Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-14 / 113. szám
1994. május 14., szombat HÁTTÉR Közös falat Harasztosi Pál felvétele Az őriek bíznak a földben Ameddig csak ellát a szem, mindenütt gépek, emberek • Gazdag a határ Megrekedt a KRP Máthé Csaba / ,gencsak megrekedt a Kedvezményes Részvényvásárlási Program. Az indulás pedig a várakozásnak megfelelően történt, sőt egy kicsit felülmúlta a számításokat. A Soproni Sörgyár és a Pannonplast részvényeinek jegyzésére hosszú sorok várakoztak az OTP-ben, a kedvezményes részvényvásárlási lehetőséggel megyénkben is nagyon sokan éltek. A két cég részvénycsomagjának jegyzése pillanatok alatt lezárult. Az állampolgárok a jegyzési sikereken felbuzdulva várták a folytatást. Vagyis egyelőre várhatják, mert a következő KRP-s jegyzésre csak találgatni lehet, a részvénykibocsátás időpontja pedig egyre tolódik. Az információk szerint a Global TH Rt. és a Pannónia tőzsdei bevezetése még várat magára, az előbbinél jelentős adóhiányt tártak fel, az utóbbi külföldi tulajdonosai pedig úgy ítélik meg, korai még cégüknek ebben a KRP-s folyamatban részt venni. Most lehet azon morfondírozni, hogy egy ilyen sikeres kezdeményezésnek miért kell már az elején törést szenvednie. Talán a hosszú sorbanállást, a tumultus jeleneteket is el lehetett viselni, bár az első két jegyzésnél is felmerült, miért nem lehet több fiókban lejegyezni a részvényeket, de ezt már lassan elfelejtettük. Arról is szó volt, hogy postai úton is lehet KRP-s részvényt jegyezni, amellyel a lakosság még szélesebb köre élhetne a kedvezményekkel. Az egyetlen megoldás lehet a tömeges részvénykibocsátás és a jegyzési helyek számának növelése. Addig csak számolgathatunk: mekkora haszon maradt el a megrekedt KRP miatt. Balogh Géza Őr (KM) — A szakemberek szerint évek óta nem mutatott olyan biztató képet a határ, mint most, május elején. Lassan vége a kárpótlásnak, gazdára találnak a földek, s hála az égieknek, most az egyszer a kevés csapadékra sem panaszkodhatunk. Nem panaszkodnak az őriek sem, az igazság szerint azonban ők az aszályosabb években sem siránkoztak. Most is, ameddig csak ellát a szem az őri-vajai országútról, mindenütt gépek, emberek. Az egyik traktor tárcsáz, a másik vet, a kis, kerti traktorok szántanak. Papp Balázs az egyik ilyen kerti gép mellett álldogálva nézi, hogy egy zetor mögé akasztott vetőgép miként szórja le, s fedi is be nyomban a krumplit. Az őriek Urbárista 2-nek hívják ezt a táblát, és úgy tartják, a Csigással, a Fischer-, s a Papp-taggal együtt ez a határ lelke. A föld becsülete Az őri földek minősége meg sem közelíti mondjuk a mezőségi löszhátakat, ennek ellenére becsülete van minden talpalatnyi területnek. Papp Balázs a sógorával együtt gazdálkodik, tizenegy holdjuk van közösen. Itt, az Urbáristában nyolc holdjuk van egyben, annak felében kukorica, a másik felében pedig krumpli lesz, de kiszorítanak egy kis paradicsomföldet is. — Nem gondolkozunk mi nagyban — így Papp Balázs —, úgy ötszáz ölet tervezünk. Jó idő esetén már az is szép pénzt hozhat, igaz a munka is rengeteg vele, de megéri. A traktorosnak Pető Lajos a neve, s lekászálódván a fülkéből azt mondja, hogy ő kényszerből lett farmer. Papp Balázs és Pető Lajos burgonyát ültet — A szálkái MOM-ban dolgoztam, vízóra-szabályozó voltam tizenkét évig, most, néhány hónapja lettem munka- nélküli — magyarázza. — De az igazat megvallva engem cseppet sem ért váratlanul mindez, hiszen láttuk, hogy egyre nagyobb gondokkal küszködik az üzem. Érdemes beruházni Mikor elengedték kilenc- venegynéhány ezer forint vég- kielégítést kapott, abból vette meg az előttünk álló vetőgépet is. A traktorért százhetvenöt ezer forintot fizetett, hiába huszonhárom éves. Ő már végérvényesen elkötelezte magát a mezőgazdaság mellett, azt állítja, ha hívnák, akkor se menne vissza a gyárba. Most tizenhét holdja van, ez részaránytulajdon, de ha jön a harmadik licit is, még olyan huszonöt-harminc holdat szeretne a neve mögött tudni. — Ennyi már képes eltartani az embert, s ekkora földre már érdemes beruházni is — folytatja. — Én biztos vagyok benne, hamarosan letisztul minden a földek körül. Az ugyan bennünket is bosszant, hogy igen sok az olyan ember, aki annak idején semmi földet nem vitt be a téeszbe, most mégis remek területeket kapott. De egye fene, ha jó kezekbe került, nem sajnáljuk. Csak akkor bosszankodunk, ha néhány hónap múlva eladják a földet, s mennek segélyért a községházára. Hát ilyenkor bizony eltöprengünk, hogy érdemes-e egyáltalán tömünk magunkat a határban. A Papp-Pető páros néhány perc múlva már veheti is hazafelé az irányt, néhány táblával odébb egy kistraktor viszont rendületlenül rója a köröket. A lágy, omlós föld puhán fordul az ekevas nyomán, míg Kocsis János idáig nem ér, felballagok a fasoron túli dombra, s elnézek a falu felé. Gyönyörű, kövér a május, a gabona már kötésig A szerző felvétele ér, a fácán már rég nem látszik ki belőle. — Látja, mit tesz a tulajdon? — kapaszkodik fel utánam a dombra Kocsis János, s elégedetten néz szét, ki tudja, az idén már hányadszor az őri határban. — Van még parlagon pár tábla, de nézze meg akkor, ha túl lesz a falu a harmadik liciten is! Kocsis János hetvenéves, kertésztechnikus, és a konzervgyár gergelyiugomyai te- lepvezetőjeként ment nyugdíjba. A családjuknak annak idején úgy húsz hold körül volt a birtoka, ezt ő már visszaszerezte. Majd az unoka — Nem magamnak persze — mosolyog —, de van egy unokám, most ötödikes a szálkái mezőgazdasági technikusképzőben. Ott elsajátítja az elméleti tudnivalókat, mellettem pedig begyakorolhatja majd magát. Biztos vagyok benne, rengeteg örömet fog neki szerezni a föld..., nem is sokára. A z ember és a fa kapcsolata — a kő mellett — a prehisztorikumtól napjainkig az egyik legmeg- hittebb, az egyik legtitkosabb kapcsolat. Ha jó világ járja, ha rossz köszönt be, ha kiteljesedhet az ember, ha lélek- barlangjába szorítják, mindenkor menekülhet a fához. A fa itt volt, van — reméljük lesz. Ha hozzáigyekszik, sétálj ballag, a kiszolgáltatott, gondolkodó vagy lélek- kitárulkozásban, léleköröm- ben élő ember vigasztalást nyújt, nyugtat... Hozzámenekülhet a nincstelen gallyszedegető, a családi hajlékot építő pénznélküli tehetetlen, a lélekelmé- ben fogant, szépségfigurákat látó, álmodó ügyeskezű fa- ricskáló, faragó, falátnok, faszobrász, alkotó ember is. A csendesen pihenő, hosszan elfekvő, halott mivoltában is szellemcsodákat sejtető testfa, lélekszépség ígéreteket rejteget, s ha tűzre nem aprítják a látnoknak felfedi a titkot „csak" a felesleget kell lefaragni! Minden testfa egy-egy lélekszépség titok! Emellett kiad gerendát, szarufát, szerszámnyelet, kapuágast, haranglábtalpat, ekeszarvat, szekéroldalt, szekérlőcsöt, mángorlót, sulykot, kútágast, zászlórudat, sajnos puskatust is, sőt koporsódeszkát, de sírjelet, lábfát — fejfát is. Mindezt csak tudat alatt sejtettem, amikor 1957 telén kitaszítottságomban családi házam építésébe kezdve a pucér telken kívül vályognak való veres agyag, meg nagyapám földje végén még meghagyott akác magfákon kívül Farkas József: apám elmúlt arcát kivegye a körtefa tövéből, hogy vi- gyázzhassa a nehezen összegyűjtött szekerek álmát az elkészült szekérszínben, még többet felfogtam a fák üzenetéből... Méginkább, amikor abban Mi van a fában? csak a fizikai erőnk volt apámmal, öcsémmel és főleg Bakó István ácsmester szomszédunkkal együtt. A szálfatestből egy festékes zsinór és egy nyeles faragószekerce segítségével olyan egyforma és sima gerendákat hajkolt, hasított a mester, hogy a gat- terfűrész alól sem jött volna ki szebb... így került össze házam tetőzete, mely alatt most ezen sorokat rovom. A motívumszépség faragó örömperceit a szálkái múzeum udvarán leshettem meg, amikor Laczkó Antal nyírparasznyai ácsmester fiával együtt egy egész télen faragta, illesztette, az egyes farészeket számozta is az épülő szekérszínhez. Amikor aztán a volt családi birtok utolsó búzával érő körtefáját tövestől kivettük, hogy Huszár Pista barátom vésője és kalapácsa segítségével a gyökértő táján a szálkái temetőben nyugvó nagya szellemi boldogságban részesültem, hogy Smidth Sándor barátom fába vésett álmait láthattam a Tyúkodon berendezett házasságkötő teremben és megnyitó szavakban mindezt el is mondhattam. Mindezt már könnyen tehettem, hisz Orr Lajos szobrászművész mátészalkai „városkapu" faragásait hetekig figyelhettem szótlan csendben, akkori múzeumunk udvarán. A kevéske tiszteletdíjat meg a tölgyfa árát bizony nem volt egyszerű kiügyeskedni az akkori hatalom embereitől sem. Mindezek hatására írhattam le — bizony nem volt könnyű megjelentetni nyomtatásban — 1984-ben — „Szatmárban, Beregben az átmeneti tájban is virágzott, buján élt a népművészet faragó, fában álmodó világa. A szatmári, beregi őstölgyesek, bükkösök, szilfások, nyárfások testfaszépségei a kézben tartott véső, bicska alatt mindig engedelmeskedtek a lélekből fakadó emberi gondolatnak. A rozettás, szegfűs, tulipános, buja indás motívumok benne vannak egy-egy évszázados tölgy, bükk, testfa tömegében. Lehet a fából az ész és a lélek vezette kéz nyomán szívet-lelket gyönyörködtető faragvány, vagy elenyészhet, hamuvá válhat a tűzben. Ha emberére akad, századok múltán is hirdetheti motívumgazdagságában a magyarul gondolkodó nép szépségvilágát, és csak az érzelmileg megtompult ember mehet el mellette érzéketlenül. A szatmári tőkéskapuk, beregifaragott jármok és nyergek, kapubálványok, tornácoszlopok, kanfaros, előtorná- cos szatmári házak, belsőségeik, istállóoromzatok, veremelők, galambdúcok mind-mind azt példázzák, hogy a Kárpát-medence magyar nyelvterületének népművészete a 2000. évfordulóhoz közeledve is szervesen együvé tartozik.” M a már ideírhatom azt is, amit akkor még nem: Adja meg a Teremtő, hogy ne csak reményeink lehessenek, hanem a határok megnyitása után felmutathassuk Európának is mindezt. Hamiskártyások Szőke Judit G irbegurba írás vagy reszkető hang, felháborodott szavak, elkeseredettség s általában a düh. Ezek a közös jellemzői azoknak a hozzánk forduló embereknek, akiket becsaptak, az esetek többségében jussuktól megfosztottak, nem fizettek ki nekik vételárakat, végkielégítéseket, jogosan járó béreket, s már csak a jószerencsében vagy az újságíró közbenjárásában (mintha rajtunk bármi is múlna) reménykedhetnek. Míg a hamiskártyások meg, mint például az egy konkrét esetben, két nyugati autót tartanak, „palotában” laknak, ahol ahogy az egyik ilyen panaszos olvasónk egy pillantással felmérte, lenne mit lefoglalni, pénzzé tenni. Mert a hamiskártyások, akiknek a kabátujjában akad mindig egy paragrafusjellel ellátott ász, arra azért vigyáznak, hogy vagyonukat kimenekítsék a bizonyíthatóság határain kívülre. Határok... Vagy inkább határtalanságok. Az alul maradt, „egyszerű" ember berzenkedik: „ha mi nem tudunk valamit kifizetni, kapjuk a fenyegető határidőket, letiltják a fizetésből, bezzeg, akik meg százerekkel, milliókkal tartoznak a kistermelőknek...”. Hát igen, azok meg fütyö- részve, vasalt nadrágban másznak ki minden, számukra erkölcsi szempontból mindenképp kényes, de akár bűncselekmény gyanús szituációból is. A slamaszti- kában meg az marad, aki vétlen, jóindulatú, tudatlan. Mert akinek nincs pénze, éslvagy hatalma, és/vagy tudása az ügyeskedéshez, az mostanság elveszett. Mondhatják ők: balfácánok a ködben. Nana, helyesbítsünk: a jog és a munka világa útvesztőiben immár eligazodni nem tudók sokasága, csőbe húzottak. Akiknek veszteni megalázó. De a másik oldalnak győzni meg méltánytalan. S ha itt csak elvétve jelentkező esetekről lenne szó, akkor is van tiltakoznivaló. De ha már ilyen méreteket ölt a jelenség, akkor, akinek egy kicsit is fejlett a morális érzéke, elgondolkozik: az az ország, ahol megingott a munka és a tisztesség becsülete, ahol se erkölcs, se törvény nem tudja ezeket az értékeket helyreállítani, vajon hová juthat? ............................................ : ; ■ k i 4« j *T*J i | m ' ;
