Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-19 / 117. szám
1994. május 19., csütörtök TÚL A MEGYÉN _ Az olaszországi Monte Cassino- ban lévő lengyel háborús temetőben tartottak megemlékezést annak alkalmából, hogy ötven éve e területen folytak a harcok Róma nácik alóli felszabadításáért. A háttérben az apátság látható, amelyet a bombapusztítás után rekonstruáltak AP-felvétel Kicsíptek a nemzeti parkokból Nálunk is megjelent a versenyképes termékeken a környezetbarát védjegy Budapest (ISB-HM) — A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium jogász munkatársa, Csepregi István tájékoztatása szerint a tárca ez év február 15-ig 72 ezer hektár védett földterület kijelöléséhez járult hozzá. Ami annyit jelent, hogy a magyar- országi öt nemzeti park területéből, és a tájvédelmi körzetekből 72 ezer hektár került magántulajdonba. Február 15- ig, mert a minisztérium csak eddig az időpontig rendelkezik hivatalos adatokkal. Azonban ezt követően, mind a mai napig még több ezer hektár védett földterület cserélhetett gazdát, hiszen az Alkotmány- bíróságnak a védett területek magánosításának tilalmáról kedden hozott határozata csak annak közlönyben való megjelenésétől válik hatályossá. A környezetvédelmi tárca szerdai sajtótájékoztatójának eredeti témája annak a termékminősítő rendszernek az ismertetése volt, amelynek bevezetése, működtetése és koordinálása a minisztérium által létrehozott Környezetbarát Termék Közhasznú Társaság feladata lesz. Dr. Tarján Lászlóné politikai államtitkár bejelentette, hogy a környezetbarát terméket tanúsító védjegy használati jogának megszerzéséért már pályázhatnak a hazai és a külföldi gyártók, valamint a kereskedők. A hároméves előkészítő munka után létrejött terméktanúsító rendszer célja, hogy a gyártók, és a kereskedők minél több környezetbarát termékét állítsanak elő, illetve forgalmazzanak, s ezzel is egészségesebbé tegyék mindennapjainkat. A környezetbarátságot bizonyító, stilizált zöld fát ábrázoló címkét az lesz jogosult termékein feltüntetni, akinek pályázatát erre megfelelőnek találta a Közhasznú Társaság. A pályázónak saját költségére kell elvégeztetnie terméke vizsgálatát, 60 ezer forintot befizetnie eljárási díjként, természetesen azok után, hogy az általa gyártott cikkek előállításánál, a felhasznált technológiánál és alapanyagoknál figyelembe vette a megkövetelt, szigorú előírásokat. Mindezek teljesítése esetén a termékminősítő rendszert kidolgozó környezetvédelmi tárca sajtó- tájékoztatón jelenlévő képviselői adó- és vámkedvezmény ígéretét említették. S mint elmondták, az így csökkentett önköltség a fogyasztói árra is kedvezően hathat, ami pedig a piacon versenyképessé teheti a környezetbarát termékeket. Vagyis a fogyasztó a végső nyertes. Az eddig már kidolgozott minősítési követelményrendszer a következő termékcsoportokra vonatkozik: hulladékpapírból és egyéb hulladékanyagból készült papíripari termékek, hajtógáz nélküli dezodor, hajlakk, borotvahab és légfrissítő, valamint azbesztet nem tartalmazó fékbetét és kuplungbetét. Hatvanmillió kábítószeres Aknák Szarajevó (MTI) — Akna csapódott be szerda délelőtt az ENSZ-erők ellenőrzése alatt álló szarajevói repülőtéren. Az ENSZ-békefenntar- tók szarajevói szóvivőjének közlése szerint egyelőre nem tudni, hogy a 82 milliméteres lövedéket a szerb vagy a muzulmán erők lőtték-e ki. Dacre Holloway őrnagy elmondta, hogy a lövedék nem okozott kárt, és nincsenek áldozatok sem. Moszkva (MTI) — Oroszországban az elmúlt tíz év alatt megháromszorozódott a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma, az elkobzott kábítószer mennyisége pedig a harmincszorosára nőtt — írta szerdai számában a Nyezaviszimaja Gazeta című moszkvai lap. Az újság cikkében a kábítószer-fogyasztás és a kábítószer-kereskedelem elleni nemzetközi szövetség adatait ismertette, — Gyakorlatilag a FÁK egész területe nagyon rövid időn belül a kábítószer-kereskedelem új világközpontjává válhat, míg a közép-ázsiai államok „aranyháromszöggé” alakulhatnak a kábítószertermelést tekintve — hangsúlyozta az újság. — Annak, hogy a FÁK- tagállamok gyorsan bekerülnek a világ kábítószerkereskedelmébe, egyszerű okai vannak: nemzetiségi konfliktusok a volt Szovjetunió területén, a menekültek hatalmas áradata, a társadalom erkölcsi alapelveinek megrendülése és nem utolsó sorban az a tény, hogy Oroszországban nem törvénytelen a narkotikumok fogyasztása — mutatott rá a Nyezaviszimaja Gazeta. Az állami egészségügyi intézményekben dolgozó orvosok adatai szerint a volt Szovjetunió területén 6 millió nyilvántartott kábítószeres él. Az orvosok szövetsége úgy véli, hogy a valóságban tízszer ennyi, 60 millió kábítószer- függő van az egykori szovjet térség országaiban és többségük a fiatalok közül kerül ki — idézte a moszkvai újságot az ITAR-TASZSZ. Biztosítás akár telefonon is köthető Budapest (ISB — D. Zs.) — Mára sikerült megszilárdítani a magyar biztosítási rendszert — jelentette ki Asztalos László, az Állami Biztosításfelügyelet elnöke szerdán, amikor az elmúlt négy év eredményeit összegezte. Mintegy 50 milliárd forintot emésztett fel a több évig tartó munka, amelynek eredményeként a magyar biztosítási rendszer ma eléri a nemzetközi követelmények alsó szintjét. A felügyelet elnöke áz Ózdi Kohászati Művekhez hasonlította a hazai biztosítási rendszer korábbi szerkezetét. Ahhoz, hogy előreléphessenek, a biztosítók kénytelenek voltak szűkíteni a kockázatot és emelni a díjaikat. Ennek eredményeként míg 1991-ben 196 százalékot tett ki a kárhányad, addig 1992-ben 155 és 1993- ban 74 százalékra csökkent a biztosítók által kifizetett kártérítés. A tartalékállomány tavaly már meghaladta az éves bevételt, amely annyit jelent, hogy nőtt a lakosság biztonsága. Áz idei évre már minimális nyereségre is számít a biztosításfelügyelet, amely adóbevételt jelent az államkasszának. Asztalos László szerint 1997- ig még a felzárkózás szakaszában lesznek a biztosítók, s versenyképes szolgáltatással a nemzetközi piacokra csak ezután léphetnek ki. A határok kinyitásával tehát addig mindenképpen várni kellene a hazai biztosítóknak, illetve a kormányzatnak. 1997 után viszont nyugodtan fel lehet vállalniuk biztosítóinknak a megmérettetést külföldön. Attól kezdve akár telefonon is köthetnek biztosítást az emberek, határon kívül és belül. Az elnök tájékoztatta a sajtó képviselőit a Gépjármű-felelősségbiztosítási Bizottság legutóbbi ülésén elhangzottakról. A díjszint reális — szögezte le Ásztalos. Ennek ellenére a bizottság rugalmasabb díjfizetési rendszer kialakítását szorgalmazza, amely az emberek változó életmódjához jobban alkalmazkodik. így például javasolja, hogy az, aki megszerezte a bonusra való jogosultságot, 1 év helyett 3 évig tarthassa meg. Vagy: a kettős fizetés elkerülése végett szabályozni fogják, melyik fél fizesse a hónap második felében eladott autók biztosítását. Tárgyalt a bizottság a féléves díj bevezetéséről is, amely főként a segédmotorok tulajdonosainak jelentene könnyebbséget. Ugyanakkor szigorítási javaslatok is szóba kerültek az ülésen. Például az ittas vezetőkre kivethető birság felemeléséről vagy a kötelező biztosítást nem fizetőkkel kapcsolatban. Ez utóbbiakat illetően még a büntető törvénykönyv módosítása is felmerült, büntethetőségük végett. A bizottság a vitát még nem zárta le a fenti kérdésekben, s következő ülésén visszatér rájuk. Az Állami Biztosításfelügyelet javasolja, hogy a biztosítóknál képződött 150 millió forintos kármegelőzési alapot a biztosítottak részvételével és javára használhassa fel. Véleményük szerint legcélszerűbb lenne baleset-megelőzésre fordítani ezt az összeget. A hazánkban illegálisan működő osztrák biztosítókkal kapcsolatban az elnök közölte: a Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta a Safe Invest nevű brókercég működési engedélyének visszavonását. Ezzel persze, még nem oldódott meg az ügy, hiszen újabb, ugyanilyen módszerekkel működő osztrák, sőt svájci cégek is feltűntek a hazai biztosítási piacon... Ujratemették József Attilát Budapest (MTI) — József Attila hamvait — a család kérésének megfelelően, a nyilvánosság kizárásával — a Fiumei úti temető egykori Munkásmozgalmi Panteonjából kedden áthelyezték a 35. számú parcellába, édesanyja mellé. Szintén ebbe a sírba kerültek a költő testvérének, Jolánnak a földi maradványai is. Ladányi Jenő, a Fővárosi Temetkezési Intézet igazgatója az MTI-nek elmondta: a költő még élő Etel testvérének gyermeke, az Angliában élő Makai Ádám kérte, hogy az MSZMP által 1959-ben — a család beleegyezése nélkül — a Munkásmozgalmi Panteonba áttemettetett költőt élettársa — Szántó Judit — mellől helyezzék vissza édesanyja sírjába. Szántó Judit urnája továbbra is a régi sírhelyen maradt, míg József Aronné („A Mama”) sírjában József Attila és József Jolán mellett Makai Péter hamvait is elhelyezték. Az újratemetés költségét a család fizette, és ugyancsak ők állították a carrarai márványból készült sírkövet. A család kérésére az exhumálás és az újratemetés teljes folyamatáról videofelvétel készült. Ladányi Jenő elmondta azt is, hogy a családtagok jellegzetes koponyaformája alapján egyértelműen azonosították a költőt. A ruandai... ...lázadók kedden figyelmeztettek: ha ENSZ-béke- fenntartók kerülnek a kormánycsapatok és az ő állásaik közé, a felkelők az ENSZ-erőket ellenségnek fogják tekinteni, és ennek megfelelően járnak el velük szemben. (Reuter) William Perry... ...amerikai védelmi miniszter szerint Eszak-Korea heteken belül fegyvergyártásra alkalmas plutóniumra tehet szert a jongbjoni reaktorból kivont fűtőanyag új- radúsítával, hacsak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértői jelenlétükkel meg nem akadályozzák a műveletet. (MTI) Az orosz... ...és a szerb ortodox egyház, valamint a horvátországi katolikus egyház vezetői azonnali békét sürgettek Boszniában. Szerdán kiadott közös közleményükben úgy vélekedtek, hogy a polgárháború bűn minden vallás ellen. II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája, Pávle szerb ortodox pátriárka és Franjo Kuharic horvát katolikus bíboros kedden, a szarajevói repülőtéren írta alá a boszniai békét sürgető dokumentumot. (MTI) Pokolgép... ...robbant kedden az IBM multinacionális amerikai cég egyik athéni irodájában. Senki sem sérült meg, de súlyos anyagi károk keletkeztek. A merényletet a „November 17” szélsőséges földalatti szervezet emberei követték el. (MTI) Az amerikai... ...képviselőház százhat tagja kedden arra kérte Bili Clinton elnököt, hogy hosz- szabbítsa meg a kereskedelmi gyakorlatban alkalmazott legnagyobb kedvezmény elvét Kína számára. (MTI) A kínai... ...külügyminisztérium szóvivője üdvözölte szerdán az amerikai külügyminisztérium minap tett nyilatkozatát, amelyben az megerősítette, hogy Washington Kína részének tekinti Tibetet, és nem ismeri el az emigráns tibeti kormányt. (MTI) HIRDETÉS-4 ■ ts m m BALLAGÁSRA-, PÜNKÖSDRE az üzletében Tavaszi, nyári — blúzok 1750 Ft-tól — selyem kétrészesek 3200 Ft-tól — női nadrágok, shortok 1950 Ft-tól és még sok 131VATCTS meglepetés Belvárosi kínálat — kertvárosi árak. COlOtfiJTN Bőr-Szőrme Konfekció Szalon Nyíregyháza, Deák F. u. 19. Nyitva: H—P. 9.30—18.00-ig Szom. 9.00—12.00-ig. „Az üzletet semmiért... az üzletért mindent!" ♦90537/1H-19.II* ’ " —“ . I ÚJRA in A SZOLNOKI CSAPAT! M MILITARY, katonai ruházat, vadász-halász és munkaruhavásár, magas minőségű használatruha. vásár, sátrak, hálózsákok olcsó áron, nagy választékban. Vásár helye: Szakszervezetek Művelődési Háza Nyíregyháza, Bethlen u. 24. Ideje: 1994. május 19-20. •88448/1H-19.1T