Kelet-Magyarország, 1994. június (54. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-02 / 128. szám

1994. június 2., csütörtök A FŐSZERKESZTŐ POSTÁJA Sóstó, óh! Mostanában kimenteni a Sóstó üdülőnek nevezett parkba, pihenés céljából. Sajnos, a Sóstó elvesztette régi jó hírnevét. Jó lenne, ha a polgár- mesteri hivatal dolgozói felébrednének Csipkeró- zsika-álmaiból és szétnéz­nének a gyógyfürdőnek nevezett területen. A Sváj­ci-lak borzalmas állapot­ban van, a belső beren­dezések ajtók, ablakok betörve, egy részét el­hordták, a mosdó és a WC-kagylók darabokra törve. Az egész, mint egy csatatér. A másik: a volt kádfürdőépület, évente amennyit beruháznak, ugyanannyit el is lopnak. A Krúdy Szálló is már két éve ott áll üresen, a kör­nyezete koszos, ezek a lát­ványok nem idegencsá­bítók. Miért nem lehet a szál­lodát méltányos áron üze­meltetni? Olyan gazdagok vagyunk? id. Kukucska István Nyíregyháza Rutinműtétre rutinreklám Hozzászólás egy főorvosi reagálásra Igen Tisztelt Főorvos Úr! Sajnálattal vettem tudo­másul, hogy a KM 1994. május 17-i számában „Mű­tét kamerával acélcsövön át” c. cikkben foglaltakat tévesen értelmezte és olyan következtetéseket vont le belőle, melyek tőlem igen távol állnak. A velem ké­szült interjú lényege az art- roszkópia mint diagnosz­tikus illetve operatív eljárás ismertetése volt, nem pedig a műtétet végző kollégák nevének felsorolása, hisz semmi sem áll távolabb tő­lem, mint az önreklámozás. Cikkének azon soraira, melyben azt állítja, hogy „legalább megemlíthették volna, hogy a megyei kór­ház két osztályán is ma már rutinműtétnek számít a cikkben ismertetett eljárás” — emlékeztetném az ere­deti írásban megfogalma­zottakra. „Manapság az ország minden megyeszék­helyén található egy olyan osztály, ahol ízületi csőtük­rözéssel, artroszkópiával foglalkoznak.” Az, hogy munkahelyem a DOTE Ortopédiai Klinika a Tiszántúl kiemelt térdízüle­ti centruma, ez tény, etikai szabályokba nem ütközik. Közismert főorvos úr sze­rénysége, ezért örülök, hogy utólag mégis élt a KM által felkínált lehetőséggel, hogy külföldi tanulmányút- járól beszámolt. Tisztelettel: dr. Farkas Csaba A szerző megjegyzése Amikor a főorvos úrral készültek írások, riportok, azokban sem szerepelt, hogy másutt és mások is végeznek ilyen, már rutin­nak számító műtétet. Mel­lesleg az illusztrációul szánt kép — amelyhez az interjúalanynak semmi kö­ze nem volt — nem hasi műtét, hanem füloperáció közben készült. Balogh József Csak langyos az a meleg (víz) Hozzánk is eljuttatták a NYÍRTÁVHŐ igazgatójának írt panaszukat az Ungvár st. 2. sz. alatt lakók, remélvén, a nyilvánosság erejével is na­gyobb hangsúlyt adnak, s mi­előbb megoldást találnak az il­letékesek problémájukra. íme a levél: Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr! Nyíregyháza, Ungvár st. 2. sz. alatti lakók kétségbeesve fordulnak Önhöz, hogy ügyünkben intézkedjen a most már tűrhetetlen állapot miatt. 1994. április 15-tel meg­szűnt a melegvíz-szolgáltatás lépcsőházunkban. Langyos vi­zen és hideg vizen kívül a me­legvizes csapon más víz nem folyik. Előfordul, hogy 1/2-1 órai folyatás után végre örül­hetünk néhány percre a meleg víznek. A hibát több ízben is jeleztük házbizalmink és lakótársak által is folyamato­san. Hibaelhárító csoportjuk képviselője kiszállt, bemérte a víz hőfokát (30-40 °C) — kö­zölte: — ez tényleg kevés — ez 1994. május 10-én történt. Szerintünk jó esetben 15-20 °C lehet, mert néha hide­gebb víz folyik a meleg vizes csapból, mint a hideg vizes csapból. Majd 1994. május 24-én is­mét beszóltunk, de ugyanott tartunk, ahol voltunk. Tájé­koztattak bennünket, hogy 40 °C-os víznek kellene lenni, to­vábbá valószínű, hogy „helyi hiba” okozza, amit vagy házon belül vagy a 72-es elosztó köz­ponton keresztül tudnak el­lenőrizni, illetve intézkedni a szolgáltatás zavartalanságá­nak érdekében a hiba elhárítá­sáról. Közöljük Önnel, hogy ez alatt a 40 nap alatt majdnem ugyanannyi víz folyt el a me­leg vizes csapon keresztül, mint 3,5 hónap alátt. Télen- nyáron fizetjük Önöknek a ké­szenléti rendelkezésre állási „alapdíjat” is + 169.62/Ft/m3 melegvízdíjat is, amit nem Önök szolgáltatnak, hanem a TIGÁZ. Ugyanis ott tartunk, hogy melegítjük a hideg vizet gáztűzhelyen — ami idő­igényes is, idegesítő és egyben fárasztó is. Közöljük Önnel, hogy nem vagyunk hajlandóak melegvízdíjat fizetni, mivel Önök nem szolgáltattak! Házunkban kisnyugdíjas, munkanélküli és egyéb okok miatt is szűkösen élő emberek laknak, akik nincsenek beren­dezkedve arra, hogy Önöknek szolgáltatás nélkül nyereséget képezzenek azzal, hogy az egy havi átlag meleg víz m3 3-4- szeresét fogyasztják el hideg vízben, ami persze a „SZAVI- CSAV”-nak is haszon. Ezúton azt is közöljük, hogy levelünk 1-1 példányát a „MÉDIÁK”- nak is megküldjük. Nem azért szereltettünk fel vízmérőórát, hogy az Önök korábbi átalány m3-ét is megsokszorozzuk. Kérjük az azonnali intézke­dést a hiba elhárítására, vala­mint a többletfogyasztás tör­lését! 32 lakó aláírása Pályahűségre nevelt bennünket Mélyen tisztelt, kedves Ma- kay László Tanár Úr! Az utóbbi időben sokszor olvashatunk újságokban oly­kor sértő hangú magánlevele­ket, miket nem tartok illendő­nek, mert magánvélemények nem mindig tartoznak a nyil­vánosságra. S hogy én most mégis nyíltan írok Önnek, te­szem ezt egészen más előjel­lel, tiszta örömmel, tanítványi hálától és tisztelettől vezérel­ve, remélve, hogy meg tetszik érteni és bocsátani eme dön­tésemet. így tanév végén pályák zá­rulnak, újabbak kezdődnek, fáradt pedagógusok — pálya­társak — és nebulók zárják be hamarosan a naplót és a füze­tet. Szeretném, ha ezen Önnek szóló levelemet ők is olvashat­nák. Bodnár István szerkesztő úr Önről szóló, életpályáját is­mertető, méltató cikkét több­ször elolvastam, s egyre több tanítóképzős kori emlék idéző­dön fel bennem, jutottak eszembe dolgok a számomra kemény ötvenes évekről, sa­nyarú ifjúságomról, de azokról az értékes, nagyszerű útrava- lókról is, amelyeket sok más jólelkű tanárunkkal együtt Ön­től is kaptunk az életpályánk­hoz, amelyek megalapozták életünket, s amelyeket csak mi, egykori tanítványai tudha­tunk igazán. A szerkesztő úr írása úgy vélem, sokunkban emlékező gondolatokat éb­resztett. Mert ugyan melyikünk is gondolná, hogy a mindig ked­ves, csöndes, mosolygó, élénk tekintetű és járású, békét, nyu­galmat árasztó, atyai jóságú Makay tanár úr Isten kegyel­méből immár nyolcvan éves? Két évig volt osztályfőnököm a kisvárdai tanítóképzőben. Mindig büszke vagyok rá, hogy a tanítványa lehettem. A történelmet és az összes peda­gógiai tárgyat tanította ne­künk. Nem közhely, hogy tar­talmas, de oldott légkörű órái élményszámba mentek. A fé­lős közismereti órák között oázis volt egy-egy neveléstör­ténet, lélektan, didaktika, logi­ka vagy éppen történelem órá­ja. Ilyenkor a lélek felszaba­dult nyugalmával ittuk színes magyarázatait, s jegyeztük, majd kerestük az általa emlí­tett könyveket, miket szép számmal ajánlott figyelmünk­be a tankönyv anyagának ki­egészítésére, tudásunk bővíté­sére. Olvasó diákok lettünk. Soha nem felejtem el a gya­korló tanításra való felkészíté­sét, az izgulva tartott gyakorló iskolai óráink soha meg nem szégyenítő, segítő jóindulattal korrigáló bírálatait. Talán azért is lettünk mind a har­mincötén pályahűek, mert hi­vatástudatra, felelősségre, sze­rény elkötelezettségre nevelt bennünket, s nem szigorú szankciókkal, hanem a nagy pedagóguselődök bölcs példá­jával, meggyőződésével. Történelmi szemléletünk ala­kításán túl bevezetett bennün­ket a múltkutatás izgalmas rej­telmeibe, felnyitva szemünket, megadva a lehetőséget a gyűj­tésorientált múltbanézésre. A vár körüli ásatások állandó kí­váncsiskodói, a tanár úr kuta­tó, gyűjtő terveinek részesei le­hettünk. S hogy a kisvárdai vármúzeum létrejött, az bizony — bármilyen szerényen osztja is meg mással — a tanár úr érdeme. Nekünk pedig kitűnő példaadás volt a leendő falusi tanító kulturális funkciójának kiteljesítésére. Az már a sors és az egyén dolga, hogy a kapott nemes mag hol talál él­tető, gyümölcsöző talajba. Kedves Tanár Úr! A régi képzőstársak, a ma már velem együtt nyugdíjas kollégáim nevében is megköszönöm Ta­nár Úrnak a tanítást, az életpá­lyára való felkészítést, jelle­münk tisztességgel, igaz hittel való formálását. Nyolcvana­dik születésnapján kívánom, hogy áldásos életét méltó megbecsülés övezze. Isten él­tesse még nagyon sokáig jó erőben, egészségben! Tisztelettel köszönti tanítványa: Kormány Margit ♦ Patikaprivatizáció, bökkenőkkel Évek óta egy helyben topog a patikaprivatizáció. Ugynakkor elhamarkodottan, kellően át nem gondolva, jogilag szabá­lyozatlanul kezdték el a ma­gánpatika-engedélyek kiadá­sát, devalválva a magánosítás előtt álló állami gyógyszertá­rak értékét. A jogi szabályozatlanság és a hozzá nem értés eredmé­nyezte azt, hogy a patikákat a szolgáltató üzletek közé sorol­ta be a parlament. Egyedül a patika engedélyezését szabá­lyozták, szakgyógyszerész ké­pesítéshez kötötték. Módot ad­tak viszont különféle társulá-* sok, bt.-k létrehozására, amely beláthatatlan következmé­nyekkel járhat a gyógyszertá­rak jövőbeli sorsára. Egyetlen tollvonással vették állami tulajdonba a gyógy­szertárakat 1950. július 28-án. Az úgynevezett szocialista gyógyszerészet időszakában távlati tervek figyelembe vé­telével korszerűsítették a gyógyszertárakat és építették az újakat. Még a kis falvakban is modem patikák létesültek. Az államosítás előtt az új gyógyszertárak engedélyezé­sét szigorú feltételekhez kötöt­ték. Meghatározták a lélekszá- mot, amely már indokolttá tette az újabb patikát, de még a köztük lévő minimális távol­ságot is megszabták. Ma a jogi szabályozatlanságot kihasz­nálva mindenki azt csinál, amit akar. A végső engedélyt szentesítő megyei tiszti-fő­gyógyszerész hiába tart indo­kolatlannak egy patikanyitást, nincs olyan jogszabály, amire hivatkozva elutasíthatná. így például Nyíregyháza belváro­sában ma már egymást érik a gyógyszertárak. Magánpati­káknál csak a minimális alap­területet szabják meg, az ál­lamiak nagy alapterülettel épültek. Egy magánpatikus tetszés szerint vesz fel alkal­mazottat, az államiban a szak- szervezet a csökkent forgalom mellett is ragaszkodik a dolgo­zó megtartásához. A ma­gánpatika anyagilag is elszívó hatást fejt ki az államiakra, nagy bérfeszültséget okozva ezzel. A magánpatikus onnan rendel, ahonnan akar, míg mi csak a gyógyszertári központ­ból kérhetünk. A jogi háborús­kodás után ki veszi meg a gi­gantikus méretű, városi gyógyszertárakat? De ki veszi meg a határszéli, eldugott, rá­fizetéses, ám ott életfontos­ságú patikákat? Dr. Menner Ödön Vásárosnamény A szerkesztőség fenntart- rövidítve közölje. A fő- velek tartalmával a szer- ja magának azt a jogot, szerkesztő postája az ol- kesztőség nem feltétlenül hogy a beküldött lev eleket vasók fóruma, a közölt le- ért egy et. Hadirokkantait Áprilisban úgy volt, hogy május 29-én is megünne­peljük a Hősök napját, ahol mi is ünnepiünk, minket is ünnepelnek. Úgy volt, de másként alakult és rólunk szó sem esett. Ez fájó seb, hogy miért, hadd mondjam el most e lap hasábjain. Madách szerint a kor fo­lyam, mely visz, vagy el­merít. Az 1949-től 1990-ig eltelt idő, ilyen elmerítő szándékú volt a hősi halot­tak, a hadirokkantak, a ha­diözvegyek és a hadiárvák­kal szemben. Sajnos, ez a szándék tetté vált, a bűnös nemzet még bűnösebb polgárai lettünk, nem lehettünk azok, amik voltunk. Jogfosztottá vál­tunk. Elvették azon jogun­kat, hogy hősök, vagy ha­dirokkantak legyünk, mert igazságtalan háborúban vettünk részt, annak va­gyunk áldozatai. Hogy jog- fosztottságunk ne legyen nagyon kirívó, az 1914-es háború hadirokkantjaitól, hadiözvegyeitől is megvon­ták a hadigondozotti jogot. Egyetlen hősi emlékmű sem épült 1945-1990 kö­zött. A hősök napja is csak formális volt. Ä hadirok­kantaknak csak szégyen­kezni volt szabad, szerve­zeteinket megszüntették, székházainkat elvették. Ha­zánk az egyetlen olyan or­szág, amely egészen nap­jainkig nem törődött a hadi­rokkantakkal, a hadiözve­gyekkel és hadiárvákkal. E szégyenteljes bűnt dr. Für Lajos honvédelmi minisz­ter úr is beismerte az utolsó parlamenti ülésen. Az ünneplés, a hősökre való emlékezés akkor nem kegyeletsértő, ha őszinte és igaz. Ha pedig igaz, nem lehet ünneprontó sem. Cé­lom sem az, csak szeretném kimondani azt, ami fáj, ami fel-felszaggatja a háború­ban szerzett sebeket, amelyre a gyógyírt most főzték, az 1994. évi XLV. törvényt, de még nem hatá­lyos. A rendszerváltás után van egy lassú változás. A jéggé dermedt bánásmód lassan olvad. Még most is sok a könny a hadiözve­gyek szemében, pedig már van járadék, de nincs er­kölcsi megbecsülés. Csak az elesett hősökről van szó a doni áttörés megemléke­zésein, az emlékművek avatásán, a hősök napján. A géppuskák tüzében ele­sett katona kezéből nem­csak a fegyver esett ki, t hanem a kapanyél is, amit a túlélő özvegynek kellett kézbe vennie, ha hadiár­váit fél akarta nevelni. Kérdezem az illetékeseket, szabad-e sajnálni, megvon­ni azt a simogató emberi szót a kapanyelén megkér- gesedett hadiözvegyi ke­zektől egy-egy ünnepsé­gen? Ugye nem és sokba sem kerül. Az 1994. évi XLV. tör­vény végrehajtói az önkor­mányzatok jegyzői lesznek. Kérem őket, ne csak a tör­vény betűit nézzék, hanem annak szellemét is érezzék át, ne fukarkodjanak a vi­gasztaló szavakkal. Dr. Sasvári Gyula HONSZ megyei elnöke Nem volt gőgös Egy nagy párt képviselő- jelöltjének ajánlásában az állt, hogy „tisztességesen, gyűlölködés nélkül kell él­nünk és politizálnunk”, mégis programja első mon­datában azt állítja: „Az MDF-kormány gőgös volt, nem állt szóba a társada­lommal. Megtehette: túl nagy hatalma volt.” Ilyet írni nem gyűlölködés? An­tall József MDF-es mi­niszterelnökünk, aki külön­ben hívő katolikus volt, mondta az ünnepi beszédet a Magyar Reformátusok II. Világtalálkozóján a zsú­folásig megtelt debreceni stadionban. Nem állt szóba a társadalommal? Mikor szólott az egész világról, Ausztráliából, Amerikából, Kárpátaljáról, Erdélyből stb. egybesereglett hívek­hez — köztük bihari ci­gánytestvérekhez is. Eszé­be se jutott senkinek, hogy gőgös lett volna! Boross Péter miniszterelnökünk is szól városokban, falvakban mindenütt s nagy figyelem­mel hallgatták. S a minisz­terek és államtitkárok is Nyírbátortól és Nyírtasstól Egyházasrádóig. Iskolák és templomok, tornatermek, jó utak mellékutcákon is, villany, gáz, szennyvízleve­zetés, megművelt kertek, földek, üzletek, pavilonok, ízletes, meleg ételek olcsón vagy ingyen napközis gye­rekeknek és öregeknek, sze­retetotthon, juttatások, ked­vezmények, bel- és külföldi társasutazások — ezek tények, amiket a kormány négy év alatt megvalósított a lakosság hozzáállásával., a parlament nagyméretű törvényalkotó munkájával. Horsai Ede kéki református lelkész A programok ára Az 1994. május 25-én meg­jelent Dankó és társa Bt. ál­tal leadott olvasói levéllel kapcsolatban a következő ' információk közzétételét kérem: A kérdéses ügyviteli programokat 1994. január hónapban vásárolta az ügy­fél (3 db) annak ellenére, hogy bérletet javasoltunk. A betanítási időszak alatt több alkalommal voltak kint munkatársaink, ame­lyek alatt a DANKO és Tár­sa Bt. munkatársait beta­nították a rendszerek keze­lésére. Három hónapon ke­resztül ezekkel a progra­mokkal készítette a szük­séges bevallásokat (ÁFA stb.) ezért azok használha­tatlanságának már az első ÁFA-bevallásnál ki kellett volna derülni. Négy hónap elteltével megjelent az ügyfél és kö­zölte, hogy másik rendszert vásárolt, és kéri vissza a programok árát. A vételárból 40 000 Ft-ot visszatérítettünk, csak a ki­szállások és a betanítás költségeit vontuk le. Badak Béla ügyv. Rutin Trade Kft.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents