Kelet-Magyarország, 1994. június (54. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-13 / 137. szám
4. június 13., hétfő ŐRSZEM Kelet-Magyaiország 7 iros pont a rendőröktől ?ntúl nemcsak a szabályszegőkre figyelnek, de a jókat meg is jutalmazzák egyháza (KM - Cs. Gy.) azánkban. a közlekedési ál — az elmúlt évi javu- llenére is — elszomorító, en ezért a szabályszegő- — amint azt sokan találják — szigorúan fele- ígre vonják. :abálytisztelők igen népes rát viszont eddig sehol „jegyezték”. Hogy ez ne en így, az Országos Rend- Skapitányság, az Országos :setmegelőzési Bizottság 1 Hungária Biztosító Rt. 4. június 1-je és október ; között úgynevezett ,JPi- pont” akciót kezdeményez. líj egy autó talos Miklós, a megyei iőr-főkapitányság közle- ési osztályának alosztály- etője elmondta: ezen idő- i alatt a közlekedési ellenesek során az előzékeny, oálytisztelő járművezető :ére a rendőr pirospontla- ad. A szelvények területi »rszágos sorsolásokon vesz- : részt, ahol a fődíj egy sze- lygépkocsi, a további díjak lig segédmotorkerékpárok Felhívás yíregyháza (KM) — értettek és szemtanúk je- ■ntkezését várják csopor- >san elkövetett garázdaság étsége miatt indult eljárás gyében. A Debreceni Ügyészségi íyomozóhivatal keresi azt két férfit, akiket 1994. iájus 16-án 22 óra körüli iőben a nyíregyházi vasút- llomás várótermében négy érfi előzetes szóváltás nél- :ül bántalmazott. Keresi ovábbá azokat az állam- lolgárokat, akik ezt a cse- ekményt látták. Jelentkezni személyesen 'agy telefonon lehet. Deb- ecenben az Alkotmány u. 14. szám alatt az I/7-es szójában, illetve az (52) 314- )88-as telefonszámon, levélben a fenti címen, 4002 Pf. 95. Szigor Bagdad (MTI) — A bűnözés növekedésének indokával Irakban visszatérnek a középkori iszlám bevett büntetésfajtájához, a csonkításhoz. A Forradalmi Parancsnokság Tanácsának nyilvánosságra hozott rendeleté szerint levágják azoknak a jobb kezét, akik 5 ezer dinárnál nagyobb értékű lopásban vétkesek. (Ez a feketepiaci árfolyamon 12 dollárnak felel meg.) A visszaesőket lábfejük levágása fenyegeti. Fegyveres rablás esetén halálbüntetést szabnak ki, akárcsak akkor, ha az áldozat életét veszti a bűncselekmény miatt. Az új törvény már a második kemény intézkedés azóta, hogy Szaddám Húszéin elnök a közelmúltban átvette a kormányfői posztot is. Nemrég arról hozott döntést, hogy börtönbüntetéssel kell sújtani minden kereskedőt, aki az államilag megállapított árnál drágábban adja portékáját. és egyéb értékes ajándékok. Az akcióval a rendőrség szeretné népszerűsíteni az előzékeny, udvarias magatartás- formákat, s a közlekedőket a szabályok maradéktalan betartására ösztönözni. Ezért adják Pirospontlapot kaphat az a gépjárművezető, akinek okmányait és a jármű kötelező tartozékait az ellenőrzés során rendben találják, aki elsőbbségéről a forgalom segítése érdekében önként lemond, aki a lassú, vagy súlyos járművével lehetőséget biztosít a mögöttes forgalom gyorsabb továbbhaladására, aki jól észlelhető jelzéssel segíti más jármű sávváltását, biztonságos előzését; aki a gyalogosok, gyermekek, idősek, mozgáskorlátozottak áthaladását előzékeny magatartással segíti, aki gyermekét a gépjárművében biztonsági gyermekülésen szállítja, aki a járművét az évszaknak megfelelő gumiabronccsal szereli fel, és annak állapota a minimális értéknél lényegesen jobb; illetve további előzékenységekért. Pirospontlapot kaphat az a kerékpáros: aki biciklijét biztonsági felszereléssel látta el, korlátozott látási viszonyok esetén világítást és fényvisszaverőket használ, lakott területen kívül bukósisakot visel és a kerékpárjára szélességjelző tárcsát szereltet. Pirospontlapot csak magyar állampolgár kaphat és természetesen az akcióban etikai okokból a rendőrség tagjai nem vehetnek részt. A sorsoláson azon személy szelvénye sem vehet részt, akit két éven belül közlekedési szabálysértésért megbüntettek. Őrizzék meg! A jutalomsorsolásokat — közjegyző előtt — 1994. november 12-én Budapesten, Debrecenben és Veszprémben tartják meg, míg az országos sorsolás idén december 10-én lesz. Természetesen ezen időpontokig a kapott pirospont- lapokat meg kell őrizni. Az akciót meghirdető szervek bíznak abban, hogy a jutalmak az arra méltó gépkocsivezetőkhöz kerülnek, illetve ezzel is hozzá kívánnak járulni a balesetmentes közlekedéshez. A rendőrség helyzetéről Javítana lehetőségeiken, ha részesülnének a bírságokból Szombathely (MTI) — A magyar rendőrség az elmúlt években megfelelt a követelményeknek, hiszen nálunk a bűn- cselekmények felderítési aránya lényegesen jobb volt, mint a környező országok bármelyikében —jelentette ki Pintér Sándor rendőr altábornagy, az ORFK vezetője Szombathelyen, ahol a Vas megyei közgyűlésnek a közrendről tárgyaló ülésén vett részt. Figyelemmel kell lennünk azonban arra — tette hozzá — hogy az európai szintű fejlődés, az annak megfelelő gazdaság kialakulása az európai átlagnak megfelelő bűnözést is von maga után. Amire ez bekövetkezik, addigra kellően felkészült és felszerelt rendőrséggel kell rendelkeznie Magyarországnak, különben a gyenge láncszemet megtalálják a bűnözők. A testület anyagi és technikai lehetőségeit az is javíthatná, ha az általa kivetett bírságokból visszafordíthatnának valamennyit a fejlesztésre. Erre talán a jövő évi állami költségvetés lehetőséget ad, — hangoztatta az országos rendőrfőkapitány, aki egyébként az ország egyik legjobban dolgozó rendőri egységének minősítette a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot. Pintér Sándor külön kitért a gazdasági bűncselekményekre. Szerinte az ilyen bűncselekmények melegágya a törvényi változások gyorsasága, a megfelelő eljárási gyakorlat hiánya, valamint fogalmi nézetkülönbségek. Ezért az ilyen ügyekkel foglalkozó szakértők részére speciális képzést indítottak a Legfőbb Ügyészség segítségével. Emellett az idei évtől 250 fővel emelték a gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó rendőrök számát. Fekete krónika — arat a halál Holtan... ...találták a debreceni Nagytemplom és a református kollégium közötti templomkertben a 42 éves, lakás- és foglalkozásnélküli Cs. Ferencet. Agyonverték. Az áldozat a debreceni piac közismert figurája volt, a nappali órákban az árusoknak segédkezett, s rendszeresen látogatta a környékbeli kocsmákat. (MTI) Emberölési... ...kísérlet alapos gyanúja miatt eljárás indult a 19 éves L. László ellen. A fiú — feltehetően szerelmi bánata miatt — a fővárosi Hunyadi János Gimnázium egyik osztálytermében 10-12 centiméter hosz- szú rugós késével szívtájékon, illetve tüdőnszúrta D. Vilmos 18 éves tanulót, akit a mentő súlyos, életveszélyes állapotban szállított kórházba. Szörnyű... ...bűntényre derült fény az orosz Távol-Keleten lévő Artyom városában. Alkoholisták hosszas italozás után megölték a társaság három tagját. A halott szesztestvérek egyikét a többiek megfőzték és megették. A rendőrség egyelőre teljesen értetlenül áll a kannibálok tette előtt. A történtekre a társaság tagjaitól várják a magyarázatot, akik viszont egyelőre szökésben vannak. Az emberhúsevés egyik résztvevőjét sikerült csupán kézre keríteni, ő viszont nem volt olyan állapotban, hogy beszélni tudott volna. (MTI) Halált... ...okozó testi sértés alapos gyanúja miatt indult eljárás három férfi ellen. F. György, F. Antal és K. Zoltán — italozás és szóváltás után — lakásán ököllel ütlegelni kezdte K. Imre 63 éves nyugdíjast, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. (MTI) Késsel... ...mellbe szúrt lakásának lépcsőházában — előzetes szóváltást és dulakodást követően — egy 84 éves fővárosi férfi egy 44 évest, aki a helyszínen meghalt. A gyilkost őrizetbe vették. (MTI) Élettársát... ...döfte késével mellkason egy férfi Budapesten, aki a helyszínen meghalt. (MTI) Kigyulladt... ...majd teljesen leégett Tolcs- va külterületén, a Gilányi-dű- lőn egy szerszámoskamra, ahol bennégett egy letelepedni szándékozó külföldi állampolgár. (MTI) Buszbalest... ...során 5 ember, köztük 3 amerikai turista életét vesztette Ausztriában, amikor járművük a csúszós úton összeütközött egy tartálykocsival. Több utas súlyos sérüléseket szenvedett. Az ütközés következtében az autóbusz bal oldali elülső része leszakadt. Négyen, köztük a belga sofőr, a helyszínen életüket vesztették, egy amerikai férfi a kórházban halt bele sérüléseibe. A buszon, amelyet egy brit utazási iroda bérelt, 53 amerikai, kanadai, brit, ausztrál és új-zé- landi turista utazott. (MTI) Súlyosan... ...bántalmazta a főváros egyik lakásában egy ismeretlen tettes T. Miklóst, akit a mentők életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. A rendőrség körözi a garázdát. (MTI) Sörétes... ...vadászpuskájából több lövést adott le E. Attila 20 éves pázmándi lakos az M7-es autópályán Budapest felé közlekedő gépkocsikra. Egyik lövésével súlyosan megsebesítette dr. K. Géza gyulai lakost, akit a mentők életveszélyes sérüléssel szállítottak kórházba. (MTI) Megtámadta... ...Orosházán három férfi — a lakásba betörve — a 88 éves M. Istvánnét, és a vele lakó 68 éves lányát, Cs. Pálnét, és egy arany gyűrűt elrabolt. A súlyos bántalmazás miatt M.-né a helyszínen életét vesztette, lányát súlyos sérüléssel szállították kórházba. (MTI) Nemi erőszak Moszkva (MTI) — Oroszországban minden tizedik nőt életében legalább egyszer szexuálisan molesztálják vagy megpróbálják megerőszakolni. Ez derül ki a megerőszakolt nők segítésére létrehozott jótékonysági szervezet vizsgálatából. A hivatalos adatok szerint Oroszországban évente mintegy 3500 esetben tesznek feljelentést nemi erőszak miatt. Ez azonban csupán a jéghegy csúcsa, s a be nem jelentett esetek száma ennek akár a tízszerese is lehet. A jótékonysági szervezetet ez év márciusában hozták létre abból a célból, hogy pszichológiai és jogi tanácsokat adjon a szerencsétlenül járt nőknek. Legfőbb célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a problémára. A központ két hónapos működése alatt mintegy 2000 levelet kapott olyan nőktől, akik megerőszakolásuk után pszichológiai segítségre szorulnak. Érkezett például egy levél egy 64 éves nőtől, aki negyven évvel ezelőtt vált nemi erőszak áldozatává, de azóta sem tudja elfelejteni az őt ért lelki megrázkódtatást. Vetkőző rablók Deventer (MTI) — Nem mindennapi rablókat fogtak el a hollandiai Deventer rendőrei: néhány nem holland illetőségű nő több szupermarket pénztárának kirablásában segédkezett úgy, hogy a vásárlók és az alkalmazottak megrökönyödésére nagy lármát csaptak, félmeztelenre vetkőztek, miközben bűntársaik elemelték a bevételt a kasszából. A napokban azonban fennakadtak a hálón a szépleányok. Az egyik tulajdonost ugyanis nem hatotta meg a fedetlen keblek látványa, hanem azonnal megnyomta a riasztócsengőt, amint a nők vetkőzni kezdtek. A rendőrség hat nőt, egy férfit és egy fiatal lányt tartóztatott le a helyszínen, ám egy férfinak így is sikerült kereket oldania, zsebében több mint kétezer dollárnak megfelelő összeggel. Az idén már Groningen és Zwolle városából is jelentettek hasonló bűntényeket. A rendőrség úgy véli, hogy a rablásokat kelet-európaiak hajtják végre. A maffia ellen Róma (MTI) — Az olasz hatóságok nagyszabású akciót hajtottak végre a maffia ellen Szicília egész területén: 128 embert vettek őrizetbe, köztük több helyi maffiacsalád feltételezett vezetőjét. A „Mare Nostrum” fedőnevű akcióban 1200 csendőr és rendőr vett részt. Az illetékes szicíliai vizsgálóbírók összesen két- százhuszonkét ember előzetes letartóztatására adtak parancsot. Az egyik gyanúsított tüzet nyitott az érte érkező rendőrökre, akik közül egy könnyebben megsebesült. A lövöldöző maffiózónak sikerült elmenekülnie. A „Mare Nostrum” akciót azt követően készítették elő, hogy hat, a hatóságokkal együttműködni kész, „bűnbánó” maffiózó részletesen beszámolt a néhány évvel ezelőtti szicíliai „maffiaháborúról”, amelynek során az egymás területéért harcoló családok több mint 50 embert gyilkoltak meg. A traffipax útja Nyíregyháza (KM) — A rendőrség sebességmérő autójának felbukkanása az alábbi helyeken várható a héten. A változtatás jogát fenntartják! Az óvatosság és a szabályok betartása magunk, s közlekedő társaink érdeke is. A közölt programon kívül éjjel is dolgozik a traffipax! Június 14-én 06-14 óra között: Kisvárda, Vásáros- namény, Beregsurány; 14- 22 óra között: Nyíregyháza belterülete. Június 15-én 06-22 óra között: Nyíregyháza belterülete. Június 16-án 06-14 óra között: Nyíregyháza, Kisvárda; 14-22 óra között: Nyíregyháza, Oros, Bakta- lórántháza. Június 17-én 06-14 óra között: Nyíregyháza, Nagy- cserkesz, Tiszalök; 14-22 óra között: Nyíregyháza belterülete. Június 18-án 14-22 óra között: Nyíregyháza belterülete. Június 19-én 06-14 óra között: Nyíregyháza, Nagy- kálló, Nyírbátor; 14-22 óra között: Nyíregyháza, Mátészalka, Fehérgyarmat. Június 20-án 06-14 óra között: Nyíregyháza, Nyírtelek, Rakamaz; 14-22 óra között: Nyíregyháza belterülete.