Kelet-Magyarország, 1994. július (54. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-21 / 170. szám

1994. július 21., csütörtök Mikrohitelek a makrotervhez Két év alatt 87 millió, jegybanki alapkamatra a megye kisvállalkozóinak Már csak egy fékpad hiányzik a teljes műszerezettség­hez Máté Károly műhelyében A szerző felvétele Galambos Béla i Nyíregyháza, Kölese (KM) — Két éve idult a megye, s vállalkozói érdekében tevé­kenykedő Primom Vállal­kozásélénkítő Alapítvány úgynevezett Mikro-Hitel Programja (MHP). Célja a kereskedelmi bankok szá­mára még nem partner kis­vállalkozások támogatása és későbbi banki ügyféllé tör­ténő „kinevelése” pénzügyi segítségnyújtással, tanács­adással. A tavalyi 300 ezer után, idén már maximum 500 ezer forintos mikro­kölcsönből eddig összesen 360-at helyezett ki, közel 87 milliós összegben az MHP- iroda. Az átlagosan 367 ezer forintot felvevő vállalkozók döntő többségénél még fut a hitel, amit igen kevés kivételtől el­tekintve törlesztenek is be­csülettel. Más kapcsolat — A mikrohitel távolról sem hasonlít a néhány évvel ezelőtt bizony nem egyszer tv-re, videóra és egyéb tartós fo­gyasztási cikkre változott újra­kezdési kölcsönhöz — mondja Kruppi Imre mikrohitel-igaz- gató, akivel „adós látogatásra” indulunk Szatmárba. Ezt a kölcsönt csak az üzleti tervbe beállított termelőeszközök be­szerzésére fordíthatja a sikeres pályázatot hozzánk benyújtó vállalkozó. Készpénzt senki nem kap, csak a számláit fizet­jük ki a fiatal (két évnél nem régebben kezdett), tíz főnél kevesebb alkalmazottat foglal­koztató, 2 milliót meg nem ha­ladó saját vagyonnal rendel­kező és évente 6 milliónál ke­vesebb árbevételt produkáló, kizárólag hazai vállalkozás vezetőjének. Ráadásul olyan életképes üzleti tervvel kell rendelkeznie, amelyben két­szer annyi jövedelem képző­dik, mint a törlesztő részlet. — Eddig csupán négy em­berrel kellett szerződést bonta­nunk és a hiteltartozás behaj­tásáért bírósághoz fordulnunk. Azonban hangsúlyozottan nem ez a célunk! Mi a műkö­dőképes vállalkozások kiala­kulásában vagyunk érdekel­tek. Persze a 360-ból nyilván vannak olyanok, akiknél tör­lesztési problémák merültek föl. Ám velük is a személyes kapcsolattartás, az elbeszélge­tés módszerét alkalmazzuk, teljesen eltérően a mai banki gyakorlattól. Ragyogó part­nert találtunk a mikrohitelt kezelő Takarékbankban, aki elfogadja a pénztámok szerep­kört, s megbízik a vállalkozá­sokat menedzselő szakembe­reinkben. Miközben Fehérgyarmaton át az Erdőhátra visz bennünket az autó, Kruppi Imrétől van idő megtudnom, milyen sok­színű az a mesterségbeli skála, amelyben vállalkozó emberek sikeres pályázatuk után mikro- hitelhez jutottak. Hallom, ka­pott hitelt már fogtechnikus és maszek mentős, veszélyeshul- ladék-szállító és fogorvos, ku­tyatenyésztő és kölcsönzős, vízitúráztató idegenforgalmi vállalkozás és mezőgazdasági termelő. Ez utóbbi terület egyik érdekes esete volt az a bácsi, akinek 73 éves kora mi­att életbiztosítást kellett köt­nie, a traktorvásárláshoz fel­vett hitel biztosítékaként. Volt biztosító amelyik megkötötte vele. Sodrásban Kölesébe érve egyenesen Máté Károly autószerelő ud­varára fordulunk be. A mester a kapuban egy ukrán rend­számú kocsi motorházában bűvöl valamit, beljebb az ud­varon segédje, vagy egyik ta­nulója szerel egy magyar Wartburgot. Tavaly júniusban 300 ezer forint mikrohitelt vett föl a hajdani téesz-energeti- kus, hogy a zöldkártya kiadá­sát megelőző és az általa akkor már egy éve végzett műszeres vizsgálathoz szükséges, addig bérelt eszközöket megvásárol­hassa. — Meg kellett szüntetnem az addigi létbizonytalanságot — meséli az autóközlekedési technikumot végzett, majd később energetikusnak kita­nult, sokat megélt, de gépjár­művek iránti szeretetéből egy jottányit sem vesztett Máté Károly, miközben felesége frissen főzött kávéját kavar- gatjuk a nappali szoba hűvö­sében —. El kellett döntenem, egyáltalán csinálom-e tovább a motorbeállításokat, s ha igen akkor saját műszerrel te­szem-e. Ehhez kölcsön után kellett nézni. A feleségem Nyírqgyházán hallott a mikro­hitel lehetőségről, s miután a legkedvezőbb volt, akkor még 19 százalékos kamatra adták, s a hitel fedezete maga a műszer volt, nem kértek devizaszám­lát, nyaralót, megpályáztuk, s elnyertük. — Sikerült is vele talpra áll­nunk, bár azt nem kalkuláltam be az üzleti tervbe, hogy az autósok tudata általában még nem ért el oda, hogy felismer­jék a zöldkártya nemcsak egy papírlap, amit valahogy meg kell szerezni, hanem mögötte van a lényeg: a motor tökéle­tes működése, ami megtaka­rítást jelent a tulajdonosnak és tisztább levegőt mindannyi­unknak. Egyszóval, szélesíteni kellett a vállalkozásom szol­gáltatási skáláját, hogy legyen elég kuncsaftom. Ezért újabb beruházásba fogtam, miután jó alkalom is kínálkozott egy dízel motorbeállító műszer megvételére. Az egyik kiadás azonban vonzza a másikat. Az új géphez új műhelyt is építeni kellett. Abba pedig már egy futómű beállító is dukált. Ez, így nagyon összejött. A belső és külső változások eredmé­nyeként kétségtelenül átme­neti fizetési gondjaink támad­tak — tárja szét karját a vál­lalkozó férj és az adósságot nagyon nem szerető felesége. Most viszont már csak egy fékpad kell és akár műszaki vizsgáztatásra is képes lesz a kölesei Máté-műhely. Az őszinte szavak, az első hallásra is meggyőző magya­rázat (amelyben még Mátéék, ma már szerencsére átvészelt, családi problémái is elhang­zottak), s különösen az a né­hány hete befizetett törlesztő részletet igazoló szelvény, ami még nem is szerepelt a hi­telezői kimutatásban, megeny­hítik a tartozás végett érkezett mikrohitel-igazgató arcvoná­sait is. — Nézze Máté úr! Nincs semmi baj. Megértem a gond­jait, csak erről jó lett volna ha még hamarabb tájékoztat min­ket. Én megígérem, ha eltűnik a hátralék, amint ön mondja ez nem sokára megtörténik, tő­lünk akár újabb 500 ezer forin­tos hitelt is kaphat. Persze ma már kicsit magasabb, jelenleg 25 százalékos kamatra. Kedélyesen Adós vállalkozó és pénzéért jogosan izguló hitelező meg­enyhültem már-már kedélye­sen búcsúznak. Az utolsó, de nem csak kötelességszerűen föltett menedzser kérdésre, hogy milyen speciális igénye lenne a vállalkozói központ szolgáltatásaival kapcsolatban a magát szakmailag állandóan önképző kölesei autószerelő­nek, a válasz így hangzik: — Közgazdasági ismeretek­ből kellene számunkra jóval több. Ezeken a kérdéseken ugyanis nagyon sok áll, vagy bukik a vállalkozásokban. Ta­lán nem ártana, ha a Primom évente egyszer, mondjuk télen szervezne ilyen tárgyú tan­folyamot a számunkra! — pjlpgjij: Mr- i fi érem, ne tessékfiny- nyáskodni egy kis .X\_ bér gyilkos ságtól! Munkanélküliség van, vagy mifene! Ódzkodunk, váloga­tunk? Közben meg felnyaljuk a nagy segélyt? Kérdem én: erkölcsös ez? Hát okos ember az, akinek zsenánt elvágni valakinek a torkát, ha meg­fizetik? Hej, pedig de nagy szükség van ezen a szakterületen is az ügyes, dolgos kézre! Vagy tán hívjunk be erre a fel­adatra vendégmunkásokat: kínaiakat, törököket, olaszo­kat? Soha! Ahogy a költő énekelte egyik híres delirium trémensében: „Magyar itt az anyaöl, magyar ember maga öl!" Mennyi munka! Mennyi teendő! Ha csak az üzleti életet vesszük...! Hát nem?! Minek versenyezni a konku­renciával, lenyomni az ára­kat meg vagyonokat költeni a reklámra, ha ott a bökő? úgy, hogy fut az ellenfe- lecskénk az utcán — tillárom haj! — csak úgy jogging, amikoris nekilódul hirtelen Nógrádi Gábor Legyen milliomos Hová mégy? Hopp egy légy! És már miénk a piac. Aztán meg itt van a politi­ka. egyem a zúzáját! Minek gyötörje magát az a szegény pártvezér, hogy túlhazudja, túlintrikálja, túlbecsmérelje a másikat? Éveken át mosolyogni, miközben belül azt lükteti a szívecske, hogy: Dögölj meg! Dögölj meg! Dögölj meg! Nem úgy ám! De inkább egy autócska, oszt annyi. Volt egy vasalás, kétszáz rongy. Jöhet a következő. Ez ám a jó munka, nem a kapálás. Az ember reggel felveszi a fehér inget, elteszi az ozson- nát, megcsókolja a gyereke­ket, aztán megy a dolgára. Este meg jön a zsák pénzzel. „Nehéz napod volt apu­kám?" — kérdi az asszony és csippent a szemével, ahogy illik. „Hát...! — mondja az em­ber. — Megvóni megvótt. Csak ugrált!” „Fene a belit! — toppant az asszony ked­veskén. — Hát mán addig se tudnak megállni, míg átmégy rajtuk?!" Tiszta, kényelmes munka ez, amit a meggazdagodni vágyó szegény olvasónak ajánlok. Egy kis piackutatás (kit öljünk meg kezitcsóko- lom?), egy kis reklám (Jö­vünk! Ölünk!) és élete végéig biztonságban érezheti magát a Rózsadombon vagy a sit­ten. Végezetül kérem, fogadjon el még egy verses érvet a módszer jogossága mellett: Könyvelésedben hat nullás úgy lehet az áthozat. Hogyha te a bérgyilkos vagy, nem pedig az áldozat. Példás gesztus Tóth Kornélia j em vették fel a tör­lői vényesen járó vég- 1 V kielégítést a hon­védelmi tárca távozó, magas rangú tisztviselői. Július 15- ével vált meg posztjától Joó Rudolf közigazgatási ál­lamtitkár, Pecze Zoltán, a külkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Hende Csaba kabinettitkár és Sző­ke László, a tárca Rehabi­litációs Irodájának vezetője — hangzott el azon az ün­nepi állománygyűlésen, amelyet egy órával az Or­szággyűlés alakuló ülése előtt tartottak. Szóval, a minisztérium magas beosztású hivatal­nokai a honvédelemnek és a honvédségnek szóló gesz­tusként, a köztisztviselői törvény alapján járó vég- kielégítésről — kilenc, illet­ve tizenkét havi illetmé­nyükről — valamennyien lemondtak, s csupán a fel­mentési időre járó illetmé­nyüket veszik fel, s vissza­térnek eredeti foglalkozá­sukhoz. Csepp a tengerben, mondhatnák sokan, s ha a számokat nézzük, ez bizo­nyára így is van. Talán kár kifillérezni, konkrétan mennyi pénz maradt az igencsak szűkös honvédel­mi kasszában. Magán szá­mításom szerint ez 4-5 mil­lió forint körüli összeg le­het. A történet azonban nem erről szól. Amiért nézőpon­tunk a jelenségre irányul­hat, az valahol a szavak és a tettek egységét jelképezi. Nevezetesen azt, hogy „fenn” nemcsak papolnak a nadrágszíjszorításról, ha­nem amikor a helyzet úgy hozza, maguk is a takaré­kosság szellemében csele­kednek. S nem csupán ak­kor, ha a tör\’ény szerint kellene így tenniük, hiszen éppen a hatályos törvényi előírás szerint járna nekik a több hónapos végkielégítés. Ennek a gesztusnak a sú­lyát különösen azoknál a csapatoknál értékelik a tisztek, ahol — mint Olajos Sándor alezredes, a Vay Adám ellátó zászlóalj pa­rancsnoka említette egy fórumon —, mosóport még vehetnek, de vödörre már nem jut. A kiképzésre, a ha­ditechnika műszaki álla­potának megóvására, a harckészültség elfogadható szintjének megteremtésére nominálisan és tényleges értékben is egyre kevesebb pénz jut. A távozó tisztviselők is jól tudták ezt, döntésük épp ezért találkozik a közvé­lemény helyeslésével. Egy rossz mozdulat Kovács Éva / .úlius 1-től tilos az erdőkben és más he­lyeken tüzet rakni. Ez az egyik hír, a többi meg az, amelyeket szinte naponta hallani arról, hogy egész búzatáblák, rétek, legelők, fiatalabb vagy idősebb er­dők lesznek a tűz martalé­kává és okoznak súlyos anyagi károkat. Egész év, ha nem több év munkája lesz így egyszerre semmivé, s a tűz­oltásra fordított pénzekről még nem is beszéltünk,pedig az sem kevés. Nem kellene ennek így lennie. A megelőzéshez, a sok-sok milliós érték meg­mentéséhez mindössze egy kicsit több figyelemre, óva­tosságra, elővigyázatos­ságra lenne szükség. Arra például, hogy ne történjen meg, amit naponta látunk: égő gyufák, parázsló ciga­rettavégek repülnek ki a száguldó kocsik ablakaiból, olyan laza mozdulattal dob­ják ki az esetleges majdani tűzcsóvát egyesek, mintha kimondottan erre tanultak volna mozgáskultúrát, amit persze csak csodálni lehet, de érteni egyáltalán nem. Sőt... Gyakran megesik, ha ilyesmit látok az országú­ton, rávillantok vagy rá­dudálok az illetőre, meg­próbálom figyelmeztetni őt. Talán nem kell mondanom, teljesen feleslegesen. Az il­lető észre sem veszi amit csinálok, ha meg észleli a jelzést, fogalma sincs, mi a bajom, valójában mit is akarok. Talán arra gondol, a közelben álló traffipaxra akarom felhívni a figyel­mét, netán valami más ve­szélyre. Am a tényleges ve­szély, amelyet ő okoz, eszé­be sem jut. Nem is olyan rég egymás után kétszer lobbant lángra a Tiszavasvári melletti búzatábla. A kárt csak tíz­milliókban lehet kifejezni. Ha más nem, hát ez igazán elég figyelmeztető példa le­het mindenki számára. Nem tudom, mi lenne a hatásos módszer a poten­ciális gyújtogatókkal szem­ben. Képtelenség az elle­nőrzés, minden ember mel­lé nem állíthatunk felügye­lőt. Megoldást a szemlé­letváltozás jelentene, ha el tudnánk érni, hogy minden­ki tisztában lenne azzal, az eldobott cigarettavéggel és égő gyufával nem csak másnak, magának is kárt okoz. Ha arra gondol, és azt tartja szem előtt, hogy ma ő, holnap esetleg én, ak­kor talán óvatosabbak, fi­gyelmesebbek lennénk va­lamennyien. Talán segítene az is, ha a tüzet okozók elképzelnék magukat annak a helyébe, aki kora tavasztól késő őszig dolgozott a földjén, s munkájának gyümölcse ak­kor lett porrá és hamuvá, amikor már éppen learat­hatta, kivághatta, begyűjt- hette volna. Ráadásul ma már a földek java része ma­gántulajdonná lett, így a kár nem úgy általában va­lakié, hanem konkrét sze­mélyeké. Nem mintha ezzel nagyobbítani szeretném a bajt, csak kézzelfoghatób­bá, konkrétabbá szerettem volna tenni. A bajhoz elég egy rossz mozdulat. Helyrehozásához sokszor évek, milliók kel­lenek. Ezt nem szabad el­felejteni... mm HATTER iMMM

Next

/
Thumbnails
Contents