Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-06 / 106. szám

1994. május 6., péntek GAZDASÁG Kelet-Magyarország 13 Csakis az eredeti a jó A termelők túl sokat kockáztatnak a kéz alatt vett növényvédő szerekkel Nyíregyháza (KM - GB) — Ahogy már arról beszámol­tunk, megyénkben is virágzik az értékesebb növényvédő szerek és — ami még veszé­lyesebb — ezek hamisítvá­nyainak feketekereskedelme. Miután sok termelő járhat pó­rul, s nem csupán pénzét dobja ki az ablakon, de komoly anyagi, netán emberi egész­ségben bekövetkező kárt is okozhat ezekkel a „svarcban” megvásárolt anyagokkal, ki­csit jobban körüljártuk a prob­lémát. A rendszerint autók cso­magtartójából nagyobb tétel­ben, ugyanakkor csábító áron, közvetlenül a magántermelők­nek kínált szerek közös jel­lemzője, hogy nevüket tekint­ve bizalomgerjesztő (a hivata­los hazai kereskedelemben kapható, eredeti változatukban megfelelő hatékonyságú), is­mert készítmények, ugyanak­kor nem az itthon megszokott flakonokba, dobozokba van­nak csomagolva, s többnyire — az árusító ügynök szövege, de a címkéjük alapján is — Romániából származnak. Mindez még nem is lenne olyan nagy baj — mondhatnák erre a költségekkel takarékos­kodó termelők —, ha nem vol­na egy harmadik közös tulaj­donságuk is. Nevezetesen az — és ezt az első cikkünk óta megszaporodott laborvizsgá­latok egyértelműen igazolják —, hogy szinte valamennyi kéz alól vett gombaölő szer értéktelen vagy ,jó esetben” csökkent értékű hamisítvány! „Szentelt víz”, ahogy az egyik pórul járt termelő mondta. Az üggyel kapcsolatban ér­demes meghallgatni egyrészt a hivatalos forgalmazókat, más­részt azokat a növényvédő- szer-gyártó cégeket, akik át­menetileg ugyancsak kárval­lottjai a hamisított szerek csempészetének, hisz termé­keik hímevén esik — ha csak átmenetileg is — csorba. — Már két éve van tudomá­sunk arról — mondja Glüch­Gyorshírek A Rezidencia... ...nyilvánosan kibocsátott ingatlanbefektetési jegy jegyzése befejeződött, meghaladta az 1 milliárd forintot. (MTI) Két nagyhírű... ...hazai borvidék, a Szek- szárd és a Hajós környéki szőlősgazdák számára nyújt feldolgozói hátteret az a borászati üzem, ame­lyet felújítás után kedden adtak át Nemesnádudva­ron. (MTI) Az Ukrajnának... ...nyújtandó segély pontos felhasználásának körülmé­nyeit és a magángazdaság fellendítésének lehetősége­it méri fel egy amerikai gazdasági küldöttség. (MTI) Új székházba... ...költözött az ITAG-ÖKO- LEX Gazdasági Tanácsadó és Könyvvizsgáló Rt. Győ­rött, amely csaknem félszáz cég, zömében külföldi ér­dekeltségű cég könyvvizs­gálatát végzi. (MTI) A Magyar... ...Külkereskedelmi Bank éves közgyűlése zárt körű alaptőke-emelésről döntött. (MTI) man Gábor a Nyíregyházi Agroker Rt. Kemikál Üzletág igazgatója —, hogy Romániá­ból és más országokból is ér­kezik nem hivatalos csatornán növényvédő szer a megyébe. A közelmúltban elsősorban ANVIL és SYSTHANE gom­baölő szerek feketebeszerzé­séről szereztünk tudomást. Ez nagymértékben rontotta üzleti érdekeinket, hiszen mi is for­galmazzuk ezeket a készít­ményeket. Megfelelő lépése­ket azonban nem tudtunk tenni a probléma leküzdésére. Azt azonban hangsúlyozni sze­retném, hogy az általunk for­galmazott szerek minőségi pa­raméterei megfelelnek az en­gedélyokiratban foglaltakban. Minden vásárlót arra ösztön­zünk, hogy a fenti neveken ál­talunk forgalmazott jó minő­ségű növényvédő szereket használják, mert ezek valóban alkalmasak arra, hogy a nö­vényvédelmi problémákat a termelők sikerrel leküzdhes- sék. Az Anvil „gazdája” a Zene­ca Agrochemicals Hungary területi képviselője dr. From- mel Lajos a következőket mondjá: — Sajnos mi is értesültünk róla, hogy cégünk növényvé­dő szerei közül az Anvil-t és a Karate-t hozzák át illegális úton Romániából. Tudunk Tuzsér (KM - MCS) — Je­lentős, közel húszmilliós vesz­teséggel zárta a tavalyi évet a Taurus Rt. alapította tuzséri Carbonpack Kft., nyilatkozta lapunknak Nagy György ügy­vezető igazgató. Elsősorban a koromforgalom csökkenése okozta a negatív előjelű ered­ményt, másrészt az új tevé­kenységek beindítása időt vett igénybe. Utóbbiak várhatóan az idén hoznak plusz jövedel­met a cégnek. Tavaly a második fél évben lényeges termelési struktúra- változás következett be a tele­pen, amelynek eredménye idén érett be, hiszen az első negyedévet a tuzsériak nyere­séggel zárták. Mindez két for­rásból tevődött össze: meg­kezdték a fa rakodását, raktá­Nyíregyháza (KM — N. L.) — Az Országos Foglalkoz­tatási Alapítvány Kuratóriuma a megyei munkaügyi közpon­ton keresztül pályázatot hirdet civil szerveződések és folglal- koztatási célú alapítványok számára. Pályázni lehet min­den nonprofit (nyereség nél­küli) jelleggel működő, bíró­ság által nyilvántartásba vett és jogi személyiséggel bíró, foglalkoztatási célú alapít­tehát a dologról, de vélemé­nyünk szerint mi egyet tehe­tünk: kérjük a termelőket, csak olyan készítményeket vásárol­janak, amelyek a hivatalos ke­reskedelmi csatornákból — Agrokerből, növényvédőszer- boltokból — kerülnek ki. Cé­günk ugyanis nem tud garan­ciát vállalni az olyan termé­kekre, amelyek nem a hivata­los úton kerülnek be az or­szágba. Az általunk Magyar- országra szállított Anvil csak 1 literes és 2 illetve 2,5 decilite­res speciális törhetetlen mű­anyag palackokban került for­galomba, tehát rendkívül egy­szerű azonosítani őket. Min­den más csomagolású, ilyen nevű termék csak illegális úton kerülhet az országba, vagy illegálisan került kiszere­lésre. A Systhane 12E gombaölő szert gyártó Rohm and Haas cég magyarországi képviseleti irodájának szakmérnöke Bélák István a feketén forgalomba került hamisítványokról: — A Systhane 12E felszí­vódó gombaölő szer, melyet Magyarországon az elsők kö­zött vezettek be, s éppen a Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei almatermelőknek kö­szönhető az a sok kedvező ta­pasztalat, amely a magyar ter­melők körében is gyorsan köz­kedveltté tette e megbízható rozását, szállítását. Ezenkívül a FÁK országaiból érkező vas­anyag, cement, ipari só, gya­pot illetve különleges ter­mékek tárolását, továbbszál­lítását vállalták. A másik része az új üzleti vállalkozásnak egy japán ke­reskedőházzal kialakított part­nerkapcsolat. Ennek keretében a távol-keletiek által megvá­sárolt kormot fogadták, tárol­ták és továbbexportálták Nyu- gat-Európába az általa meg­nevezett vevőnek. A jelenlegi elképzelések szerint a tavalyi korom mennyiséget idén meg­duplázza a japán cég. A múlt évi létszámleépítés után negy­venen maradtak a Carbon- packnál, ám időszakonként al­kalmi munkásokat is foglal­koztatnak. ványnak, egyesületnek, társa­dalmi szervezetnek, amely foglalkoztatási célok megol­dásában, a munkanélküliség megelőzésében illetve csök­kentésében aktívan részt vesz, illetve részt akar venni. A pályázók vissza nem térí­tendő céltámogatást kérhetnek pályakezdők, tartós munka- nélküliek, a munkanélküliek ellátási rendszeréből kiesők, a megváltozott munkaképessé­minőségű készítményt. Nyil­ván éppen ez a megszokott, ál­landó jó minőség indította el a hamisítását és csempészetét. Cégünk felelőssége egy ilyen helyzetben nem lehet más, mint a növényvédelmi hatóság figyelmeztetéséhez csatlakoz­va felhívni a figyelmet és óvni a gazdákat attól, hogy el­lenőrizetlen forrásból szerez­zék be Systhane-igényüket. — A szabolcsi termelők a világon mindenütt egyforma, garantál minőségű Systhane- hoz, magyar címkével és fel­használási javaslattal ellátott, eredeti gyári csomagolásban a Rohm and Haas magyarorszá­gi forgalmazó partnereinél — Agroker, Agrotek és ezek kis­kereskedelmi hálózata — juthatnak hozzá. Semmilyen más származású, a hatóságilag ellenőrzött kereskedelmi csa­tornákat megkerülő anyagért nem tudunk felelősséget vál­lalni! Kívánom, hogy a terme­lők saját érdekükben ne en­gedjenek eddigi szakmai igényességükből és a féltve őr­zött almáskertjüket csak az említett ellenőrzött helyekről származó valódi Systhane-al és egyéb eredeti készítmé­nyekkel kezeljék. Megkérdeztünk még egy gazdabolt-tulajdonost is arról milyen garanciái vannak a kis­kereskedelemben kapható nö­vényvédő szerek valódiságá­nak és milyen tapasztalatai vannak a feketekereskedelem­ről. A kérdés első felére kész­séggel válaszolt is, biztosítva mindekit afelől, hogy szigorú előírások szerint történik a növényvédő szerek hazai érté­kesítése, a gazdaboltokban csak eredeti csomagolású, ér­vényes szavatosságú szereket árulnak. Ám a feketekereske­delemről már nem volt haj­landó információkkal szolgál­ni, sőt nevének elhallgatását kérte: „Nem akarom, hogy a nevem szerepeljen az e témá­ban folytatott beszélgetésben. Valakiknek itt nagy üzlet fo­rog kockán.” — Emellett nagyon sokat je­lentett számunkra, hogy a Taurus Rt.-nél megállt a ko­rom felhasználásának csökke­nése — folytatta az igazgató. — Jelenleg kicsivel több kor­mot vásárolnak tőlünk, mint tavaly, annak ellenére, hogy a tiszaújvárosi koromgyár meg­kezdte a termelését és a Tau­rus onnan is vásárol. Mind­ezek figyelembe véve a máso­dik fél évben egy lényegesen növekvő forgalmat várunk. A cégünk a kormot továbbra is Ukrajnából illetve Oroszor­szágból szerzi be. A kft. vámraktárral is rendelkezik. Vezetői most tárgyalnak egy ciprusi cég­gel Lada gépkocsik vámrak­táron történő átmeneti tárolá­sáról. gűek számára foglalkoztatást biztosító programok megvaló­sításához. Bővebb felvilágosí­tást adnak az alapítvány iro­dáján: Budapest Roosevelt tér 7-8., telefon 131-9576. A pályázatot három pél­dányban kell elkészíteni, amelyből egy példányt véle­ményezésre el kell juttatni a megyei munkaügyi központ­ba: Nyíregyháza, Egyház u. 13. Eredeti, gyári csomagolású növényvédő szerek az Ag- rokernél A szerző felvétele Bekormozódott eredmény Támogatás alapítványoknak Parabolaantennák Pécs — Sok ezer parabola- antenna tulajdonosát érintő országos biztosítási prob­lémára hívta fel az érin­tettek figyelmét az Állami Biztosító Baranya megyei kárrendezési igazgatója. Nemcsak a Mecsek vidé­kén, hanem az ország más tájain is gyakran előfordul­hat a tavasz végi, nyár eleji zivataros napokon, hogy villám sújt a parabolaanten­nákba, és tönkreteszi a hoz­zájuk tartozó beltéri egysé­geket is. Ezek gazdái több­nyire családiotthon-bizto­sításuk alapján remélik, hogy teljesítik kártérítési igényüket. Ám az Állami Biztosító épületbiztosítási szabályzata negyedik fe­jezetének harmadik pontja szerint a biztosítás nem ter­jed ki a műholdas adások vételére szolgáló berende­zésekre. A műholdvevőket külön lehet biztosítani, ha­vonta egy doboz cigeratta árának megfelelő összegért. Az ügyfelek szempontjából eleve reménytelen jogviták sokaságának lehetne így elejét venni. A kárpótlási jegyek Budapest (MTI) — Az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal tájékoz­tatása szerint az 1991. évi XXV. számú törvény alap­ján kibocsátott kárpótlási jegyek május 1-jei értéke 154,3 százalék — tájékoz­tatta az Országos Kárren­dezési és Kárpótlási Hivatal illetékese az MTI-t. Ezek szerint a háromféle címletű kárpótlási jegy ka­mattal növelt névértéke a következők szerint válto­zik: az 1000 forintos kár­pótlási jegy kamattal növelt névértéke 1543 forint, az 5000 forintosé 7715 forint, a 10 000 forintosé pedig 15 430 forint. A kárpótlási jegyek ka­mattal növelt névértékét kell figyelembe venni min­den olyan esetben, ami­kor azt tulajdonosa állami tulajdon megvásárlására fordítja. Árfolyamok Kárpótlási jegyi Tőzsde! Index (ideiglenes) május 5-én: 1620,45 (+15,07) Hivatalos árfolyamok ■■■■ 12a Érvényben: 1994. május 5. Valuta Deviza Kanadai dollár 72,86 74,38 73,75 Pénznem _____Vétel Eladás Közép árf. Kuvaiti dinár 340,34 347,00 344,28 Német márka 60,96 62.16 61,41 Angol font 151,51 154,51 15327 Norvég korona 14.05 14,33 14,13 Ausztrál dollár 7195 73,29 73,24 Olasz lírai 1000) 62,92 64,14 6327 Belgafrank(IOO) 296,53 302,03 298,14 Osztráksc.(100) 866,85 883,55 873,00 Dán korona 15,59 15,89 15,66 Port. esc.(lOO) 58,97 60,11 59,66 Finn márka 18,79 19,13 18,89 Spanyol pes.(lOO) 73,69 75,15 7393 Francia frank 17,81 18,15 17,89 Svájci frank 71,80 73,12 7226 Holland forint 54,32 55,36 54,65 Svéd korona 13,17 13,41 1323 ír font 147,67 150,47 148,63 USA dollár 101,07 103,07 10232 Japán jen (100) 99,27 101,13 99,53 ECU 117,41 119,65 ,118,13 POLITIKAI HIRDETÉS Kérünk egy lehetőséget a gazdaság érdekében! Kis Lajos Gusztáv mérnök-vállalkozó Nyháza 1. sz. vk. Balogh Zoltán mérnök-vezérigazgató Nyháza 2. sz. vk. Döntenünk kell, hogyan tovább. Legfontosabb: a GAZDASÁG! •80274/2H* Vállalkozók Pártja JL

Next

/
Thumbnails
Contents