréljem. Horoszkóp cxs ni.21.-IV. 20. Nem érdemes ennyi ener- (T giát befektetni egy ügybe. Túlságosan erőltet vala­mit, ami pedig nem vezet sem­mi jóra. Gondolkozzon el né­hány cselekedetén és sürgősen változtasson, amíg nem késő. IV.21.-V.20. Ked- vező fordulat követ- <T'A' kezik be az életé­ben. Magánélete is szeren­csésen alakul. Sikert sikerre halmoz. Érdemes lenne sze­rencsejátékokban is kipróbálni a szerencséjét. , - V. 21.-VI. 21. Ve­/jk/jk szedelmes nap elé A A néz. Döntéseit ala­posan fontolja meg, mivel el­képzelhető, hogy csapdát állí­tottak önnek, amibe egy7 könnyen besétálhat. Meglepő fordulatok sincsenek ma kizár­va.- VI. 22.-VII. 22. Ura g£< a helyzetnek, amibe VNSc önhibáján kívül ke­rült bele. A dinamikus hozzá­állása meghozza a várt ered­ményt. Ez a nap alkalmas egy távlati terv elkészítésére, ál­láskeresésre vagy egy szerző­dés megkötésére. m VII. 23.-VIII. 23. nO|P Szakmailag reme- kül halad előre. Gyorsabban tudja intézni a dol­gait, mint gondolta. A magán­életében azonban feszültsé­gekre számíthat, mert nincse­nek azonos hullámhosszon. M yrn. 24,-ix. 23. jlr Érzelmei teljesen uralják a cselekede­teit. Teljes kétségbeesésbe sod­ródik a magánélete válsága mi­att. Jobban járna, ha megpró­bálná racionálisan átgondolni a lehetőségeit. . I . IX. 24.-X. 23. Ja- /|\ ’ /]\ vulóban van a han- ■Ur W gulata. Ma több ap­ró kellemes pillanatot élhet át, ha a kis dolgokra is megpróbál odafigyelni. Izgalmas találko­zásra is számíthat olyan vala­kivel, akit régóta kinézett ma­gának X. 24.-XI. 22. Ön már unja a megszo- nnC kott, egyhangú éle­tet. Izgalomra, kalandra vá­gyik. Ne tartóztassa meg to­vább önmagát. Vágjon bele az ismeretlenbe. Utazzon el minél hamarabb. 3 . XI. 23.-XII. 21. Családjában jelen- Äl X tős esemény várha­tó, ami izgalommal, várakozás­sal töltheti el. Tele van terve­kei, alkotói elképzelésekkel. De vigyázzon, nehogy az iz­galmak, feszültséget szítsanak. XII. 22.-1.20. Atla- i|är gos napra számít­rTTl hat. Semmi lénye­ges dolog nem történik, mégis ingerült, agresszív. Kritizálja a partnerét, könnyen elveszíti az önuralmát. Itt az ideje, hogy lazítson egy kicsit.- I. 21.-II. 20. Szim- patikussá tudja va- Crl/K rázsolni önmagát. Ma ön kerül a társaság közép­pontjába. Nagyszerűen megér­ti magát a partnerével, és izgal­mas találkozások is napirenden vannak. n. 21.-m. 20. Kedvező a helyzet a szokásos rutin- feladatok elvégzésére, tanu­lásra. Kezdetét veheti egy szép romantikus kapcsolat is. Most különösen hajlamos az elmé­lyülésre, a meditációra. Élje át, ezeket a pillanatokat. 05.08 20.32 18.14 03.36 Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tisza- becsnél -171 cm, árad, 10%, 22 fok; Vásárosna- ménynál -128 cm, árad, 8%, 22,5 fok: Záhonynál -236 cm, árad, 8%, 23.9 fok; Dombrádnál 27 cm, apad, 21%, a vízhőfok nincs jelezve. A SZA­MOS Csengéméi -54 cm, árad, 4%, 22,3 fok. A TÚR Garbóiénál -81 cm, árad, 8%, 22,1 fok. A KRASZNA Ágerdőnél 96 cm. árad, 18%, 20,8 fok. Megér egy mosolyt Jean hosszabb beteg­ség után ismét megjele­nik az iskolában. A ta­nító: — Mióta hiányzol? — A Nagy Francia Forradalom óta! Hírügyeletes: CSELÉNYI GYÖRGY •BT (42) 311-277 B && I f I I f I ® I § 1 Lx *1® 1 \ . . • . A zené közös öröme A héber Daniéiból. Je­lentése: Isten a bírárn. Becézés: Dacó, Dacsó, _ . 7~ri Dán, Daniel Dancsa,--------------------- Dancsó, Dani(ka), Danica, Da­nis, Danka, Dankó, Dánkó, Danó, Dános, Danus, Dány, Danyi. További névnapok: Angela, Angelina, Da- lida, Daniella, Elina, Helen, Ilma, Ilona, Ju­lietta, Léna, Lőrinc. XXIII. János pápa egyháztanítóvá avatta Brindisi Szent Lőrincet (1559-1619). A kapu­cinusok rendfőnöke fontos diplomáciai állá­sokat töltött be, nevét különösen a törökök el­leni háborúban tette is­mertté. Prédikációit tíz fólió kötet őrzi, szent- írás-magyarázatai le­nyűgözően szakszerűek. Hetven éve, 1924. júli­us 21-én született Ta- tnássy István állami dí- ~. Q-^j-1 jas biológus, I 74T- agrármér- --------------- nők, akadé­mikus. Szinte egész életében a Kertészeti Főiskolán, illetve Egye­temen dolgozott, 1986- 91 között ő volt a rek­tor. Egy évtizedig ő lát­ta el a Magyar Agrártu­dományi Egyesület fő­titkári tisztét, s elnök­ségi tagja volt a Nem­zetközi Kertészeti Tár­saságnak. Tekintélyes tudós, a New Yoríc-i Tudományos Akadé­mia is tagjai sorába vá­. 7 J . ’ • ” ’ • ... : Ügyfélszolgálatunk telefonszáma: m m Erős felbősödés, sokfelé záporok,1 zivatarok várha­tók. A szél az eső idején vi­harossá is fokozódhat. A legalacsonyabb hőmérsék­let 14-19, a legmagasabb 25-29 fok körül valószínű. Két spanyol halászhajó vontat egy franciát az észak-spa­nyolországi Burela kikö­tője felé. A két ország halászai kö­zött szomba­ton összetű­zésre került sor, mivel a spanyolok ál­lítása szerint a francia fél megszegte a halászati szabályokat

Next

/
Thumbnails
Contents