Kelet-Magyarország, 1994. július (54. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-20 / 169. szám
1994. július 20., szerda KÖZÉLET Új kormány az új tervekről Ünnepélyes pillanat a parlamentben Nyíregyháza (KM) — Horn Gyula kormányprogramról szóló parlamenti expozéjában több oiyan konkrétumot is említett, amelyekben változásra számít. Mit jelenthetnek a gyakorlatban ezek a pontok, mire számíthatnak a választó- polgárok a közeljövőben? — tette fel a kérdést nyomban a magyar sajtó, köztük a Magyar Hírlap is, mely megpróbált választ is keresni. Közmegegyezés A miniszterelnök szerint a küszöbön álló gazdasági, szociális megállapodás lesz a záloga a társadalom többségét érintő kérdésekben az egyetértésnek. Ezért ajánl megállapodást a szakszervezeteknek a most hivatalba lépő kormány, véli a lap. Az pedig már a megállapodást előkészítő tárgyalásokon is kiderült, a gazdasági válság kezelése és a modernizálás kivihetetlen a bérből, fizetésből élők, valamint a vállalkozók beleegyezése nélkül. Az új pénzügyminiszter már korábban egyértelművé tette, megszorító intézkedések nélkül nem lehet kilábalni a válságból. Ezért — nem utolsó sorban a sztrájkok elkerülése végett —, ki kell egyezni a szakszervezetekkel, közölni kell velük a várható gazdasági lépéseket, meg kell állapodni a munkaadókkal és a munkavállalókkal a bérek emeléséről, a szociális juttatások változásairól. A szakszervezetek ezentúl jogaik bővítését is kérik, sőt azokat szerintük garantálni is kellene. A munkaadók támogatásuk fejében elvárják, ezentúl érdemesebb legyen vállalkozásba fektetni a pénzt, mint értékpapírba. Végkielégítések A miniszterelnök szerint elfogadhatatlan az a gyakorlat, hogy vezető állású emberek sokmilliós végkielégítést vegyenek fel. A végkielégítést eredetileg azért léptették érvénybe, hogy biztonságot adjon az átmenetileg munkanélkülivé válók számára. Várhatóan változást javasol az új kormány azon a törvényen, mely ma lehetővé teszi, hogy határozott időre megbízott vezetők sokmilliós végkielégítést vegyenek fel. A pályakezdők Az új kormány nagyobb figyelmet szentel a pályakezdő fiatalokra. A munkanélküliek majdnem egytizede olyan fiatal, aki pályáját el sem tudja kezdeni a munkahely hiánya miatt. Viszont sok állástalan éppen azért képtelen munkát találni, mert nincs megfelelő végzettsége. A kormányprogram szerint több szempontból is előnyös lenne az oktatás idejének meghosszabbítása. Egyrészt képzettebb szakemberek kerülnének a munkaerő- piacra — ez önmagában is munkahelyteremtő erő, s mindenképpen csökkenne a hazai munkanélküliség. Másrészt az állástalanok táborát apasztaná az a tény, hogy egy-két évvel később állnak csatasorba a munkaerejüket kínáló fiatalok. A médiumtörvény A kormányprogram a legfontosabb feladatok közt említi a szabad rádiózás és televíziózás törvényes feltételeinek megteremtését. Eldöntendő Nagy Gabor (ISB) felvétele kérdés, hogy egy közös, vagy külön-külön törvényben szabályozzák e a közszolgálati és a kereskedelmi médiumok működését. A koalíciós pártok elképzelései szerint e jogszabály előírná a szabad frekvenciák elosztását végző független testület felállítását, a műsorszórás egységes felügyeletét, a monopóliumellenes szabályokat. Bűnmegelőzés A Hóm kormány tervei között szerepel a bűnmegelőzési program kidolgozása, elsősorban a korrupció és az erőszakos bűncselekmények megakadályozása. Bűnmegelőzési célra milliárdokat költenek, hiszen e körbe sorolható a gyermekvédelem, a drogambulanciák hálózata, de bizonyos tekintetben még az ön- kormányzatok szociális segélyezési rendszere is. Ezek a szervezetek azonban jórészt egymástól függetlenül, tehát nem feltétlenül a legnagyobb hatékonysággal dolgoznak. Szakértők úgy vélik, szükség lenne olyan, a kormányzat mellett működő koordináló testületre, mely valamennyi érintett szervezet munkájáról rendelkezne információkkal, s közreműködésével a bűnmegelőzés céljára hasznosítható források jobban hasznosulnának. Olcsóbb állam Az, hogy az olcsóbb állam létrehozását az államapparátus leépítését hogyan képzeli a miniszterelnök, egyenlőre még nem lehet pontosan tudni. Annyi azonban bizonyos, hogy a központi államapparátus átszervezésével, létszámának csökkentésével nem lehet látványos megtakarítást elérni. Érdemlegesen olcsóbb államot csak az államháztartási törvény reformjától várhatunk, hiszen ez a törvény szabja meg, hogy a költségvetési elkötelezettség milyen kört érint. Akkor lehet komolyabb megtakarításra számítani, ha a költségvetés által finanszírozott intézmények és feladatok köre jelentősen szűkül. Külpolitika A külpolitikai prioritások egyenrangúak, vagyis a határokon túl élő magyarokkal ápolt viszony és az érdekükben kifejtett tevékenység nem érez elsőbbséget sem a nyugati integrációs törekvésekkel, sem a szomszéd országokkal fenntartott kapcsolatok javításával szemben, még kevésbé rovásukra. Romániával és Szlovákiával az új kormány haladéktalanul meg akarja kezdeni az alapszerződések megkötésére irányuló tárgyalásokat. A két alapszerződésben az új kormány kész deklarálni a határok sérthetetlenségének elvét és a területi igényekről való kölcsönös lemondást. Az új miniszterelnök tíz és fél millió magyar állampolgár miniszterelnöke szeretne lenni. Mindazonáltal az új kormány is vállalja a határokon túlélő magyarok iránt az alkotmányban rögzített felelősséget, ami föltehetőleg az alap- szerződések tárgyalásakor abban fog megnyilvánulni, hogy minél szélesebb körű jogok érvényesítésére törekszik velük kapcsolatban. Franciák itt, magyarok ott A szerző felvétele Támogatás Nyíregyháza (KM) — A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekért elnevezésű alapítvány az idén is meghirdeti a hazai kisebbségek kulturális értékeit, identitástudatát ápoló programját. Természetes és jogi személyek korlátozás nélkül pályázhatnak az alapítvány által rendszeresített speciális űrlapon (témánként külön űrlap kitöltésével), melyek az alapítvány titkárságán szerezhetők be (1055 Budapest, Kossuth tér 4. ül. em. 32. sz.) A pályázatok 1994. szeptember 23-ig nyújthatók be az alapítvány titkárságán. A kuratórium nívódíjban kíván részesíteni maximum 20 alkotóművészt, újságírót, pedagógust, közéleti személyiséget, akik magas szintű tevékenységet fejtettek ki a hazai kisebbségek érdekében, s eddig ilyen jellegű díjat nem kaptak. Egyszeri támogatást biztosítanak kistelepülések oktatási-nevelési intézményei, könyvtárai részére az anyanyelvi oktatás hatékonyságát segítő nemzetiségi nyelvű kézikönyvek vásárlására, állománybővítésére is. Fehérgyarmat (M. K.) — Több fehérgyarmati fiatalra vár húsz, változatos júliusi nap az idei nyáron, ugyanis a Települési Gyermekönkormányzatokat Segítők Egyesülete és az ANACEJ 1994. nyarán gyermekcsere szervezésére vállalkozott. A fehérgyarmati ifjúsági ön- kormányzat alpolgármesterével, Szokol Judittal, két képviselőjével, Balogh Krisztinával és Kalydi Líviával, illetve Barnóczkyné Menyhárt Ildikó tanárnővel beszélgetve állt össze a július 11-től a hónap végéig tartó program. Mindenki úgy indult otthonról, hogy július 11-én délben már Csillebércen találkoztak a francia és a magyar gyerekek. Hazánk 11 ifjúsági önkormányzatától 3-3 fiatal és egy felnőtt támogató utazott Csillebércre. A budapesti városnézés, Szentendre, Visegrád, Esztergom megtekintése is közösen történt. Sor került francia-magyar konferenciára, s július 14-től utaztak a francia és a magyar csoportok a lakóhelyekre. Valahol a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyeiek szerencsések, ugyanis a franciák busza itt állomásozott, Petne- házán. A többi ifjúsági önkormányzat (Bezenye, Levél, Mágocs, Nézsa, Szabadszentkirály, Putnok, Terény, Tűrje és Városdombó) is megszerA gyarmati delegáció vezte a hazai utaztatást. A családokra (Magyarországon) várt e napok tartalommal való megtöltése. A viszonzásra július 20-án kerül sor, ekkor indulnak a magyar fiatalok Strassbourg- ba. Itt a francia és magyar gyerekek a közös városnézést követően egy ifjúsági szálláshelyen pihennek. Július 21- én ellátogatnak az Európa Tanácshoz, s fogadják őket az Európai Ifjúsági Központban. Bizonyára emlékezetes lesz a július 22-ei reimsi séta, július 23-án lesz a Diadalív, az Eiffel-torony megtekintése. Hivatalos fogadáson is részt vesznek a két csoport tagjai az Elysée Palotában. A vasárnapot La Viletteben, a gyermekek városában töltik. Ézt követően, miként Magyarországon, úgy Franciaországban is családok vállalják, azoknak a gyerekeknek a szülei, akiket Magyarországon vendégül láttak a magyar gyerekek hozzátartozói, a 3-4 napos vendéglátást. Mint a fehérgyarmatiak segítő tanára elmondta, az ifjúsági önkormányzati tagokból teljesen demokratikusan választották ki a 3 leányt, hogy reprezentálják Magyarország első városi ifjúsági önkormányzatát. A magyarországi utazás költségeit, s a vendég- látási kiadásokat a résztvevők fizették, a helyi ifjúsági önkormányzat pályázati pénzből átvállalta a külföldi kirándulás költségeiből a fehérgyarmatiakra eső részt. Szép célok, de... Ellenzéki vélemények a programról Egy baloldali kormány hatalomra kerülésekor a választók a munkanélküliség csökkentését, a szociális feszültségek enyhítését és az elmaradott térségek felzárkóztatását remélik. Márpedig itt és most ezek a célok hiú remények. Ez a kormányprogram nem ad kellő alapot és reményt arra, hogy félév-év múltán a választópolgárokat ne érjék keserű csalódások, fájdalmas események. Sőt tovább megyek: félév-év múltán sem fogják érezni az emberek, hogy túl vagyunk a nehezén. Igaz ez sajnos arra —s itt engedtessék meg nekem, mint Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei képviselőnek, hogy szubjektív legyek — a két legfontosabb problémakörre a munkanélküliségre és az elmaradott térségekre is, amelyekről most beszélni fogok. Rendben van — s azzal magam és pártom nevében is maximálisan egyetértek —, hogy a munkanélküliségben történő érezhető változásokat alapvetően a gazdaságpolitikától remélhetjük, de látni kell, hogy gazdasági növekedésnek itt és ma nincs meg a reális alapja. Legalábbis ezen program alapján nincs. A kormányprogram restrikciót ígér, a választói programok — különösen az SZDSZ-program — adó- csökkentési ígéretétől eltérően valójában adónövelést akar. Eközben a beruházások növekedésére a programban nincsenek elégséges eszközök, nem várhatjuk a hitelkamatok, s a pozitív reálkamat beruházás- ösztönző lökést sem. Magán a foglalkoztatáspolitikai eszközrendszeren belül jóformán semmi új nincs, s a prioritások nincsenek meghatározva. A gyakornoki rendszer nem oldja meg a munkanélküliségtől leginkább veszélyeztetett, az ellátórendszerbe be sem került középiskolai végzettséggel ill. szakképzettséggel sem rendelkező sok százezer fiatal gondját. Márpedig jól képzett, a társadalomba beilleszkedő fiatalok nélkül nincs híd a modem társadalomba. Nem szól a program a szolidaritási járulék csökkentéséről sem, amely szerintem kulcskérdés, hiszen azért terjed nem kis mértékben így a fekete foglalkoztatás, mert magasak az élőmunka költségei. Ma ugyanis óriási tömegek számára nem éri meg legálisan munkát vállalni. Egyébként pedig Nagy Sándort kell megkérdezni (nekem nincsenek illúzióim), hogy a szakszervezetek mennyire fognak hatékonyan fellépni a feketefoglalkoztatással szemben. Nem szól ez a kormányprogram a Szolidaritási Alapban létrejövő ez évi mintegy 15-20 milliárdnyi többletről sem. Hölgyeim és Uraim! 15-20 millió is nagy pénz, hát még ezerszer annyi! Ez a baloldali kormány- program megint csak üresen hallgat a minimálbér szerepéről, illetve a bér-segély arányról pedig tudnunk kell, hogy a mostam munkanélküli segélyrendszer nem ösztönöz a munkavállalásra! Márpedig akkor itt valami nem jól működik. Általában igaz az a foglalkoztatáspolitikai fejezetre, mint ahogy az egész kormányprogramra is, hogy szép célok vannak benne megfogalmazva — bár igencsak vázlatosan és hiányosan — de nagyon kevés a konkrétum és az időhöz kötött cselekvési terv. Pedig ilyen szempontból a Kupa program már letett egy mércét. Csak nem visz- szafelé lépünk? Látni kell azt is, hogy ez a kormányprogram nem tartalmaz semmilyen garanciát arra, hogy a keleti országrész — közte szülőmegyém Szabolcs-Szat- már-Bereg megye — leszakadása az ország fejlettebb régióitól csökkenjen. Bár az infrastruktúrafejlesztésre vannak ködös és elnagyolt ígéretek (mindössze két oldal szól róla), de nem érződik, hogy a kormányzat az elmaradott térségek fejlesztésére az infrastruktúra-politikát a maga rangján és fontosságán kezelje. Eközben kiolvasható az is a programból, hogy az önkormányzatok nem lesznek jobb anyagi kondíciókban. Végezetül fel kell tenni azt a kérdést, hogy mitől lenne tehát jobb a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei embereknek — akik egyébként többnyire a szocialistákra szavaztak? Nem lesz belátható időn belül gazdasági növekedés, a foglalkoztatáspolitikában nem várható minőségi áttörés, s nem biztosított kellőképpen a megfelelő infrastruktúrafejlesztés, az elmaradott térségeknek a fejlettebb országrészek vérkeringésébe való kapcsolása. Bár jómagam — fiatal lévén — bízok a szebb jövőben, de ahhoz a reménynél több kell, hogy ezt a kormányprogramot megszavazzam. Ez így önmagában kevés. Több kell. Mádi László (Fidesz) Megegyezett... ..Jozef Moravcsik szlovák és Horn Gyula magyar miniszterelnök abban, hogy augusztus 5-én Pozsonyban rendezik meg a hivatalos szlovák-magyar kormányfői találkozót. (ÚM) Ártándon... ...ezrek fordultak meg a hétvégi nemzetközi határmenti ifjúsági találkozón. Reálértelmiségi... ...Egyeztető Tanács alakult a napokban Budapesten, mely azt tartja fő feladatának, hogy szakmai és szakértői tudásával segítse az új kormány munkáját. (NSZ) A főpolgármesteri... ...posztra továbbra is Demszky Gábor az SZDSZ jelöltje. Pető Iván szerint az önkormányzati választásokon a főpolgármesteri posztra sem állítanak közös jelöltet a szocialistákkal. Az ÁVÜ... ...közvetlen privatizációs bevételei az első fél évben elérték a negyvenkétmilliárd forintot. (UM) Röviden