Kelet-Magyarország, 1994. június (54. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-03 / 129. szám
1994. június 3., péntek HÁTTÉR Könyves ünnep benn és kinn A könyvárak drasztikus emelkedése megnövelte a könyvtári olvasók számát Pillanatkép a könyvek „templomából" Balázs Attila felvétele Kállai János Nyíregyháza (KM) — A magyar könyvhét Európa egyik legrégebbi könyves ünnepe. 1929 óta — egyetlen esztendő, 1957 kivételével — minden évben találkoztak az alkotók és olvasók a jeles eseményen. Az ez évi Ünnepi Könyvhét a különböző szellemi áramlatok legigényesebb műveit igyekszik az olvasó elé tárni június 2. és 5. között. A kiadók több száz művel pályáztak, amelyekből végül is a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének szakértői zsűrije százhuszonkét kötetet vett fel az ajánló listára. Hjadani parádék Mondhatnánk: eddig a hivatalos karakterisztikája az idei könyves napoknak. De vajon miként vélekednek róla azok, akik a kultúra, a művelődés, a szakma hétköznapjaiból próbálják valamelyest kiemelni az egykor szinte karneváli tar- kaságú, rangos, tekintélyes könyvkavalkádot. — Az Ünnepi Könyvhét városi-megyei megnyitói és programjai nem is olyan régen igazi eseménynek számítottak szűkebb pátriánkban is — mondja Toldy Gyuláné, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatóhelyettese. Könyvek és piac Tudomásul kell vennünk: lezárult egy korszak, egy olyan periódus, amikor az államiközponti pénzek lehetővé tették a parádékat. A piacgazdaság merkantilista filozófiája erősen átalakította a kiadói és terjesztői szemléletet, s ennek a következményei a „hét” el- szürkülésében mutatkoztak meg. Az olvasók-vásárlók és a kiadók-terjesztők sajátságos konfrontációja alakult ki, már ami a „felek” érdekeit illeti. És ez így nincs jól... □ Lát-e valamilyen elmozdulási lehetőséget a holtpontról? Önök — a megyei könyvtár — mint szolgáltató intézmény hogyan tudnak ünnepi fényeket varázsolni a könyv jeles napjaira? — Meggyőződésem, hogy a piacosodás ellenére mégiscsak szükség van egyfajta összefogottságra, központi, irányító segítségadásra. A Magyar író- szövetség — úgy tűnik — „mozdult”. Az ő könyvheti listájukat megküldtük a megye városi könyvtárainak. így mindenhol tudhatnak a „könyves” szerzőkről, meghívhatják őket író-olvasó találkozókra. Szolgáltatni A bibliotékáknak egyébként az ünnepi alkalomkor is az olvasót kell szolgálniuk. Mi pl. nyolc vadonatúj művet már lehoztunk a kínálatból. Persze azt, mint régebben, hogy a könyvhét nyitásakor kölcsönözni tudjuk a nóvumokat, nem tudjuk megoldani. Pedig, a jelenlegi rendkívül magas árak egyre több embert kényszerítenek arra, hogy lemondjon a személyes birtoklásról, és kölcsönözzön vagy helyben olvasson. A forgalmunk naponta kb. négyszáz látogató, a téli időszakban ez a „mutató” akár hétszázig felmehet. □ Készülnek-e valamilyen alkalmi rendezvénnyel a könyvek ünnepére? — Szerényen. Két József Attila-díjas költő lesz a vendégünk június 3-án 15 órától, itt, az előadóteremben: Serfőző Simon és Utassy József. Ők — felváltva — még három városban — Tiszavasváriban, Nagykállóban és Tiszalökön — találkoznak az olvasókkal ezen a napon. Ennyi. De hozzáteszem: megyeszékhelyünk önkormányzata szintén érzi: árak, haszon, megéri-nem éri... szóval, a latolgatás helyett tenni kell valamit. Visszaadni a rangot — Az, hogy június 2-ára mégiscsak összehoztunk egy városi könyvhétnyitót—jegyzi meg Veréb József a városi önkormányzat kulturális referense —, érzékelteti a szándékot: vissza szeretnénk adni valamit az Ünnepi Könyvhét hajdanvolt rangjából. A Könyvterjesztők és Könyvkiadók Egyesületének felhívása szintén erre inspirált bennünket. Csatlakoztunk, talán huszonkettedik városként, a kezdeményezésükhöz. □ A terjesztők hogyan viszonyultak az egészhez? Hiszen, ha jól emlékszem, a tavalyi egy szem szabadtéri stan- dos ráfizetett a boltra... — A város nagyobb könyvárudái úgy vélekednek: nem éri meg kipakolni a sétálóutcába, inkább az üzletben terítik az újdonságokat. Néhány kisebb terjesztő — szám szerint négy nyíregyházi és várhatóan egy debreceni viszont élt az általunk felkínált lehetőséggel, mely szerint a város az ünnepi könyvhét időtartamára ingyen adja a közterületet Szerény ünneplés Csak egy kikötésünk van: az értékes művek élvezzenek elsőbbséget, erre a néhány napra vonuljon vissza a kommersz... Négy vagy öt árus tehát — ha az időjárás nem szól közbe — ott lesz a Nyírfa Áruház előtti részen, s reméljük a kínálatukban benne lesznek az újdonságok. Bár, s engedtessék meg egy szubjektív megjegyzés: megítélésem szerint azok az úgynevezett unikum-kiadványok, amiket régebben pillanatok alattt elkapkodtak, jelenleg nem nagyon fedezhetők fel a kínálatban. Viszonylag szűkebb kört érintenek mint potenciális vevőt az ünnepre megjelent művek. Mondhatnám: eléggé irodalomcentrikus lett az egész, jóllehet a bővebb választék növelné a vásárlókedvet is. Hát ez van, egyelőre csak ennyire futja. Persze, mi most nem akarunk mást, minthogy az emberek újra észleljék: az Ünnepi Könyvhét él, ha nem is virul teljes pompájában. y y át persze, hogy elment m—m szavazni. Legalább A A ennyivel meg akarta mutatni, hogy része ennek a világnak, ha már másképp nem is sok köze volt hozzá. Azt a világos, egyszínű inget kereste, amit csak olyan alkalmakkor vett föl, amikor vala- miértfigyelt arra, hogy kinézzen valahogy. A keresgélés nem tartott sokáig, hiszen az a semmi, amije volt, ott büdösödön a háromajtós szekrénybe zsúfolva, hogy legalább ne legyen szem előtt. A szoba-konyhás lakás minden szeglete lehangolta. A piszok és rendetlenség időtlenné vált körülötte és már eszébe sem jutott, hogy nagy néha takarítani is lehetne. Igaz, attól még nem változna a helyzet. Gyökerestől legalábbis nem. —A szülői ház—morogta magában, mint már annyiszor, amióta a bátyja nem engedte, hogy lelépés fejében kiköltözzön belőle. Igen, igen. Azt mondta, hogy abba pedig már nem egyezik bele, hogy a szüleik lakását is elherdálja a feje fölül, mert akkor néhány hónap és valami bokor alatt végzi. így lett volna, csak hát a semmiből nem lehet megélni. Elmúlt negyven, és mitagadás, nemhogy benőtt volna a feje lágya, hanem egyre kevésbé képes betagozódni ebbe a számára mind ridegebbnek, ósdi típus, amivel már nem foglakozna szerelő. Pénzért se. Előfordul, hogy az áramot is kikapcsolják, de olyankor a bátyja, aki egyébként igazgató volt egy nagy világcég piacát vesztett gyáregységéRéti János Független szabadság mind elutasítóbbnak tűnő világba. Csak a kocsmában, a haverok között érzi jól magát, csak ott, a vastag falú poharakba mért pálinka, bor, vagy a korsóban gyöngyöző sör mellett folyó, oldott, de hamarosan akatjo- zóvá, heves hadonászássá váló beszélgetések jelentik az időtöltést a számára. Ami mozgatható volt, zálogba került és ott is van a hosszabbítások hosszabbításával. A kis ócska rádió is, amiből néha valami még eljutott hozzá a valóság túloldaláról. A televíziója nem működik, különben is olyan nél, amióta pedig felszámolták, nyugati vállalatot képvisel, meg kereskedik, szóval akkor a bátyja ki szokta fizetni a számláját. Olyan is van, hogy ad neki ötszáz, néha még ezer forintot is. Nem haragszik rá, inkább felfogni nem tudja, hogy egy apától, egy anyától származó testvérek képességek, készségek, adottságok dolgában hogyan különbözhetnek eny- nyire egymástól. Igaz, soha, semmilyen kötöttséget vagy regulát nem tűrt maga fölött és az alkalmazkodás olyan távol volt tőle, mint a gyerekkor. Mint a testvérével, meg a környék srácaival kószálás, kártyázgatós, szájhar- monikázós, gombfocizós nyári délutánok. Hát persze, hogy valami• kor volt munkahelye. Előbb festőnek tanult, aztán kocsikísérő lett, de jó ideje már csak alkalmi munkákból tengeti magát. Hát persze, hogy volt élettársa, akitől gyereke . is van, de vele sem bírtak együtt megmaradni. Sokáig ezért nem mert elhelyezkedni, nehogy letiltsák a gyerektartást. Régóta semmit se tud felőlük. A legnagyobb baj az, hogy ez sem érdekli. Kire szavaztál? - kérdezte a bátyja, amikor összetalálkoztak az utcán és megcsókolták egymást. — A szabad demokratákra. A nevük miatt. A szabadság miatt. Az fontos. Gondoltam még a függetlenekre is. Nálam csak ez a kettő jöhet szóba. A testvére zsebébe csúsztatott egy ötszázast. A rogyadozó raktárépület mellett hazafelé vette az útját, de aztán meggondolta magát: mégis iszik egyfröccsötaborozóban.Igy, az egyszínű, világos ingben. Marik Sándor égé van tehát a poltikai nagyhetek első és második felvonásának, ismertté vált mind a 386 országgyűlési képviselő neve, hovatartozása, megkezdődött a koalíciós tágyalások előkészítése. Nyilvánvaló, hogy azok öröme a legnagyobb, akik még ebben a hónapban elfoglalhatják helyüket a T. Ház padsoraiban, a második szabad választás után összeülő új országgyűlés tagjaiként. A győztesek eredményeit a legcsekélyebb mértékben sem csökkentve most mégis azokról szeretnék szólni, akik a nemes küzdelemben nem az első helyek valamelyikét foglalták el, bár ők is sok ezer választópolgár bizalmát bírják. Semmiképpen sem nevezném őket veszteseknek mert nem jutottak mandátumhoz, inkább tiszteletreméltó közéleti szereplőknek tartom csaknem mindegyikőjüket, akiket most megismertünk, s tudjuk: rájuk számíthatunk, hajlandók pluszmunkát vállalni környezetükért. A volt jelöltek pártállásától függetlenül is kijelenthetjük ezt, hiszen — a lényeget tekintve — valamennyien életünk jobbítását akarták, legfeljebb a hozzá vezető utat képzelték el másképp. Nagy értékről van szó, hiszen csak Szabok s-Szat- már-Bereg megye tíz egyéni választókerületében 123, a kilenc listás helyért 290, tehát összesen 413 jelölt versengett tizenkilenc párt támogatásával, illetve függetlenként. Nemcsak a 18-19 mandátumot szerzett között vannak kitűnő felkészültségű, tehetséges emberek, hanem a többi közel négyszáz között is, mégpedig a legkülönbözőbb rétegekből. Mások mellett vállalati vezető, közigazgatási szakember, háziasszony, orvos, mérnök, tanár, neves ügyvéd, nyugdíjas igazgató egyaránt ringbe szállt, holott a mandátum nem, de az biztos volt: iszonyatosan sok munkát ad az ország- gyűlés és egy-egy választókerület. Több, mint négyszázan mégis vállalták — közülük tizenkilencen vehetnek át négy évre szóló parlamenti belépőt. Köszönjük a többieknek is. Jó ha tudják: sokan becsülik őket és számítanak rájuk a jövőben — parlamenti mandátum nélkül is. Egy modern szénásszekér IfoiYifitentá Balázs Attila felvétele Felismerés Cselényi György Y y a munkába, vagy l—l hazafelé megyek, s A A Jánost, gyerekkori ismerősömet meglátom, a híres közgazdász, Kopátsy Sándor szavai jutnak eszembe. O úgy véli: korunkban minden olyan nép meggazdagodik, amelyik nem tartja megengedhetőnek a semmittevést. Ha másra nincs lehetőség, hímezd ki az ágyneműt, faragd ki mintákkal az ostornyelet, horgolj csipkefüggönyt, de ne tűrd a naplopást! Történt, hogy ismerősöm egy nagy gyárban százakkal együtt munkanélkülivé vált. Hogy nem kell bemennie, s egész nap, vagy éjjel dolgoznia, nehezen viselte. Addigjött-ment, téblá- bolt, ameddig fel nem fedezte, hogy a lakásához közeli boltban a tej, a kenyér és más áru odaszállításakor, illetve azoknak raktárba, vagy eladóterébe cipeléskor a segítsége igencsak elkel. János szolgáltatását, azaz a kenyérrel és tejjel teli kosarak emelgetését a fiatal eladólányok is szívesen fogadták. így, ismerősöm eleinte alkalmi munkájából rendszeres tevékenység, megbízatás, s ezzel együtt jövedelem lett. Természetesen az ehhez hasonló esetek tömege sem oldaná meg a munkanélküliség egyre égetőbb problémáját. Azt viszont merem állítani, a munkához való efféle hozzáállás, annak szinte megérzése, hogy hol van ránk szükség, igen is hozzájárulhat a gondok enyhítéséhez. Ez vonatkozik a fizikai és szellemi dolgozókra egyaránt. Emlékszem, a Miskolci Munkaügyi Központ illetékesének TV Híradó-beli nyilatkozatára, amelyben megjegyezte: tapasztalatai szerint, a nehéz körülmények között általában azok tudnak elhelyezkedni, akik maguk is nagyon akarnak. Kopátsy úr azt is kifejtette: Az „amit, ma megtehetsz, ne halaszd holnapra" — közmondás időt ál- lóbb, mint az angol eredetű: „Az idő pénz” — szlogen. A pénzt ugyanis el lehet tenni holnapra, az idő azonban elvész, ha nem használják ki. ^ ; ^ Mandátum nélkül
