Kelet-Magyarország, 1994. június (54. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-14 / 138. szám
1994. június 14., kedd GAZDASÁG Önálló a nyíregyházi átképző központ További segítséget adhat a Világbank • Mobil műhelyek Mátészalkán, Kisvárdán Nábrádi Lajos Nyíregyháza (KM) — Elterjedt a hír, hogy önálló lesz az Észak-magyarországi Munkaerőfejlesztési és Átképző Központ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kirendeltsége, és személyi kérdésben is döntenek. Június 9-én a nyíregyházi Széchenyi utcán lévő kirendeltségen egy bizottság valóban megkezdte az igazgatói posztra benyújtott pályázatok elbírálását. Az önállósodás intézésében és a pályázatok elbírálásának megkezdésében résztvett Sum István, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese. Vele beszélgettünk a témáról. □ Bő öt évvel ezelőtt milyen meggondolásból, milyen feladatokkal indult ez az összetett intézményrendszer, amelynek része a nyíregyházi átképző központ? A minisztérium megítélése szerint a nyíregyházi intézmény eleget tett-e az elvárásoknak? Ha igen, miért vált szükségessé az átszervezés? — Még 1988-ban a világbanki program keretében szerveztük ennek a valóban összetett intézménynek a létrehozását. A munkanélküliséggel legjobban sújtott és fenyegetett két megyében, Borsodban és Szabolcsban jött létre a szervezet, hogy hozzájáruljon a munkanélküliség kezeléséhez. A magyar, pontosabban a budapesti illetékesek, valamint a nyíregyházi és a Szabolcs megyei ÖnkorOlcsó... ...a benzin Amerikában. Négy éve nem volt olyan olcsó a benzin Egyesült Államokban, mint az idei nyáron — írja a Wall Street Journal pénteki száma. (MTI) Elárverezték... ...Napóleon fogászati készletét. Egy londoni árverésen kalapács alá kerültek azok a fogászati eszközök, amelyekkel Bonaparte Napóleon fogait rendben tartották. (MTI) Csökkenő... ...termelés. Immár negyedik éve csökken folyamatosan Észak-Korea gazdasági teljesítménye — állapítja meg a dél-koreai központi bank nem rég közzétett jelentése. (MTI) Háromszáz... ...éves bank. A brit központi bank, a Bank of England megalapításának 300. évfordulója alkalmából a hétvégén tudományos értekezletet tartottak. (MTI) Nyereséges... ...a Siemens Telefongyár, amelynek árbevétele egy év alatt több mint két és félszeresére emelkedett, így 1993-ban elérte az 5,3 milliárd forintot. (MTI) Egyetlen... ...vonat sem közlekedett hétfőn reggel Hollandiában a mozdonyvezetők sztrájkja miatt. (MTI) A Duna... ...Interservice cégcsoport, amely a Mitsubishi és a Volvo márka szervizelését látja el, a múlt évben 1,5 milliárd forintos forgalmat ért el. (MTI) Harasztosi Pál felvétele mányzat illetékesei eleve önállóan akarták indítani a nyíregyházi intézményt. Ám a Világbank szakembereinek intézkedései nyomán megalakult a miskolci központ, s ehhez kialakítottak egy kirendeltséget Nyíregyházán, egyet Ózdon. Mind a három intézmény korszerű, s jól ellátja azokat a feladatokat, amelyekért létrehozták. Az indulásnál senki nem számított ekkora munkanélküliségre. Nyíregyházán jók a személyi és tárgyi feltételek, sok-sok hasznos tanfolyamot fejeztek be itt az elmúlt években. De ez a konstrukció, ez a két megyére szóló tagozódás nehézségekkel járt. Nem személyi torzsalkodásokról volt szó. Finanszírozási és irányítási gondok merültek fel. A megyei munkaügyi tanács, a képzési tanács, valamint a nyíregyházi és a meBudapest (MTI) — Az elmúlt napokban nem alakultak ki jelentős leértékelési várakozások, így a forint árfolyamának megváltoztatása bizonyos mértékben meglepetésként érte a bankközi devizapiacot — tájékoztatta az MTI-t Pásztor Csaba, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója. Elmondotta: kismértékű leértékelési várakozást azért lehetett tapasztalni, mivel a sajtóban a várható árfolyam- lépésekkel kapcsolatban meglehetősen ellentmondó nyilatkozatok jelentek meg. Ma már azonban látni lehet, hogy szakmai körökben konszenzus alakult ki abban, hogy leértékeléssel nem lehet megoldani a jelenlegi egyensúlyi gondoNyíregyháza (KM) — A takarékszövetkezetek idén 4 milliárd forint hitellel segítették az agrárágazat vállalkozóit. Élénkült a befektetés a mezőgazdaságban, hiszen a tavalyi hitelösszeg idén megduplázódott — mondta Gergely Sándor, az gyei önkormányzat az utóbbi időben sürgette az önállósodást. Az Országos Képzési Tanács szakmai megfontolásokból önállósodást javasolt. Kormányszinten megtárgyalták az ügyet, s az önállóság mellett döntöttek. így június 1-jétől jogilag is önáíló a nyíregyházi átképző központ. □ Az önállóság mit jelenthet az intézménynek, a városnak, illetve a megyének? — Önállóbban lehet gazdálkodni a mindenkori pénzkeretekkel. Különböző döntéseknél jobban figyelembe lehet venni a helyi igényeket és lehetőségeket. A városi és a megyei önkormányzat az eredeti megalakulásnál alapítónak számított, most az önállósodásnál is az. Anyagilag is hozzájárultak az alakuláshoz. A minisztérium elvárása: olyan képzési rendszer működjön Nyíregyházán is, amely rugalmas és igazodik a pillanatnyi munkaerőpiaci igényekhez. Képzési ajánlatokat kell tenni. Az intézménynek a foglalkoztatottak igényeit is figyelembe kell venni az át- és továbbképzések során. A világbanki program egyébként sikeresnek ítélte a miskolci és a nyíregyházi intézmény működését, egyetért az önállósodással, ezért is döntött úgy, hogy Magyarországon tíz önálló átképző központot kell létrehozni. A minisztérium szeretné, ha a Világbank támogatásával kísérletképpen, illetve referenciaként a távolságok és a kedvezőtlen közlekedés miatt Szakát. Az árfolyamváltoztatás csak rövid ideig hat kedvezően a fizetési mérlegre. Ezért a Magyar Nemzeti Bank továbbra is reálszinten tartó árfolyampolitikát folytat, ami azt jelenti, hogy csak olyan mértékben igazítja ki időnként az árfolyamot, amennyire a nyugat-európainál gyorsabb mértékű magyarországi infláció azt indokolja. A megoldás elsősorban az lehet, ha sikerül a költségvetési kiadásokat visz- szafogni. így mindenképpen szükséges hogy a hivatalba lépő új kormány az ez évi költségvetési törvényt még az idén módosítsa, mintegy 30-50 milliárd forinttal csökkentse a tervezett 330 milliárd forintos deficitet. Emellett a Magyar Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke nem régen Nyíregyházán. Az egyik legnagyobb tételt a reorganizációs hitel jelenti. Több mint 600 millió forint kölcsönt adtak az induláshoz a farmergaz- dálkozásra vállalkozóknak, bolcsba mobil kis tanműhelyt, illetve mobil oktató bázist hoznának le. Ezek a mobil részek — például a számítógépek oktatásának keretében — mehetnének Mátészalkára, Kisvárdára és máshová is. A minisztérium elvárja azt is, hogy a nyíregyházi önálló intézmény tárja fel és vonja be a képzésbe azokat a képző cégeket, amelyek a megyében működnek. Az önállósodott intézmény mellérendelt szerepet tölt be a megyei munkaügyi központ mellett. Elvárás a jó együttműködés, a jó személyi kapcsolatok kialakítása és a regionális feladatok még jobb teljesítése. □ Újságokban is olvasható volt, hogy pályázatot hirdettek meg az igazgatói poszt betöltésére. Erre miért volt szükség, s mikor döntenek ebben a fontos személyi kérdésben? — Nem arról van szó, hogy az eddigi kirendeltségvezető nem teljesítette feladatait. Sőt, a munkaügyi miniszter az igazgató kinevezéséig őt bízta meg az igazgatói feladatok ellátásával. Ám törvény írja elő, hogy a magasabb vezető beosztásokat csak pályázat útján lehet betölteni. Több pályázat érkezett be, mindenki egyenlő eséllyel indult. Ma a minisztérium illetékeseinek közreműködésével megkezdték a pályázatok elbírálását. Június 30-a előtt eldől, hogy kinek a pályázata a legjobb, illetve hogy ki töltheti be az igazgatói posztot. Az eredményről valószínű a sajtó majd hírt ad. melyből legtöbbet a jó termőfölddel rendelkező Békés és Tolna megyeiek kapták. A takarékszövetkezetek kiemelt gondot akarnak fordítani az agrárágazat segítésére, amelyet a minőségi termelés felé kellene irányítani. Nyírgelse határában permetezik a burgonyát. Sajnos, idén is sok a kártevő Harasztosi Pál felvétele Agrohitel a takarékszövetkezettől Az egyensúly javítása Információszolgálat új lakók számára Frank Aponyi tippjei vállalkozásokhoz: 59. A legtöbb ember, aki új lakóhelyre, ismeretlen kerületbe vagy városba költözik, hamar szembetalálja magát a problémával, hogy nem tudja, hol vásároljon, hol tisztíttassa a ruháit, hol találja az orvosi rendelőt stb. Egy ilyen új lakó mindig szabad préda a környék kereskedői számára. Áki előbb találja meg őt ajánlatával, annál fog vásárolni. A kereskedőknek tehát érdekük, hogy minél hamarabb megtalálják és kedvező ajánlatukkal üzletükbe csalogassák az új lakót. Az ön feladata, hogy különböző kereskedőket, élelmiszer-üzleteket, ruhaboltokat képviselhet, akik az új vevőnek árengedményeket ajánlanak fel. Ez nem nagy áldozat a részükről, hiszen ezzel új, rendszeres vevőt szerezhetnek. A környék kereskedői összeállíthatnak egy kuponfüzetet, amelyben árengedményeket kínálnak fel, ezeket a füzeteket kell önnek eljuttatnia az új lakókhoz. Bemutatkozó ajándékok szállítására is felkérhetik önt, ezzel téve még csábítóbbá az adott üzletet. Amerikában ez a fajta szolgáltatás nagyon népszerű lett az elmúlt évtizedekben. Magyarországon ennek a megvalósítása talán nehezebb, mert sokkal ritkábban költöznek az emberek. Ezért ez a tevékenység főként az új lakótelepeken lehet sikeres. (Folytatjuk) Szeretne Ön több pénzt csinálni? Jöjjön el az American Buisness School kétnapos eladástechnikai tanfolyamai valamelyikére! Ha valaki a megszokott módon gondolkodik és cselekszik, akkor keményebb munkával 5- 10 százalékos javulást érhet el. De kétszeres, vagy tízszeres javulás érdekében olyan magasan van a mérce, hogy a dolgokat egészen másképp kell csinálnia mint eddig. A Kelet-Magyarország olvasójaként kedvezményt kap és megismerkedik más üzlettulajdonosokkal, vállalatvezetőkkel, manage- rekkel, üzletkötőkkel, kereskedőkkel, azaz vállalkozókkal vagy leendő vállalkozókkal. Még ma kérjen részletes tájékoztatót programjainkról! American Buisness School: 1122 Budapest, Goldmark Károly u. 14. Telefon: (06-1)15-53- 161; 17-51-477; (9-16 óráig) Fax.:15-51-524. • A már leadott ötleteket meghallgathatja telefonon is, hívja a 06-90-309008 telefonszámot! Korszerű autóbuszok Budapest (MTI) — A helyi- és helyközi járatokat közlekedtető Volán társaságok 1 milliárd forintos állami hozzájárulást nyertek el 330 korszerű, a környezetvédelmi követelményeknek is megfelelő autóbusz beszerzéséhez, a járműpark korszerűsítésére kiírt pályázaton — tájékoztatta a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium az MTI-t. Kárpótlási jegyi Index (ideiglenes) június 13-án: 1442,85 (-27,59) Hivatalos árfolyamok műm i mumm Érvényben: 1994. június 13. Valuta Deviza Kanadai dollár 74.91 76,43 73,40 Pénznem _______Vétel Eladás Közép árf. Kuvaiti dinár 346,75 353,41 349,09 Német márka 62,15 63,35 62,83 Angol font 156,01 159,01 157,38 Norvég korona 14,35 14,63 14,50 Ausztrál dollár 76,15 77,49 7637 Olasz líra(lOOO) 64,39 65,61 65,07 Belga franki 100) 301,66 307,16 305,37 Osztrák sc.(100) 883,55 900,25 893,13 Dán korona 15,91 1631 16,08 Port esc (100) 59.42 60,56 60,24 Finn márka 18.80 19,14 18,90 Spanyol pes.(100) 7537 7733 7632 Francia fiánk 18,26 18,60 18.44 Svájci frank 73,46 74.48 74,40 Holland formt 55,44 56,48 56.06 Svédkorona 13.16 13,70 13,18 ír font 152,37 155,17 153,66 USA dollár 103.29 105,29 104,03 Japán jen (100) 99,63 101,49 10058 EOS 120,01 122,25 121,25 most a cél Nemzeti Bank a közelmúltban jelentős kamatemelést hajtott végre. Ennek hatására a kamatszínvonal eléri a 26-28 százalékot, ami várhatóan növeli a megtakarításokat. A növekvő megtakarítások lehetővé teszik a költségvetési deficit hazai finanszírozását és az egyensúly javítását. Amennyiben a kormány nem inflációs módszerekkel kíván a jövőben egyensúlyt teremteni, úgy minden bizonynyal nem kell jelentősebb mértékben leértékelni a forintot. A forint továbbra is jó befektetési forma marad a megtakarítóknak, mint ahogy 1990 óta jobban járnak azok, akik magyar valutában takarékoskodnak, mint akik devizában. |