Kelet-Magyarország, 1994. június (54. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-08 / 133. szám

1994. június 8., szerda HATTER Csigabiga, gyere ki... Gyűjtik az állatkákat, hogy pénzhez jussanak, a franciák pedig csemegéhez Nábrádi Lajos Vaja (KM) — Kreol bőrű férfiak és nők állnak a vajai éticsiga-feldolgozó üzem sza­lagjának két oldalán. Vala­mennyien fehér köpenyt vi­selnek. Létszámuk megha­ladja a százat. Talán a sza­lagszerű termelésnek is kö­szönhetően szaporán jár a kezük. A hosszú üzemcsar­nok ajtaja nyitva. Az ajtó előtt éppen most fékez egy román jelzésű kamion. Éti- csigát hozott Gyulafehérvár­ról. Aztán jön egy kopottas Zsiguli is, degeszre tömve csigásládákkal. Kissé talán furcsálható, hogy a személyautó kora reggel Ti- szavasvári határából indult: ott gyűjtötték a lassan csúszó-má- szó állatkákat, hogy pénzhez jussanak, és csemegét juttas­sanak a franciák asztalára. Nedves, párás Két fiatal férfi ugrik ki a Zsi­guliból, s rakodják a ládákat a mérlegre. Egyikük Tóth Lász­ló nyíregyházi lakos. Elmond­ja, ekkora távolságról, ekkora benzinárak mellett is megéri a csigákat ide hozni. A Tisza mentén és a Keleti főcsatorna környékén a nedves, párás környezetben még napja­inkban is előfordulnak a kis ál­latkák. Igaz, a nagyra nőtt fű­ben már nehezebb gyűjteni őket, de hát kevés más mun­kalehetőség van és kell a pénz — mondja a fiatalember, aztán cipeli tovább a ládákat. A Mantar Magyar-Török Kereskedelmi Kft. tulajdona a csigafeldolgozó üzem. A cég magyarországi ügyvezetője Tóth Sándorné. Tőle kapunk általános tájékoztatót. El­mondja, a magyar rendszer- váltás után Nyírmadán kezd­ték a tevékenységüket. Ám az ottani bérelt helyiségek priva­tizálása miatt ide költöztek. Hangsúlyozza: ott is eredmé­nyesen működtek, itt is ered­ményes és többes hasznú a tevékenységük. A legfőbb haszon talán az — tudjuk meg —, hogy meg­Munkában a száztagú cigánybrigád oldják sok-sok ember foglal­koztatását. Főleg esős időben a gyűjtés­ben résztvehetnek munkanél­küliek, nyugdíjasok, iskolások is. Beruházás nélkül pénzhez juttatja a természet az emberek százait. Az üzemben viszont 187 a létszám. Tóthné mutatja, magyarázza, hogy több mint százan a hátrányos helyzetű cigányok közül jöttek ide dol­gozni. Többségük fiatal. A fő­nök asszony megjegyzését mindenki elfogadhatja: — Itt munkához, fegyelem­hez szoknak, pénzt keresnek, nem kallódnak az utcán, nem törik rossz dolgokon a fejüket. Levél Szálkáról Beszélgetésünk közben érke­zik a napi posta. Az egyik le­vél olvasása közben felderül a főnök asszony arca. Ez a le­vél a megyei munkaügyi köz­pont mátészalkai kirendelt­ségéről érkezett, s arról tudó­sít, hogy a kft. húsz dolgozó után megkapja az úgynevezett foglalkoztatást bővítő bértá­mogatást. így legalább egy húszfős létszám a főszezonon kívül, télen is dolgozhat. Tóth­né megjegyzi, jól jön ez a tá­mogatás, de sokkal többre lenne szükség a fejlesztéshez, a beruházások bővítéséhez, az exportnöveléshez, a foglal­koztatási gondok további csökkentéséhez. — Csak hát — jegyzi meg csalódottan — több országos vezető, minisztériumi tisztvi­selő egyelőre nem tartja fon­tosnak, hogy ezt a több or­szágra szóló kezdeményezést anyagilag is támogassa... Igaza van, ez a valóban köz­hasznú tevékenység megér­demli az anyagi és egyéb tá­mogatást. Ahogy körbe járjuk a tere­pet, tapasztaljuk: jók a szo­ciális munkafeltételek. Bősé­ges a hűtőkapacitás, a rak­tározási lehetőségek jók. Azt is megtudjuk: a közeli napok­ban egy svájci gyártmányú, korszerű, környezetbarát tisz­tító berendezés érkezik. — Tízmillió forintos beru­házást valósítunk meg június­ban — mondja dicsekvés nél­kül informátorunk. Éppen Vaján tartózkodik Nazim Baratt is, aki anyanyel­vével, a törökkel nem sokra menne, németül beszél min­denütt Magyarországon és Erdélyben is. Mondja, hosszú távra rendezkedik be Vaján. Kedvezőnek találja a környe­zetet, a földrajzi fekvést, a A szerző felvétele munkaerőt. Elképzelései kö­zött szerepel, hogy a csigasze­zonon kívül hasznosítja üzem­csarnokát, hűtőkapacitását: el­sősorban élelmiszer-feldolgo­zásra, gyümölcsfeldolgozásra, vagy tárolásra gondol. Jó, megvalósítható elgondolás. Bar an úr azonban hangsúlyoz­za: a Dunántúlon kettő, az er­délyi Gyulafehérváron egy felvásárló telepe van a kft.- nek. Plusz vajai komplett üzem a felvásárló részleggel: ezt akarják fejleszteni a távla­tokban. Továbbra is félkész ál-, lapotba dolgozzák fel az éti­csigát, aztán szállítják Német­országba. Onnan megy az áru tovább, főleg Franciaország­ba. Kell az üzem A szalag mellett találomra szólítjuk meg a vajai Csorba Tibornét. Szemben a férje, mellette az egyik fia és az egyik lánya dolgozik. Hozzá­teszi: otthon van még két kiskorú gyermekük. Kell a pénz a gyerekeknek, de állatok vásárlására, takarmányra is gyűjtik a fizetéseket. Széttárja a karját és ezt mondja: — Ha nem lenne ez a csi­gaüzem, nem is tudom mihez kezdenénk. Csökken a levegő szeny- nyezettsége a NYÍRBAU Orosi úti betonkeverő te­lepén. Áprilistól új lég­tisztító berendezést állí­tottak üzembe, így a megengedett határokon belül füstölög a kémény, ami a környező települé­seket védelmezi Harasztosi Pál felvétele r ürelmetlenül csöng a telefon, vasárnap, ebédidő táján. A szer­kesztő családja ilyenkor kó­rusban kiáltja: „Apaaa!,,, mert az esetek túlnyomó több­ségében — kiváltképp a po­litikai élet felforrósodott idő­szakában —a legkülönfélébb kérések, javaslatok, méltat­lankodások hangzanak a vonal túlsó végéről. Jobb esetben a lapkészítő team jelez, kér tanácsot, vár dön­tést bonyolultabb ügyekben, így van ez most is, hangosan a készülékhez szólítanak, sür­gősen keres valaki. Míg elhangzik a kölcsönös bemutatkozás, jut eszembe, milyen nagy tétje van ennek a vasárnapnak: Lesz-e koa­líció, lesz-e kormány, avagy kezdődhet minden élőiről. Aztán a többi: lemondások a veszteseknél, tegnap még nagyreményű, magabiztosak kesergő meakulpázása. Va­jon honnan jöhet a csörgés? — Bocsánat a zavará­sért..., diák vagyok s nagyon szeretnék találkozni önnel. Hm, éppen most, vasár­nap, ebédtájt, amikor kitűnő illatok jönnek a konyhából, meg egyébként is, minden órában lesni kell a rádiót, hol tartanak a küzdelemben a politikusok, mert ugye, a koalíció... | ffffffB IIH Ángyai Sándor sorban ezt megüzenném Ne­ki... de hát diák vagyok, pén­zem nincs hirdetésre... Az egész csak ennyi lenne: „Tí­mea, szükségem van Rád!’’ Egy vallomás — Ha nem államtitok, mondja nyugodtan, miről kíván velem beszélni. — Ez kizárólag magán­ügy... Hűha! Csak nem beleke­veredtem tudtomon kívül va­lami ostobaságba, netán mások igyekeztek kellemet­lenkedni. — Milyen jellegű? — Szerelmi s az enyém. Mi tagadás, kis megköny­nyebbülést érzek, ez azért mégiscsak más, mint egy mocskolódó névtelen hang­ja... Aztán megnyílik a fia­talember: — Tegnap este történt egy elhamarkodott szakítás köz­tem és... szóval köztünk. Már nagyon bánom, s arra gon­doltam, csak három vagy két Lehet ilyet, szerkesztő úr? Segít nekem? Miközben szavakat kere­sek meglepetésemben, s el­mondom, nehéz ügy, mert nincs „nyílt tér” az újság­ban, üzenni persze lehet, hir­detés formájában, csakhogy ahhoz pénz kell, — érzem, a szívem megtelik melegség­gel... Mert míg „odafönn” megy a politikai húzd-meg- ereszd-meg, addig itt egy szerelmes fiatalember or­szág-világ elé kívánja tárni, hogy megbánta a szakítást, s el sem tudja képzelni az életét Tímea nélkül. Azzal válunk el: hétfőn jöj­jön be a szerkesztőségbe, majdcsak kitalálunk valami kompromisszumot. Mert azért mégsem kicsi itt a tét! Kortalanul Kovács Éva A z idei a család éve. Az ENSZ határoza­ta alapján januártól decemberig kiemelt figye­lem fordul a családok felé, hogy mindenki előtt világos legyen: a család a társada­lom legkisebb, de legélet­revalóbb és legfontosabb sejtje. A téma tárgyalása nem történhet anélkül, hogy ne vennénk figyelembe az unokák, s ne tisztelnénk a nagyszülők kívánságát is, hiszen az idősek legtöbb­jének élete, életkörülménye a legszorosabban összefügg a családok életével. Épp ezért örvendetes, hogy a nyugdíjasok érdek- védelmében a nyugdíjasok kamarája nem téveszti szem elől: számos súlyos prob­lémát csak a családok élet- körülményeinek figyelem- bevételével lehet és szabad megoldani. A kamara eddig is a generációk közti tisz­teletet, az egymást segítő együttélést vallotta egyedül helyes útnak. A kamara két­milliós tagságának jelentős része nagyszülő, s ezek az idősek nemcsak aggódnak gyermekeik, unokáik sorsá­ért, hanem nagyon nehéz körülményeik között is min­dent megtesznek, anyagilag is, gyermekeik, unokáik se­gítéséért. Ezrek és tízezrek például alacsony nyugdíjukból munkanélkülivé vált gyer­mekeiket, családjukat segí­tik. A Nemzetközi Családév alkalmából a Nyugdíjasok Országos Kamarája többek között azt javasolja tag- szervezeteinek, tartsanak többgenerációs beszélgeté­seket, tanácskozásokat, más társadalmi szervezetek bevonásával a családok helyzetéről, s ezen belül az idősek szerepéről. A kamara nemrég fel­kérte a települési önkor­mányzatokat, elemezzék, vi­tassák meg a családokban élő idősek helyzetét, s hoz­zanak intézkedéseket körül­ményeik jobbítására. A Nyugdíjasok Országos Ka­marája az első fél év során megvitatja, milyen javasla­tokat tegyenek majd a kor­mány, a parlament elé a családokban élő idősekkel kapcsolatban például a be­teggondozást, a gyermek- gondozást vállalók anyagi elismerésére. A Nyugdíja­sok Országos Kamarája 1994-ben az Idősek Világ­napját a Nemzetközi Csa­ládév szellemében kívánja megtartani. Régen az úgy volt, hogy több generáció élt egy fedél alatt a legnagyobb békes­ségben. Nem kell persze azt hinni, hogy vő és meny, após és anyós között han­gos szó se esett, de tény, a szülők és gyermekek köl­csönösen tisztelték, elis­merték és támogatták egy­mást. Rég nincs ez így, bizo­nyítják a dugig telt, túlzsú­folt öregotthonok. A csa­ládév talán segít abban, hogy ha kis mértékben is, de változzon a közvéle­mény, természetes legyen a szülőkről, az idősekről tör­ténő gondoskodás. Ha másképp nem megy, fiatalon is gondoljunk arra, hogy egyszer mindnyájan megöregszünk... Keserű csoki Máthé Csaba róbálták burkoltan, M-J ügyes manőverrel, JL kis kibújókkal, ala­kítsanak kft.-t az asszonyok és velük kötnek bérmunka- szerződést. Amikor ez nem sikerült, a hivatalos utat választották. Mindenkinek felmondtak, a felmondási idő alatt még dolgoztatták az asszonyokat, kifizették a végkielégítést, majd szépen bezárták a gyárat. A tisza- vasvári csokigyár története az év tavaszán befejeződött. Az ok: piacszerzés, a saját termék forgalmának növe­lése. Ezt a kifejezést nagy­szerűen körül lehet járni: meg lehet köríteni a piac beszűkülésével, eladási ne­hézségekkel, a manuális munka elavultságával, a termék alacsony jövedel­mezőségével. A lényegen nem változtat semmit, min­denkit elengedtek a csoki­gyárból, az ott készült ko­nyakmeggyek pályafutása pedig szép csendben véget ért. S mivel a Stollwerck a tulajdonos, természetesen esze ágába sincs olyan cégnek eladni a telepet, amely életet lehelne—s így konkurenciát is jelentene — az üzembe és újrakezdené az ízletes csokigömbök gyártását. A piac egy kis szeletéről van szó, mégis érdemes végigkísérni a folyamatot. A nagy nyugati cég megvá­sárolja a hazai csokigyár­tás reprezentását. Egyben mindig olcsóbb egy ilyen nagy cég, mint külön-külön, főleg ha nagyarányú fej­lesztéseket ígérnek be. Ráadásul ilyen nagy volu­menű vásárláskor a kis ha­lak elesnek a vételi lehe­tőségtől. A foglalkoztatási garan­ciák alól, még ha bele is fo­galmaznak egy ilyen pontot az adásvételi szerződésbe, könnyen ki lehet bújni alóla. Az elbocsátott mun­kások munkanélküli-segé­lyét pedig fizesse az állam, vagy a helyi önkormányzat, a cég a végkielégítés kifi­zetésével tiszta lappal zárja le a munkásokkal való kap­csolatát. Ezután már bizony könnyű egy-egy üzemet el­adni, hiszen keresett ter­mékről van szó. Aztán még kettőt be lehet zárni és meg­tartva egyet, a teljes hazai piacot lehet a cég ter­mékeivel teríteni. A fogyasztó ugyan keresi, figyeli a már megszokott terméket, aztán amikor nem találja, helyette egy szem- revalóbb, esztétikusabb csomagolásút, de drágáb­bat kap az új cég emblé­májával. Más nincs, ezt is megveszi. A.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents