Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-12 / 111. szám

1994. május 12., csütörtök HAZAI HOL-MI Kutatók együttműködése Régiónkban a térségfejlesztő szociális munkának igen nagy a létjogosultsága Az adminisztratív, a gazdasági és a hatalmi szer­vek együttműködése a valódi segítség Balázs Attila felvétele Megvédeni a Tiszát Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — Máso­dik alkalommal rendezték meg április 28-29-30-án az LOSS Projekt keretében azt a jelentős nemzetközi össze­hasonlító tanácskozást a nyíregyházi egészségügyi fő­iskolán, melynek igen sok rangos vendége volt. Nyolc ország tíz városából 15 ku­tató gyűlt össze azzal a szán­dékkal, hogy az európai vá­rosokban jelentkező szoci­ális problémákat, illetve azok kutathatóságát, mérhe­tőségét megvitassa. Az intézmény oktatói közül ketten, Fábián Gergely és Giczey Péter tagjai ennek a különböző nyugat-európai egyetemek vezető professzo­raiból álló tudóstársaságnak. A két fiatalra tavaly Bécsben, egy hasonló konferencián fi­gyeltek fel, s ottani prezentá­ciójuk alapján kaptak helyet, sőt azonnal feladatot is a team­ben. Ahogy dr. Lukácskó Zsolt főigazgató az ezen alkalomból rendezett sajtótájékoztatón el­mondta, a főiskolának magá­val szemben, és a társadalom­nak a főiskolával szemben is komoly elvárása — szinte jo­gosan kötelező — a magas színvonalú oktatás mellett a tudományos háttér biztosítása. Helyzetelemzés Megyénk szociális gondjai meg aztán végképp megköve­telik az erők összefogását, a közösen kialakított koncep­ciók, a tapasztalatok , .honosí­tását”. Az egyeztetések nélkül nehezen lehetne eredményes Posta­ügynökség Nyíregyháza (KM) — A tavaly nyáron hatályba lépett új postatörvény ér­telmében a Magyar Posta Rt. debreceni igazgatósági kerületéhez tartozó három megyénkbéli településen, Gyürén, Mérken és Papo­son postaügynökséget hoz­nak létre. Ezeken a telepü­léseken a lakosság száma több mint hatszáz, de nincs önálló postai szolgáltató­helyük. Gyürén már meg­kezdte működését a régió első postaügynöksége. A helyiséget a helyi önkor­mányzat biztosította, a gyógyszertárral közös épü­letben. A postaügynökség feladatkörébe tartozik az alapszolgáltatások biztosí­tása, küldemények, utalvá­nyok továbbítása, értékcik­kek árusítása. Kézbesítést nem végeznek, ez marad Nagyvarsánynál. Az igaz­gatóság, és az irányítási és ellenőrzési feladatokat el­látó Vásárosnaményi 1. számú körzeti postahivatal különös gonddal figyeli az ügynökség tevékenységét. lépéseket tenni először a hely­zetelemzésre, a térségfejlesz­tés problémáinak feltérképe­zésére, majd a nyilvánvaló cél, a megoldás érdekében. Ennek a felelőssége pedig az erre sza­kosodott intézményt is érinti. A főiskola 15 ország hason­ló szakmai bázisával alakított ki munkakapcsolatot. A mün­cheni egyetemmel közösen hamarosan sor kerül oktatók s hallgatók szemeszteres cseré­jére. Kifejezetten térségfejlesztő szociális munkásokat sze­retnének képezni. Öröm, hogy a nemzetközi kutatás alap­témája iránt — a következő ülés egyébként Birmingham­ben lesz —, a keletközép-eu- rópai országok iránti élénk Nyíregyháza (KM - T. K.) — Kétnapos akupresszúra tanfo­lyamot tartottak a napokban a nyíregyházi Váci Mihály mű­velődési központban. A fog­lalkozást vezető Gazdag Kata­lin Debrecenből érkezett. Minek tulajdonítható a nagy érdeklődés, ami a hagyomá­nyos kínai orvoslás egyik fon­tos módszere iránt megnyilvá­nult? Erről beszélgettünk a tanfolyam után. — Mindannyian voltunk már betegek, és vannak köz­tünk szép számmal olyanok, akik nem találtak gyógyírt lel­ki, testi bajaikra a nyugati szemléletű orvosi rendelők­ben. Míg ott a fájdalom meg­szüntetésére, a betegség visz- szaszorítására törekednek, ad­dig a több ezer éves múlttal rendelkező hagyományos kí­nai orvoslás a beteg embert nézi és nem az egyes beteg­séget. Felfogásunk szerint a bajhoz vezető okokat kell megszüntetni, hogy később ne kerüljön diszharmóniába az ember önmagával és a környe­zetével. A betegségek, az el­változások ugyanis ilyen okok miatt következnek be. A szervezetben futó 12 érdeklődés részeként, ame­rikai szakemberek bekapcso­lódása is várható. A szegénység A munka azon is folyik, hogy milyen legyen az egyes orszá­gokban a helyi szociális szol­gáltatások intézményrendsze­re, s milyen esélyei vannak a kapcsolatépítésnek, egy széles nemzetközi hálózat kialakítá­sának. Ehhez azonban először szét kell választani a közös és az eltérő sajátosságokat. A kutatók egyetértettek ab­ban — egy kérdésre válaszol­va —, hogy a közös pont a nyolc, kutatásra kiszemelt nagyvárosban — melyből négy hagyományosan nyugat- európai, négy pedig közép­energiacsatoma számos olyan pontot tartalmaz, amelynek a nyomása egy-egy meghatáro­zott emberi szervre hat. Ekép- pen a szükséges pontok simo- gatása, nyomása kedvező­en befolyásolja a szervek és szervrendszerek állapotát, mű­ködését. Ennek a felismerés­nek a jegyében született meg évezredekkel ezelőtt az akup­resszúra tudománya. — S hogy miért érzik fon­tosnak az emberek ma ezeket az ismereteket? Roppant egy­szerű a válasz: egyre többen jönnek rá és tapasztalják meg magukon a gyógyszerek mel­lékhatásait, s a remélt fő hatás sem mindig maradandó. Ezért keresnek másfajta gyógymó­dokat is. Az akupresszúra olyan segítséget kínál, amely a legegyszerűbbtől a legsúlyo­sabb betegségig azonnal és hathatósan javít a szervezet­ben végbement egyensúlyi za­varon. Ugyanis testünk is ugyanazokból az elemekből épül fel, mint a világegyetem, bonyolult folyamatok eredmé­nyeként kerülünk egyensúly­ba, s ezt az állapotot bármi ki­lendítheti a nyugalmi pozíció­ból. Ha ismerjük azokat a Don­kelet-európai — a szegénység. Az elsők között lesz tehát min­den valószínűség szerint e té­ma egységes európai mérték­kel történő elemzése, ezen be­lül például az a kérdés: hogyan reagálnak az önkormányzatok a folyamat elmélyülésére, a deprimált rétegek növekedésé­re. Közös érdekek A csoport tagjai itt tartózkodá­suk egyik napját módszerke­reséssel töltötték, hiszen nem könnyű standardizálni úgy a vizsgálat tárgyát, hogy igaz és felhasználható is legyen egy­szerre. S ami a legfontosabb, hogy az együttműködés alap­ját a gyakorlati hasznosságnak kell képeznie, ezért is tervezik, hogy a következő tanácskozá­sokba a gyakorlati szakembe­reket is bevonják. De vajon mit jelent ez a még szakmabélieknek is újkeletű fogalom: a térségfejlesztő szo­ciális munka? A válaszból ki­derült, hogy a kulcsszó az együttműködés, mely kiteljed mindenféle adminisztratív és gazdasági, valamint hatalmi szerv hatékony kapcsolatrend­szerére. A mi régiónkban csak ennek van igazán létjogosultsága. Hiszen a pár száz lelkes kiste­lepüléseknek sohasem lesz ön­álló szociális intézményük, ezért össze kell fogniuk, szö­vetséget kell kötniük az együt­tes fenntartás érdekében. Eh­hez azonban fel kell ismerniük a közös nevezőt jelentő érde­keiket. Úgyhogy a közeljövő feladata a kutatással párhuza­mosan a településekkel és a települések között kezdemé­nyezett párbeszéd. tokát — a 360 közül legalább 50-et — amelyek a legfonto­sabb szervekhez vezetik el az akupunktőrt, akkor hihetetle­nül gyors, egyszerű és mellék­hatás nélküli lehetőség áll bár­kinek a rendelkezésére a segít­ségnyújtáshoz. A tanfolyamra a reform élet­mód, a biokultúra, a termé­szetgyógyászat iránt érdek­lődők, az egészségügy terüle­téről ápolónő, védőnő, műtő­asszisztens jött el, volt itt koz­metikus, fodrász, pedagógus, de még gépkocsivezető és munkanélküli is. A szerteága­zó foglalkozási kör jelezte: nincs életkorhoz, foglalkozás­hoz, végzettséghez kötve a nyitottság, a másfajta szellemi ismeretek megszerzésére irá­nyuló törekvés. A tanfolyam hallgatói elmondták: nemcsak saját magukon, hanem család­tagjaikon, ismerőseiken is sze­retnének segíteni akupreszszú- rával. Gazdag Katalin nemcsak akupresszúrával, hanem a gyógynövényekkel, a jógával is foglalkozik, s ez utóbbi a szellemiségével, a világ meg­ismerésének páratlan élmé­nyével ajándékozta mes. Dankó Mihály emrégiben olvas­hattuk, az év elején Csongrádban ala­kult Tiszamenti Önkor­mányzatok Szövetsége kép­viselői körúton jártak afolyó melletti településeken. A lá­togatások fő célja az volt, hogyan foghatnának össze a Tisza és környezetének vé­delmében. Ritka kincse ez a táj Magyarországnak, amit érdemes megóvni. A sóhaj, vagy inkább a kiáltás nem véletlenül tört fel az érintettek kebléből. Nincs még egy olyan vízte- rijlete az országnak, mely annyi lehetőséget kínálna az odalátogatónak. De szo­kás szerint, a kincs addig van igazán biztonságban, amíg kevesen ismerik a he­lyét. A vízen, a vízparton megjelenő homo sapiens azonnal elfeledkezik magá­ról. Kisajátít, „építve rom­bol” , gondoljunk csak a há­borítatlan ártéri erdők fel­számolására, a gátlástalan fakivágásokra, a parti épít­kezésre, a szórakozni, pi­henni vágyók civilizációs ártalmaira. Persze, a vízen sem kü­lönb a helyzet. Tudjuk, a Ti­sza még ilyen szabályo­zottság mellett sem tartozik a kiismerhető folyók közé. Míg a tilosban fürdőzők legfeljebb a saját életü­ket veszélyeztetik, az őrült iramban száguldó mo­torcsónakosok, vízisíelők, „víziejtőernyősök’’ mások egészségére lehetnek ’’ár­talmasak” . A mérleg egyik serpenyő­jében: a félelem, hogy az egyre több turista megje­lenése éppen azt a környe­zetet veszélyezteti, amiért ilyen nagy értékű ez a folyó. A szépség, a csend, a nyu­galom elveszti varázsát. A másik oldalról megközelít­ve viszont, kész vétek ki­használatlanul hagyni ezt a ritka adottságot. A folyó menti települések felemel­kedését jelentené a turiz­mus bővítése, a külföldiek idecsalogatása. Csakhogy, még nem találták ki — leg­alábbis hazánkban — ezt a két dolgot úgy összeegyez­tetni, hogy a környezet is megmaradjon és az ember is jól érezze ott magát. Pedig lépni kell, s minél előbb, annál jobb. Érzik ezt az említett települések veze­tői is, féltő szívvel, de oko­san, az értékek megvédését szem előtt tartva szeret­nék a 6oo folyamkilométer hosszúságú magyarországi szakaszt felhasználni, mely kerékpározásra, lovaglásra alkalmas töltésvonalával, a környező települések ter­málfürdőivel és egyéb ter­mészeti adottságaival csá­bító lehet mindenki számá­ra. Ne zavarjatok! Szekeres Tibor felvétele Röviden Több mint kétezer... ...pedagógusok által kezde­ményezett, a bérbesorolás­sal kapcsolatos munkaügyi per zajlik jelenleg me­gyénkben. (KM) Csigatészta... ...készítésére vállalkoztak az ibrányi 4-es óvoda nebu­lóinak szülei, rokonai, hogy a bevételből a kicsinyeknek a tv-készülék mellé videót is vehessenek. (Ibrányi Hír­lap) Nagyobb hőleadó... ...képességű lapradiátorok gyártását kezdték meg Du­naújvárosban, a Dunaferr- nél. Az újfajta, a hagyomá­nyosnál 5 százalékkal na­gyobb hőteljesítményű lap­j-. radiátorokon a hőleadást növelő tető- és oldallemezt alkalmaznak. (MTI) A postáknál... ...az ebben az évben ed­dig lefolytatott kártérítési ügyek száma növekvő ten­denciát mutat. Az új posta- törvény fontos kezelési vál­tozásokat hozott, s talán ez segíti a jogos kárigények gyorsabb kielégítését is. (Postás Híradó) Immár Ausztriában... ...is elismerik több mint tíz szakmában — többek kö­zött az építőipar és a ven­déglátás egyes területein — a Magyarországon meg­szerzett szakmunkás vég­zettséget. (MTI) Meggyógyít a természet Esőtől fénylik a jékei utca Szekeres Tibor felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents