Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-26 / 122. szám
1994. május 26., csütörtök ÉLETÜNK ŐSZÉN Akik árnyékban élnék... Megyénkben a mezőgazdasági nyugdíjasok vannak a legrosszabb helyzetben Nyíregyháza (KM) — A mezőgazdasági nyugdíjasok száma hazánkban jelenleg mintegy hatszázezer, a mezőgazdasági szövetkezeti járadékosok száma pedig közel hatvanezerre tehető, a szövetkezeti nyugdíjasok közel ötszázezren vannak. A saját jogú nyugdíjak átlagösszege ugyanakkor az alkalmazásban állók esetében 10 500 Ft körüli, a mezőgazdaságon belül ennél kevesebb, a mezőgazdasági szövetkezeti tagok esetében átlagosan 9400 Ft. Kiemelkedő a mezőgazda- sági nyugdíjasok száma Bács- Kiskun, Békés, Hajdú-Bihar, Pest- és Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyében. Mi számít a nyugdíjba A szakértők megállapítása szerint az alkalmazásban állóknál az öregségi nyugdíj megállapításoknál a beszámított átlagos szolgálati idő a férfiaknál több mint harmincegy év, a mezőgazdasági szövetkezeti tagoknál kevesebb mint huszonnyolc év. 1992-ben az alkalmazásban állóknál több mint 51 százalék rendelkezett 40 év szolgálati idő Vei, a mezőgazdasági szövetkezeti tagoknál ez az arány alig haladja meg a 26 százalékot. A mezőgazdasági nyugdíjasok helyzetében a feszültségek mindaddig nem kerültek felszínre, amíg a mezőgazdaság területén működő gazdálkodó- szervek megfelelő anyagi erővel rendelkeztek ahhoz, hogy korrigálják a nyugdíjasok ellátásában előállott különbségeket. A szövetkezeteknél ilyen juttatásokra mind a korábbi termelőszövetkezeti törvény, mind a jelenlegi Szövetkezeti Törvény jogi lehetőséget nyújtott, illetve nyújt. A korábbi jogi szabályozásra alapozva az 1980-as évek közepéig a mezőgazdasági, erdőgazdálkodási, vízgazdálkodási szervezetek széles körű juttatásokban részesítették a nyugdíjas, idős, munkaképtelen tagjaikat. A tehetősebb szövetkezetek igyekeztek törvényes jogcímeket szerezni ahhoz, Hogy tagjaik számára szociális juttatásokat biztosítsanak. Nehéz helyzetben Az új Szövetkezeti Törvény ma is lehetőséget nyújt különféle juttatásokra és azok egy részének a költségek terhére történő elszámolására is, azonban a mezőgazdasági szövetkezetek jelenleg olyan helyzetben vannak, hogy ezt a jogi lehetőséget nem tudják a gyakorlatban kihasználni. A mezőgazdasági gazdálkodó szervezeteknek jelenlegi nehéz gazdasági helyzetében — amelyből a kilábalás bizonytalan, mert nemcsak gazdasági-pénzügyi tényezőktől, hanem a politika által teremtett körülményektől is függ — feszültség kezd jelentkezni az aktív és a nyugdíjas szövetkezeti tagok között. Az aktív szövetkezeti tagok keresetének alacsony színvonala, valamint a munkanélküliség növekedése azzal a kedvezőtlen körülménnyel jár, hogy hovatovább irigykedve néznek még az alacsony nyugdíjat élvező szövetkezeti tagokra is. Sorvadó falvak A mezőgazdasági gazdálkodó szervezetek, közöttük elsősorban a szövetkezetek gazdasági helyzete és a mezőgazdasági nyugdíjasoknak az átlagosnál kedvezőtlenebb körülményei túlmutatnak a szövetkezetek keretein, hátrányosan érintik a helyi települések jövőjét is. Sorvad a falvak népességmegtartó ereje. A mezőgazdasági nyugdíjasok helyzetének javítására teendő intézkedések igen sokrétűek. Mindenekelőtt arra van szükség, hogy a problémát a társadalom reálisan és megértéssel kezelje. A hozzá nem értésből erednekazok a vélemények, hogy a mezőgazdasági nyugdíjasok jóf élnek, hiszen van földjük és többségük szövetkezeti üzletrésszel is rendelkezik. Tény ezzel szemben, hogy földjüket már térítés nélkül is átadnák használatra, mert annak a megművelésére képtelenek. A mezőgazdasági szövetkezetek anyagi helyzetének megrendülése következtében pedig a szövetkezeti üzletrészből kézzelfogható haszonhoz nem jutnak. Új vállalkozások Helyes és előremutató agrár- politika nélkül sem a gazdálkodó szervezetek, sem pedig azok nyugdíjas tagjai nem remélhetik helyzetük javulását. Jelenleg azonban a mezőgazdasági tevékenység jövedelemtermelő képessége csaknem teljesen elenyészett. Az agrárolló soha nem látott szélességűre nyílt. Az új mező- gazdasági vállalkozások nagy nehézségekkel küzdenek. A foglalkoztatás nem bővül, hanem szűkül. Nagy szükség lenne arra, hogy a mezőgazdálkodás és a helyi települések szilárd, jövedelmező szervezetekkel rendelkezzenek. Az átalakult mezőgazdasági szövetkezetek legitim szervezetekké váltak, ennél fogva nem lehetne helye velük szemben a fenntartásoknak. A szövetkezés az egész világon elismert összefogás a kistulajdonnal, a kistőkével rendelkező polgárok számára. A szövetkezet a gazdasági társaságokkal szemben azzal az előnnyel rendelkezik, hogy nemcsak tőkeegyesülés, hanem a résztvevők (a tagok) személyes érdekeivel, érdekképviseletével való törődésnek is az intézménye. Túl a nyolcadik x-en Lehetővé kellene tenni a szövetkezeti üzletrészeknek a jelenleginél nagyobb és biztonságosabb forgalomképességét. A jogi szabályozás szerint a szövetkezeti üzletrész a szövetkezeten belül közvetlenül pénzre vagy vagyontárgyra kötelező jelleggel nem váltható át. Ez a szövetkezeti gazdálkodás biztonsága érdekében célszerű és indokolt is. A forgalomképesség szélesítése a mezőgazdasági szövetkezeti nyugdíjasok számára előnyös megoldás lehetne, mérlegelhetnék, hogy mi felel meg jobban érdekeiknek. Kivárni a szövetkezeti gazdálkodás nyereségessé válását, vagy pedig jobban járnak, ha a szövetkezeti üzletrészüket megfelelő áron értékesíthetik. A mintegy hatvanezer főt kitevő mezőgazdasági járadékosok helyzete külön elbírálást igényel. Mintegy fele részük 80 éven felüli, így számukra a hosszú lejáratra szóló elképzelések gyakorlati eredményekkel már nem nagyon járnak. A járadékuk jelenlegi átlagösz- szege 7700 Ft. Nem közömbös, az sem, hogy ellátásuk forrása hol, milyen szervezetnél helyezkedik el. Ők azok, akik önhibájukon kívül szolgálati éveket nem szerezhettek, és vagyoni egzisztenciájukat elveszítették a szövetkezetek szervezése idején. Színes szőttesek mesterfokon Hagyományőrzők az esztováta mellett: Márkus Zoltánná és Varga Zoltánné Molnár Károly felvétele Botpalád (KM) — Varga Zoltánné tanárnő neve szakmai körökben ismert volt. Igazi ismeretségét azonban sokak szerint mégsem diplomája kapcsán, szakmájának köszönheti. Botpaládon, a tavasz beköszöntével ismét megtelik élettel a ház. Működik az esztováta. A szövés tudományát olyan magas szintre emelte, melyet a Népművészet Mestere cím is fémjelez. Időközben a félj, Varga Zoltán, a botpaládi iskola igazgatója elhalálozott, így a falu Erzsiké nénije egyedül él. A határszéli községben szövés közben találva érdeklődtem az indulásról. — Jöttem haza az iskolából és a szomszédasszony megkérdezte, nem tetszik megnézni a szőttesemet. Hazaértem, mondom anyámnak, mit mondott Etelka néni. Ebéd után átmentünk. Figyeltem, s megkérdeztem, falvédőt, kispárnát nem tetszik szőni? Ő azt válaszolta: nem, csak olyan dolgokat, amire a ház körül szükség van abroszt, zsákot, egyebeket. Este bejött egy fiatalasszony, felajánlotta, ő megszövi a falvédőt, kispárnát. Vegyem meg a színes fonalat. Elmentem az asszonykához, felajánlva, hogy tartom a deszkát Ő szívesen látott, s figyelhettem is. Az én munkámra azonban csak nem került sor. Ezen kissé elkeseredtem, de édesanyám biztatott, beszerzi, ami még kell, fogjak én hozzá. A boltban, amikor meghallották akadt egy asszony, aki megígérte, hogy segít. A jó szövő hírében álló Ombodi Irma nénit hívtuk el. A szomszédból kértünk kölcsön egy esztová- tát. Elkezdtem s azóta abba sem hagytam. Később vettem egyet a faluban, de az nagyon szúette volt. Ehelyett vásároltunk egyet 1500 forintért, ma is azzal dolgozom. □ Az elkészült anyagoknak mi lett a sorsa? — Nagyon sokat elajándékoztam. Került belőlük eladásra is több munkám. Az itteni jellegzetes szövések szinte mindegyikéből hagytam. Ilyen a gyűszűs, a sommagvas, az azsúros, a tökmagvas, a szilvamagos, a szedett csíkos. El kell mondanom, hogy itt szembeszökő, látványos mintákkal nem találkoztam. Én ezt annak tudom be, hogy ez itt mocsaras terület volt valamikor. Nehéz volt innen kijutni, ide bejutni. Amit megtermeltek, azt használták fel a szövéshez és nem a csíkmintákkal díszítettek, hanem az alapanyag változatosságával. □ S a család sorsa az igazgató úr elhalálozása után hogyan alakult? — A lányaim Mátészalkán élnek, az ottani gimnáziumban tanítanak. A telet rendszerint az ő családjukkal együtt szoktam tölteni Mátészalkán. Bár én Besztercén születtem, de Botpaládon éltem az életem, itt érzem igazán jól magam. Ha a lányaim nem is, de az egyik unokám nagyon érdeklődik a szövés után. Igyekszik megtanulni. Kézi kis szövőszéken az itteni fiatalokat tanítottam. A fiatalokat nem nagyon érdekli a szövés. Az idősebbek főleg télen, illetve őszszel rongypokrócot szőnek. Vásznat rajtam kívül már senki nem sző. Nagyon szeretem a kézimunkát, a szövést. Szívesen adtam tovább, amit tanultam. Balatonalmádiban több tanfolyam vezetését vállaltam, amikor felfedeztek. Azon a vidéken nagy érdeklődés fogadta ennek a vidéknek a kultúráját. A botpaládi szőtteskultúra, az itteni technika, a minták, mind-mind olyan érték, melyre oda kell figyelni, s tovább kell örökíteni. Nagyon sok kiállításom volt itthon és külföldön. Örömmel hallom, hogy a fehérgyarmati művelődési központ szívesen adna helyet az ősszel egy újabb kiállításomnak. Most erre is készülök. Márkus Zoltánné helytörténész véleményét is megkérdeztem. Elmondta, hogy Varga Zoltánné a hatvanas években vált ismertté mint népművész, szövőmester. Mestersége tárgyi, anyagi kellékeit az élet adja. A kender törése, ge- rebenezése, a szöszguzsaly, a nyüst, a borda, a vászon itt még fellelhető. S ennek' fennmaradásában elévülhetetlen érdeme van Varga Zoltánné- nak. Márkus Zoltánné utalt arra, hogy a csodálatos természet ott van a szedett csíkos abroszokban, párnákban, falvédőkben, függönyökben. A rusztikus hatású nyersvásznon életre kelnek az archaikus elemekkel ügyesen ötvözött helyi paládi motívumok. Elénk tárulnak a kiskertek tulipánjai, a rózsák, de a madárvilágot képviselő pávák, kakasok is. A minták egyszerűségükkel, a gazdagabban díszítettek mértani pontosságukkal arányos motívum elrendezettségükkel tűnnek ki. Mindezekhez a jellegzetes helyi színeket, a kéket, a vöröset, a feketét variálja. A legtermészetesebb és talán a legszebb színt, a fehéret is igen gyakran használja Varga Zoltánné. Bízzunk benne, még nagyon sokáig. Kovács Éva MgwuiHumuooc« A z ország öregjeinek, s közöttük a mező- gazdasági nyugdíjasoknak helyzete mostanában nem valami rózsás. Sokan közülük nemhogy boldog nyugdíjasnapokra, még békés biztonságra, lelkinyugalomra se igen számíthatnak. Mint tudjuk, az ország, s megyénk öregjeinek jelentős része valamikor a mező- gazdaságból élt. A mostani öregek nagyjából a téesze- sítés idején voltak fiatlok, akik egy jobb jövő reményében folytatták vagy kezdték szüleiktől örökölt, vagy már saját pénzen szerzett földjeiken a gazdálkodást. S mikor úgy érezték, eljutottak valahová, saját lábukon állnak, jött a rendelet, az agitálok sisereha- da, csendesebb vagy durvább fajtája, az éjszakába nyúló beszélgetések, olykor verések és megfélemlítések ideje, s a döntő többség — sokszor életének, családjának védelmében is — aláírta a belépési nyilatkozatot. Bevitte földjét és lovát, odaadta szerszámait, s nézte, hogyan virágzik fel, vagy éppen megy tönkre a közösbe vitt, egykor biztonságot adó gazdaság. A termelő- szövetkezet később már nem csak bajt és bánatot, anyagi biztonságot is hozott, s lassacskán, bár be sohase hegedtek, gyógyultak a korábban szerzett sebek. A szövetkezettől kapott jövedelem nem volt ugyan magas, de pótolta a háztájiban szerzett kiegészítés, az otthon nevelt jószágok sora. Télen fát, nyáron szalmát adott a szövetkezet, ha csendben is, de biztonságban érezhették magukat az emberek. Azután jött az újabb fordulat, s ismét felszakadtak a régi sebek. A termelőszövetkezetek döntő többségükben megszűntek, tönkrementek, széthordták a vagyont, s olykor szinte bagóért kótyavetyélték el a közösen szerzett milliós, néhol milliárdos értékeket. A kárpótlás során visszaszerezhető földek nem csak örömet, leglább annyi bosszúságot is hoztak, s amit alig akartunk hinni, bekövetkezett: emberek estek egymásnak a mezsgyén, s az újonnan támadt birtokviták még emberéletet is követeltek. Erőtlen, öreg embereket feszít ma az indulat, mert néhol a légjobb szándék is félrecsúszott: vagy ki sem mérték, vagy rossz helyen adták a földet, egyesek, akiknek sose volt most hatalmas birtokokat szerezhettek, s a megelőlegezett bizalomért cserébe szélhámosok kezére kerültek, s talán sohase lesznek kifizetve a kárpótlási jegyeké. Nem irigyelhetjük hát a mai öregeket. Nem csak fiatalságuk volt a történelemnek köszönhetően viharos, nyugdíjas éveik sem lehetnek felhőtlenek. Sajnálom, hogy velük mindez megtörténhetett... Nagykállói vendégek a beregszászi színházban Mint ahogy arról már korábban hírt adtunk, a Nagykállói Őszi Napfény Nyugdíjasklubon belül működik egy 16 tagból álló énekkar. Népdalok és magyar nóták éneklésével, hagyományőrző tevékenységünk példakép léhet a fiatal generáció előtt. Énekkarunk eddig a megyei Ki mit tud? vetélkedők mellett a saját rendezvényeinken, míg a múlt évben néhány esetben külső szervek meghívásának eleget téve léptünk a közönség elé. Régi vágyunk volt, hogy valamelyik külföldi városban vendégszerepeljünk. Végül is eljött az idő, hogy a megyei nyugdíjasszövetség szervezésében 1994. április 23-án a beregszászi színházban léphettünk színpadra — természetesen előzetes megbeszélés, idő- egyeztetés alapján. — Egy autóbuszban több helyről (Nyírtelek, Nagykálló, Nyírbátor, Mátészalka, Fehérgyarmat stb.) érkeztünk. Énekkarok, vers és prózamondók, szólóénekek szerepeltek a programunkban. Érkezésünk alkalmával a színházteremben terített asztal mellett ki nem fejezhető, meleg szeretettel fogadtak bennünket az ottani nyugdíjasklub vezetői és tagjai. A fogadás után városnézésen vettünk részt. Illyés Gyula, Petőfi Sándor szobrai mellett történelmi jelentőségű középületeket is megtekintettünk. Ezt követően, visszatérve a színházba ismét terített asztal mellett folytattuk tovább az ismerkedést. A kultúrműsor 14 órakor vette kezdetét. Az illetékesek részéről elhangzott köszöntőszavak után elsőnek a nagykállói énekkar lépett színpadra három énekszámmal. Többek között Papp Jánosné, mint szólóénekes és Jeszenszki Mi- hályné versmondó is színre léptek. A teljes műsort ismét a nagykállói énekkar zárta ugyancsak három énekkel. A szívből jövő éneklésünk utolsó száma volt a nyugdíjasok himnusza „Szeressük egymást gyerekek”, melynek éneklésébe — az utolsó versszaknál — bevontuk a mintegy 200 főnyi nézőközönséget is. Végül a beregszászi nyugdíjasklub tagjai is bemutatták tudásukat énekszámokkal és különböző jelenetekkel. A búcsúzás ismét terített asztal mellett történt, s egyben dr. Jósvai László, a megyei nyugdíjasszövetség elnöke és a jánkmajtisi klubvezető meghívták a beregszászi nyugdíjasokat az 1994. május 21-én Jánk- majtison tartandó megyei nyugdíjasklubok találkozójára. Ezek után a legnagyobb szeretet mellett azzal a jelszóval búcsúzhattunk, hogy a „viszontlátásra!” A tavasz tehát a klubokban is meghozta a vidámságot a kulturális gazdagságot, a kirándulások idejét. Vajda Albert klubvezető Nagykálló r------------------------------- ■ Nem gyógyuló sebek
