Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-19 / 117. szám

1994. május 19., csütörtök MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Elveszett egy képviselői helyünk Eddig csak egyetlen lemondás történt más jelölt javára • Kiesett pártok Nyíregyháza (KM - B. J.) — A választás eredményéről szóló tájékoztójában dr. Czap Lajos arról informálta a területi választási bizottság tagjait, hogy a választási tör­vényben rögzített számítási módszer alapján a szavaza­tok egy része felment az or­szágos listára, az onnan ka­pott kiegészítés azonban nem pótolta azt a vesztesé­get, amit a 60 százalékos sza­vazási arány jelentett, így lesz eggyel kevesebb listáról parlamentbe jutott képvise­lője a megyének. A töredékszavazatokból leg­többet az SZDSZ-től vittek el az országos listára, ez 16 214 szavazatot jelent, 6855-öt adott az MSZP és 5195-öt az MDF, ezzel szemben a Füg­getlen Kisgazdapárt, a Fidesz és a Keresztény Demokrata Néppárt csak úgy juttathatott listáról képviselőt a parla­mentbe, hogy kiegészítették az országos listáról az itteni sza­vazatokat. Végeredményben az MSZP- nek három, az SZDSZ-nek, az FKGP-nak, a Fidesznek, a KDNP-nek és az MDF-nek egy-egy listáról bejutott képviselője lesz a parlament­ben. Az első forduló után egy ügyben fordultak kifogással a bírósághoz. Nyíregyháza 26- os szavazókörében emelt ki­fogást az SZDSZ a szavazat- számláló bizottság működésé­vel kapcsolatban, hogy két esetben nem kérték el a sza­vazótól a személyi igazol­ványt, a választópolgár az ér­tesítés alapján kapta meg a szavazólapokat. A kifogást a választási bizottságok, s végső soron a megyei bíróság is elu­tasította. Bejelentették, hogy ezekben a napokban értesítést kapnak a második fordulóról a választó- polgárok, ez azonban csak fi­gyelemfelhívásul szolgál, azt nem kell magunkkal vinni a május 29-ei fordulóra. Május 21-ig lehet a pártok­nak bejelenteni jelöltjeik visz- szaléptetését. Eddig Módi László fideszes jelölt jelentette be, hogy Bartha László (SZDSZ) javára visszalép Nyíregyháza 2-es számú vá­lasztókerületében. A KDNP nem jelentheti be, hogy visz- szaléptette Páll Antalt, mert ehhez a jelölt lemondónyilat­kozata is kell. márpedig a pilá­cséi református lelkész nem állt el indulási szándékától. A területi választási bizott­ság ezúton is kéri a választás­ban közreműködő bizottságok pártok által delegált tagjait, hogy esküjükhöz híven végez­zék munkájukat a második fordulóban is. Azért tartják in­dokoltnak e kérés közzétételét, mert az utóbbi időben olyan tapasztalatokat szereztek, hogy a választási küzdelmek­ből kiesett pártok a továbbiak­ban nem működnek közre a választási bizottságokban. Esély­latolgató Nyíregyháza (KM) — A választás második forduló­jában várható esélyekről, a Szabad Demokrarták Szö­vetségének választások utáni szerepéről, a várható koalícióról folytatott be­szélgetést dr. Fodor Gá­bor, az SZDSZ képviselő- jelöltje szerdán délután a Kelet-Magyarország Szer­kesztőségének vezető munkatársaival. A szabaddemokraták or­szágos listájának második helyezett politikusa szer­dán Bartha László és La- borczi Géza nyíregyházi képviselőjelöltek társasá­gában a sétálóutcában ta­lálkozott a választókkal, és dedikálta az SZDSZ vá­lasztási programját. Este 18.30-tól a szabad- demokrata politikus me­gyei programjának zárása­ként fórumot tartott a vá- sárosnaményi művelődési házban Irányi Tamás kép­viselőjelölt társaságában. Boszniai szerb katona célozza meg a muzulmán frontvonalat Brcko közelében. A szembenálló erők között még mindig folyik a harc AP-felvétel A Nyugat egyelőre kivár Budapest (MTI) — Megha­tározó nyugat-európai körök­ben nem örülnek a Magyar- országon bekövetkezett folya­matnak, veszélyesnek látják a térségre, de ezek a körök most kivárnak — jelentette ki Bo- ross Péter miniszterelnök, MDF-alelnök szerdán a Ma­gyar Demokrata Fórum sajtó- tájékoztatóján. Hozzátette: ő személy szerint e köröknek rendszeresen azt üzeni, hogy alapvető változás Magyaror­szágon nem következik be, ugyanakkor aggódik annak az MSZP-s „második kategóriá­nak” a jelentős arányú vissza­térése miatt, amely a ’80-as években „primitivizálta” a magyar közéletet, s döntés- képtelenné tette még azokat is, akik racionálisan felismerték, milyen döntéskényszerben van a kormány például a bor­sodi iparvidékkel vagy a bá­nyákkal kapcsolatban. Asszonysors, délutáni árnyékban Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — Nyíregyházán, a Szabadság téren, a Krúdy mozi és a Váro­si Művelődési Központ közöt­ti területen szekrény, ágy, hű­tőgép és egyéb vonja magára a figyelmet. A mellettük álló magas, vékony, farmemadrá- gos nő nyilatkozatából egy ab­szurd költözés története rajzo­lódik ki. — Nyíregyházán, a Vasvári Pál utcában albérletben laktam — mondta a 22 éves Takács Jánosné. — A lakás díja 8 ezer forint, plusz a rezsiköltség volt. Összesen a csaknem 14 ezer forintos havi kiadást a 3250 forint családi pótlékból nem fedezhettem. A tulaj­donos két hónapig volt türe­lemmel. A fiatalasszony korábban a gumigyárban szakmunkásként dolgozott. Jelenleg a rokkant­nyugdíjaztatása folyamatban POLITIKAI HIRDETÉS van. A férjétől csaknem egy éve külön él. Három és fél éves Ádám nevű gyermekük az anyánál van. — Május 17-én két órakor költöztem ide — folytatta Ta- kácsné. — A fiamat éjfélkor elvittem egy ismerőshöz. A polgármesteri hivatal azzal zsarol, hogy ha a gyerek itt van, vagy lesz, állami gondo­zásba veszik. Ma (május 18- án) Ádámmal együtt a Csillag utcai segítőházba megyünk, ahol 3 hónapig lehetünk. Utá­na nem tudom, mi lesz. — A szülei...? — Nem tudnak segíteni. A rokkantnyugdíjas apám és a lassan munkanélküli anyám az Északi Körúton másfél szobás lakásban él. — Mi a terve? — Harcolunk a szükség-, vagy szociális, vagy tanácsi lakásért. Lakás nélkül A Nyíregyházi Polgármes­teri Hivatal illetékese lapunk­nak elmondta, az ilyen és eh­hez hasonló zsarolásnak — te­kintettel a katasztrofális lakás- helyzetre — nem engednek. Az asszonynak egyhetes la­kásigénylése van-nálunk. Va­Szekeres Tibor felvétele jón mit szólnának azok, akik­nek már 5 éves a kérelmük, de Takácsné soronkívüliséget él­vezne? Ügyfelek százai vá­laszthatnák a tiltakozás Ta- kácsnééhoz hasonló formáját, de a higgadtságuk és az intelli­genciájuk miatt nem teszik. Egészséges ötletek Angliai és magyar szakemberek Nyíregyháza (KM - K. É.) — Háromnapos szakmai tanácskozásra érkeztek me­gyénkbe az angliai Wales képviselői. Morton War­ner, a WHO, az Egészségü­gyi Világszervezet szakér­tője, valamint Edward Coy­le főorvos azért érkeztek Szabolcs-Szatmár-Bereg- be, hogy a világszervezet által két évvel ezelőtt útjára indított programnak, az Egészséget 2000-re min­denkinek elnevezésű célki­tűzésnek megvalósításán dolgozzanak. Mint a szakemberek szer­dai tájékoztatójukon el­mondták, ma nemcsak Ma­gyarországon, szinte a világ minden pontján a legna­gyobb probléma az, hogy egyes néprétegek az átla­gosnál alacsonyabb színvo­nalon élnek. A programko­ordinátorok, szakfőorvo­sok, háziorvosok, valamint a segítő szolgálatok és ki­sebbségi szervezetek kép­viselői előtt dr. Kovács At­tila megyei tiszti főorvos kijelentette: sajnos hazánk­ban az egészség nem igazán érték, csak akkor válik az­zá, ha fogyatkozóban van. Épp ezért lényeges, hogy az állam továbbra sem kíván kivonulni ebből a feladat­ból, megtartja szerepét, ezért is hozta létre annak idején a tisztiorvosi szol­gálatokat. A résztvevők számára a továbbiakban kiderült, Sza­bol cs-Szatmár-Bereg egészségügye számos terü­leten kapcsolódik a WHO programjaihoz, melyek kö­zött az Egészséges régiók, egészséges megyék elneve­zésűben Szabolcsnak ki­emelkedő szerep jutott. A találkozón az angliai és magyar szakemberek elő­adásokban bizonyították, az egészségnevelés nemcsak az orvosok, hanem szinte valamennyi szervezet, a sajtó, a rádió dolga is. Miközben... ...Franciaország kivonja a volt Jugoszláviából ottani ENSZ-haderejének több mint egyharmadát, a brit csapatok bővítik és erősítik jelenlétüket Boszniában, és hosszú tartózkodásra ren­dezkednek be. (MTI) Áden... ...körzetében folytatódtak szerdán a harcok a szemben álló észak- és dél-jemeni erők között. Az északi csa­patok már annyira megkö­zelítették az egykori déli fővárost, hogy ott jól hall­ható a tüzérségi párbaj. (AFP) A Nemzetközi... ...Újságíró Szövetség (FIJ) azzal vádolja a belgrádi hatóságokat, hogy meg akarják semmisíteni a füg­getlen jugoszláviai sajtót. (MTI) Marosvásárhelyen... ...az Antonescu-sétányon a hét elején újra megkezdték a munkát Ion Antonescu marsall mellszobrának félig kész talapzatán és így lehet­séges, hogy a vitatott szo­borállításra a városi tanács tiltó határozata ellenére, egy bírósági határozatra hi­vatkozva mégis sor kerül. (MTI) Szerda... ...délelőtt visszatért Da­maszkuszba az Izrael és Szíria között közvetítő amerikai külügyminiszter. (MTI) Jasszer... ...Arafat, a PFSZ VB el­nöke június első hetében utazik az immár autonóm Gáza-övezetbe — közölte szerdán Nabíl Saat, a pa­lesztin vezető politikai ta­nácsadója, az autonómiát igazgató hatóság kijelölt tagja. (MTI) A piricsei... ...református lelkész, Páll Antal nem a keresztényde­mokraták jelöltjeként indul a választások második for­dulójában a nyírbátori kör­zetben, mivel nem volt haj­landó visszalépni az MDÉ- es képviselőjelölt javára. Erről Szilágyi Krisztina, a KDNP szóvivője tájékoz­tatta az MTI-t. Segítünk a diákoknak! Állást keresek - állást kínálok Közeleg a nyári szünidő. A pihenés mellett több diák szeretne munkalehetőség­hez jutni, enyhíteni családja anyagi gondjain. Éhhez kínál lapunk segít­séget: Azok a munkaadók, akik szünidei foglalkoztatást kí­nálnak tanulóknak, vala­mint azok a tanulók, akik néhány hetes nyári elfog­laltságot keresnek ingyen hirdethetnek a Kelet-Ma- gyarországban. Várjuk mind az állást ke­resők, mind az állást kíná­lók jelentkezését! Címünk: Kelet-Magyar­ország Lapkiadó Kft. Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5. 4400. A borítékra kérjük, írják rá: „ÁLLÁST KERESEK— ÁLLÁST KÍNÁLOK!” A Hogy Kuncze Gábor J&úí m legyei a miniszterelnök, i SZDSZ J I.

Next

/
Thumbnails
Contents