Kelet-Magyarország, 1994. június (54. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-23 / 146. szám
1994. június 23., csütörtök HATTER Első ajtón át a közlekedésért Többletbevételre számít a Volán, amit visszaforgathat a színvonal fejlesztésére Július elsejétől ez lesz az általános: felszállás csak az első ajtón Harasztosi Pál felvétele Mint futók a szélső pályán Réti János Nyíregyháza (KM) — Ahogy arról már hírt adtunk, július 1-től új rend lép életbe Nyíregyházán a városi tömegközlekedésben: leszállni a buszok középső és hátsó ajtóin, felszállni a pedig csak az első ajtón lehet felmutatva a bérletet vagy, menetjegyet a vezetőnek. így kívánja a közlekedési vállalat minimálisra redukálni a potyázás lehetőségét és az utasokat hozzászoktatni egy nyugaton már elterjedt, de jó néhány magyarországi városban is kialakulni látszó utazási kultúrához. Nem utolsósorban többletbevételre szert tenni, amit aztán visszaforgathat a szolgáltatási színvonal fejlesztésére. Szankció Tiszta, logikus, egyszerű. Az újságíró azonban „hivatalból” sem lelkesedhet olyan döntésért, ami — már megint, ki tudja hányadszor és meddig még — a vétlenek tömegeit szabályozza, tereli kordába néhány tucat vagy néhány száz vétkes fegyelmezhetetlensége miatt. így is kezdődött a beszélgetés Danku Andorral, a Volán Személyforgalmi Üzletágának vezetőjével. Közben a városi tömegközlekedés számtalan problémája került a felszínre. □ A szankció akárhogy vesszük, szankció. — Nem hatóságosdit akarunk játszani, hiszen mi szolgáltató vállalat vagyunk, de a szolgáltatásunkért igenis szeretnénk hozzájutni a pénzünkhöz. Ha valaki elmegy színházba, moziba vagy uszodába és nincs jegye vagy otthon felejtette a bérletét, nem fogják beengedni. A boltokban is fizetnem kell, ha vásároltam. Ha az utas számít rá, hogy kontroll alá esik, megveszi a jegyet vagy figyel rá, hogy a bérlete ne maradjon otthon. □ Lesznek-e kivételezett helyzetek? — Négy esetben lesz megengedett az eltérés. Olyan megállóban, ahol nagyon sok utas várakozik, kivéve a végállomásokat, ahol több idő van a felszállásra. Ugyancsak kivételt képeznek a rendkívül Rajzos hajókazás Nyíregyháza (KM) — „Éltető víz” címmel rajzpályázatot hirdetett a Felső- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Magyar Hidrológiai Társaság megyei területi szervezete. A legjobb munkák beküldőinek jutalma egy júniusi hajókirándulás volt a Felső- Tiszán, Gergelyiugomyától a jándi szigetig, s vissza. A nagy élményt nyújtó sétahajózás résztvevői voltak a pályázaton díjazott tunyogmatolcsi, balkányi, berkeszi, nyírbátori, kisvár- dai és nyíregyházi diákok, akik közül többen levélben köszönték meg a szervezőknek a különleges élményt Ahogy ők írták: „...ezért igazán érdemes volt elkészíteni a pályamunkát, s ha jövőre meghirdetik, ismét rajzolunk.” rossz időjárási viszonyok. A gyermekkocsit szállítók is felszállhatnak hátul, továbbá az előre bejelentett csoportos utazás résztvevői, például iskolai osztályok, óvodások csoportjai. Nemcsak rászorulók □ Az autóbuszvezetők jövedelmében érződik-e, hogy ettől kezdve szerényen számítva is másfél munkakört, ha nem kettőt kötelesek ellátni? — Bízunk benne. Több jegyet fognak eladni a buszon és a gépkocsivezető a forgalma után eddig is jutalékot kapott. Nem ezért, de bizonyos értelemben maguk sürgették az intézkedés bevezetését. Sajnos ugyanis nem kevesen, hanem becsléseink szerint az utasok 18-20 százalékát kitevő arányban vannak azok, akik a jelenlegi nagyfokú ellenőrzés mellett is megkockáztatják az ingyen utazást. És nemcsak a szociálisan rászorulók köréből. Ha ezzel a rendszerrel csak a bliccelők felét sikerül kiszűrni, már jelentős többlet- bevételre tehetünk szert. □ Mennyire fogható fel a bevétel célzatú intézkedés az utazóközönség érdekeként? — Amikor év elején vannak a tarifaegyeztető tárgyalások, bizony nagyon szigorúan esnek a latba egyik oldalon a tőlünk független költségtényezők: üzemanyag, járműár, alkatrész, bérköltségek, másik oldalon az ehhez társuló bevételigény, illetve a kettő egyensúlya. Ézen a ponton a vállalat és az utazóközönség érdeke lényegében azonossá válik. Végső soron a tarifa miatt kell elérni, hogy ne lehessen mások, a többiek rovására ingyen utazni. □ A többletbevétel hatására várható a járatok újbóli sűrítése, kompenzálva ezzel valamennyire a kényelmetlenséget, ami vitathatatlan? — Az igényekhez sajnos nincsenek anyagi források. Az utasoktól beszedett viteldíj jelenleg alig haladja meg az üzemeltetés költségeit. A járművek pótlására, felújítására, korszerűsítésére sajnos sem az államnak, sem az önkormányzatnak nincs pénze. Nekünk sem öröm a járatok ritkítása! Ha pedig nem fordítunk saját erőnkből az autóbuszokra, akkor nem lesz mivel közlekedni. Ebben az esetben két dolog történhet: valaki mégis megfinanszírozza, vagy drasztikusan csökken az autóbuszok, ennélfogva a járatok száma. □ Mit tehet ehhez az önkormányzat? — Tisztában van a helyzettel, ezért is sikerült évről évre kompromisszumot kötnünk a viteldíj mértékéről, ami úgy-ahogy fedezi az üzemeltetés költségeit. Bennünket ugyanúgy súlyt az infláció, mint bárki mást ebben az országban. Valakinek meg kellene finanszírozni a tömeg- közlekedést. Ha az államnak, hát az államnak! Aki azt mondja, pazarlóak vagyunk, jöjjön és nézze meg, lehet-e még takarékosabban működtetni ezt a szolgáltatást. □ Elképzelhető-e kiút ebből a helyzetből? — A legnagyobb probléma, hogy a munkanélküliség folytán kevesebben utaznak, és az a középműszak idejére terhelődik. Az utasszám igazán csak csúcsidőben magas. Aztán a bérek nem követték a költségek árában bekövetkezett „világszínvonalú” változásokat. Korszerű közlekedést Itt Nyíregyházán, egyáltalán a megyében, a legnagyobb a munkanélküliség és legalacsonyabbak a fizetések, mégis a mi vállalatunk ugyanannyiért kapja a környezetkímélő motort, a buszt, az üzemanyagot, mint a BKV, vagy más vállalatok az országban. □ Mire fordítják a többlet- bevételt? — A környezetkímélő D-10-es motorok programjának folytatására a város levegőjének tisztasága érdekében. Nem mindegy, hogy 70 autóbusz napi 1300 járata mennyi kormot bocsát ki magából. Folytatni kell a buszok cseréjét, felújítását. Minden nehézségünk ellenére nagyon kevés járatunk marad ki műszaki okokból. Azt az ellenségeink is elismerik, hogy megbízható a szolgáltatásunk. Szőke Judit M indenkinek — korra, nemre, családi állapotra való tekintet nélkül írnám, de vegyük csak tekintetbe mégis, mert az élet kíméletlen, s bizony nem tekint el az életciklus jellemzőktől—tragédia, ha elveszíti a munkahelyét. Szándékosan nem a szokványkifejezést használom, mert javarészük szerencsére talál magának valami, ha nem is hivatalos, kenyérkereseti forrást. Még akkor is persze, ha ez azért nem ugyanaz, mert feketén dolgozni még a kiszolgálta- tottabbnál is kiszolgáltatottabb helyzetet jelent ma. Különösen a fiatalok számára, akik körében a végzések, sikertelen felvételik ideje lévén, bizonyára hullámszerűen emelkedik majd a kudarcra ítéltek, csalódottak száma. Olyan az ő helyzetük, mint azoké a futóké, akik a szélső pályáról kénytelenek startolni. Persze, honnan is lennének nekik információik, ismeretségeik, munkaszervezeti tapasztalataik? S hiába fontos követelménye a foglalkoztatáspolitikának az esélyegyenlőség megteremtése, azért a pályakezdés hátrányait nehéz leküzdeni. Statisztikai előrejelzések tanúsága szerint 1996 lesz az első olyan év, amikor az előző évhez képest majdnem húszezerrel fog csökkenni azt ifjúsági munkerő- forrás. És addig...? Még a fejlett nyugati országokban is e réteg helyzete a legproblematikusabb, hiszen telített munkaerőpiacon kell első munkahelyet találni. Ott—s ezt minden kritika nélkül jegyzem meg, hiszen nincs kellő rálátásom a témára — az oktatás szerkezete, annak rugalmassága, alkalmazkodása az egyik eszköze a foglalkoztatáspolitikának. A köztük lévő konzekvens, korszerű kapcsolat tehát a megoldás egyik kulcsa, mert a sikeres pályakezdés esélyeit a képzés iránya, no és persze minősége jelentősen növelheti. A munkaerő-szükséglet tervezhető, a tendenciák jól látszanak, a szakemberprognózist erre kell(ene) alapozni. De vajon így van-e? Nálunk az iskolák kibocsátási és vonzási köre meglehetősen rövid sugarú, ez az elemzést követő előremutatás során előny (lenne). A pályakezdők elhelyezkedésével kapcsolatos információk visszahathat(nának)nak a beiskolázási tervekre. Elnézést kérek a zárójelbe tett feltételes mód ragjai miatt az illetékes szakemberektől, ha minden rendben van. Ez esetben hiányérzetem csupán az én tájékozatlanságomból adódik. E szerencsés esetben nyilvánosan megkövetem azokat is, akik már szorgal- masqn kidolgoztak egy önálló arculatú komplex ifjúsági foglalkoztatási politikát. De ha mégsem... Y y a tényleg, de igazán milliárdos akar len- JL A ni a kedves olvasó, akkor legyen adóhatóság, és ne vezesse be a családi adózást. Csináljon úgy, mintha hülye volna és nem tudná, hogy a férfiak átlagban közel kétszer annyit keresnek mint a nők, tehát a személyi jövedelemadójukkal alaposan le lehet aratni a családi költségvetést. Csináljon úgy, mintha azt sem tudná, hogy elsősorban a gyerekek száma határozza meg a család élet- színvonalát és nem a szülői keresmény nagysága. Es csináljon úgy, mintha a nagy kegyesen megadott családi pótlékkal ki lehetne egyenlíteni a férj és a feleség fizetéséből adóba levont ezreket. No, és ezek után meressze nagyra azt a kis szemét a parlamentben és csodálkozzon, ha a jó magyarok nem akarnak gyerekeket csinálni, sőt az abortusz mellé állnak. Ezenkívül, ha sikerül adóhatóságnak lennie, ne foglalkozzon a gyerekruházat és a gyógyszerek emelkedő árával, meg a gyerekek számára nélkülözhetetlennek kikiáltott gyümölcsök, tejtermékek százezrek számára megvehetetlen sorával. Egyrészt azért ne foglalkozzon ilyen apróságokkal, mert zseniálisan átgondolt módszerem szerint minél drágább egy áru, annál jobb, hiszen a nyeresége önnek adózik, másrészt meg elég volt a szülői demagógiából. Milliók nőttek itt már fel kérem egy szál pendely- ben, gyógyszer és egészséges étkezés nélkül is. És mind felnőttek, akik túlélték. Hát nem? A kedves olvasó mint adóhatóság, csak azzal foglalkozzon, hogy a bérből és fizetésből élőktől, tehát a társadalom legrosszabbul álló csoportjaitól fillérre bekasszírozza az adót, hiszen ezt nevekkel és személyi számokkal bevallják a munkáltatóik, miközben a ravaszabb vállalkozók százezrei, százezer módját is megtalálják annak, hogy elrejtsék jövedelmüket. V égezetül, ha adóhatóság lesz, mindig hangoztassa, hogy ön a közösségért teszi, amit tesz és a szeme se rebbenjen, ha a szemébe vágják, hogy nemzetellenes a szisztéma, amely a családi létminimumot is megadóztatja. Tanuljuk meg egy életre, hogy a gazdaság és a humanizmus, az minimum három dolog. Vagy kettő. De semmiképpen sem egy. Ónként és dalolva Balogh József M ég a hetvenes években történt, hogy a boltok pultjairól eltűnt az olcsóbb barna kenyér, s mivel egykét hónap után már senki nem kérte, nehogy hülyének tekintsék, egyszerűen bejelentették: ezután csak fehér kenyeret sütnek — ez jóval drágább volt —, mert minden vásárló azt veszi. Ez jutott eszembe a Kábelkom sajtótájékoztatóján elhangzott önértékelésekről, amikor szerényen megállapították: az eredmények önmagukért beszélnek. Valóban így van, a megye- székhely lakásainak többségében ott a Kábelkom, méghozzá a lakó, a tulajdonos akaratából. Csak azt nem mondták el a tájékoztatón, hogy ez a választás is olyan, mint a szocializmusban a képviselőválasztás volt, amikor egy jelölt közül kellett választani. Itt is az történik, hogy nem a Kábelkom és valami más között választhat az ember, hanem, hogy nézhet-e tévét, vagy anélkül marad. Ahová ugyanis nem engedik be ezt a céget, ott egyszerűen megszűnik a vétel lehetősége. Illetve a családi házakra lehet parabolaantennát szerelni, csak akkor kell egy hagyományos is, hogy a magyar tévé csatornái is megnyíljanak. Szóval, ki van ez találva. Mint ahogy a csomagok kialakítása is, mert aki kevesebbet fizet, a legsilányabb műsorokat sugárzó, soha nem nézett csatornákat kapja, s ha bevallják a tulajdonosok, ha nem, politikai okból dugják a drágább pakkba a Duna Tévét, bezzeg nézheti orrán-száján a TV4-et, a Szív TV-t, a tu- domisénmit aki akarja. Van egy régi vicc, miszerint Churchill, Roosevelt és Sztálin azon versenyeztek, ki tudja megetetni a macskával a mustárt. A finom emberként ismert amerikai szépen csalogatta a cicát, kínálta a mustárt, de az fújt egyet és otthagyta. Az erőszakos angol nem kínálgatott, beleütötte a macska orrát, a szerencsétlen jószág prüszkölt, fújt, lábával törölgette a mustárt és elszaladt. Sztálin megfogta a macskát, ujjúval merített egyet a mustárból, s bekente vele a macska fenekét. A cica nyávogva nyalta le onnan a csípős mustárt, s ezután megszólalt Sztálin: — Látják uraim, így kell ezt. Önként és dalolva. Hát így lesz Nyíregyháza is önként a Kábelkom kuncsaftja. Amit persze lehet eredménynek is értékelni. A A-
