Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-09 / 108. szám
1994. május 9., hétfő Zsákgyári capriccio Nagyhalászban A dolgozók az áldozatai annak a harcnak, melyet más körök érdekei diktálnak Szeméthegyek a zsákgyárban Szekeres Tibor felvétele Hazara varva D. Bojté Gizella Nagyhalász (KM) — A történet ismerős lehet sok mindenkinek: adott egy gyár, amely néhány embernek ma még munkahelyként szolgál. A gépek egyrésze elavult, a használható eszközöket pedig bérbe adták. Megrendelés nincs. A cég átszervezés alatt áll, és hónapokon belül eladják. A dolgozók azonban ragaszkodnának munkahelyükhöz, de valószínű, hamarosan utcára kerülnek. Mindez a Nagyhalászi Zsákgyárban játszódik. A vállalatnál jelentkező gondok odáig vezettek, hogy az emberek áprilisban a fizetésüknek csak a hetven százalékát kapták meg, a májusi bér is bizonytalan. A gyári asszonyok elmondták, a sok bizonytalanság és kilátástalanság miatt talán jobb lenne otthagyni az egészet, de a munkaadó nem mond fel nekik, mert a vállalat nem tud végkielégítést fizetni, ők pedig önként nem mennek. A gyárban kialakult helyzetről Bárdóczky András vállalati biztos adott tájékoztatást. Megörökölt állapot A Nagyhalászi Zsákgyár 1993. október 29-én lett önálló vállalat. Azt megelőzően a budapesti Kender- és Juta Vállalat gyáregységeként működött. — Amikor én idekerültem, megörököltem egy állapotot — kezdte a beszélgetést a vállalati biztos. — Valójában itt már nem folyt termelő tevékenység, bérmunkát is csak egy-két hónapra tudtunk szerezni. A működő gépeket egy korábbi szerződés alapján a Nyírpolipack Kft. bérli. A gyárról tudnunk kell, hogy pillanatnyilag állami tulajdonban van. Bárdóczky Andrásnak az Állami Vagyonügynökségtől kapott megbízatása arra vonatkozik, hogy a nagyhalászi állami vállalatnak gazdasági társaságba történő átalakítását előkészítse. Azt követően pedig privatizálják. Most ott tartanak, hogy az ÁVÜ határozatával április 1- jével a vállalatból kft. lett, de még a cégbejegyzés nem történt meg. A törzstőke százmillió forint körül van. A vállalati biztos másik feladata, hogy a dolgozóknak valamilyen munkavégzésre lehetőséget adjon. A Nyírpolipack Kft.-vel január 20-án kötöttek egy szerződést, amely a bérleti- és a lízing megállapodásokról szólt. A problémák akkor kezdődtek, amikor a Nyírpolipack — gazdasági vagy más okok miatt — nem fizetett. A zsákgyár saját költségeit április közepéig a cég tartalékából fedezte, de ez mára teljesen kimerült. Az asszonyok kérték volna a jogosan járó családi pótlék kiegészítést is, melyet azonban a vállalat a dolgozóknak nem tud megelőlegezni. Néhány kisgyermekes anya úgy gondolja, hogy a TB ezt a pénzt átutalta, csak nekik nem fizették ki. A vállalati biztos ezt a feltételezést cáfolta. A kiegészítést egyébként szeptemberig kell a jogosultak részére teljesíteni. A dolgozók megélhetése nem könnyű, hiszen egyik napról a másikra élnek. Semmilyen tartalékkal nem rendelkeznek. Az eddigi munkahelyi sérelmek mellet kíváncsian várják, mi lesz a májusban esedékes bérükkel. Keresik a megoldást — Keressük a megoldást. A legrosszabb esetben, amit nem szeretnék — kapjuk a magyarázatot Bárdóczky Andrástól — azt tehetném, hogy a dolgozónak írok egy papírt, amelyben elismerem a bérelmaradást, foglalkoztami tovább a vállalat nem tudja, amennyiben a cégnek pénze lesz, három vagy egy éven belül rendezi a tartozást. Ez volna a legegyszerűbb dolog. Megnyugtató megoldás azonban az lenne, ha a gyár 35 dolgozója áthelyezéssel átkerülne a Nyírpolipack Kft.- be. Egy előnyös szerződésben rendeznék a dolgozók munkaviszonyát, miszerint a munkavállalás kezdetének elfogadnák azt az időt, amikor a Kender-Juta Vállalathoz beléptek. Ez azért lényeges, mert felmondás esetén a dolgozó az új cégtől végkielégítést kaphatna. Arra a kérdésre, hogy ezt miért tenné meg a Nyírpolipack Kft., logikus a válasz — a vállalati biztos állítása szerint —: a bérleti szerződés alapján a kft.-nek több millió forint tartozása van. Ha átvenné a dolgozókat, vállalnia kellene azt is, hogy foglalkoztatja őket, vagy egy esetleges elbocsátás esetén végkielégítést fizet. Ezzel a technikai megoldással törlesztene a kft. A dolgozók egyébként bruttó 12-13 ezer forintot keresnek. Az ösz- szes bérköltség TB-vel együtt másfél millió forint. A vállalati biztos semmilyen esélyt nem lát arra, hogy valamilyen termelés beinduljon. Munka nincs, hacsak a szemétválogatást nem tekintjük annak, ugyanis több tonna hulladék halmozódott fel a gyár telepén, melynek elszállítása és feldolgozása komoly költséget von maga után. Bárdóczky András a véghelyzetre tartogat még egy pénzügyi mentőövet, melyet az ÁVU bocsátott rendelkezésére, csak néhány banki művelet van még hátra. Fogytán a türelem A Nyírpolipack Kft. képviseletében Osváth Sándor elmondta; ők továbbra is hajlandóak a dolgozókat átvenni, olyan munkaszerződéssel, amellyel a saját munkásaikat is alkalmazzák, vállalják azt is, hogy a privatizáció befejezéséig a gyár működőképességét megőrzik, azonban engedményeket kémek, többek között azt, hogy a bérleti díjat csökkentsék. A dolgozók türelme azonban lassan elfogy. Az áthelyezés ötletét is fenntartásokkal fogadják. Miért kellenének ők olyan cégnek, ahonnan a napokban küldtek el nyolcvan embert, s akik pedig még megmaradtak, féltik az állásukat és nem akarják, hogy átvegyék a zsákgyári dolgozókat. Abban sincs sok ráció, hogy majd az új kft. elbocsátás esetén vég- kielégítést ad. Ha valóban van pénze a Nyírpolipacknak, miért nem a bérleti díjat fizeti ki a gyárnak és ettől a cégtől engednék el a munkásokat? A műhely falai között az asszonyok kétségbeesve sorolják panaszaikat. Jó néhá- nyan nyugdíj előtt állnak, hová kellenének ők, mikor még a fiatal se talál munkát. Itt dolgozták le az életüket, tizenkét óráztak, éjszakáztak. Most kössenek útilaput a talpukra? Azért sem mennek el, pedig talán azt várnák tőlük, hogy önként felmondjanak. Az idegölő huzavona azonban még tart. Nem vagyunk mi jószágok, hogy ide-oda lehet adni bennünket — jegyezte meg egy idősebb asszony. A dolgozók egyébként sejtik: valahol ők az áldozatai annak az üzleti harcnak, melyet más körök érdekei diktálnak. (A létszámátvétellel kapcsolatos tárgyalás folyamatban van.) D. Bojté Gizella áromnapos nemzetközi menekült- ügyi konferenciát tartottak nemrég hazánkban, ahol a résztvevők arról tárgyaltak, milyen segítséget nyújthatnának a rászorulóknak. Abban mindenki egyetértett, hogy a menekültek befogadása erkölcsi kötelességünk, az anyagi támogatást illetően azonban eltérő nézetek alakultak ki. Miből adjunk mi, ha nekünk sincs, hiszen hazánkban is nagyon sokan a létminimumszint alatt élnek. Az igazi erkölcsi és politikai kötelességünk valójában az lenne, — ahogyan megnyitó beszédében a köztársasági elnök mondta —hogy megszüntessük azokat a kényszerítő okokat, melyek miatt több ezer embernek kellett elhagynia hazáját. Ennek a megoldása azonban nyilván nem a kisember dolga, aki csak annyit tehet, hogy küld egy kis csomagot, gyűjt ruhát és marad a részvét, az együttérzés. A tragikus híreket hallván és a televízióban is látva azt sok-sok borzalmat, hálásak lehetünk, hogy nálunk béke van. Inkább vállaljuk a nagyobb anyagi áldozatot, mint hogy életeket oltsanak ki. Az emberek teherbíró képessége azonban véges, de a bajban még kitartóbbá kovácsolódnak. Valahogy így történik ez mostanában Balogh Géza-w-k endezgetem múltkor az otthoni könyv- JL V táramat, s kezembe akad egy vékony füzetecske. Régi magyar ellenálló gyümölcsfajták, olvasom a címét, s elkezdem lapozni. Rögtön az almát, a körtét, a szilvát keresem persze, azokat, melyek a legismertebbek nálunk. Olvassa az ódon hangzású, különleges zaniatú neveket az ember, s eltűnődik, vajon hová lettek ezek a fák a mai kertekből. Hová lett a lánycsöcsű alma, a zelenkakörte, a boldogasz- szony szilvája? Egyenruhásodtak sajnos a nyíri, tiszaháti kertek is, akárcsak a falvak. A jonatán imádata azzal is járt, hogy eltűntek a kertekből a sokszor többszáz éves múltra visszatekintő fajták, s mindegy, hol jár az ember, Apagyon, vagy Méhtelken, majd mindenütt a jonatán, meg a delicsesz az úr. Am ha szerencséje van, a foly óinkat, a Tiszát, a Szamost, a Túrt kísérő falvóink egyikében-másikában még találkozhat a csodával, mely egy öreg kert képében jelenik meg előtte. A mai gazdák közül sokan már nem is igen tudják, hogy mi a fák eredeti neve, csak annyit mondanak, ha leballagnak velünk a gyeppel benőtt kertbe, hogy „ó, is. S ki tudja meddig tart ez az állapot? Gyakran azt gondoljuk, csak még ezt bírjuk ki, ezen legyünk túl, aztán jön egy másik gond, melyet meg kell oldanunk. A legnagyobb sorscsapás mégis az lehet, ha valakinek a hazáját kell elhagynia. És sajnos, ahogy haladunk előre az idővel, egyre többen kényszerülnek erre a lépésre. Húsz évvel ezelőtt mintegy hárommillióan voltak, 1992-ben pedig már tizenhétmillióra tették azok számát, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat. Magyarországon jelenleg hatezer menekült és hetvenezer menedékes tartózkodik, amely valóban súlyos terheket ró társadalmunkra. A nyíregyházi menekültügyi hivatal hatásköre Szabolcs és Borsod megyére terjed ki. Az elmúlt évben több mint ötszázan fordultak meg az irodában, volt közöttük örmény, zsidó, vajdasági magyar, boszniai muzulmán. Harminckilencen kértek menekült státust, de csak tizenheten kapták meg, ők hasonló jogokkal rendelkeznek, mint a magyar állampolgárok, a menedékesek azonban csak ideiglenesen tartózkodnak itt és visszamennek hazájukba. Nagyon sokan ismerősüknél, rokonoknál húzódtak meg. Valójában, országos szinten csak 8521 személy kap segélyt és 2500-an befogadó állomáson tartózkodnak, várva egy jobb világot, hogy haza találjanak. ezeket még nagyapán oltotta”. Ezek, a „még nagyapám oltotta” fák elődei valamikor ontották a termést, sokszor több jövedelmet hozva, mint a búza, a kukorica. A híres, majd kétszáz éves Szirmai-krónikában olvashatjuk: „A... gyümölcsöknek sokféle nemei kivált szilváknak és almáknak sokasága, mely Tiszahátról és Szamoshátról szálakon, szekereken a szomszéd megyékre szállíttatik. Kormos almáknak mint ízekre, mint tartósságra nézve leginkább dicsérteinek, szilvákból pedig sok és jó pálinka égettetik...” Nagy szerencséje az a kertészeknek, hogy néhány helyen megmaradtak még ezek az ősi fajták. A hagyomány tisztelete is azt parancsolja, hogy mentsük meg a még fellelhető öreg kerteket, bennük a pónyik almát, a sóvárit, a szer- csikát, a kormost. Nemcsak az érzelmi, de a gazdasági okok is ezt parancsolnák. Ezek a kertek ugyanis rendkívül fontos génbankok is egyben, melyekhez bármikor visszanyúlhat a kísérletező tudós, az új fajták kinevelésén fáradozó szakember.-jrjr incset érnek ezek az IS öreg, falusi kertek, Á \_ nem lenne szabad kivágni belőlük egyetlen fát sem. M ég a nap is alig nyújtózkodott, amikor felverte a vekker. Remélte, ha jó korán indul, a legszebb csirkét, a legfrissebb zöldséget és gyümölcsöt kapja a piacon. Igaz, hogy nagyon drága még a primőr, de ma minden pénzt megér. „Még kihúzom fizetésig” — nézett bele laposodó pénztárcájába. Lázasan sütött, főzött egész délelőtt. Először a csirkét bontotta szét. Az aprólékot odakészítette levesnek, bezöldségezte, még két fej gombát, néhány kelvirágot, paprikát és paradicsomot is dobott hozzá. Lassú tűzön főzte, gondosan leszedve a habját és meghintette egy kis kurkumával, hogy sárgább legyen. A tűzről levéve, finom szőrszitán szűrte át. Az anyjától kapott csigatésztát külön vízben főzte ki, hogy csak tálaláskor tegye bele az aranyló húslevesbe. Huzrik Anna Egy ebéd A csirke nagyobb darabjaiból paprikást készített. „Ne főjjön, inkább pörkölőd- jön” — vélte hallani nagyanyja hangját. Óvatosan keverte meg, nehogy a hús törődjön. Tejföl helyett tejszínt használt, remélve, hogy ízleni fog. Köretnek nokedlit készített, — ma már ez nemigen divat — hátha sikert arat vele. A saláta saját specialitás: uborka, retek, paprika, paradicsom és egyetlen újhagyma, összekeverve, besózva, ecetezve, csöpp cukorral megszórva, olajjal meglocsolva. Egy szem kristálytálját bélelte ki salátalevelekkel. és ráhalmozta a ) vegyes salátát, a tetejét pedig meghintette pi- > rospaprikával <apja szerette így, réges-régi vasárnapi ebédeken), s betette a hűtőbe. A gyümölcsöstálon aprólékos gonddal rendezte el a gyümölcsöket. Narancs, banán, kiwi, alma. Ez utóbbi természetesen szép fényesre dörgölve. Még egy üveg bort is vett. Mivel nem ismerte őket, az áruk és a címkék alapján döntött: drága legyen, de szolid címkével. Soha nem ivott alkoholt, ám most úgy érezte, hogy ezen a napon neki is meg kell kóstolnia. Éppen időben készült el. Még egy frissítő zuhany, halvány smink, parfüm, a legszebb fehérnemű és valamivel izgatóbb ruha a szokásosnál. Aztán várt. Felugrott minden neszre, de semmi. Leste az ajtót, próbált olvasni, fel-alá járkált a csöpp lakásban..., és senki. Már talán egy óra is eltelt, amikor nem bírta tovább. Összekucorodott az ágyon, körülbástyázta magát papírzsebkendőkkel és rázendített. Sírt és sírt, hisz ez volt egyedüli fegyvere a magány, a vén- lány ság és biológiai órájának ketyegése ellen. Idővel zokogása fokozatosan elcsitult és szinte észrevétlenül merült el a mindent megoldó, gyermekien tiszta, álomtalan álomba. Kommentár Kincses kertek k mm mmmmmmm «■> -* larca ________________________________________________________________________________
