Kelet-Magyarország, 1994. június (54. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-23 / 146. szám
1994. június 23., csütörtök Még kevés az ismeret A parlamenti televíziós közvetítések nem maradnak abba Deviza Budapest (MTI) — Májusban 5 milliárd forinttal növekedett a lakossági devizaszámlák értéke, az emelkedésnek azonban több mint a fele a múlt havi 1 százalékos leértékelésből és az időarányos kamatokból származik. A MNB szerdán az MTI érdeklődésére elmondták, hogy május végén 227,7 milliárd forintot — csaknem 2,2 milliárd dollárt — tett ki a lakossági devizaszámlák értéke. A múlt havi befizetés 40 milliárd, a kifizetés .pedig 35 milliárd forint értékű volt az időarányos kamatokkal együtt. Budapest (MTI) — Boross Péter miniszterelnök szerdán délelőtt dolgozószobájában megbeszélést folytatott Horn Gyula MSZP- és Pető Iván SZDSZ-pártelnökkel — tudatta Juhász Judit kormányszóvivő az MTI-hez eljuttatott közleményében. „A találkozón megtárgyalták a Magyar Rádió és az MTV alelnökeinek felmentésével kapcsolatos teendőket. Egyetértettek abban, hogy ideiglenes jelleggel és korlátozásokkal az intézmények jelenlegi gazdasági vezetőit célszerű megbízni az irányítás feladataival. A tárgyaló felek megállapították, hogy az új kormány megalakulása után más személyek jelölését is kezdeményezhetik e funkcióra. Az átmeneti intézkedést az indokolja, hogy a két nemzeti médiumban ne alakuljon ki vezetés nélküli állapot. Hóm Gyula pártelnök hétfőn reggel érkezett levelében jelezte, hogy további gazdasági információkra tart igényt a kormányzati munka átadásával kapcsolatosan. Boross Péter miniszterelnök Szabó Iván pénzügyminiszterrel történt megbeszélése alapján arról tájékoztatta a két pártelnököt, hogy a pénzügyminiszter készséggel áll rendelkezésükre közvetlen információ adásával. A kormányfő megragadta az alkalmat, hogy kifejtse személyes véleményét a kialakuló kormányzati struktúrával kapcsolatban. A gazdasági, illetve kormánystruktúrát érintő beszélgetés véleményt hangoztató és nem megállapodásokat célzó jellegű volt. A pártelnökök alaptalannak minősítették azt a híresztelést, amely szerint korlátozni vagy megszüntetni óhajtanák a parlamenti televíziós közvetítéseket. A tárgyaló felek szót váltottak az önkormányzati törvény tervezett módosításáról is.” Palesztin Fatah-aktivista vitatkozik egy palesztin rendőrrel és egy izraeli katonával Gázában, miután azzal vádolt meg egy izraelit, hogy az tüzet nyitott kocsijára, miközben egy zsidó település mellett haladt el AP-felvétel Péntektől Plusssz részvény Schindler Nyíregyháza (KM - K. J.) * — Mint arról már korábban tájékoztattuk olvasóinkat, a nyíregyházi városi művelődési központban június 24-én, 18 óra 30-kor nyitják meg a középiskolások filmesztétikai táborát. A július 4-ig tartó, rendkívül gazdag program első eseményeként 19 óra 15- től levetítik a sokszoros Oscar-díjas filmet, a Schindler listáját. A dolog azért érdemel különös figyelmet, mert Steven Spielberg kiemelkedő jelentőségű alkotását a mozihálózatban már nem játsszák. így a VMK-beli vetítés talán az utolsó alkalom azok számára, akik korábban nem tudták megtekinteni a több, mint háromórás időtartamú filmet. A tábor-moziba a belépés díjtalan. Virágok ajándékba Nyíregyháza (KM) — Szükségben jön legjobbkor a segítség: Nyíregyházán nem volt pénz arra, hogy világokkal ültessék be a Hősök terét. A városüzemeltetési iroda azonban nagy örömmel vette azt az ajánlatot, amit Mikó Dávid kannanemesítő, a Debreceni Agrártudományi Egyetem Kertészeti Tanszéke Pallagi Kísérleti Telepének munkatársától kapott: ajándékba ad virágokat a városnak. A kannanövények jól tűrik a városi „létet”, Budapesten és Debrecenben már ezt bizonyították, s most Nyíregyházán a sor. Budapest (KM) — Péntektől jövő szerdáig jegyezhető a Pharmavit Gyógyszer és Élelmiszeripari Részvénytársaság által kibocsátott részvény. Ugyanakkor a szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondták, túljegyzés esetén a jegyzést hamarabb lezárják. A Pharmavit Rt. alaptőkéje jelenleg 156,5 millió forint, amely a kibocsátás során 200 ezer, egyenként 100 forint névértékű részvény értékesítéBudapest (ISB - D. Zs.) — Második megbeszélését tartotta szerdán a Munkaadói kerékasztal. A részt vevő érdekképviseleti szervezetek elnökei megállapodtak abban, hogy a fórum továbbra is nyitott, így bárki csatlakozhat hozzá. Orbán István, a Magyar Gazdasági Kamara társelnöke összefoglalójában elmondta, hogy a kerekasztal működését nem szeretnék túlszabályozni, ám a tagok folyamatosan tarSzarajevó (MTI) — A boszniai kormánycsapatok kedd este gyalogsági támadást intéztek a Szarajevótól északra magasodó Ozren hegyi szerb területek ellen. Erről a UPI jelentése szerint Rob Annink őrnagy, az ENSZ békefenntartó erői, az UNPROFOR szóvivője számolt be. Annink közlése szerint a kormánycsapatok keleti és nyugati irányból indított akciói a június 10-én meghirdetett tűzszünet óta az első gyalogsági támadások voltak. Ezért az ügyet igen súlyosnak tekintjük — mondta Annink. — A tűzszüneti megállapodásnak megfelelően az a feladatunk, hogy tiltakozzunk a fegyvemyugvás minden egyes sével 176,5 millió forintra emelkedik. A kibocsátás lebonyolításában a Creditanstalt Rt., valamint a K & H Brókerház Rt. szervezésében a Kereskedelmi Bank Rt. kijelölt fiókjai vesznek részt. A részvények kibocsátási ára 5960 forint. Részvényeket jegyzési ív aláírásával deviza- belföldi és devizakülföldi magánszemélyek, jogi személyek és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok jegyeztani fogják a kapcsolatot egymással. Széles Gábor, a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke hozzátette: nem az Érdekegyeztető Tanács ellenében hozták létre a szervezetet, hanem éppen annak támogatására. Mivel a kerekasztal tárgyalásain az ÉT-n kívül rekedt munkaadók is képviseltetik magukat, szélesebb bázist teremt a hazai érdekegyeztetésnek. Azzal pedig időt nyernek megsértése ellen. Az említett gyalogsági támadást azonban a bosnyák kormányhadsereg nem volt hajlandó elismerni — hangsúlyozta az őrnagy. Az ozreni hegyvidéken 40 ezer boszniai szerb lakja az ottani falvakat. A hegy musz- limok által ellenőrzött területre nyúlik be, s így jelentős a stratégiai fontossága. Az AFP jelentése szerint az UNPROFOR közleménye a bosnyák hadseregnek Ozren hegyétől délre indított több korlátozott gyalogsági támadásáról számol be. Az akciónak az a célja, hogy a bosnyákok visszaszerezzék a Tuzla és Zenica közötti közút fontos szakaszának ellenőrzését. hetnek készpénzért vagy átutalással. A tájékoztatón elhangzott, a Pharmavit Rt. lendületesen fejlődő hazai vállalat, amely gyógyszer- és élelmiszeripari termékek előállításával és forgalmazásával foglalkozik. A közkedvelt Plusssz pezsgőtabletták mellett Pharmavit Részvény társaság vény nélkül kapható gyógyszereket, valamint generikus gyógyszereket állít elő. a ÉT-tárgyalásokon, hogy előre egyeztetik egymással álláspontjukat. Ilyen értelemben tehát a munkaadói oldal egységesülését szolgálja az új szerveződés. A legfontosabb megvitatandó problémák között említették az elnökök az új kormány gazdaságpolitikáját és a remélhetőleg hamarosan megkötendő szociális-gazdasági paktumot az államhatalom és a társadalom kőzett. támadása A UPI jelentése szerint azonban a bosnyák támadások fő célja a szerbek ellenőrizte észak-boszniai Doboj város elfoglalása. A város fontos vasúti csomópont. A kora reggeli órákban Do- bojban riadó volt bosnyák tüzérségi támadás miatt. Az AFP-nek a Tanjug jugoszláv hírügynökséget idéző jelentése szerint, amely boszniai katonai forrásokra hivatkozik, szerda reggel a boszniai kormányhadsereg tüzérsége egyszerre nyitott tüzet Dobojra és Teslicre. Utóbbi városban nyolc polgári személy életét vesztette. A Tanjug az Ozren hegyének térségében folyó hadműveletekről szólva bosnyák provokációkat említ. Széles körű érdekegyeztetés A kormánycsapatok Kétoldalú kezdeményezés Bukarest (MTI) — Látogatásának második napján, szerdán délelőtt Václav Havel cseh köztársasági elnököt a Bukaresti Egyetem díszdoktorává avatták. Ez alkalomból Emil Constanti- nescu, az egyetem rektora, a Romániai Demokratikus Konvenció elnöke, a román ellenzék vezére méltatta az író-politikus rendszer-meg- újító szerepét a csehországi és az egész a közép-európai térségbeli átalakulásokban. Az ünnepség után Václav Havel találkozhatott a román polgárjogi harcosok és ellenzékiek képviselőivel is. Látogatásának hivatalos befejezése előtt a Cotroceni palotában a Ion Iliescu román és a Václav Havel cseh elnök aláírta a Románia és Csehország közötti együttműködési és barátsági egyezményt, amelynek — Havel elnök megjegyzése szerint — „oda kell juttatnia a kétoldalú kapcsolatokat, ahol azoknak lényegében lenniük kellene”. Az alapszerződés aláírását követő sajtóértekezleten Iliescu kijelentette: a kapcsolatok fejlesztésének alapját a közös érdekekben, a politikai akarat meglétében és a hagyományosan, történelmileg is jó együttműködésben kell keresni. Hangsúlyozta, hogy mindkét fél érdekelt az európai integráció sikerében. Havel ugyancsak hangsúlyozta a csehek és a románok közötti rokonszenv történelmi pillanatait, és azt, hogy külpolitikai szándékaik között nincs semmilyen ellentmondás. A visegrádi négyekkel kapcsolatosan elhangzott kérdésekre Iliescu kijelentette: Bukarestet kevésbé érdeklik a „négyek”, annál inkább szeretne helyet kapni a Közép-európai Kezdeményezésben. Havel szerint a visegrádi csoport „már kifutotta magát”, nem tekinthető szervezetnek és a gazdasági együttműködés új formái lépnek életbe tagjai közöttük. Havel elnök prágai vi- szontlátogatásra hívta meg Iliescu elnököt. Folytatódtak... ...a koalíciós tárgyalások a szocialisták és a szabaddemokraták között. A küldöttségek megkezdték a kormányprogram előkészítését és döntenek a még vitás kérdésekben, így például a megyék státusáról, illetve a titkosszolgálatok felügyeletéről. (MTI) Észak-Korea... ...szerdán bejelentette, hogy elfogadta Dél-Koreá- nak azt a javaslatát, amely szerint a két fél június 28- án tartson előzetes megbeszélést a történelminek minősíthető Korea-közi csúcstalálkozó előkészítéséről. (MTI) Alkotmányéi lenesek... ...a levéltári anyagok védelméről szóló jogszabályok, mert azok sértik a kutatás és az információ szabadságot. Az Alkotmánybíróság ugyancsak alkotmány- ellenesnek mondta ki a titokvédelemről szóló jogszabályokat. (MTI) Ötnapos... ...hivatalos látogatásra kedd este Washingtonba érkezett Viktor Csernomirgyin orosz kormányfő. (MTI) A továbbra... ...is bebörtönzött palesztinok szabadon engedését követelő tüntetők vonultak kedd este Jerikóban az autonómia hatóságának székhelye elé. (MTI) Valószínűleg... ...októberben lesz az első „nyilvános” jordániai-izra- eli csúcstalálkozó — közölte egy ammani forrás röviddel azután, hogy Huszszein király készségét nyilvánította az izraeli vezetőkkel tartandó tanácskozásra. (MTI) Csatazaj az erdőben Kitüntették a hagyományőrzőket Jánd, Tarpa (KM) — A beregi falvak felfedezésére indultak kedden az Országos Hagyományőrző Találkozó hazai és határon túli vendégei. A diákok közösen tekintették meg a be- regdaróci, a csarodai és a tákosi református templomot, majd két csoportra oszlottak. A néprajzi hagyományokat őrző, illetve kutató igricek Jándra utaztak, ahol megismerkedtek a dagasztással, a kenyérsütéssel, a népi hímzéssel. A fiatalok nemcsak nézelődtek, hanem meg is próbálkoztak a kenyérkészítéssel, a beregi minták elővarászo- lásával. A történelmi hagyományokat feltáró ifjak egyrészt Tarpa nevezetességeivel ismerkedtek meg, másrészt kuruc dalok, még élő mondák összegyűjtésével foglalkoztak. Barangolásuk során megnézték a tájházat, a szárazmalmot, a templomot, majd a tarpai dalárda idős tagjait kérdezgették a régi nótákról, legendákról. Szerdán Szatmárcsekére kirándultak a hagyomány- őrzők, ahol tisztelegtek Kölcsey Ferenc sírjánál. Délután csatazaj verte fel a tarpai erdőt, ott rendezték meg ugyanis a kurucok és a labancok összecsapását. Este a tarpai önkormányzat fogadta a fiatalokat, akik közül többen is kitüntetéseket kaptak. Az önkormányzat kitüntetését vehette át Kucerjáva Renáta (Kárpátalja), Pál Jolán (Kárpátalja), Juhász Anikó (Mende), Markó Agnes (Solt), Nyit- rai Éva (Budapest), Fekete Zsuzsanna (Tarpa). A Kossuth Regiment Szövetségi Jelvényt kapta Esze Viktória (Tarpa) és Nagy Dániel (Tarpa). . MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Ilii. fu "q p,l IpJ; j j 1j[