Kelet-Magyarország, 1994. július (54. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-09 / 160. szám
1994■ JULIUS 9., SZOMBAT Régi nyíregyházi újságírók Feltétlenül Inczédi Lajossal kell kezdeni a bemutatást tyáját. 1896-tól a megyeházán hivatala is volt: a törvényhatóság főlevéltárossá választotta. Egyetlen könyve bizonyítja legjobban konzervatív hűségét az évszázados rendhez. Címe: Az alkotmányvédelem Szabolcs vármegyében, 1905-6. Az Alkotmányvédő Bizottság határozatából megírta I. L. a vármegye főlevéltárnoka. Nyháza, 1907. Előzménye pedig az, hogy 1905 tavaszán, a király és az országgyűlés nem tudott egyezségre jutni az adófizetés és a katonai f újoncállí- íf*. tás kérdésében. n Tisza 1st- H ván már előzőleg lemon- J d á s r a | kényszerült, és júniusban Fe- jérváry Géza kapott miniszterel- Inczédi Lajos Margócsy József ' - íáíSsss ■ v I SJy, s Sí#®»#? Ha régi újságíró elődök emlékét kívánjuk felidézni, a szemlét föltétlenül Inczédivel kell kezdenünk. Szarvason született, pedagógus családban, 1857. szeptember 5-én. Bátyjával, Lászlóval Pesten végezték bölcsészfcari tanulmányaikat, de inkább az írói-újságírói pályát választották, s ekkor vették fel a családi Lukesch helyett az Inczédi nevet. Lajos 1885-ben jött ide, megindította a Szabolcsi Szabad Sajtó c. hetilapot a Piringer- nyomdában, de 1886-ban átadja, majd aradi lapok munkatársa. 1887 elején azonban visszatér és március 27-étől felelős szerkesztője a Jóba Elek kiadásában megjelenő, immár nyolcadik évfolyamában járó Nyírvidéknek — s az is marad egy negyedszázadon át. Bátyját, Lászlót íróként tartják nyilván a lexikonok, Lajos csak idekerülésének első időszakában publikált szépirodalmi írásokat is. A Nyírvidék nem politikai hetilap, csak társadalmi kérdések közlésére, vitatására szól az engedélye. Inczédi azonban így is félreérthetetlenül a 48-as emlékekhez ragaszkodó, függetlenségi elkötelezettséggel vezette az újságot, és Nyíregyháza közéletének felmerülő kérdéseiben „kezdeményező és irányt jelző cikkeivel” lett népszerűvé. Szilárd elvei miatt vált meg lapjától 1912-ben. Hogyan? Nyíregyházán akkor ősszel avatták fel a ma is álló Kossuth-szobrot. Nagyszabású ünnepséget rendeztek, s a végén 43 küldöttség helyezte el koszorúját az új alkotás talapzatánál. így az akkorra már megerősödött szabadkőmíves páholy elnöke, Ropini Albert is. Éspedig „a nagy magyar szabadkőmíves emlékének” szavak kíséretében. Inczédi ez ellen élesen kikelt, Popini tényszerűen válaszolt, hogy t. i. Kossuth, tengerentúli útja során csakugyan fölvette ezt a tagságot. Inczédi újabb, nyersen fogalmazott cikkét a laptulajdonos nem engedte közölni, mire ő azonnal kilépett. Hosszú felelős szerkesztői tevékenysége mellett egyébként részt vett a Borovszky- féle monográfia szabolcsi kötetében: szerzőként és szerkesztőként is. 1910-ben, a helyi függetlenségi párt megbízásából politikai napilapot is indított, 48-as Szabolcsi Hírlap címen, de ez csak az akkori országgyűlési képviselőválasztási kampány idején jelent meg. Az engesztelhetetlen negyvennyolcasság mellett a másik fő jellemzője Inczédinek a megye szolgálata: ebben a szervezetben látja a függetlenségi törekvések alapját és básnöki megbízást. Erre a kormányzó szabadelvű párttal szemben álló függetlenségi érzelmű ellenzék meghirdette a nemzeti ellenállást (küzdelmet). Mivel ennek, kormányzati praktikák miatt, a parlamentben nem tudott kellő súllyal kifejezést adni, az ellenállás csak a megyei törvényhatóságok körében szervezkedhetett. A király és a kormány emberének számító főispánunk, Feilitzsch Berthold nem vállalja az ellenállás letörését, beadja lemondását. Ezt azonban — a többszöri megismétlés után is — csak jó fél év múlva fogadja el a király; addig passzív szemlélője marad az eseményeknek. 1905 júliusában Fejérváry Intő szózattal fordult az engedetíenkedő megyékhez. Több törvényhatóság, így Szabolcs is, alkotmányellenesnek minősíti a magas intézkedéseket, sőt javasolja a kormány vád alá helyezését, hiszen akadályozza a parlament jogszerű működését. Bory Béla és gr. Dessewffy Aurél vezetése alatt itt is alkotmányvédő bizottság alakul. Tovább mérgesedik a helyzet, amikor Kristóffy József belügyminiszter (előzőleg szatmári főispán!) letiltja a megyei tisztviselők illetményeinek a folyósítását. Csattanós válaszként önkéntes gyűjtés indul a megyében, hogy a tisztség- viselők ne maradjanak kenyér nélkül. Rövid idő alatt 342 860 korona 20 fillér került letétbe a helybeli takarékpénztárnál, s ez az összeg az érdekeltek teljes fizetését két évre, 1907 végéig képes fedezni. Figyelemre méltó, hogy az adakozók hosszú névsorában többen 20 000 koronát fizettek be, s van 10, 50, 60 filléres adakozó is. Végül, Feiltzsch főispán felmentése után, 1906. április 2-án királyi biztost neveznek ki, de Régi rajz mielőtt ez a személy ideért volna, Bécsben megszületett a kompromisszum április 8-án. Fejérváry felmentése után Wekerle Sándor lett a miniszterelnök, s az eddig kormányzó szabadelvű párt rövid idő alatt teljes egészében szerteoszlott. Az április végi képviselőválasztáson a függetlenségiek megsemmisítő győzelmet arattak, s a megye élete is visszatérhetett immár az alkotmányban előírt, biztosított rendjéhez. Könyve végén, a 48-as eszmékért élő-haló Inczédi is megelégedéssel zárhatja le előadását, az izgalmas dokumentumgyűjteményt, hogy t. i. „ez a megye büszkén nézhet vissza e küzdelemre, mely- lyel a nagy nemzeti harcból részét kivette.” Már nem sokáig örülhetett a diadalnak. Pihenésre, a gyógyulás reményében 1915 tavaszán szülővárosában, tágabb családi körébe tért haza. Ott is halt meg, Szarvason, 1915. június 16-án. Egyetlen fia a harctéren teljesített szolgálatot, s nem lehetett jelen apja temetésén. életét, ám a vízcsap környékén olyan nagy volt a tülekedés, hogy legjobb esetben is csak másnap délben kerülhetett sorra. Addig meg ugyebár... Maradt az ellenméreg. Kutyaharapást szőrével, medencébe ivást klórmésszel kell gyógyítani, de mert a klórmész is méreg, Lombos Károly sorsa végleg meg volt pecsételve. És ekkor — minő szerencsés véletlen! — megpillantotta az italbódé pultján pöf- feszkedő söröshordót. Más helyzetben is szívet melengető látvány lett volna, mert hősünk felettébb kedvelte a habzó ital- neműeket, de kiváltképp az volt egy halálra szánt, sorsával megbékélni nem tudó mérgezett szemében, akinek nyomban eszébe jutott a népi bölcsesség: az alkohol kismértékben gyógyszer, nagymértékben orvosság. így történt hát, hogy Lombos Károly késő alkonyaiig kortyolgatta az isteni nedűt. Amikor a mentők — úgy este nyolc óra tájban — súlyos alkoholmérgezéssel kórházba szállították, már fittyet hányt a bacilusokra. Botor dolog volt, mert a töménytelen sörivással járó hasmenést így sem kerülhette el. Végkövetkeztetés Történt egy napon, hogy Koczol Béla, egy szamár- és bolhaköhögés elleni szert gyártó kisüzem tulajdonosa furcsa elváltozásokat észlelt a testén. Az adott pillanatban éppen a pucérság édeni állapotában leiedzett, így felettébb könnyű volt meghatároznia az elváltozás helyét és méretét. A dudor — merthogy dudorról volt szó — a bordái alatt helyezkedett el, legmagasabb csúcsa pedig a köldök nevet viselő kicsiny kráteBalázs Attila illusztrációja recske volt, ami úgy pöffeszkedett e különös képződmény legtetején, mint egy tűzhányó katlan. Koczol Béla megszeppent. Egészségével eleddig semmi gondja sem akadt, leszámítva azt a súlyos szamár- és bolhaköhögést, amit az általa gyártott macerátumtól szedett össze. Miközben az akós hordóra emlékeztető púpot nyomkodgatta, olyan klo- tyogást hallott, mint amilyent a cefrésdézsa hallat, ha fölkeverik benne a matériát. Ettől eszébe jutott, hogy rövidnek előtt* tripla adag töltött káposztát fogyasztott el jóízűen. Egy kicsit megnyugodott, de nem túlságosan. A daganat tehát nem volt halálos, csak életveszélyes, mivelhogy a „pocak” névvel tisztelt fölfúvódási jelenség előhírnökének számított. Ezt látszott alátámasztani az is, hogy a gömbölyödés csúnya bőrredőket telepített az oldalára, ami kísértetiesen hasonlított nagybátyja úgymond: „tekintélyére”. Hiú ember volt világ életében, büszke daliás termetére, nádszál karcsúságára, ezért nehezen viselte el ezt a sorscsapást. Kiváltképp azt sajnálta, hogy ezentúl csak tükör elé állva szemlélhette meg önnön fütyülőjét. De inkább erről az apró élvezetről mondott le, mintsem a szerecsendióval ízesített és kuktafazékban párolt alföldi töltött káposztáról. Amíg ezen tépelődött, eszébe ötlött, hogy a szomszéd kefegyárosnak még nagyobb pocakja van, és rá se bagózik. És nemcsak ő: a környéken vagy harmincán rendelkeztek abnormális méretű pucorral, nem számítva azokat, akik széltolulásban szenvedtek. Akárki láthatta: a súlyos embereké a jövő. Koczol Béla tehát rövid dilemma után végül mégiscsak megbékélt az elhízás gondolatával. Sőt az estebédet követő ejtőzés idején — amikor a gyomorban termelt gőzök jótékonyan serkentik az agyműködést — egy igen érdekes végkövetkeztetésre jutott: Kár aggódni a népesség csökkenése miatt, hiszen a testsúlyunk és létszámunk szorzata állandó! MÚZSA Sárántli lóisef Az átlag bosszúja Kirázott pokrócokkal jöttünk az udvar hátuljából mikor (vasárnap délután) ráérő tinipár sétált el házam előtt „Itt lakik koszorús költőnk" — idézte bent figyelmes feleségem a lány partneréhez intézett mondatát Ironikus hangszíne csippentett fülön bájos tartalma bezzeg... Friedrich von Berzeviczy-Pallavicini jelmezterve Trükköt tartottak megint — közöltem vigyorogva Aki az átlagtól eltér azon gúnyolódnak — toldotta Zsuzsa sántító hasonlatomhoz Mi az hogy ÁTLAG? — rágódtam utóbb a dolgon Ember „néhai” tetőfedő tanár lapszerkesztő próza- és versművelő illetve/vagy szabadfoglalkozású munkanélküli mivoltomban térek el más emberiek! stb. átlagától? Közös nevezőnk az ÁTLAG Általa egymástól mégis gyilkosán különbözünk Én tulaj dón/ságok/ nélkül innen Az /előítélet/tulajdonosok túl a kerítésen.
