Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-06 / 106. szám

I HAZAI HOL-MI 1994. május 6., péntek Nyéki Zsolt "Tf ertészlegyen,akibol- fC dog akar lenni—ál­Htja egy több száz éves mondás, amely ma sem veszített aktualitásából. S úgy tűnik, a bölcs intelem minden egyes szavát szem előtt tartva nem is akármi­lyen boldogságra vágyik az az ismeretlen kertészkedő, aki rendszeresen ellopja Nyíregyházán, a Deák Fe­renc és a Báthory utca sar­kánál elültetett növényeket. Az említett kereszteződésben működő cég nem kis fáradt­sággal és költséggel igyek­szik a portáját szebbé, eszté­tikusabbá tenni, s a székhe­lyük előtti, parlagon maradt kis területet ismételten par­kosítja. Az egyre porosabb, kormosabb, füstösebb vilá­gunkban nem kell különö­sebben hangsúlyozni az ap­ró zöldfelületek jelentősé­gét, szemet nyugtató látvá­nyát. Ilyen megközelítésben akár jó szándékúnak is ne­vezhető az ismeretlen bota­nikus, hiszen az éjszaka ki­húzott növényeket minden bizonnyal elülteti valahol, a saját kertjében. A megoldást keresve ki- nek-kinek vérmérséklete sze­rint elszabadul a fantáziája. A drága növényanyag he­lyett inkább a közismert ne­vén büdöskeként ismert vi­rágot kellene ültetni, így a tolvaj egyéniségének meg­felelő növényhez jutna. Vagy talán jobb megoldásnak tű­nik valami óriás húsevő nö­vény ágyásba csempészése, amely a középkori módsze­reket visszahozva kézfosz- tással „jutalmazná” a lo­pást. Az ötleteket minden bizonnyal tovább is lehetne finomítani, de a felismerés szomorú: a balkáni stílus­sal szemben balkáni mód­szerek hoznak eredményt. Mezőgazdasági... ...fórumot rendeznek május 6-án, pénteken délután fél öttől a kemecsei moziban. A mezőgazdasági termelő­ket, vállalkozókat Raskó György államtitkár tájékoz­tatja a tavaszi munkálatok­ról és a támogatásokról. (KM) Aerobic-ra... ...várják a mozogni vágyó­kat május 6-án délután hat­ra a nyíregyházi Váci Mi­hály Művelődési Központ­ba. (KM) Buszmegálló... ...A nyíregyházi Jósa And­rás kórház előtti buszmeg­álló átépítése miatt előrelát­hatólag három héten át a 2, 2Y jelzésű és a Nagykálló felől érkező járatok a Kállói úton a kórháztól kb. száz méterre kialakított ideigle­nes megállóban állnak meg. A számítógépes... ...klub következő foglalko­zása május 6-án, pénteken délután hatkor kezdődik a nyíregyházi Ifjúsági Cent­rumban. (KM) A Keresztény... ...Pedagógus Kamara szer­vezésében május 9-én, hét­főn 15 órától Mészáros István professzor tart elő­adást Keresztény nevelés az önkormányzati iskolákban címmel a nyíregyházi TESZ székházban (Luther u. 4.). (KM) Gratulálunk Április 24-én a Hódmező­vásárhelyi Állatenyésztési Főiskola Kar X. Szent György-napi juhászversenyén nívódíja­kat is kiosztottak. E díjakat egyetemi-főiskolai oktatók­nak adományozta a földmű­velésügyi kormányzat. Szer­zői nívódíjban részesült a Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó gondozásában meg­jelent „Mezőgazdasági alap­ismeretek” c. tankönyv. Szerzői között elismerésben részesültek: dr. Galó Mik­lós, dr. Göndör Tibor és dr. Papp László főiskolai do­censek, a GATE Nyíregy­házi Mezőgazdasági Főis­kolai Karának oktatói. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Beverly Hill-dili. Előadások kezde­te: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Beethoven 2. Előadás kezdete: 14 óra. Schindler listája. Előadások kezdete 16 és 19 óra. MONTÁZS (ART) MOZI: Napok romjai. Előadások kezdete: 18 és 20 óra. Kiállítások A tiszalöki Kossuth Lajos Általános Iskolában meg­nyílt A természet fotós szemmel című kiállítás. Bodnár Mihály természet- fotóit május 15-ig tekinthe­tik meg az érdeklődők. Fehérgyarmaton a városi kiállítóteremben Bottyán Mariann és Vincze László festőművészek kiállítása látható. A csengeri helytörténeti kiállítás bemutatótermében „Szatmári tájak” címmel szatmárnémeti festők tárla­ta tekinthető meg. Mátészalkán, a Szatmári Múzeumban „Természet titkai” és „Görbe tükör” címmel nyílt fotókiállítás látható május 12-ig. A nyírbátori múzeumban Nagy Z. László fotóművész Japán című kiállítása te­kinthető meg. Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban a Bie­dermeier szobabelsők és a Benczúr Gyula grafikáiból rendezett kiállítás, a Móricz Zsigmond könyvtárban a művészpódium keretében pedig Nagy László képver­seiből és grafikáiból nyílt kiállítás látható. A tiszti klubban a Benczúr Gyula Képzőművészeti Kör jubi­leumi kiállítása tekinthető meg. Leselkedő baktériumok Dr. Gilányi Ibolya osztályvezető főorvossal beszélget Tóth Kornélia h ■ ! Nyíregyháza (KM) — Né­hány hét választ el bennün­ket a kánikulától és a stran­dok, a melegkonyhás étter­mek, büfék számtalan fer­tőzés forrásai lehetnek. Szin­te nem múlik el esztendő, hogy ne történne valami­lyen, kisebb-nagyobb cso­portot érintő fertőzés a me­gyében. Mit tesznek a megelőzés ér­dekében az Állami Népegész­ségügyi és Tisztiorvosi Szol­gálat megyei intézetében? — kérdeztük dr. Gilányi Ibolya közegészségügyi osztályveze­tő főorvost. A tojás a ludas — Elöljáróban szeretném el­mondani, hogy az Országos Népegészségügyi Központ adatai szerint 1993-ban jelen­tősen megemelkedett az élel­miszer-fertőzési, illetve élel­miszer-mérgezési esetek szá­ma az országban, s így kétszer annyian betegedtek meg, mint az előző évben. A baktériu­mok által okozott ételfertőzé­sek között vezet a szalmonella 81,2 százalékos aránnyal. Konkrétan ez 168 szalmonella ételfertőzési esetet jelentett, ezek négyötödét egyetlen bak­térium, a Salmonella enteri- tidis okozta. □ Milyen ételek közvetítésé­vel került a szervezetbe az em­lített baktérium? — A kórokozó a leggyak­rabban a tojás és a tojást tartal­mazó ételek útján fertőzte meg az embereket. Ilyen ételek fo­gyasztását követően 2200 sze­mély megbetegedését regiszt­rálták. Ezek az országos ada- taok megyénkre is jellemzőek. Tavaly 3 tömeges ételfertőzési eset történt a gyermekélelme­Balázs Attila felvétele zési konyhákon. Majonézes burgonyasaláta, nyers tojással dúsított cukros túró, az idei szalmonella ételfertőzésnél pedig a fánkhoz adott gyü­mölcshab volt a „hibás”. D Miért a tojás a legfőbb baktériumközvetítő? — Világjelenségről van szó, ugyanis a baromfi és a tojás szalmonellás fertőzöttsége a nyolcvanas évek második fele óta az európai és az amerikai kontinens valamennyi orszá­gában megfigyelhető. Össze­függ a nagyüzemi állattartás elterjedésével, a tápok — amelyek az elhullott állatok­ból készült hallisztet, illetve csontlisztet tartalmaznak — adásával. Annyira komoly problémát jelent ez ma a világ­ban, hogy az ENSZ szakosított egészségügyi szervezete, a WHO a fertőzés megelőzése céljából ajánlásokat tett közzé a tojás és a tojás alapú élel­miszerek biztonságos kezelé­séről. □ Mi az, amit mindenkinek kell tudni erről? — Nem elég a tojás héját fertőtleníteni, mielőtt feltör­jük, hiszen már a fehérjében benne lehet a szalmonella. A hűtés és a fagyasztás nem pusztítja el a kórokozót, kizá­rólag sütés, főzés útján szaba­dulhatunk meg tőlük. Szigorú szabályok □ A gyermekélelmezésben és a melegkonyhás éttermekben ve­zetnek-e be szigorúbb szabá­lyokat? — Erre nincs szükség, ép­pen elég, ha a most érvényben levőket precízen betartják. Az ÁNTSZ városi intézetei még májusban soron kívül ellenőr­zik a gyermekélelmezési konyhákat. Fokozott figyel­met fordítanak a tojással és to­jás alapú készítményekkel, va­lamint a nyers baromfival kap­csolatos közegészségügyi elő­írások betartására. A higiénés szabályok megsértőivel szem­ben megfelelő szankciókat al­kalmaznak. — A vendéglátásban és a közétkeztetésben a tojásfel­használás biztonságos tech­nológiai folyamatát szükséges meghatározni és annak betar­tásáért a belső ellenőrzést fele­lőssé tenni. A közétkeztetés­ben nem ajánlott, a fokozottan veszélyeztetett csoportok (cse­csemők, gyermekek, betegek, idősek) részére egyenesen ti­los a nyers, vagy kevéssé hő­kezelt tojástartalmú ételek kiszolgálása, mint arról a me­gyei tisztifőorvos körlevelé­ből a városi intézetek értesül­tek. □ Sok új vállalkozó nyit bü­fét, falatozót. Ok mennyire tá­jékozottak a közegészségügy előírásairól? — Egészségügyi minimum tanfolyamokat indítottak a megye városaiban részükre, Nyíregyházán most szervezik ezt a tanfolyamot és a nyár kezdetéig sor kerül rá. A vá­rosi intézetek munkatársai el­lenőrzik, illetve nyitás előtt szakvéleményt adnak ezekről az új helyekről. □ A másik veszélyforrás a strandolókra leselkedik. Me­hetünk-e nyugodtan a vízbe az idén? Az egyén felelőssége — Májusban kezdjük a strandok, a fürdőmedencék tápvizeinek laborvizsgálatát, hogy a júniusi nyitásra a szak- vélemény mindenütt rendel­kezésre álljon. Azt viszont a fürdőzőknek kell tudniuk, hogy a személyi higiéné be­tartása a legalapvetőbb és szá­mos fertőzés „mindössze” erre vezethető vissza. A vérhas kórokozóját például leggyak­rabban a termál- vagy a gyer­mekmedencék vize terjeszti. Tehát hasmenéses gyereket soha ne vigyünk strandra és ne feledkezzünk meg a zu­hanyozásról a medencébe lépés előtt. □ A szabad strandok min­den évben szedik áldozatai­kat... — Nem csak balesetvédel­mi, hanem higiénés, közegész­ségügyi szempontbontból is csak a kijelölt strandon szabad fürödni. A helyi önkormány­zatok jelölik ki a fürdésre, strandolásra alkalmas partsza­kaszokat. — Természetesen ezeket is ellenőrzi az ÁNTSZ, hogy megvédje a nyaralni, ki­kapcsolódni vágyó embereket a rájuk leselkedő veszélyektől. De az egyén felelősségét sem­milyen rendszabály nem he­lyettesíti. Fejezze be hamar! ősi mesterségek Nyíregyháza (KM - Cs. K.) nézőnek pedig el kell dönte­— Kinek ne jutott volna még eszébe, hogy másként kellett volna befejeződnie egy re­génynek, vagy egy filmnek? Az Isaura-sorozattal ismertté vált brazil Globo Tv, viszont a nézőkre bízza: fejezzék be ők a történetet. Az első részt a nyíregyházi Városi Televízió május 6-án közvetíti. A dolog lényege: adott egy szituáció, a nie, mit tenne a főhős he­lyében. Elengedhetetlen kelléke a játéknak a telefon. A műsor címe: Ön dönt. Pénteken este nyolckor kezdődik a VTV- ben, előtte héttől, utána kilenc­től pedig a rádiókabaré tavaszi hadjáratát közvetítik a Móricz Zsigmond Színházból, felvé­telről. Módszertani központ Nyíregyháza (KM) — Reha­bilitációs Módszertani Köz­pontot építenek Nyíregyhá­zán, világbanki hitel felhasz­nálásával. Az intézmény lét­rehozása iránt nagy az igény. Balogh Zoltán, a Start Vállalat vezérigazgatója arról tájékoz­tatta lapunkat, hogy a tervek már elkészültek, a város ön- kormányzata átadta beépítésre a Liliom, az István és a Szegfű utca által határolt területet. Az illetékes minisztériumok szak­emberei a jövő héten a hely­színen folytatnak majd tár­gyalásokat, a hamarosan épülő intézményt ugyanis országos referenciának fogják tekinteni. A központban egészségkáro­sodott fiatalok tanulhatnak majd. Nyíregyházán, az egykori Jósa András Múzeum falán (az Egyház utca 15. szám alatt) május 4-én felavatták Dr. Csallány Dezső (1903-1977) régész, volt megyei múzeumigazgató emléktábláját Balázs Attila felvétele Az ősi mesterségek közül a kosárfonás az egyik legel­terjedtebb a szatmári térségben. A nagyari Szikszai családban kicsik és nagyok közreműködnek a vessző hasznosításában is. A családfő irányításával kerti fo­nottbútorokat is készítenek. Molnár Károly felvétele Városi Galéria Tóth Sándor és Györfi Sándor Munkácsy-díjas szobrászmű­vészek valamint öt helyi kép­zőművész tárlatát nézhetik meg az érdeklődők május 6-ig. A földszinten a Bessenyei György Tanárképző Főiskola végzős rajz szakos hallgatói­nak alkotásai láthatók május 5-ig. Sürgős esetekben Nyíregy­házán a Szent István út 16. szám alatt látják el a bete­geket. A megyeszékhelyen a Rákóczi úr 16. szám alatti patika tart ügyeletét este 20 órától reggel 8 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents