Kelet-Magyarország, 1994. június (54. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-18 / 142. szám
1994. június 18., szombat HÁTTÉR Tettek vagy (csak) ígéretek A nyíregyházi egészségügyi főiskola sorsa nem múlhat harmincmillión... Nyíregyháza (KM - K. É.) — Közel négy esztendeje annak, hogy Nyíregyházán, a Debreceni Orvostudományi Egyetem részeként egészség- ügyi főiskola kezdte meg működését. Az intézmény, melynek létrejöttét akkor és azóta is fontos országos és megyei érdekek indokolják, az akkori megyei és városi vezetőkkel kötött egyezségnek megfelelően a Sóstói úton lévő, egykori pártiskola épületébe költözött. Az akkori felelős vezetők az egészségügyi főiskola igazgatójának, illetve a DOTE illetékeseinek azt ígérték, — és annak idején úgy tűnt, ígéretüket komolyan is gondolják —, hogy folyamatosan megteremtik mindazokat a feltételeket, amelyek a főiskola működéséhez szükségesek: tanügyi, oktatási feltételeket, valamint adják a kollégiumhoz szükséges épületet. Komolytalanul Az egyezség része volt az is, hogy amikor az indulásnál az egészségügyi főiskola vezetői ideiglenesen átvették az újonnan megépített, örökösföldi, kifejezetten főiskolai célokra szánt, s jelenleg is általános iskolaként funkcionáló épületet, azonközben szerződésben ígéretet kaptak arra, hogy 1993 és ’95 között újra cserélnek, vagyis, visszakapják azt, ami eleve az övék volt. Magyarán: a dinamikusan fejlődő, s ma már közel félezer hallgatót befogadó főiskola megkapja azt, ami eredetileg is neki adatott. Erről ma már szó sincs, helyette van: e pillanatban 320 hallgató, 450 frissen felvételiző, akik bizonyítják a főiskola sikerét, s akiknek révén számos új évfolyam kívánkozik a falak közé. Ugyanakkor nincs elegendő tanterem, előadó, oktatási helyiség, s a helyzetet mi sem jellemzi jobban, minthogy 15 oktató számára még annyi hely sincs az egykori pártfőiskolai épületben, hogy Az egykori pártiskola épülete, amely az induláskor még elegendőnek bizonyult, ma azonban igencsak szűkös a közel félezer hallgató számára Elek Emil felvétele egy széket letegyen, de ez idő szerint nincs hol leülnie hat tanulócsoportnak sem. Igaz ugyan, hogy a lehetőségekhez mérten a megye és a város közösen, menet közben igyekezett a jelentkező, éppen aktuális problémákat orvosolni, a szándék azonban kevés. Hely egy széknek Bár megvan a 120 hallgató elhelyezését garantáló kollégium, s a mostani végső, szorult helyzetben a két önkormányzat meg is ígért 15-15 millió forintot, amit az épület elkerülhetetlenül szükséges felújításához adtak, s amit közgyűlési határozatok is rögzítenek, a pénz azóta sem érkezett meg a címzettekhez. Ami már csak azért is súlyos probléma forrása lehet, mert a főiskola, komolyan véve az önkormányzati ígéreteket, saját erőből már el is kezdte a bővítési munkát, a tetőtér-beépítést, a folytatás azonban komoly veszélyben forog. Az első ütemet várhatóan augusztus 15-re befejezik, s kezdődhetne a második. Csakhogy erre nincs pénz. Márpedig ha nincs pénz, az oktatókat és a hallgatókat szeptembertől nem fogják tudni elhelyezni. Különösen súlyosbítja a helyzetet, hogy bár a július elsején indítandó második ütem tervezett befejezési határideje december 31., a ma még távolinak tűnő határidő késleltetett kezdéssel végképp nem tartható. Ha ugyanis a nyáron nem sikerül a tetőszerkezetet megerősíteni, a különféle szakipari tennivalókat, a munkák nehezét elvégezni, akkor a tanév megkezdésekor, a hallgatók jelenléte esetén ez már végképp lehetetlenné válik. Sok pénz vagy kevés a 30 millió? A kérdésre nehéz is meg könnyű is a válasz, amit súlyosan befolyásol, konkrétan mire is kell a szóban forgó összeg. Ha egy intézmény fejlesztéséhez, korábbi, megalapozott ígéretek betartásához, közel félezer főiskolás emberi körülményeinek megteremtéséhez, akkor túlzás nélkül minimálisnak tekinthető. Mert igaz ugyan, hogy a nyíregyházi egészségügyi főiskola számára átadott, s egy jóindulatú cserealapként felajánlott volt pártiskolai épület a debreceni orvostudományi egyetem kezelői jogával állami tulajdon maradt, ebben az épületben azonban olyan felsőfokú egészségügyi, illetve szociális szakemberek juthatnak diplomához, akik zömében a megye területén helyezkednek majd el. S ha az ember egy kicsit előbbre néz, s magában még azt is hozzáteszi, hogy ezek a diplomások egy olyan városban és megyében folytatják majd áldásos tevékenységüket, amely az egészségügyi és szociális szempontokat figyelembe véve az országban a leghátrányosabbak közé tartozik, akkor nem hogy harminc millióval, de ennek sokszorosával sem lenne szabad ilyen hosszas huzavonába, bizonytalanságba keveredni. Kinek az érdeke? Akkor egyszerűbb és hatásosabb lenne a korábban beígért, s számos hivatalos határozatban is szereplő összeget a címzetteknek mielőbb átutalni, s nem húzni az időt, nem kockáztatni a gyanút, hogy a mostani felelősök a pénzátutalással azért érnek rá, mert úgy vélik, a problémákat megoldják, ha tudják, az utánuk jövők... A betonkolosszus egyetlen szürkeség. A hajnali ég kiröppenő, levegőtlen sikolya, mely szorítja a tüdőfákat, a hörgők tánca oxigénért, nem hagyják nyugodni. Lelép hát. Nézi a kalászos búzatáblát, a pipacsmezőket, a kéklő búzavirágokat. Micsoda kapcsolat. Ahol búzaszál hajbókol, ott terem búzavirág is, meg pipacs, meg konkoly. Hogy megtűrik egymást, hogy vágynak egymásra. Nem vesznek el egymás elől semmit. Jut napfény, jut levegő. Többszörösen páros kapcsolat. Hogy tudja így megoldani a teremtő? E végtelen harmóniát tanulhatná az ember is. Bulcsú is ezen töpreng, meg azon is, hogy miért idegen az ember a panelben? A közelség, az egymásrautaltság miért taszít, miért nem hoz össze, és alakít ki harmóniát? Egy kutya baktat tétován. Leül a búzatábla szélére. Talán a pipacsokat nézi, vagy az embert, aki itt idegenkedik? Igen, a kutya. A panel foglya ő is. A bekényszerített, a szomszédi, az együttélési viszonyt elmérgesítő szegény kis pára. Mert ugat (hiszen azért kutya), meg a lépcsőházba piszkít. És nem tud teljes életet élni. Foglya a városnak, a családnak és a panelnek. Bulcsúnak is volt egy macskája valamikor. Képes lett volna a negyedik emeleti ablakból leugrani, ha a galambok odaszálltak, kiélni fúrják a falat, vagy kalapálnak. A panel így közvetít, sajátosan, egyfajta kapcsolatra törekedve: „Ha belém zártak fogadd el törvényeimet, fogadd el szeszélyeimet!" — hallja a szürke kolosszus kinyilatkoztatásait. S ezek oly igazak és oly könyörtelenek. egy kicsit vadászó ösztöneit. Es megmozdul valami a búzatáblában. Megy a kutya parancs nélkül, ösztöneire hallgatva. Bulcsú is menne. Jó ez a reggeli hűvös. A Nap sugarainak simogatása, s a lucskos ság, mely átjárja a cipőt, beissza a nadrág szára. Nem számít. A természet így simogatja meg azt, aki képes azonosulni véle. Megint a panel. Pedig ő halkan, piciny sóhajokkal él, mégis ránő e szürkeség, be- bábozza, bárhová menne nem ereszti. Félelmetesen felnagyít, és össze tipor. Tud vele élni? Sohasem fog tudni együttélni vele. Már nem rezzen fel, ha leesik valahol egy tárgy nagy robajjal. Akárha Kimondatlan érvek és mégis meghajlik előtte bárki. A búzatábla csendes szu- szogását figyeli. Áhítat har- mónikázik benne. Hangokat csalnak ki belőle. „Sebaj búzaszál, szőke leányt ringattál, barna legényt ápoltál...” A nép hangjának szabad szárnyalását hallaná, de helyette zeng a basszusgitár, hangjait rezegted a hangfal másnak is, hogy szinte recseg az idő a hangerőtől, megvalósítva egy tizenéves ábrándjait. S ha nem, a zenegép nem tehet róla. De közelhoz a panel, ha széttörik a nyomócső, és mindenki ázik. Kivételek így is akadnak. Mindig van valaki felül és alul... Újabban, mintha lakói jobban összetartanának. Mert megnőtt az áramszámla, meg a vízdíj. Drágább a gáz, meg a közös költség. A panelt nem lehet nyújtani, kikönyökölni az oldalán. Lakói együtt örülnek, vagy búslakodnak. Kínosan összetartottak. Legalábbis abban, hogy ne lehessen már még szürkébb, mert nem jut felújítási költségre, meg semmire sem. Mintha körbekötötték volna egy hatalmas nadrágszíjjal és folyamatosan új lyukakat vágnának rá, hogy összébb szoríthassák. Mi ehhez képest, ha valaki ropja a táncot, mulat, vagy veszekszik az asszonnyal, netán megveri. Majd elcsitul mindenki és olyan piciny figurává töpörödik, mint Borsszem Jankó a népmesében. A panel is nézőpont kérdése, mert valakinek még az sem jut. Csak a sóvárgás még egy ilyen, az emberi alkotás színvonalát nem éppen megdicsőítő szürke kolosszusért is. Most itt a búzatábla és a pipacsmező a nyár összes ígéretével és álmaival. Legszívesebben leheveredne a szélébe és nézné a szürke falakat, s megfogná ezt az el- tekergő, gyorsan szerteszét vándoroló időt. Végkielegites Réti János ■.\'.'A\V/AW//A’.VAV.W7.'AV.'.*A'M^V.V.X\’W.SV.WAl.V.'.WA’MV.V.,MVA y—-y lsejével, amint azt hí- rül vehettük, megkez- JL-J dődik a meg nem választott, illetve újra már nem választott képviselők végkielégítésének kifizetése. Nem kevesebbet, mint hat hónapnyi bérük összegét 1994. december 31-el bezárólag. Az intézkedést az Alkotmánybíróság nem tartja alkotmány - ellenesnek, tehát mehetnek az urak a pénztárhoz. Tessék???!!! — kapja fel fejét az Átlag Választópolgár a hír hallatán, vagy ol- vastával és ezúttal sem akar hinni a szemének, elfogadni, amit a saját fülével hall. Végkielégítést? ?? Mert? ? ? Persze, ha az Átlag Választópolgár honatya lett volna az elmúlt négy évben, az más, akkor jogosnak, mi több természetesnek tartaná azok pénzzel történő vigasztalását, azaz KIELÉGÍTÉSÉT, akiknek képviselőként eljött á VÉG, de gyalogos polgárként valahogy nem érti a dolgok logikáját. Ugyanis szerinte végkielégítés akkor járna a képviselőknek, ha országunkban egyszerre és váratlanul megszűnne a parlament és helyette valami más, például tízmilliós, digitalizált cserépszavazás működne a jogalkotásban. Ilyen esetben a szegény szenátorok ÖNHIBÁJUKON KÍVÜL, pusztán a technika fejlődése miatt maradnának munka és kenyér nélkül. Oké, adjanak nekik valamennyit, hogy amíg felocsúdnak, addig is át tudjanak menni az ABC-be. De az érvényben lévő já- ték(?!)-szabályok szerint pontosan ennyi időre választottuk meg őket. Nem fél évvel, de egy nappal sem továbbra! Vagyis akkor mi jár nekik december 31-ig? Továbbá: mindegyiknek, aki most nem került be, lehetősége volt rá, hogy bekerüljön. Vagy nem jól tudom? Csak ahhoz vagy egyénileg a környezetükben, vagy politikusilag a pártjukban úgy kellett volna négy évig — bocsánat a kifejezésért — muzsikálni, hogy mi még álmunkból felriasztva, de ha kell, víz alatt, vagy ejtőernyőn ringva ég és föld között is rá, vagy rájuk adjuk a voksun- kat. Nem kívánok tovább él- celődni! Ha egyetlen konkrét példát hozna az Alkotmánybíróság arra nézve, hogy végkielégítést kapott bárki is, akinek a saját „hibájából” nem újították meg a határozott időre szóló szerződését, megnyugodnék és nyilvánosan megkövetném az összes végkielégítet- tet. De ha ilyen gyakorlat nem található az elbocsátások mára igen gazdaggá és színessé vált példatárában, akkor szeretném remélni, hogy az érintettek, miután kielégítették őket a végből kifolyólag, találnak valami nemes célt, aminek megvalósítására, vagy támogatására felajánlhatják a kapott összeget. Legfeljebb azoknak, akik közülük végképp nem tudnak mit a tejbe aprítani, felmentést adunk. Meggykínálat Mattié Csaba A zt azért ne gondoljuk, hogy a német meggytermelők tapsikolnak akkor, ha a magyar meggytermés 80-90 százalékát a nyakukba akarjuk önteni akár friss exportként, akár konzervként. Ugyanúgy zohorálnak a honi termelők is, amikor importáruval elöntik a hazai kereskedők a magyar piacot. Az egyik megoldás az évek óta tartó meggyháború békés lezárására az lenne, ha a magyar boltok polcaira kirakott meggybefőttekből évente elfogyna 10- 12 millió üveg. Akkor egy deka meggyet sem kellene exportálni, mert a hazai fogyasztás lefedné a meggytermést. Mindez azt jelenti, hogy kb. mindenkinek 1 üveg meggybefőttet kellene évente megvásárolni. Helyette évente kb. 500 ezer üveg fogy el, tehát ez az út nem járható. Marad az export, amelynél bármennyire szeretnénk az 1991-es árakat és az akkoriban aggódó tekintő, tömött pénztárcával járkáló német vevőket újralátni, erre az idén aligha lesz lehetőség. Ilyen volumenű exportnál pedig akár egy igen szoros meggyes összefogás ellenére az árakat a Közös Piac és azon belül is elsősorban a német vásárlók alakítják ki. A hírek szerint a minimálár kedvezőbb pozíciót jelenthet a felvásárlásnál, mint tavaly. Ebből az árból kell visszaszámolni a felvásárlás, a feldolgozás (pl. energia, üveg, cukor, lapka, munkabér, szállítás) költségét, a viszonteladói kör forintjait és ami marad, az a termelőé. Honi árakról még baráti beszélgetéseken is óvatosan szólnak, hiszen 7-10 nappal az igazi meggyszezon beindulása előtt még mindenki kalkulálgat, számolgat, olvasgatja forintjait. A termelők abban reménykednek, hogy a felvásárlók kínálatában nemcsak kedvező árak, hanem azonnali kész- pénzfizetés szerepel, hiszen a korábbi évek tapasztalata alapján a halasztott fizetésből számtalan bonyodalom származott és ezen főleg csak a termelők buktak. A feldolgozók a szerződéskötéseik alapján vásárolnak meggyet, hiszen a raktárra termelést már régen elfelejtették. Náluk főleg a termelés finanszírozása jelenthet gondot. A sorompó jelenleg nyitva áll a magyar friss meggyexport előtt, kérdés, hogy milyen áron és meddig, ugyanis tavaly június végén teljesen váratlanul, egyik pillanatról a másikra leállították a kamionokat. Törő István Mi: ■ ' . Panel és búzatábla
