Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-20 / 118. szám
1994. május 20., péntek HATTER Lakóhelyünk élővilágáról A gyerekek nem ismerik a környezetükben élő madarakat, az éneküket se D. Bojté Gizella Nyíregyháza (KM) — A folyosón izgatottan várakoztak a diákok, kezükben különböző ábrákkal, segédanyagokkal, melyek segítségével még szemléletesebben mutatták be lakóhelyük élővilágát, természeti gazdagságát. A TIT Humanitás Népfőiskola a Pedagógia Intézettel együtt hirdette meg a Jurányi Lajos megyei biológiai versenyt, melynek fő témája a gyerekek lakókörnyezetében a nem védett természeti terület feldolgozása volt. Több mint húsz gyerek indult a vetélkedőn. A vizsgabizottság elnöke Agárdy Sándor megyei biológiai szaktanácsadó elmondta, az eddigi tehetségkutató versenyek mind csak írásbeliek voltak, megírtak egy-két feladatlapot, kijavították és ezzel kész volt. Úgy gondolták érdemesebb lenne megszólaltatni a gyerekeket, gyűjtőmunkára késztetni őket, végezzenek kutatást, amelyben segíthet tanára, ismerőse, rokona, nagyapja, tehát mindenki. Ez nem más, mint egy közös munka otthon. Gyermekszemmel A vizsgának természetesen volt írásbeli feladata is, de a másik része abból állt, hogy öt percben be kellett mutatni a Egy versenyző a zsűri előtt Szekeres Tibor felvétele lakókörnyezetüknek egy ter- mészetileg nem védett területét. A kiselőadásokat felvették videóra is, melyeket minden iskolába, természetvédelemmel foglalkozó intézménybe eljuttatnak. A diák elemzése nagyon értékes anyag, hiszen olyan területekre, állat- vagy növényfajokra hívja fel a figyelmet, melyeket esetleg még a szakemberek is elkerültek, nem vettek észre, s most a gyerekek fedezik fel. A Bessenyei György Tanárképző Főiskoláról a vizsgabizottságba két tanárt hívtak meg. Dr. Balázsi Sándor a növénytanszék vezetője szerint az általános iskola 7-es, 8-os diákjai nagyon felkészültek és sok háttérinformációval rendelkeznek, egy-két gyerek tudása, előadása egy főiskolai felvételinek is megfelelne. Második éve A biológiai versenyt már második éve rendezik meg. A szervezők azt tervezik, hogy rendszeresen, minden évben meghirdetik a pályázatot, amely felkészülést is jelent a középiskolai versenyekre. Mert remélik, hogy a diákok még jobban megszeretik a természetet, a biológiát és vállalkoznak arra, hogy különböző vetélkedőkön összemérjék tudásukat. A jelenlévő pedagógusok szerint az a legnagyobb problémájuk a mai iskolákkal, hogy a gyerekek nem ismerik a közvetlen környezetükben élő madarakat, az éneküket se tudják megkülönböztetni. Egyszerűen semmit nem ismernek! A tanárok azt akarják, hogy a diákok egy kicsit menjenek ki a természetbe, bogarásszanak, figyeljék meg az állatok, madarak szokásait. Kiadvány készül Dr. Hargitai János a TIT Jurányi Centrum igazgatója elmondta, minden versenyzőnek összegyűjtik a bemutatott pályázatát és egy kiadványt készítenek belőle, melyet még a helyi önkormányzatoknak is megküldenek. Dr. Nagy Mihály a tanárképző főiskola állattani tanszékének tanára javasolta, ki kell bővíteni a verseny témakörét. Ez kiterjedne például a környezetünk védelmére, tehát a levegő, a talaj, a szemétlerakók helyzetére, például: a gyerekek hogyan oldanák meg a környezettel kapcsolatos problémákat? A másik témakör egy kísérlet volna, melyet önállóan végeznének és a tapasztalataikról beszámolnának. A Humanitás Népfőiskola programjaiban továbbra is szerepel a környezet-, természetvédelem. A TIT Jurányi Centrumában egy klubhelyiséget különböző szakmai segédanyaggal, ismeretterjesztő könyvekkel, diákkal rendeznek be. A környezetvédelmi stúdiót tanulók, felkészítő tanárok, előadók egyaránt használhatják. Nemesborzova határában delel a csorda Nábrádi Lajos felvétele-\ ~r em bíztam a véletlen- J\J re: kárpótoltam ma- x V gamat. Vettem földet a boltban. Negyvenöt aranykoronáért zsákját. Összesen tízet. A, B, C típusút, biohumuszt és tőzeget. Elfért a csomagtartóban. Nagy előnye, hogy szántani és trágyázni sem kell — megtették azt, mielőtt becsomagolták. Több lábon állásom alapjait az erkélyen vetettem meg. (Az ágyat a hálóban). Mezőgazdasági termelésbe vontam a csaknem két négyzetméternyi területet. Elővettem az általános iskolás történelem könyvet, abból kinéztem a vetésforgót, és azonnal intézkedtem. Felosztottam a terepet: a párkányra (mert minden talpalatnyi helyet ki kell használni) két láda muskátlit akasztottam, ez lett az élőkért. Egy balról, egy pedig jobbról. Előnye, hogy — kívülről —jótékonyan eltakarja a kandi szemek elől a bolgárkertészetet: a hat zellerpalántát, a három tő paradicsomot, s remélhetőleg idővel majd egy egész zacskó petrezselymet is — ha egyáltalán lesz belőle valami. Már a másodvetést locsolom, mert az első, kísérleti példányok beszorultak a magba. A hátsó traktusban az erdő, úgy is mondhatnám a mezővédő erdősáv húzódik. biológiából, akkor ilyen kicsik is maradnak, mert majd nem lesz kedvük megnőni. A tökéletes illúzió kedvéért már tervezem a pagodát a fa alá, ha lesz egy kis szabad időm, gyufaszálakból összeütöm. Az a dolga, hogy az erős szelet felfogja, s egyúttal megakadályozza a jó zsíros termőföld illetéktelen helyre vándorlását. Jelképes értékű a kiserdő, mert egyelőre egy magról kelt — s a telet a szobában sikeresen átvészelt, majd még az én szakszerű ültetésemet is túlélt - akácból áll, de annál stabilabban. Olyan rövid és vékony a törzse, hogy a szél észre sem veszi. Nagyképűen bonsai-nak is mondhatnám, mert a kicsi karón kicsi rügyekből kicsi levelek pattantak elő, s ha nem képezem tovább magam O, és el ne felejtsem: meg kell emlékeznem a kert ékéről, az egyelőre csak leveleire fejlődő tubarózsáról is. Időnként elénekelem neki, hogy cifra palota, meg várja a viola, de úgy látszik, a biológiai órát siettetni nem lehet, még nem érkezett el a virágzás ideje. Csak késő ne legyen! Az őseink kikísérletezte vetésforgót természetesen a mai kor igényeihez igazítottam. Az első kört barátaink tették meg, akik nem győzték forgatni szemüket, amikor meglátták a biokertészetet. Aztán meg: a paradicsomot és a tubarózsát előre megfontolt szándékkal pilleszékbe ültettem. Mert az kör alakú. Gond nélkül lehet forgatni, minden irányban egyformán kerek. (Legalábbis a hossztengelye körül. De mi okom lenne rá, hogy fejére állítsam?) Szükség is van a mozgásra, mert erkélyem nyugati fekvésű, így legalább — ha fal felé fordítom a paradicsomot — azt hiszi, arra van kelet. Az észak és dél nem érdekes, megegyeztünk: délben nem locsolunk, éjszaka pedig alszunk. Az akáccal már gondban vagyok, mert elvileg ősszel ki kéne vágnom, majd felgyújtanom, hogy jövő tavasszal jó, humuszos erdei földbe szórhassam a magot. De akkor mit kezdek a pagodával? A mikor megvetettem a háztáji gazdaság alapjait, már a termésre gondoltam. Előre leszerződtem a petrezselyem- és zellerlevélre: azt férjem minden vasárnap a húslevesbe kéri. A paradicsomot a lecsóba, vagy csak úgy, nyersen. Ha lesz... Allokepesseg Balogh Géza M ég a koratavaszon néhány napot kórházban kellet eltöl- tenem. Az otthonról vitt könyveket, folyóiratokat untam, a rádió, a televízió sem igen tudott lekötni, végül a kórház folyosóin lévő könyvesszekrények egyikére fanyalodtam. Néhány perces kutatás után valóságos kincsre bukkantam, egy, még valamikor az ötvenes évek legelején kiadott vadászkönyvre. Az elbeszéléseknek még a harmadával sem végeztem, mikor kiengedtek. A kötetet persze nem vihettem magammal. Néhány napja azonban örömmel fedeztem fel egy vadonatúj vadászkönyvet, benne a már félig- meddig megismert szerzőket, Nadler Herbertet, Ne- meskéri-Kiss Sándort, Thurn-Rumbach Istvánt, Madespach Viktort. A szóban forgó szerzők ábrázoló ereje ugyan sokak szerint nemigen érte el az olyan írók színvonalát, mint Bársony István, vagy Széchenyi Zsigmond, de szakmai hozzáértésük, tisztességük vitán felüli, talán ennek is köszönhették népszerűségüket a vadász témájú elbeszéléseket kedvelő olvasók között. A századforduló táján született vadásznovellákból nemcsak az derül ki, hogy micsoda vadbőség volt akkor, hanem az is, hogy milyen edzettek voltak az akkori negyven-, ötvenévesek. Igaz, nem mondhatok általános érvényű véleményt a mai testvérgeneráció fizikai állapotáról, de azt leírhatom, az általam ismert mérnökök, lakatosok, traktorosok, újságírók között egy sincs, aki felvehet- né a versenyt a vadászkönyvben szereplő hajtók- kal, vadőrökkel, vadászokkal. Nem is tudom hol, mikor eresztettünk le ennyire. Vagy talán a mi generációnk eleve ilyen gyengének született. Aligha. Szép fokozatosan, szinte észrevétlenül veszthettük el az állóképességünk javát. Ok egy-egy vadászat során harminc-negyven kilométert is gyalogoltak naponta a Fogarasi-havasok meredek sziklái között, a Tátra, a Bükk úttalan útjain. Ha rájuk szállt a sötétség, letelepedtek az első fenyő alá, tüzet raktak, s jöhetett a szeptemberi dér, a nyirkos, márciusi köd. Hajnalban aztán folytatták a sebzett szarvas keresését. Ha belegondolok, hogy a társaimnak — velem együtt — utánuk kéne mindezt csinálni...! Egészen biztos, csak az első tisztásig bírnánk. S ott remegve kezdenénk keresni a menetrendet. Mert azt a tisztást a szemünkre ereszkedő köd mögül valószínűleg autóbusz- megállónak néznénk. A fáradtságtól, az oxigénhiánytól..., pocsék fizikai állapotunk következményeként. Király és keverék Cselényi György A sóstói ifjúsági parkbeli keverékkutya- kiállítás látogatói igencsak meglepődtek. Előzőleg rengetegen lelkileg felkészültek a sok undorító vakarcs látványára, meg az esztelen csaholásra. Csodálkozva tapasztalták: a laikus számára a fajtatiszta és a korcs kutyák között alig van különbség. A parkban ugyanis a gazdák többsége olyan gyönyörű, ápolt, jó képességű és kellően engedelmeskedő kutyával jelent meg, amiket öröm volt nézni. Ha az ember kicsit elgondolkozik, rájön, ez így van rendjén. Hiszen a gének és a tulajdonságok keveredése csodálatos alkotásokat hoz létre. Például egy egyszerű családból származó fiú, vagy lány, miért ne lehetne olyan szép és okos, mint a nemesi kutyabőrrel rendelkező és a felmenőit sokad- íziglen ismerő, s ki tudja hol nyilvántartott társai? Öröm volt tapasztalni a kiállításon résztvevők kulturáltságát, állat- és természetszeretetét. Lerítt róluk, hogy az adott négylábút már-már családtagként kezelik. Észrevehető volt, hogy a bemutatóra már napok óta izgalommal készültek. Mégis mindenki zokszó nélkül vette tudomásul a zsűri pontokban is megmutatkozó döntését, rangsorolását. Számukra az erdei parkban, festői környezetben tett séta, a tartókkal történő kellemes találkozás, illetve a nap és a friss levegő volt a legfontosabb. Emellett mindenkiről sugárzott a meggyőződés: valamennyi kutya „tündér”, de számomra azért az enyém a legszebb. S ha ezt a szakemberek még egy oklevéllel, ajándékcsomaggal, valamint mások gratulációval is megfejelték, akkor ezen kutya gazdájának és kedvencének a nap is szebben ragyogott. Furcsa volt, hogy a legeltérőbb méret és fajta- jellemzőjű kutyák sem acsarkodtak egymásra. Mondhatni, a csaknem 50 kutya ellenére a parkban síri csend uralkodott. Egy- egy vakkantás, szökkenés is inkább a kolléga üdvözlését, meg a „de szép az élet” tény felismerését jelentette. Bár ez a humánum, békés egymás mellett élés jellemezne bennünket, embereket is! A vidám hangulatban mindössze két kutya lógatta az orrát. Nem véletlenül: tőlük hajdani gazdájuk rideg szívvel megvált, s így befogadóra vártak. Sajnos hiába. Ezért továbbra is a nyíregyházi ku- tyamenhely vendégszeretetét élvezik. { - > \\'s |s mm |mm •• , ■- % > Cservenyák Katalin Vetésforgó ■■■■■■
