Kelet-Magyarország, 1994. június (54. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-02 / 128. szám
1994. június 2., csütörtök HATTER Alom, álom, ide milyen ron! Cservenyák Katalin Nyíregyháza (KM) — Milliomosnak érezheti magát az ember ma már egy minigarzonban is — mert lassan annyit ér. Bérből, fizetésből élő azonban mai napság nemigen rugódozhat lakáscsere ügyben. Hogyan alakulnak az ingatlanárak a megyeszékhelyen — erről érdeklődtünk a polgármesteri hivatal adó- és illetékirodáján Vannai László- né főmunkatárstól. Ellenjegyzés kell Ám, még mielőtt az árakról ejtenénk szót, egy fontos tudnivaló: aki szabadforgalomban vásárol ingatlant, szerződés- kötés előtt nyugodtan forduljon a földhivatalhoz, az ingatlan-nyilvántartás nyilvános, bárki beletekinthet, így azt is megtudhatja, van-e teher a kiszemelt ingatlanon. Szerződést pedig csak ügyvéd (aki a szerződés tartalmáért is felel) vagy közjegyző ellenjegyzésével kössön, mert csak azt fogadja el a földhivatal. A lakás árát több tényező befolyásolja: a fekvése, helye, az állapota, az elosztása, a házban lakók összetétele, hányadik emeleten van, a fűtési mód, van-e alatta kiadható közös helyiség, s természetesen az alapterülete. Fontos szempont a divat is: a Korányi után most a Sóstón a sor. A Sóstói úton pedig minden pénzt megadnak a telekért. Nézzük most az árakat! A méret sok esetben fordított arányban van az értékkel. Lényegesen magasabb például a minigarzonok forgalmi értéke, mert megfizethetőbbek, s nagyobb irántuk a kereslet.. A Vasvári Pál utcai 21-23 négyzetméteres minigarzonok 800-900 ezer forintért cserélnek gazdát, míg a 28 és 35 négyzetméteresek már 1,2 millióért. A városban legolcsóbbak a panellakások. Az örökösföldi, jósavárosi, érkerti panelek kis különbséggel, de hasonló áron kelnek el: 22-25-27 ezer forintos négyzetméterenkénti árral számolhatunk, attól függően, milyen a lakás állapota és hányadik emeleten van. Az Örökösföldön az 51-54 négyzetméteres lakások 1,2-1,3 milliót érnek, a Jósában és az Érkertben még százezer forinttá^ drágábban számolhatunk. Érdekes: ha azonos is az alapterület, értékesebb a nagyobb szobaszámú lakás. Az érkerti lakások értékét viszont csökkenti a villanytűzhely (nagyobb családnál ez megnöveli a főzés költségeit), a zárt lépcsőházas rendszer, a két lift üzemben tartási költségei, s a nagy lakásszám. Népszerű Malomkert Belvárosnak a körút által határolt rész számít. A Vasvári Pál, Őz, Dohány, Kossuth, Körte és Epreskert utcán közel azonos átlagáron kelnek el a régi és új lakások. A négyzetméterenkénti ár 30 ezer forint körül mozog. A Körte és Epreskert utcai 54 négyzetméteres lakásokért 1,5-1,8 milliót adnak. A Vasvári Pál utcai kétszobás, 51 négyzetméteres lakások átlagára 1,5 millió forint. Népszerűek az Északi körúti lakások, dacára annak, hogy régiek és nem is túl jók a paramétereik. Másfél szobás, 43 négyzetméteres lakások felújítatlan állapotban 1,2 millió forintért cserélnek gazdát. Elképzelhető egyébként, hogy a közeli, Vasvári Pál utcai minigarzonoknak van ez esetben „árfelhajtó” hatásuk. Legértékesebb és legkeresettebb lakások a Malomkertben vannak. Ezek még jó befektetésnek is számítanak, áruk folyamatosan emelkedik. Most 30 ezer forint körül mozog négyzetméterük. Szerepet játszik ebben a gázfűtéses lakások, jó a környék ellátása, s közel van a városhoz. A szűkén vett belvárosban nem nagy az ingatlanforgalom. Példát azért mondhatunk: egy kétszobás, 55 négyzetméteres lakás ára 2-2,2 millió forint. Várható azonban, hogy árfelhajtó szerepük lesz az újonnan épült, épülő lakásoknak a belvárosban. A Bercsényi utcán például 50 ezer forintos négyzetméterenkénti árakról beszélnek. Az emberek többségének álma a kertes családi ház — tegyük rögtön hozzá: a mai árak mellett javarészüknek az is marad. Most a legfelkapottabb környék a Sóstó. A vegyes övezet vonzza az építkezőket, s az sem elhanyagolható, hogy ott az összes közmű. A négyszögölenkénti telekár 5-8 ezer forint, kész házakért pedig több milliót kell leszurkolni. Sóstóhegy is értékes, városiasabb jellegű, keresettebbek, drágábbak is itt az ingatlanok, mint Nyírszőlősön vagy Oro- son. Borbányának viszont sokat ártott a magassági építési korlátozás — amit utóbb visz- szavontak —, mert igazából senki sem tudja megmondani: a rádióadó miatt van, vagy nincs sugárzás a környéken. A Kertvárosban is növekedett az ingatlanok értéke, keresettek lettek a telkek. A Fészek és Legyező utcai sorházak, négylakásos társasházak értékét emeli, ha van hely garázsnak is az előkertben. Hárommillió forint alatt nemigen kapni ott 9B-100 négyzetméteres lakást. Épülő társasházak A belvárosban kertes családi házat már alig lehet venni. Többnyire lecsapnak rájuk a vállalkozók. Kedvelt környék a Bethlen, a Rákóczi, a Szófia, Varsó, Bukarest utca. A régi házakat — még ha lakhatók is — lebontják, helyükre társas- házak épülnek. Talán ezért is adnak kétmillió forintot az ingatlanért, hisz ahány lakás, annyifelé osztható a telekár, s így már mindjárt megéri. A Debreceni és a Tünde utcán is emelkedtek az árak, itt a telkek kiválóan alkalmasak telephelyek, ipari létesítmények, vállalkozások számára. Négyszögölenként 3-5 ezer forint között mozog az ár. A Kistelekiszőlő értékét emelte, hogy belterületté nyilvánították. Feloldották az építési tilalmat a Tejporgyár után, a Pompás, Móra, Szív, Felhő utcán — itt is megkezdődött a „forgalom” üres telkek, félkész házak cserélnek gazdát. A Korányi utca térségében a Kalevala sétány kockaházainak lakásait 1,8 millióért kínálják (alapterületük 58 négyzetméter, ebbe beleszámít a loggia fele). Szép és gondozott a környezet is, amiben nem kis szerepük van a környéken lakóknak. A Korányi környéki sorházakban a legkisebb lakás is 3 millió forint, a plafon pedig a csillagos ég. Gyakorta 7-8-10 milliós árak szerepelnek az adásvételi szerződésekben. Ezt a környéket már csak a Sóstói út múlja felül: az újgazdagok mindent pénzt megadnak azért, hogy a villasoron lakhassanak, még akkor is, ha az építményt bontani kell. / smeri azt a kifejezést a kedves olvasó, hogy „rendezik az árakat"? Amint meghallom, felgyújtja a képzeletem. Látom az Operaház színpadát, amint bejönnek az árak és ledöfik a béreket egy megható történetben. Közben pedig Az asszony ingatag kezdetű ária dallamára eléneklik, hogy: Az árrés ingatag, úgy hajlik, mint a nád... A biztos meggazdagodáshoz vezető legújabb módszerem: az árrendezés. Ami messze nem azt jelenti, hogy csak úgy, Hűbelebalázs módra emeljük az árakat. Ésszel, kedves olvasó, ésszel! Csak azt kell drágítani, ami az embereknek kell! Amelyek nélkülözhetetlenek. Persze Ön rögtön a kenyérre, a tejre vagy a benzinre gondol, amelyek persze tuti tételek. Araik már ma is elérik a nyugati árakat, miközben a fizetések a nyugaú bérek egy- nyolcadát sem. És az embeNógrádi Gábor ték volna, mibe kerül egy járóka, egy gyerekkocsi, egy rugdalózó, egy cipőcske. Ezért fordulhat elő, hogy amikor a kismama meglátja a hatezer forintba kerülő kiságyat, azon gondolkodik, Legyen milliomos rek tejet isznak, kenyeret esznek és autóval furikáznak. De Ön ne álljon meg ezeknél az alapvető árucikkeknél az áremelésben. Gondoljon arra például, hogy az emberek igen meggondoltlanul még azelőtt eszkábálnak össze gyerekeket, mielőtt megnézhogyan lehetne visszatartani a szülést néhány évig. Csak addig, amíg meg nem érkezik az ígért fellendülés. Ugyanígy jó húzás például, ha a háztartási vatta árát emeli, hiszen két-három millió nő pénztárcájából markolhatja ki a három-négy évvel ezelőtti összeg többszörösét. De hogy meg ne vádolják árdrágító zsarolással és tanúságot tegyen jóindulatáról, csökkentse bizonyos árucikkek árát. A hetvenezer forintos tévét adja tízezerrel olcsóbban. Az eladhatatlan hűtőgépek árát nyomja le 10-15 százalékkal. A mesterségesen feltornázott számítógépeket pedig árusítsa ki eddigi áruk feléért. ▼ ▼a árat csökkent, azt f—i trombitálja ki a té- A A vében éjjel nappal. Ha árat emel, azt dugja el a lapok alján kis betűvel. Csak fejjel, kedves olvasó, fejjel! Amíg van fejünk. Jelen időben Réti János A második demokratikus választás végeredménye még egy darabig téma lesz, aztán napirendre térünk fölötte. Attól kezdve közvetlenül megint csak személyes létünk tükröződik vissza személyes tudatunkban és azon keresztül ítéljük meg a haza sorsát. így van ez rendjén. Egy darabig még észleljük, hogy egyesek halkabbak, mások hangosabbak lesznek egy kicsit és azt is, hogy — csodák csodája — megint vannak olyanok, akik megpróbálnak az éppen esedékes, vagyis a mindenkori napos oldalra evic- kélni. De úgy együtt, civilek és politikusok, választók és megválasztottak, államformálók és állampolgárok elmondhatjuk, hogy újra—ki tudja, hányadszor már ezerszáz esztendő alatt — megtanulhattuk a Történelmi Leckét. Legalábbis reméljük, hogy megtanultuk. Mindenekelőtt, hogy a história menetének kerekét nem lehet visszaforgatni! Ötven, de — vigyázat — még öt évnyit sem! Amiként naivitás azt hinni, hogy politikai döntéssel meg nem történtté lehet tenni valamely időszakot egy ország életében. Nem lehet! Negyven évet sem, de - és megint vigyázat!—négy évet szintúgy nem! Ha alaposan szemügyre vesszük az ember környezetét — mondjuk részletesen megvizsgálhatnánk egy lakás teljes berendezését — tapasztalhatnánk, hogy mennyire kötődik az a dolgaihoz. Hogy mennyire nehezére esik megválni emlékeitől, még a mások számára jelentéktelennek tűnő tárgyaktól is. Hát még ha a fél életét, benne az ifjúságát kellene egyszerre kiselejtezni a fölötte, mellette és benne végbement átrendeződések miatt. Ezt soha többet, semmilyen kurzusváltás nem várhatja el a benne részt vevő nemzedékektől! Ahogy az is beigazolódott, hogy a múlt bizonyos értelemben igenis megmutatja a jövőt. Mert ha leporoljuk a pince mélyén vagy a nyári konyhában mondjuk egy régi bőröndben őrizgetett középiskolás történelem tankönyveinket, akkor figyelmesebb átlapozással megállapíthatjuk, hogy ennek a népnek — amelyikre olyan előszeretettel hivatkoznak politikai hangulat- keltések idején — mindig megvolt a magához való realitásérzéke. Vagy vonzódása az aranynak mondott középutak iránt. Mert se túl kapitalista, se túl kommunista, se túl nacionalista, se túl internacionalista, se túl vallásos, se túl istentagadó nem tudott lenni, bármelyiket is próbálták volna ráerőltetni az éppen uralmon lévő elöljárói. Hanem mindenkor élni akart és akar! A maga módján! Talán holnap egy kicsivel jobban, mint tegnap, meg tegnapelőtt. Bátor(i) ötletek Kovács Éva C hipkártyákat kapnak a közeljövőben a nyírbátori segélyezettek, akik ezután nem készpénzben, hanem a ma legkorszerűbbnek számító „valutában" kapják a rendszeres támogatást. A kártya értéke a segély értékével azonos, sfelhasználója naprakészen tudhatja majd azt is, az adott pillanatban konkrétan milyen összeggel rendelkezik, magyarán, hány forint áll még a számláján. A chipeket leolvasó berendezések kizárólag az élelmiszer és ruházati boltokban használatos pénztárgépeken lesznek majd megtalálhatók, s egyetlen egyet sem szerelnek fel belőlük kocsmában, italt mérő helyeken. Dicséretes a nyírbátori ötlet, s remélem, sikere lesz. A magyarországi szociálpolitika, s benne a segélyezési rendszer egyik állandó, visszetérő gondja, hogy a jogosan megállapított támogatásokat nem rendeltetésének megfelelően használják egyesek, ily módon kútba dobott pénz lesz a sok-sok milliárd. A kapott pénz a családfenntartás, a gyermeknevelés, a megélhetés költségeit lenne hivatva fedezni, miközben italra, cigarettára, s egyéb élvezeti szerekre költik némelyek. A probléma régi, megoldására újabb és újabb módszerek születtek. Volt és ma is van hely, önkormányzat és település, ahol nem készpénzben, hanem természetben adják a segélyt, élelmiszercsomagokat, iskolaszereket, ruhafélét a családoknak. A megoldás jó, de nem tökéletes. A kártyarendszer bevezetése, a szociálpolitikai támogatások ilyetén alkalmazása egyes nyugati országokban már jól bevált gyakorlat. Segítségével ugyanis remélhető, hogy a pénz arra megy, amerre mennie kell. Biztos módszer, tökéletes eljárás ezen a téren sincs, nem is lehet, mert az emberi leleményesség határtalan. Nincs tehát garancia arra sem, hogy a chipkártya segítségével vásárolt ruhaféléket némelyek majd nem cserélik cigarettára, italra, nem viszik a kocsmába. Erre ma senki nem tesz, nem is tehet biztos ígéretet. Biztosak csak abban lehetünk, hogy ami a segélyezés területén Magyarországon olykor tapasztalható, sokáig már nem mehet tovább. A folyamatosan növekvő költségek súlyos terhet rónak a társadalomra, miközben ellenértékűk, hasznuk alig mérhető. Kell hát egy módszer, amelytől ha kicsiben kezdve is, de legalább remélhető siker. Hiszem, a bátor(i) ötlet ezeknek egyike... Kommentár
