Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-12 / 111. szám
1994. május 12., csütörtök HÁTTÉR Község a sorompók között A munkanélküliség 27%-os • Tizenegymillió forinttal laposabb a bugyelláris Mándokí képeslap A szerző felvétele Györke László Mándok (KM) — Bár még nem jelenség, de már van rá eset Mándokon, hogy olya- nak fordultak segélyért az önkormányzathoz, akik bizony, láttak szebb napokat is. Pedig inkább hagynák a fogukat kihúzatni — vágunk bele a beszélgetésbe Sajtos István polgármesterrel. Nem kétséges, a település legégetőbb gondja a munkanélküliség, hiszen a korábban sok embert foglalkoztató vállalatok vagy megszűntek, vagy drasztikus létszámleépítés miatt került sok ember az utcára. Alapellátás — Az volt a célunk — mondja Sajtos István —, hogy az intézményeink alapellátását biztosítani tudjuk. Tehát — ismervén a körülményeket — nem állíthattunk magas mércét. A település ennek ellenére fejlődött az elmúlt években. Mintegy öt kilométer hosszon épültek belterületi utak. Még három kilométeren készült útalap. Sajnos, ezek aszfaltozására már nem maradt pénzünk. A legnagyobb beruházás, a szennyvízhálózat és a -tisztító. Ez utóbbiról már múlt időben beszélhetünk. A hálózat kiépítése viszont megrekedt pénzhiány miatt. Ezt csak hitelfelvétellel tudjuk folytatni, mert a lakosságot nem akarjuk újabb hozzájárulással terhelni. A pénztelenség egyik oka, hogy az új lista szerint Mándok kiesett a hátrányos helyzetű települések sorából. Ami mintegy tizenegymillió forint hátrányt jelent. Ebből éppen be tudták volna fejezni a szennyvízcsatorna betervezett szakaszának építését. Furcsa dolog a hátrányos helyzet megállapítása, hiszen a nagyarányú munkanélküliség, a földérték szerint (12-13 aranykorona az átlag) ott lenne a helyük a listán. Persze, ez csak két ismérv a sok közül. Ráadásul a munkanélküliséget térségben és nem településben mérik. Az utóbbi években bővítették az általános iskolát — 12 év alatt 12 tanterem épült—, s ma már a színvonalas oktatásnak megvannak a tárgyi feltételei. Két év A megyében folyó nagy beruházások közül a gázprogram még nem érte el Mándokot. — 1992-ben adtuk be pályázatunkat — mondja a polgármester —, de nem nyertünk. Most már csak akkor lesz gázunk, ha Záhony térségében megkezdődik ez a beruházás. Ez várhatóan 1995 programja lesz. Hasonlóképpen várat magára a telefon is, amelyet a gázzal együtt szeretnének megvalósítani. Ezek az előttük álló évek legfontosabb infrastrukturális beruházásai, hiszen ezek megvalósítása nélkül aligha várhatják, hogy olyan vállalkozás verne itt gyökeret, amely több embernek biztosít munkát. Mándok szép falu. Lakosainak száma megközelíti az ötezret. Igaz, volt már jóval afölött is. Most a fogyatkozás megállt, nagyjából ugyanannyi keresztelő van évente, mint temetés. Némi növekedés figyelhető azonban meg, ami a visszatelepüléssel magyarázható. A településen egyébként elszaporodtak a kisvállalkozások. Igaz, ezek jobbára kiskereskedések, kisiparosok. Termelő tevékenységet folytató vállalkozás nem jött létre. Ebben nemcsak az játszik közre, hogy még nincs crossbar, gáz, hanem az is, hogy a négyes főút, a záhonyi átrakodó vasúthálózata és a Tisza közé ékelődött nagyközség valósággal sorompók közé van szorítva, ezért a főút megközelítése balszerencsés esetben nem is olyan egyszerű. A földügyek viszonylag csendben-rendben zajlottak le. A polgármester tudomása szerint a részarány-tulajdonokat már ki is mérték. A pótkárpótlás miatt lesz még egy licit, a negyedik; de már nem sok föld — mintegy 280 aranykorona-értékű — maradt. Farmerínség Bár alakulóban vannak úgynevezett farmergazdaságok, de nem ez dominál a településen, Hanem inkább az, hogy közös művelésben hagyják a földet. Az okok általánosak: akinek nincs tőkéje, inkább bérbe adja földjét. Az átalakult szövetkezet működik ugyan (igaz, inkább a szolgáltatásokból tartja fenn magát), ám kevés munkaerőt foglalkoztat. Ezenkívül a Tranzitker és a Zöldért-tele- pen van még igen korlátozott mértékben munkalehetőség. Talán, ha megnyílik a széles nyomtávú vasút mellett a vámszabad terület, megmozdul az állóvíz... Munkanélküliség helyett vállalkozás Nyíregyháza (KM — KE) — Rövidesen megkezdi működését az ország egyik legnagyobb franchise rendszerű üzleti vállalkozása, amely a pénzszerzés, az anyagi biztonság megteremtésének újabb állomása lehet. Az Első Magyar Telemarketing Társulás Kft. budapesti székhelyű, megyei igazgatóságokkal rendelkezik, s mint rendszergazda, országos jelleggel működő üzlethálózat létrehozásán munkálkodik. A hálózat méreténél fogva az ország egyik meghatározó üzletlánca lehet. Összesen 3564 partner léphet be a kft.- be, s ez megyékre bontva 187 üzlettársat jelent. Fontos szabály, hogy egy körzetben csak egy partner működhet, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az illető vállalkozó konkurencia nélkül tevékenykedhet. Községekben általában egy, nagyobb lélekszámú helyeken több körzeti partnert is tudnak fogadni. A nagyobb körzetek irányítását egyes vidéki városokban a területvezető végzi. Az egységes arculat kialakításáról, a hálózat reklámozásáról központilag gondoskodnak. r eljesen egészséges a kedves olvasó? Semmi baj a szívével? Akkor most kapaszkodjon meg kérem, mert elárulok egy fantasztikus titkot: Ön többszörös milliomos. Legfeljebb nem tud róla. Megmagyarázom. Biztosan hallott már arról a mosógépről, amelyik mos, csavar, szárít, meg vasal, meg zenél, meg beszél, hogy mit csinál, hol tart, és csupa króm, nikkel és sosem romlik el. Az ára pediglen magyar valutában mindössze 250 ezer forint áfa nélkül, de házhoz szállítva. Megvette? Nem. Pedig ugye tetszett volna? Szerette volna! De nagy önuralommal erőt vett magán, majd okos érvekkel meggyőzte élete társát, hogy talán nem pontosan erre a szerkezetre van szükségük. Helyette vásároltak mondjuk egy tizen-valahányezer forintos gépet részletre, a tavaszi- nyári-őszi-téli ideiglenes ár- leszállításon. A gép mos, öblít és slussz. Ön csavar és teker és tereget, hajtogat, spriccel és vasal, meg zenél, meg beszél, meg ordít, meg felmos, mert csöpög a csöve meg csurog a csapja. Nem számít. Az a fontos, hogy hogy a magyarok feltalálták a csodafegyvert. De önnek és élete társának volt önuralma. A hifi helyett nyolcezerötszázért vettek egy magnósrádiót, ami ugyan kicsit se Nógrádi Gábor: Legyen milliomos! önuralma eredményeképpen megmaradt több mint 230 ezer forintja. Gratulálunk. De ez még semmi. Mert nem vette meg például 400 ezerért azt a hifitornyot sem, ami csupán dizájn és billentyű, chip-csirip gombocska, zöld- sárga-pirosan vibráló fény ecske, lenyíló, felnyíló, kinyíló, benyíló... Ami annyira tökély, hogy még a macskáról is lejátssza az V. szimfóniát, ha a cirmost bedugjuk a megfelelő nyíláson. Ha pedig megszólalnak a hangszórók, a NATO térden állva könyörög kegyelemért Hegyeshalomnál, mert azt hiszi, dizájn, se vibra, se gomb, de a macska ugyanúgy elnyivá- kolja az V. szimfónia első taktusait rémületében, ha a gyerek a készüléket felhan- gosítja. És most számoljunk. Megtakarított pénze már meghaladja a 600 ezer forintot. Mondjuk ki őszintén: ön okos ember! De ez még semmi. Tény, hogy a nyolchengeres ultraszuperturbódízelt sem vette meg hat és fél millióért. Nem vette meg, bár már kétszáz havi részletre adták kamatmentesen, és még egy ingyen ablaktörlő szivacsot is kapott volna hozzá. A gyerek ugyan nagyon szerette volna, mert tetszett neki a hágatóállásba öntött acélbakkecske az autó orrán, de ön ellenállt a kísértésnek és a turbó helyett inkább megint lemosták tízéves Zsigulijukat vagy Trabantjukat, és így már beiratkozhatnak a milliomosok klubjába. És még nincs vége. Tudja mit nem vett meg? Azt a 300 négyzetméteres rózsadombi betonesipkevárat, amit egy volt pártvezető időben megvásárolt bagóért az önkormányzattól, és most potom negyvenötmillióért veszteget. Helyette — nagy önuralommal — többedmagával meg a macskával a kétszobás lakótelepiben lakik, aminek értéke még mindig nem éri el a kétmilliót.-jL ja, ezt tessék összeadni. I\l Megtakarított negy- JL y venhárommilliót! Mi gondja lehet még? Legfeljebb annyi: hogyan költi el ezt a nagy lemondás árán megmaradt töménytelen sok pénzt. Gratulálunk. Réti János A mi országunkban kora reggel még alig lehet érdemben intézni valamit, három óra után pedig már szinte nem található felelős ember a helyén. Pénteken alig van vezető, aki már ne a „területen” lenne, hétfőn délelőtt meg még azért nem érhetők el, mert a nagy eligazításokat tartják vagy hallgatják. Júniustól már a szabadságra készülődünk, szeptemberben még nem hevertük ki a nyaralás fáradalmait. Ünnep előtt már nem fogunk semmibe, ünnep után még nehezen lendülünkbele. Ha ezeket az időket, a mégeket és mórokat kiszámítanánk, majd összeadnánk, meghökkentő számadatot kapnánk. Olyat, amiből kiderülne, hogy a mi népünk bizonyos időegységeknek talán mindössze felében fejti ki teljesítménye maximumát... Na jó, jó, mondjuk majdnem felében és közel maximumát... Megyénket is jócskán érintő fejlesztés várható alakulásáról érdeklődtem telefonon az országos szinten koordináló szerv központjában a választás másnapján. A vonal másik végén az illetékesek egyike nagyjából azt fogalmazta meg, hogy most egy kicsit várni kell, mert még nem tudni hogyan alakulnak a dolgok a továbbiakban. Másnap a kommunikációs csatornákon át arról értesülhetünk, hogy a kormány már nem, a privatizációval megbízott szerv már szintén nem és még ki tudja ki mindenki nem. Majd meglátják, majd kialakul... És az új irányvonal két év türelmi időt rebezsget. Mármint arra nézve, hogy beindul a lakosság életszínvonalában is konkrétan érzékelhető gazdasági fejlődés. Igen ám, de az előző kurzus is kért először száz napot átrendeződésre, aztán ugyancsak két évre datálta a fellendülés kezdetét. Ezt odébb tolta kettővel, majd közölte, hogy még további négy esztendőre van szüksége, de akkor már tuti jobb lesz, meglátjuk. Es most megint két év türelemről hallani... Jó lenne, ha kiküszöbölnénk a hosszas átmeneteket. Meg kellene szüntetni a gyakorlatot, ami az egyes vendéglátó egységekben olvasható felirathoz hasonlóan—HITEL HOLNAPTÓL — mindig a megfoghatat- lanba tolja előre valaminek a kezdetét. Nem létezik, hogy ne lehessen fokozatokat érvényesíteni az életminőség javításában! Hogy ne legyen, ami már ma megváltoztatható! Mert ha ezt érzékeljük, akkor türelemmel várunk a dolgok sorára. Amire két évet, arra kettőt, amire többet, hát többet... De tudjuk, hogy mi mikor következik be, hogyan és ahhoz kinek mit kell tenni. Novernap Kovács Éva M ájus 12. az ápolónők nemzetközi napja. Ezen a napon azok felé fordul a figyelem, akiket az egészségügy, a gyógyítás közkatonáinak szoktak nevezni, s akik nélkül nem létezhet rendelőben, kórházban eredményes munka. 1920-ban született Florence Nightingale, aki az ápolói hivatás megteremtője, s aki fiatal korától segítette, támogatta a betegeket, az öregeket. A londoni kolerajárvány idején önkéntes ápolónői munkát végzett, később pedig szervezte, életre keltette a doktorok közvetlen munkatársaként emlegetett ápolónői szervezeteket. Nightingale a háború idején irányította a sebesültek ellátását, önkéntes ápolónőket toborozott, akiket éjt-nappallá téve tanított a betegápolás fogásaira. Kórtermeket alakított ki a sebesültek számára, törekedett arra, hogy megmeneküljenek a haláltól azok, akiknek élete még megmenthető. Új Szent Johannaként emlegették, dalokat költöttek róla, festményeken örökítették meg arcát, ezzel is bizonyítva, hogy az áldozatos munkát nemcsak észrevették, hanem értékelték is a vele egy korban élő emberek. Az ápolás kezdete tehát ismert, jövője sejthető: legyen bármi fejlett is az orvostudomány, legyenek bármilyen okos berendezések és műszerek, az ápolónők munkáját, segítő állhatatosságát nem pótolhatja más. Az orvos gyógyít, mellette a nővérkék ápolják, segítik, biztatják, támogatják a betegeket. Mosdatják őket, beadják a gyógyszereket, s egyetlen lehetőséget sem hagynak ki, ha tehetik, jó szóval biztatnak, kedvesen mosolyognak. Ma, május 12-én a nővérek felé fordul a figyelem, s jó lenne, ha ez a figyelem nemcsak egy napig tartana. A társadalomnak szüksége van az ápolónőkre, az ápolónőknek szüksége lenne a megbecsülésre. Az utóbbi időkben történtek ilyen irányú lépések, bár az örömbe olykor üröm is vegyült, hiszen az elméletben oly dicséretes béremelések a gyakorlatig jutva már jóval kevesebbet értek. A három műszak, az ünnepnapokon is végzett munka, a mérhetetlen felelősség felemészti az erőt, melynek okos fel- használásáról, emberséges beosztásáról csak beszélni tudnak a nővérek, a dolgok természeténél fogva azonban önmagukra nézve már képtelenek betartani ezeket. A nővérek napja hamar elmúlik, s kialszanak a feléjük irányuló reflektorok. Ezzel szemben mi, egykori vagy majdani betegek csak remélhetjük, hogy az ő lelkesedésük, hitük és türelmük soha ki nem hunyó...
