Kelet-Magyarország, 1994. június (54. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-20 / 143. szám
1994. június 20., hétfő HATTER Díjat kapott a tivadari csűr A hozzánk jövőket úgy kell tekintenünk, mint egy régi, kedves ismerőst Balogh Géza Nagyvarsány-Tivadar (KM) — Jó levegőnk, tiszta vizeink, kies tájaink vannak, pénzünk viszont kevés. A falusi turizmus fellendítéséhez, a vendégek fogadásához azonban forintok is kellenek. A legbiztosabb persze a saját tőke, de ha szerencsénk van, s nyitott szemmel járunk a világban, az államtól is számíthatunk némi anyagi segítségre. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés például az idei költségvetésében három és fél millió forintot különített el az idegenforgalommal kapcsolatos tevékenységek támogatására, s annak egy-egy szeletéhez pályázat útján lehetett hozzájutni. — Tisztában vagyunk természetesen azzal, hogy nem nagy ez az összeg, nem ezzel a három és fél millió forinttal fog megoldódni a vidéki turizmus minden gondja, de valami segítséget azért ennyi pénz is jelent — mondja a megyei közgyűlés mellett működő idegenforgalmi bizottság elnöke Szűcs Ilona, nagyvarsányi polgármester. — Mi persze szerettünk volna ennél több pénzt is kiszorítani, sajnos nem sikerült. Támogatás fejlesztésre A pályázati felhívás néhány hónappal ezelőtt jelent meg egyebek mellett lapunkban, az érdeklődés nagyságára jellemző, hogy végül hatvannyolc pályamunka érkezett a bizottsághoz, s harmincnyolcán kaptak kisebb-nagyobb összegeket az elkülönített alapból. □ Mire lehetett pénzt kapni? — Két támogatandó célt határoztunk meg — feleli az idegenforgalmi bizottság elnöke. — Az egész megyét, illetve térséget bemutató kiadvány készítésére, valamint a települések idegenforgalmi tevékenységét szolgáló fejlesztések támogatására nyílt lehetőség. □ Milyen tapasztalatokkal zárult a pályázat? — A jelentkezőnek csatolni kellett a fejlesztésre készített, jóváhagyott tervdokumentációt, költségvetést, a települési Felújított gazdaház Beregben önkormányzat képviselő-testületének javaslatát, jegyző- könyvi kivonatát a saját erő biztosításáról, a cél forrásösz- szetételét, szóval csak egy alapos pályamunkával lehetett esély a támogatás megszerzésére. Sajnos, igen sokan nem tudtak megfelelni e valóban szigorú követelménynek. Az igényelhető támogatás összege a tervezett cél költségének ötven százaléka lehetett, de a kétszázezezr forintot nem haladhatta meg. Természetesen még kétszázezret sem kapott senki, hiszen, mint mondani szokás, kevés volt a fóka, és sok az eszkimó. Húszezertől hetvenötezer forintig terjedt a skála, két intézmény részesült 170 ezer forintos adományban. Üdülőterület Egyik az aranyosapáti önkormányzat, az ottaniak a falu alatti Holt-Tisza mentén szeretnének egy üdülőterületet kialakítani, s a tanulmánytervüket átnézve az derül ki, kimondottan jó az esélyük arra, hogy meg is tudják azt valósítani. A másik százhetvenezerrel támogatott pályázó a vásá- rosnaményi önkormányzat, ők a gergelyi Tisza-parton lévő ifjúsági táboruk vizesblokkjának kialakításához kaptak segítséget. A legtöbb pályázó az egyéni vállalkozók közül került ki, új szálláshelyek teremtéséhez szerettek volna támogatást kapni. Különösen a beregi, szatmári rész falvai jeleskedtek, e területeken vannak olyan községek, ahol háromnégy család is kapott ötven- hatvanezer forintot. Kidolgozott ötlet — Az elutasítottaknak sem kell elkeseredniük — folytatja Szűcs Ilona —, hiszen ezen kívül még számtalan más pályázati lehetőség várja az országban az idegenforgalmi vállalkozókat. Az viszont igaz, a különféle kiadványokat rendszeresen figyelni kell, a pályamunkákat pedig profi módon kell elkészíteni, mert, legyen bármilyen nagy ötlete valakinek, ha nincs kellően kidolgozva, nagy az esélye, hogy nem tudja meggyőzni az elbírálókat. A Tivadaron élő Danó Sán- dorék is a harmincnyolc nyertes közé tartoznak, az egyik legérdekesebb tervet is ők dolgozták ki. Egy régi, felső-tiszai csűr helyreállításához, s egy parasztudvar berendezéséhez kértek anyagi támogatást. Talán nem túlzunk, mikor azt mondjuk, a Danó-porta már így is az egyik legszebb ezen a környéken. A gondozott pázsit, a hatalmas, vén diófák, a tuja-, meg rózsabokrok egy rendkívül kellemes, pihentető zöld folttá olvadnak A ki több mint húsz éve járja megyénk tájait, még annak is van felfedezni valója szűkebb hazánkban. Egyetlen hosszú nap alatt mennyi kellemes meglepetés érheti az embert! Akkor például, ha újdonsült barátjával letér a főútról és Nyirjákó határában dűlőu- takon, süppedő homokban, majd barnásfekete tőzegen eljut a náddal ölelt tavakhoz. Aztán ha délután Kisar határában, a keskeny töltés tetején eléri az Uszturónak nevezett természetvédelmi területet. Tetézi az élményt, ha a Tisza partján varjúpaprikással kínálják az embert. A nagy utat megtett toliforgatónak teste lelke jóllakott, úgy ért haza, s ahogy kinyitotta az újságot, 18 szerencsés szabolcsi emberről olvasott. Ajándék volt ez a nap, a sors ajándéka. Egymás után morzsolgatjuk a szürke, gondterhelt hétköznapokat, s fülig érhet a szánk, ha kifogunk egy olyat, amelynek 10- 12 órájában kevés rosszat, sok jót tapasztalunk. De e sorok írója hadd kanyarodjon vissza a nyírjákói délelőttre, s képzelete vetítő vásznán hadd jelenítse meg a Egyébként csodaszép itt minden. Csak egy parlag szőlő csúfítja a tájat, gazdáját Kanadába sodorta a jó, vagy rossz sorsa. A domb tetején tapasztaltakat. Hadd ossza meg emlékeit a természet rajongóival, a lokálpatriótákkal. A nyírjákói tórendszer a környezetével őstermészetnek számít. A jó pár éve kitermelt tőzeg helyén busa és ponty úszik, a nád szélén szárcsa és vadkacsa rebben. A kövesút másik oldalán hatalmas homokdombot emelt a természet. Szőlőt, gyümölcsöst cipel a hátán e domb. Egy hatalmas, öreg cseresznyefa romokban hever: villám sújtotta. Ám néhány ága makacsul zöldell és egy fél kosárra való termést ígér. kolompszó csendül az ember fülében: a völgyben kövér legelőn juhnyáj legelész. Egy óriás jegenye nyárfára sas szállott pihenni. A cseperedő kiserdőben őzek ugrabugrá- lása, suhanása melengeti a természetbúvár szívét. Kisar körül a mezőgazdász barát oda vitt, ahol tojásdad alakú tábla hirdeti, hogy védett e táj. Felfedezhetjük, hogy szinte több itt a diófa mint Milotán, s több a szilvafa, mint Tarpán. A mezei virágok mintha egy meséskönyv színes oldaláról néznének ránk. Nem érnek idágig a civilizációs ártalmak. Csend A szerző felvétele egybe, hátul, az udvar lezárásaként pedig az öreg, megbar- nult csűr..., egyszóval napokig elbóklászna itt legszívesebben az ember. — Hogy lekopogjam, nem is panaszkodhatunk az érdektelenségre — fogad mosolyogva a ház asszonya, Danó Sándomé. — Tavaly fogadtuk az első vendégeket, s az idei nyárra gyakorlatilag már be vagyunk táblázva. A Danó portán két épületet találni. A nagyobbikban a háziak élnek, a kisebbikben a vendégek. Ez nem is olyan régen még egy eléggé kopott gazdasági épület volt, de aki most, felújítva megnézi..., az fogalmat szerezhet arról, hogyan kell kinéznie egy falusi szállónak. A makulátlan tisztaság, az angolvécé, a fürdőszoba, a tévé természetes, s az asztalon pompázó virágcsokroknak is — pedig a ház ma még üres! — annak kell lennie. Az viszont már a háziak ízlésén múlik, mivel akarják egyénivé tenni a vendégházukat: itt a nagymamák hímzett, szőtt abroszaival, régi használati tárgyaival. — A legtöbb vendéget már ez is leveszi a lábáról — fogalmazza meg üzleti filozófiájukat a fiatalasszony —, a legfontosabb azonban a kedvesség. A hozzánk jövőket úgy kell tekintenünk, mint egy régi, kedves ismerőst. van, idegnyugtató csend. Uszturó, Igonya. A Tisza partjának két részét így nevezik. Olyan tiszta itt a folyó vize, mint a gyöngyharmat. Egy hektárnyi területen szemcsés homok kiséri a partot. Egy vállalkozó büfét, sátortábort nyitott. Azt mondja, tavaly nyáron német naturistákat fogadott, dús keblű szőke lányok napoztak a homokon... Nem fantázi- áltunk sokáig, mert az egyik pedagógus varjúpaprikásra invitált bennünket. Megnyaltuk utána mind a tíz ujjúnkat. O tthon a Szerencse- játék Rt. hetilapjában villanyfénynél olvastam: a Megduplázhatja szerencséjét című akció keretében egy szabolcsi szerencsevadászjapán autót, 17soksok pénzt nyert. A lista szerint ezúttal a mi megyénket érte a legnagyobb szerencse. Tizennyolcán nyertek, de e sorok írója is nyert egy jó napot. Feltépett sebek Cservenyák Katalin ajnálatos és szomorú V tény, hogy megyénkké ben több ezerre tehető azoknak a családoknak a száma, amelyek közvetlenül, vagy közvetve érintettek azokban a kárpótlási jegy felvásárlásokban, amelyeknek végeredménye az volt: a hivatalos árfolyam duplájára tett ígérettel szemben csupán a névérték húsz százalékát kapták jegyeikért. Február óta több száz elkeseredett károsult kereste meg szerkesztőségünket személyesen, telefonon vagy levélben — azt remélve, mihamarabb megkaphatják a szerződésekben foglalt járandóságukat. Szavaikból, soraikból sugárzik a keserűség, a bánat, hogy öregségükre végre visszakaphattak volna valamit abból, amit fiatal korukban elveszítettek, s most duplán csalatkozniuk kellett. Lassan begyógyult sebeiket újra feltépték, s a felkínált gyógyír egyszeriben több fájdalmat okozott, mint az annak idején elszenvedett megaláztatás. Lapunk — a lehetőségeihez mérten — mindent megtesz a károsultak tájékoztatása érdekében. De nem a mi, hanem a nyomozó hatóságok feladata annak kiderítése: kiknek és milyen érdekük fűződött ahhoz, hogy idős embereket károsítsanak meg. Olyanokat, akik ebből szerették volna lakásukba bevezettetni a gázt, a vizet, s — mert ilyenről is van tudomásunk —fedezni saját temetkezési költségeiket. Ahogy eddig tettük, ezután is igyekszünk minden, az ügyekkel kapcsolatos információt megosztani olvasóinkkal. De meg kell tartanunk a játékszabályokat: el kell fogadnunk, hogy a nyomozás érdekében nem nyilatkoznak az illetékes hatóságok. Mindennél fontosabb: mihamarabb pont kerüljön az ügyek végére, s megnyugtató megoldás szülessen. Azoknak pedig, akik eddig még nem költötték el kárpótlási jegyüket, azt tanácsoljuk: próbáljanak meg ellenállni mindenfajta kísértésnek. Bővítik az I. Sz. Általános Iskolát Kivárdán Vincze Péter felvétele Talányos aratás Galambos Béla M iképpen a mező- gazdaság termelés, értékesítés területén általában nem túl sok a biztos fogódzót jelentő információ, úgy az előttünk álló aratás várható lefolyásával kapcsolatban is sok a megválaszolatlan, vagy alig megválaszolt kérdés. A korábban nagy rálátással rendelkező szakemberek, ma inkább csak rutinjuk és bizonyos reprezanta- tív tájékozódásuk alapján mondanak véleményt. A viszonylag nagy területet — de hát még sem az egész megyét — ismerő termelés- szervezők úgy vélekednek, hogy a tavalyitól egyelőre lényegesen jobbnak — a tőszám és állomány fejlettség alapján úgy 20-25 százalékkal többnek—ítélhető a megyei kalászos termés. E tömegnek, megfelelő időtartam alatti betakarításához, számát tekintve még meg is volna r a korábbi kombájnpark. És ha az időjárás kegyes, tehát „hiba nélküli” lenne, különösebb gonddal nem is kellene számolni a termés betakarításánál. Fel lehet so- rakoztati azonban jó néhány, olyan problémát, amely a kalászosok betakarításának optimális időben történő elvégzését enyhén megkérdőjelezi. A kombájnok többsége a privatizáció ellenére is a szövetkezetekben maradt. A gazdaságok legtöbbjénél ugyanakkor, nem jut elegendő pénz az alkatrészbeszerzésre, a gépek alapos feljavítására. Pedig az itteni kombájnok zömét nem a tartósságukról híres, márkás, nyugati-, hanem a régi KGST típusok alkotják. Talányossá teszi az aratást az is, hogy a kombájnok egy része már nem azok kezében van, akiknél az aratni való. így csak remélhető, hogy nem túl késve érkezik majd a helyszínre a bérmunkára hívott aratócséplő gép, vagy netán nem fordul azonnal vissza az eszközét-jövedelmét féltő kombájnos, amikor meglátja a gyomtengerrel együtt hajladozó búzakalászokat. Mert ilyet is lehet—főként a kisebb táblák között — szép számmal találni. É homlokráncoló gondolatok ellenére természetesen mindenki abban reménykedik, hogy végül nem egy újabb ítéletidő által megtizedelt termés állítja helyre a kalász-kombájn egyensúlyt, oldja majd meg a betakarítás ma felsejlő gondjait. Kommentár I- , , V' í \ *7 ' #7 , Nábrádi Lajos Eav nao hordaléka 1 B wB BeB B B ^BF V Bi %* 1 w ■ tllri
