Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-18 / 116. szám

1994. május 18., szerda 14 Itelet-Magyarország HIRDETÉSEK, CSUPA ÉRDEKES Félmillió éves emberi csontok London (MTI) — Félmil­lió éves emberi csontokra bukkantak a dél-angliai Boxgrove-ban — írta a The Times című napilap keddi számában. Egészen mostanáig a kiá­sott 250 ezer éves emberi maradványokat tulajdoní­tották a legelső európai ősembereknek. Ezzel szem­ben a dél-afrikai austra- lopithecus 3,75 millió éves. A brit kulturális minisz­térium szóvivője az AFP- nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a mostani leletről a hónap végén to­vábbi részleteket közeinek majd. Végzetes csőfúrás (MTI-Panoráma) — Úgy látszik, Kárpátalján már foglalkozássá kezd válni a kőolajvezetékek megcsa­polása. Ezúttal ismét Beregszász környékén ment ki az éj leple alatt a kőolajvezeték­hez három fiatalem­ber. Egyikük fúrószerszám­mal a kezében látott mun­kához, a másik kettő pedig gödröt ásott, hogy legyen hol felfogni az üzemanya­got. A fúrás sikerült, a lyukon át szökőárként tört fel a kő­olaj, befecskendezve a fú­rást végző fiatalember ru­házatát. Az pedig mitsem törődve az egésszel, gyer­tyát gyújtott, hogy meg­győződjék a végzett munka alaposságáról. Vesztére tette, mert maga is égő fáklyaként lobbant lángra. Társainak sikerült ugyan eloltani a lángot, de a fiú súlyos égési sebeibe a kórházban belehalt. Vagyis a kőolajvezeték megcsapolása nem tartozik az ártalmatlan foglalkozá­sok közé. A másik két tettes a törvény előtt felel a történ­tekért. Adókedvezmény a házaspároknak Varsó (MTI) — A Varsó­ban folyó háromoldalú (kormány-munkaadók- munkavállalók) bizottság tárgyalásain megállapo­dás született arról, hogy adókedvezményt nyújta­nak a házaspároknak, ahol a feleség keresete lé­nyegesen alacsonyabb a férjénél. Ugyanilyen kedvezmény­ben részesülnek a gyerme­küket egyedül nevelő szü­lők. Megkezdődött a vita az állami vállalatok privaizá- ciójának kormányzati ter­véről is. A szakszervezetek nehezményezték, hogy a tervezet szövegét nem kap­ták kézhez, ennek azonban az volt az oka, hogy az még nem készült el végleges formájában. A kormány képviselői úgy vélték: a törvényjavaslat csak azután kerülhet a fórum elé megvi­tatásra, ha azt egyeztették a minisztériumok, és jóvá­hagyta a kormány. Amerikai rekord, kézifegyverekkel (MTI-Panoráma) — Rossz idők járnak a híres-hírhedt amerikai Országos Fegyver­szövetségre (NRA), amely 3,3 milliós tagságával, hatalmas vagyonával és roppant befo­lyásával évtizedeken át meg tudta akadályozni, hogy ko­molyabb korlátozásoknak ves­sék alá az amerikaiak fegyver­vásárlási, illetőleg fegyvervi­selési jogát. Az egykori szép napok azonban már a múlté, és hiába az NRA összpontosított érdekkijáró kampánya, a Kongresszusban egymás után születnek meg a tiltó törvé­nyek. A honatyák tavaly szavazták meg a Brady-törvényt, amely az egész országra kiterjedően ötnapos várakozási és ellenőr­zési időt ír elő a fegyvervásár­lásoknál. A közelmúltban pe­dig a szenátus után a képvise­London (MTI) — A másfél hete ünnepélyesen felavatott Csatoma-alagutat üzemeltető brit-francia részvénytársaság 2003-ig nem tud osztalékot fizetni a megnyitás és a bevé­telek késése miatt. A tervezett 700 millió font helyett viszont várhatóan 850 millió fontot akar fölvenni új részvényki­bocsátás formájában, mert a hitelező bankok a jelek szerint csak 550 millió font új köl­csönt adnak a tervezett 700 millió helyett. A tervezett 4,5 milliárd font helyett több mint 10 milliárd fontba került alagút után a Eu­rotunnel eddigi kölcsöntarto­zása kishíján 8 milliárd font. Mintegy 200 kereskedelmi bank hitelez a Eurotunnelnek, és közülük a japánok, akik az eddigi kölcsönök 23 százalé­lőház is úgy döntött, hogy törvényileg kell betiltani a tá­madófegyverek tizenkilenc fajtáját. A tilalom nemcsak az értékesítésre, hanem a gyártás­ra is vonatkozik. Alapvetően a közvélemény hozzáállásában következett be mélyreható változás, aminek egyik legfőbb jele, hogy a közvélemény-kutatási ered­mények sorra a bűnözést, a fegyverek hozzáférhetőségét hozzák ki első számú társadal­mi problémaként. Nem vélet­lenül. Az Igazságügyi Minisztéri­um legfrissebb statisztikai összeállítása szerint 1992-ben több mint 930 000 súlyos bűn- cselekményben — emberölés­ben, nemi erőszakban, rablás­ban és testi sértésben — hasz­náltak kézi lőfegyvert vagy fe­nyegetőztek vele: az adatok kát adták, újabban akadékos­kodnak: azt mondják, hogy ezt az európai vállalkozást most már finanszírozzák az európai bankok. A Eurotunnel legújabb becs­lése szerint a nettó bevétel még 2003-ban is csak 1,3 mil­liárd font lesz. Ebből 376 mil­lió fedezi a működtetés költ­ségét, több mint 600 millió el­megy a kamatokra, és a mara­dék mintegy 300 millióból nagyrészt a tőketörlesztést kell teljesíteni. E hírekre a Eurotunnel-rész- vények 17 pennyvel 4,03 font­ra estek kedd délelőtt a lon­doni tőzsdén. A piacot nem derítette jobb kedvre a Eurotunnel-részvé- nyek iránt az sem, hogy beje­lentették: a héten végre leg­alább a teherforgalom meg­ötven százalékos emelkedést jeleznek az előző öt év átlagá­hoz képest! A csaknem hu­szonnégyezer gyilkosság öt­venöt százalékát követték el kézifegyverrel. — A statisztikai adatok is kidomborítják, hogy elemi erejű problémát jelentenek a lőfegyverek. Minden józan gondolkodású embernek el kell tűnődnie azon, hogy mi a fene történik itt. Sajnos, egyre veszélyesebb veszélyes társa­dalomban élünk — vonta le a következtetést a jelentés ké­szítője, Michael Rand. A súlyos bűncselekmények összességét tekintve minden nyolcadikat követték el azok a bűnözők, akik kézi lőfegyvert vetettek be támadó vagy kény­szerítő eszközként: és nem csupán a gyilkosságok végre­hajtásánál került sor tényleges kezdődik a Csatoma-alagúton. A tehervonatok menetrendsze­rűen közlekednek csütörtök­től, a teherautókat Folkestone és Calais között ingajáratban szállító Freight Shuttle (Te- heringa) vonatokkal azonban egyelőre csak afféle reklámjá­ratokat indítanak, meghívott szállítóknak. A rendszeres forgalom jú­nius előtt aligha kezdődik meg. Változatlan, hogy a sze­mélyszállító gyorsvonatok majd csak szeptembertől köz­lekednek az alagútban, a személyautókat és utasaikat Folkestone és Calais között in­gajáratban szállító Le Shuttle vonatok pedig csak októ­berben indulnak menetrend­szerűen. Addig, júliustól, eze­ken is meghívott személyeket szállítanak csak. fegyverhasználatra, hanem a nem halálos kimenetelű esetek tizenhét százalékában is. Több mint huszonegyezer ember se- besítettek meg a lövedékek. (Az összevont adatok alapján egyébként 1992-ben minden ezer amerikai állampolgárból harmincöt volt kitéve gyilkos­ságnak, nemi erőszaknak, rab­lásnak vagy testi sértésnek.) A kézifegyverek által legin­kább veszélyeztetett csoportot a 15-24 éves fekete bőrű fiata­lok alkotják. Az ő esetükben negyven lőfegyveres támadás jut minden ezer főre, négyszer annyi, mint az azonos korú fe­hér bőrűeknél. És még egy érdekes adat: a bűncselekményeknek kitett ál­dozatok közül hatvankétezren lőfegyverrel védekeztek, de az esetek húsz százalékában ma­guk is megsérültek. Telekon­ferencia Tokió (MTI) — Gyorsan terjed Japánban a telekon­ferencia-technika. Az időt és pénzt megtakarítani kí­vánó cégek eddig mintegy 150 millió dollárt költöttek arra, hogy több mint tíz­ezernyi telekonferencia­rendszert állítsanak üzem­be. On-line kapcsolatot lé­tesítettek a cégek külön­böző telephelyei között, sőt műholdak révén már a tengerentúli kirendeltsége­ket is bekapcsolták a rend­szeres vállalati tanácskozá­sokba. A Mitsubishi cég által szállított rendszer ára húszmillió forint. A Eurotunnel még több pénzt kér A legnagyobb japán adózók a parlamentben Tokió (MTI) — A japán par­lament képviselői közül 102- en kerültek föl a durván tíz­millió forint feletti adót fizető polgárok listájára, ami évtize­des rekordnak számít. Még­sem ők vezetik a legtöbb jöve­delemre szert tevő japánok so­rát, az élre a múlt évben a részvénypiacon rendkívüli összegű nyereséget elérő üz­letemberek állnak. Ez válto­zást jelent, hiszen eddig a telek-, illetve ingatlantulaj­donnal rendelkező emberek voltak a legnagyobb adófize­tők: 1992-ben az első száz két­harmada közülük került ki, míg tavaly már csak 46-an ma­radtak az élmezőnyben. Japán legnagyobb adófize­tője Takei Jaszuo, egy lakos­sági hiteleket nyújtó cég el­nöke, aki több mint 40 millió dollárral gazdagította tavaly a költségvetést. Részvények el­adásával jutott óriási bevétel­hez, csakúgy, mint harminc olyan részvénypiaci üzlettár­sa, aki szintén az első száz leg­nagyobb adófizető között ta­lálható. A politikusok, képviselők és a kormány tagjai szerényebb helyezésekkel voltak kényte­lenek beérni. BELVÁROSI kb. 100 nm-es üzlethelyiség bérleti joga átadó. Jó parkolási lehetőség. Ajánlatokat „FANTÁZIA" jeligére a kiadóba. •90342/1H-1814* Fagylalttermelő gép azonnali szállítással (18 kg/óra telj.) 196 500 Ft + ÁFA Érdeklődni: HÍREX KFT., Nyíregyháza, Hősök tere 15. Telefon: 42/312-589 •wiw/iH-ieM* MEGNYÍLT!!! FUN LIFE SPORT SHOP NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH U. 31. (a fagyibár mellett) Surf, vízisí, hegymászástechnika, turisztikai felszerelések nagy választékban. •90321/1K-18W Eladó 1 db 1,51 teherbírású, zárt, maga­sított, Peugeot J5 típusú, 1992. októberi tehergépkocsi. Kisebb csere lehetséges. Érdeklődni: Targoforg Kft. Balkány, tel.: 42/361-216. . *89587/2K-1814* mm hí mm mm mm hm mm mm mm bh ni Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Hatósági Ügyosztály Ügyfélszolgálati Iroda értesíti a lakosságot, hogy az ebek veszett­ség elleni kötelező védőoltásának utolsó szervezett időpontja 1994. május 20. Oltás helye: 7—11 óráig Újszőlő u. 11. sz. 15—18 óráig Hatzel téren. Pótoltásra a város közigazgatási területéről minden eb elvihető. *V0274/1H-1814* A 110 sz. Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet igazgatója pályázatot hirdet a következő középiskolai tanári állásokra: 1 fő matematika-fizika szakos 1 fő magyar-történelem szakos , 1 fő angol-bármely szakos 1 fő könyvtáros-bármely szakos 1 fő autógépész 1 fő gépész 1 fő kollégiumi nevelőtanár — férfi Cím: Nyíregyháza, Árok u. 53. -.»w/ih-w MÜ'AOLÜ'JÉ'JŐ sM<§a ^ már 16 900 Ft-tól 3 | • a f”*8^-nál. Reklámajánlatunk! irmai. .)cji*ciax: <; I szett 120csat. , . , ^ 19 900 Ft fi További 10 típusból választhat! g J | Forgatható rendszerek. P g Videocrypt I—II decoderek kártyával. Nyíregyháza, Pacsirta u. 43..Tel.: 42/318-152 1H NYELVISKOLA Alsó tagozatosok figyelem! Aki szeretne a nyáron SOKAT JÁTSZANI, ÉRDEKES HELYEKRE KIRÁNDULNI és közben ANGOLUL vagy NÉMETÜL TANULNI jelentkezzen, 1994. május 20-ig 10 napos nyári játszóházi foglalkozásainkra. ^ • Időpontok: 1994. július 4—15-ig, 5 1994. augusztus 8—19-ig. t A Kelet-Magyarország előfizetői kártyával rendelkezőknek 8% árkedvezményt adunk. § Jelentkezés és részletes felvilágosítás: TIT Nyelviskola 8 Nyíregyháza, Országzászló tér 8.1. em., Tel.: (42) 310-948 5 CENTRUMBA^^OÍMA^ í ■ A GTK umave*tt kft. bemutatóterme és műszaki irodája a város szívébe j 5 költözött, ahol kibővített áruválasztékkal és szolgáltatással áll a kö- £ zületek és magánszemélyek részére. | Tanácsadás — tervezés — kivitelezés — szerviz — kereskedelem egy g j helyen: Nyíregyházán, a Luther Üzletházban | Keressék, kérjék a Kft. KLÍMAVARÁZS című tájékoztató kiadvá- j| nyait! Cím: Luther köz, telefon: 06-60/356-314 Fax: 42/319-040 a A kft. viszonteladók jelentkezését várja a megye különböző városaiból! K g ■90183/1H-1814* Kereskedők, viszonteladók, közületek figyelem! A START Rehabilitációs Vállalat Nagykereskedel­mi Raktárháza _____ Nyíregyháza, Kállói út 63. sz. f T_ i 1994. május 19-én l J megkezdi árusítását. V_,V Választék: alapvető élelmiszerek, háztartási és vegyi­áruk, kozmetikai cikkek, műanyag termékek, háztartási papíráruk. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7—15 óráig. Korszerű körülmények, gyors, udvarias kiszolgá­lás. Jelenlegi és leendő partnereit tisztelettel vár­ja a START j *90332/1H-1814’

Next

/
Thumbnails
Contents