Kelet-Magyarország, 1994. június (54. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-15 / 139. szám

1994. június 15., szerda HATTER A tegnapi alma holnapja A főtanácsos szerint a tavalyi támogatottsági szint megismételhetetlen Nyíregyháza (KM - GB) — Jelenleg a miniszteri elis­mertetésre vár a néhány hó­napja Baktalórántházán megalakult Alma Termék- tanács. Múlt heti első elnök­ségi ülésén Török Zoltán az FM Agrárrendtartási Hiva­talának főtanácsosa tartott értékelést a terméktanács rövid, és középtávra szóló cselekvési programjával kapcsolatban, s adott tájé­koztatást az almaágazat múlt évi és jelenlegi helyze­téről, az idén várható intéz­kedésekről. A átfogó értékelés bizonyára szélesebb körben is élénk ér­deklődésre tart számot. — A hivatalos elismerése után jönnek majd a nehéz fel­adatok a terméktanács szá­mára — hívta föl az elnökség figyelmét Török Zoltán — ugyanis idén november 1-jéig el kell érnie az 51 százalékos szervezettséget a termékpálya minden elemében. A termelői, feldolgozói és a forgalmazói körből, az első csoport, a ter­melők számbavétele és több mint felének a bevonása lát­szik a legnagyobb feladatnak. Pedig a termelők számára leg­alább annyi előnnyel jár, ha megfelelő súllyal, tömegesen tudnak fellépni. Jót itthonra is — Sajnálatos, hogy a forgal­mazói körből a belkereskede­lem eddig nem jelent meg sú­lyának megfelelően a termék- tanácsban. A hazai almafor­galmazás területén így nehéz lesz a hőn áhított előrelépés. Most a szervezetben képviselt fogyasztóvédelemre hárul an­nak érvényesítése, hogy a ha­zai vásárló elé mennyi és mi­lyen minőségű alma kerüljön, s milyen áron. Az elmúlt ősszel például Budapesten a Széna téri piacon 100 forintos almát árultak rekeszben, sorol­va a Széna téri piacon. Ez sem a fogyasztónak, sem a terme­lőnek nem jó. Azután rá kell venni a belkereskedelmet, hogy tisztességes minőségű, osztályozott magyar almát for­galmazzon. Éppen úgy, re­keszben, netán darabonként beárazva kellene kínálni a miénket, miként azt a becsem­pészett, vagy apportként beho­zott almával teszik a kereske­dők. Tehát a fogyasztóvéde­lemnek is van mit tenni azért, hogy a 2 millió fogyasztóhoz az eddiginél igényesebb mó­don kerüljön el a magyar gyü­mölcs. — A ’93-as esztendőről most már rendelkezésre állnak a végleges adatok. Tavaly 819 000 tonna alma termett az országban. Ebből exportpia­cokon friss áruként 102 000 étkezési és 108 000 tonna ipari almaként értékesült. A több­let exporttámogatással is ösz­tönzött sűrítmény kivite­lünk 48 000 tonna volt, amit 480 000 tonna léalma feldol­gozásából nyertek ki az üze­mek. A fennmaradó 129 000 tonna jelentősebb része te­kinthető a belföldi fogyasztás­nak. — A tavalyi exporttámo­gatásról. Nagy gondot okozott termelőknek forgalmazóknak egyaránt, hogy az elmúlt 10 év második leggyengébb termé­sét miként sikerül értékesíteni. Elkezdődtek a latolgatások, hogy milyen módon segíthető az alma piacra jutása. Ez akkor az adott információkra épült, de más, politikai tényezők is motiválólag hatottak a támo­gatási szisztéma kialakítására. Ez utóbbi okozta azt, hogy az agrárrendtartás által hozott in­tézkedéseket többször is mó­dosítani kellett. Megjegyzem a legtöbb gondunk a Kampfer Kft.-vel és a Vajai Zöldség Gyümölcs Kft.-vel volt, míg a többi 11 feldolgozóval szinte zökkenőmentesen mentek a dolgok. Összességében a több­letexport támogatásra több, mint 1,7 milliárd forintot fi­zettünk ki, ami a normatív tá­mogatásokkal együtt megha­ladja a 3 milliárdot is. Sok bába közt... Az egyéb támogatási lehe­tőségek között szerepelt még a göngyölegre igénybevehető 200 milliós visszatérítendő tá­mogatási keret, amelyből 120 milliót vettek igénybe. Sajnos vannak akik most bejelentet­ték: nem tudják viszszafizetni. A másik a fuvartérítési támo­gatás volt, amit igen nehezen lehetett kezelni. A holnap jövedelme — A felmerült problémákat alaposan át kell gondolni a jövőt illetően, hogy a termelők segítését szolgáló cél valóban érvényesülni tudjon. Ezért elő­ször is szét kell választani a termeléspolitikát a piacszabá­lyozástól! A termeléspolitika megfelelő kialakításhoz tisz­tán kellene látni az ágazat valóságos helyzetét, ám ez most statisztikai adatok hiá­nyában legalábbis nehéz. Az Alma Terméktanács helyzet- elemzése sem tartalmaz a belkereskedelemről megbíz­ható adatokat. Az is csak valószínűsíthető, hogy az ét­kezési alma nyugati exportja azért nem érte el a 2000 ton­nát, mert nem tudjuk a szüreti időszaknál hosszabb időre ki­tolni az exportunk időtartamát. Február, márciusban már nem tudtunk almát adni sem külföl­di, sem hazai nagybani keres­kedőnek. El kell azon is gon­dolkodni tehát, hogy az össz­termésnek mindössze 12 szá­zalékát kitevő, valóban értékes étkezési export alma, képes-e jövedelmezővé tenni az ágaza­tot. — Nyilvánvaló, hogy nem. Annál is inkább, mert a meg­lévő léfeldolgozóinkkal nem vagyunk versenyképesek. Azokat a támogatási formákat pedig, amiket eddig megtehet­tünk 1995 második fél évétől meg kell szüntetnünk a világ­kereskedelmi szervezethez való csatlakozás következté­ben. — Látható, hogy egyetlen lehetőségünk marad: lépést tartani árutermelésben a fejlet­tebb országokkal. Ellenkező esetben azok fognak minket hazai pályán az almájukkal megverni. Át kell gondolni, az országban 600 vagy 800 ezer tonna alma előállítására va­gyunk-e képesek úgy, hogy az osztályos minőségű alma arány jóval nagyobb legyen mint most. Ugyanis nem — a ma még 80 százalékot kitevő — iparialma-hányadnak kell eltartani az ágazatot. Az év második felétől életbeléptetni szándékozott FÁK-országok- beli lefölözési rendszer két­ségtelenül állandó veszélyt je­lent. Ebben diplomáciai szin­ten kell továbblépni. — A kötődéskor 830 000 tonnára saccolt várható idei termés még koránt sem vég­leges. Az viszont biztos, hogy növelni kell a belföldi fo­gyasztást! A hazai piac rend­kívül fontos az almaágazat számára, de ezt nekünk minő­ségi almával kell ellátni, s nem csak a szüret hetei alatt, hanem lehetőleg új termésig. Egyál­talán nem szégyellni való, hogy egy alma Magyarorszá­gon termett, csak ehhez úgy kellene kiszerelni és a pultra rakni (s nem önteni!), mint ahogy azt a külföldivel tesz- szük. így az árát is meg lehet­ne kérni. A lánckereskedelem megszüntetésére csak a terme­lőknek megfelelően nagy ér­tékesítő szövetkezetei lesznek képesek valamit tenni. A tava­lyihoz hasonló mértékű több­letexport-támogatást nem igen lesz mód mégegyszer megis­mételni. ■w- -T edérzörgés, létrare- 1 / csegés, csapódó ágak \ suhogása és élénk beszélgetés zsivaja zökkenti ki délelőtti nyugalmából a falusi utcát: szedjük a cseresznyét a rokonaink háza előtt pirosló három jókora fáról. A termés bőséges, és bár se kerítés, se szigorú szem nem vigyázta, majdhogynem érintetlen. Az alsóbb ágak egyikén-másikán látszanak csak kisebb sérü­lések, kóstolás nyomok. — Hát megérett? — kiált ránk a szomszédasszony az utca túloldaláról, majd át­ballag egy kis beszélgetésre. Érdeklődik hogylétünk felől, kikérdezi a lányaimat, hol tanulnak s milyen eredmény­nyel, aztán a saját gyereke­ire, unokáira fordítja a szót. Besegít a szedésbe is, kóstol­gatja, dicséri a ropogós gyü­mölcsöt. A járda fölé hajló lombok alatt meg-megállnak az arra járók, s bekapcsolód­bakon rázkódó barátjának. Az aztán — nevetésünktől kí­sérve — ügyesen kapdossa el nak a diskurzusba. Bakfis és özvegyasszony, bevásárolni indult sógornő és javakora­beli férfi váltják egymást a fák árnyékában, s távoznak néhány szem útravaló cse­resznyével. — Le ne ess onnan, hé! — hallatszik egyszer csak egy közeledő szekérről. A közép­ső fa tetején tanyázó rokon­fiú hetykén visszafelel, majd ahogyan a jármű elrobog alatta, cseresznyéket dobál a sorban a feléje hajított piros golyóbisokat. Telnek a lapos ládák, a déli harangszó már alig talál gyümölcsöt a fákon. Utolsó nézőink egy hajlott hátú, szegényesen öltözött néni és maszatos arcú unokája. Az idős asszony siránkozó han­gon panaszkodik betegsége­ire, a drágaságra, az életre. A mellette ácsorgó kislány riadt szemekkel néz ránk, pedig csapatunk apróságai mindent elkövetnek a mulat- tatására. A fülre akasztható cseresznye megnyeri végre a tetszését, párat magára ag­gat, s szóba elegyedik a többi gyerekkel. Míg a kosarakat, vödröket s teli ládákat hordjuk be, háziasszonyunk cseresznyé­vel töltött nejlonzacskóval lép ki a járdára. — Fogadja el ezt a kis kóstolót, Juliska nézi! — nyomja az idős asz- szony kezébe a zacskót, s a hálálkodás elől már lép is vissza a kerítésen belülre. — Ha hazaérünk, annyit eszel belőle, amennyit akarsz — halljuk még az unokájával elbotorkáló néni hangját, az­tán, hogy minden felszerelés bekerült az utcáról, kattanva zárul a kapu. A cseresznye­szüret az idén is sikeresen befejeződött. Kétharmados Balogh József M ost aztán gondol­kodhat az ellen­zék: vajon milyen beleszólásuk lesz az ország sorsának alakításába, ami­kor kétharmados többsége lesz a hatalomnak. Azt már megtanultuk a demokrácia éveiben, hogy az ország- gyűlési határozatok, törvé­nyek jelentős hányadát a képviselők többségi szava­zatával hozzák, ehhez pedig —lévén 386fős a parlament —194 képviselői szavazat is abszolút többséget jelent. Nemcsak ilyen többségi szavazattal meghozható ha­tározatok vannak azonban, a legfontosabb törvényeket —az Alkotmány megváltoz­tatása, a köztársaság címe­rének és zászlajának eset­leges módosítása — csak akkor történhet meg, ha a képviselők kétharmada egyetért vele, mint ahogy rendkívüli vagy szükségál- lápotot sem lehet kéthar­mad nélkül kihirdetni. Ha valakinek eszébe jutna, hogy a köztársasági elnököt felelősségre kellene vonni valamiért, ahhoz is kéthar­mad kell, mint ahogy nem lehet megválasztani sem ke­vesebb szavazattal. Egy sor személy kiválasz­tása is kétharmados több­séget igényel, mondhatnánk tehát, hogy elég az MSZP- nek és az SZDSZ-nek össze­dugni a fejét és eldől min­den, amiről dönteni akar­nak. Azt is mondhatnánk: így van ez rendjén, ők kap­ták a felhaltalmazást a vá­lasztóktól, s övék a felelős­ség, ha a parlament rossz döntéseket hoz, ha a kor­mány nem úgy gyakorolja a végrehajtó hatalmat ahogy azt a lakosság elvárja. Mégsem lesz ilyen egysze­rű a dolog, legalábbis erre következtethetünk azokból a véleményekből, nyilatko­zatokból, amelyek a szocia­lista párt egyik-másik veze­tőjének szájából hangzottak el. Azt nyilatkozták: olyan megállapodásra töreksze­nek a szabaddemokraták­kal, hogy mindketten értse­nek egyet azzal: csak akkor tekintik érvényesnek a két­harmados szavazat alapján született döntést, ha vala­melyik ellenzéki párt is egyetért azzal. Nem kis gesztus, nem kis kockázattal járó ígéret ez, ám ha sikerül ilyen mód­szerrel is kétharmados tör­vényt alkotni, az valóban megnyugtató lesz a válasz­tóknak. Ötvenmillió forint értékű beruházást valósítanak meg az utóbbi időben a baktalórántházi Baktafa Kft. üzemében Elek Emil felvétele A tettek ideje Nábrádi Lajos M ennyire jó, meny­nyire nyugodt a légkör megyénk városaiban, falvaiban? Le­het-e mérni az emberek han­gulatát, indulatát? Nincs rá mérőeszköz, de van össze­hasonlítási alap. Különösen a falvakban tapintható a közhangulat, ahol mindenki mindenkit ismer. Baktaló- rántháza vonzáskörében van egy falu, ahol egy szű- kebb körben kialakult egy­fajta kocsmai hangulat, ta­lán kocsmapolitikusnak is nevezhetnénk azt a pár em­bert. Ez a pár ember macerál- ja, fenyegeti azt a hatvan év körüli embert, aki az elmúlt négy évben kormánypárti volt, mi több, beválasztot­ták a földkiadó bizottságba. Indulatosak a fenyegetők, bár szinte biztosra lehet venni, hogy fenyegetésüket nem tudják, sőt nem is akarják beváltani. Akkor szót sem érdemel az ügy — mondhatja valaki. Szólnunk kell róla, hiszen nem egyedi az eset. Hivatalos fórumo­kon, munkahelyeken, baráti beszélgetések alkalmával sokan szidják azokat, akik az elmúlt négy évben sze­rintük nem a kellő irányba orientálódtak. A rendszer- váltás után negyven évre tekintettek vissza a szidal­mazok, most csak négy évet kell „átfogniuk”. Jusson eszünkbe: a rend­szerváltás után már több mint négy év eltelt és sokan visszafelé tekintgettek, töb­bet foglalkoztak a múlttal, mint a jövővel. Nem volna jó, ha ez négyévenként meg­ismétlődne. S viszszatérve a fenti konkrét ügyre: önma­gában miért olyan nagy bűn az, ha valaki a törvé­nyes keretek közt eljáró földkiadó bizottság tagja volt? Talán itt kell emlé­keztetnünk: az új minisz­terelnök-jelölt kijelentette: „A privatizációt, ha egy kicsit más formában is, de folytatjuk”. Négy évvel ez­előtt sokan a tsz-elnökök szidására „szakosodtak”. Most a földkiadók, a jól menő káefték vezetői kö­vetkeznek? Gazdaságunk helyzete közismert. Kereshetjük a ki­utat, az előre lépés lehető­ségeit. A tervezgetés tárgya Harasztosi Pál felvétele ..........................................i mmmmmmmmm mmmmm Antal Attila Cseresznyeszüret :::

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents