Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-02 / 102. szám

1994. május 2., hétfő Kelet-Magyarország f f Az elmúlt három és fél hét alatt több, mint százezer halálos áldozatot követeltek a ruandai harcok, valamint mintegy másfél millió ember kényszerült elhagyni ott­honát AP-felvétel Olajvezeték víz alatt Muscat (MTI)—Több mint 1 milliárd dollár értékű közös kőolajvezeték megépítéséről határozott Omán, Oroszország és Kazahsztán. A napi 1,5 mil­lió hordó kapacitású vezeték a Kaszpi-tengeren át vezet a ka­zalt olajkutaktól az orosz No- vorosszijszk kikötővárosba. Az építési munkák 1995- ben kezdődnek meg. A három ország, illetve a hozzájuk kap­csolódó Chevron amerikai olajipari cég által létrehozott konzorciumban a felek 25-25 százalékban részesednek. A megállapodást Muscatban a három ország olajipari mi­nisztere írta alá. Ha a vezeték elkészül, lehe­tővé válik, hogy Kazahsztán akár Oroszországból, akár Ománból kapjon olajat a ten­ger alatti vezetéken át Jószolgálati szerepvállalás Budapest (MTI) — Az MTI értesülése szerint Göncz Ár­pád köztársasági elnök jószol­gálati szerepvállalásával meg­beszélés lesz a Parlamentben az ORFI és a Lukács Fürdő jövőjéről. Dr. Bálint Géza, az ORFI főigazgatója az MTI- nek elmondta: az állami tulaj­donban lévő épületegyüttest a n. világháború előtti formá­jában szeretnék helyreállítani. A milliárdos nagyságrendű rekonstrukció előtt azonban arra törekednek, hogy meg­találják az összes érdekelt fél számára elfogadható üzemel­tetési megoldást. Ennek meg­felelően mielőbb rendezni akaiják az évek óta húzódó tu­lajdoni vitát az ORFI és a Fő­városi Fürdőigazgatóság kö­zött. A főigazgató szerint a leg­jobb az lenne, ha közhasznú társaságként, vagy akár rész­vénytársaságként, de a két cég közösen tudná működtetni a gyógy-idegenforgalmi köz­pontként, szanatóriumként ki­válóan hasznosítható komp­lexumot. Az ORFI vezetése ez ügyben már tárgyalt is a nép­jóléti tárcával, amely egyet­értett azzal az elgondolással, hogy az ORFI bázisán létre­jöjjön egy orvosszakmai köz­pont a gerincbetegek kezelé­sére. Az egységes keretek kö­zött működő gyógycentrum megvalósítását, illetve a re­konstrukciót, amelynek kere­tében például egy új 50 mé­teres medencét is építenének, támogatja az Egészségbizto­sítási Önkormányzat is. A sza­natóriumi jelleg lehetővé ten­né azt is, a hazai betegek és vendégek mellett a külföldiek is igénybe vegyék a gyógy- centrumot. A milliárdos értékű rekonstrukció iránt már szá­mos magyar és nemzetközi be­ruházó cég érdeklődött. Ahhoz azonban, hogy mindez meg­valósulhasson, először is a Lukács Fürdőt kezelő fürdő- igazgatóság (illetve a Fővárosi Ónkormányzat) és az ORFI mielőbbi megegyezésére van szükség. Ezt kívánja segíteni a köztársasági elnök, aki vállal­ta, hogy egy asztalhoz ülteti az érdekelteket. Megsértik a NATO ultimátumát Szarajevó (MTI) — A nem­zetközi tárgyalócsoport békél­tető erőfeszítései ellenére szerb és muzulmán egységek vasárnap tűzpárbajt vívtak egymással Gorazdéban, meg­sértve ezzel a tűzszüneti meg­állapodást. ENSZ-források szerint a szerbek a NATO és az ENSZ figyelmeztetése el­lenére sem vonták ki minden fegyverüket a kelet-boszniai város biztonsági övezetéből. Eközben a szerbek azzal vá­dolják a muszlimokat, hogy támadást indítottak Bosznia északi és keleti részén. Több kézifegyverrel vívott tűzharcot jelentettek szom­baton Gorazde térségéből. A gorazdei helyzet kezd bizony­talanná válni, különösen a frontvonal mentén fekvő vízi erőmű körül nő a feszültség. A boszniai hadsereg ágyúiból két sorozatot lőtt ki a város szerbek kezén lévő északi ré­szére. A boszniai rádió gya­logsági harcokat jelentett va­sárnap Gorazde északi negye­deiből, a Pobjeda lőszergyár közeléből. A Tanjug arról számolt be, hogy összecsapások voltak Észak-Boszniában. A belgrádi hírügynökség szerint szomba­ton négy ember meghalt és hárman megsebesültek, ami­kor a muzulmán erők támadást indítottak a szerbek ellenőrizte Doboj ellen. A muszlim csapatok vasár­nap reggel is lőtték Dobojt, ál­dozatokról mindeddig nem ér­kezett jelentés. A boszniai szerbek hírügynöksége szerint vasárnap három nő meghalt és sok polgári személy megsé­rült, amikor a muszlimok szerb falvakat ágyúztak a Szarajevó­tól 65 kilométerre északkelet­re fekvő Vlasenica térségében. Tüntetés a moszkvai felvonuláson Moszkva (MTI-tud.) — Moszkvában Jelcin elnök el­lenzéke felvonulásokon emlé­kezett meg május 1-jéről, a munka ünnepéről, amely ezút­tal egybeesett az ortodox hús­vétiak A megbékélési chartát többségükben aláíró, mérsé­kelten ellenzéki szakszerve­zetek, valamint a Jelcin elnök kérlelhetetlen ellenzékét alko­tó kommunista pártok és moz­galmak külön-külön felvonu­lást tartottak. A kifejezetten békés majá­lisra emlékeztető szakszerve­zeti megmozdulással szemben a szélsőséges kommunista Fócus Rádió Salgótarján (MTI) — Sal- gótatjánban vasárnap meg­kezdte próbaadását a Rá­dió Fócus, a helyi Fócus- unió Kft. új vállalkozása. Az URH-sáv 68,39 mega- herz hullámhosszán egye­lőre ideiglenes engedéllyel sugárzott háromnapos pró­ba után, június 15-étől már állandó engedély birtoká­ban készíti kezdetben napi 3-4 órás műsorát Salgótar­jánnak az új rádió. szervezetek szónokaik útján elutasították a megbékélést, és éles hangon szidalmazták az elnököt és politikáját. Vasár­nap délig azonban nem történt incidens. Az első tüntetés végén Moszkva legnagyobb köztéri Lenin-szobra előtt, a Kaluzs- szkaján már gyülekeztek a szélsőséges ellenzék képvise­lői, akik legalább húszezren voltak. Valóságos vörös zász­lótengert lengetett a szél, ami­kor Viktor Anpilov gyújtó hangú beszédben adta meg az alaphangot. A kormány le­mondását célzó politikai Tokió (MTI-tud.) — A japán közlekedési minisztérium vizsgálata eddig még nem tu­dott részletes magyarázatot adni arra, miért zuhant le Na- goja repülőtéren a tajvani lé­gitársaság Airbus repülőgépe. A keddi tragédia 263 embere életét követelte, mindössze nyolcán élték túl Japán má­sodik legsúlyosabb légika­tasztrófáját. A gép túlságosan magasan közelítette meg a re­pülőteret, ezért kellett a leszál­lási manőver megismétléséről dönteni. A vizsgálóbizottság a hét végén nyilvánossságra hozta a sztrájkra hívta fel hallgatósá­gát, és arról beszélt, hogy a „népet becsapó kormánnyal lehetetlen a megegyezés”. Anpilov, az Orosz Kommu­nista Munkáspárt vezetője kö­zölte, hogy a kommunista szer­vezetek készek egységfrontot alakítani. Vállalják, hogy ha jelöltjük győzne a választáso­kon, azonnal eltörlik az elnö­ki rendszert, visszaveszik a néptől az elrabolt gyárakat és az orosz milliomosok külföl­di bankokba menekített pén­zét. Heves tiltakozást és fütty­koncertet váltott ki, amikor az gépet leszálláskor irányító má­sodpilóta és a parancsnok, il­letve a gép és torony közötti drámai beszélgetést. Ebből ki­derül, hogy 8 óra 12 perckor, hat perccel a tragédiát meg­előzően, még semmi rendkí­vülit nem rögzített a magnó­szalag. Egy percre rá közölte a parancsnok a másodpilótával, hogy túlságosan magasan van a gép, ezért új leszállási manő­verbe kell kezdeni. Hiába nyo­mom, nem működik — rög­zítette később a magnetofon a másodpilóta szavait. Ezután már csak pillanatok maradtak hátra. Ha így foly­egyik ház tetejéről röplapokat szórtak, amelyek szövege sze­rint a kommunizmus ideje le­járt, s a „tüntetőket vezetőik vágóhídra hajtják”. A tüntetők megálltak az egy évvel ezelőt­ti összecsapások színhelyén, a Gagarin téren, majd folytatták a menetelést. Az MTI helyszíni tapaszta­latai szerint a gyülekezőhely közelében több katonai teher­autó állt, s két autóbusszal erő­sítés tartott a menetoszlop fe­lé. A lefüggönyözött buszok egyikében a hátsó ablakban si­sakok és pajzsok voltak lát­hatók. tatódik, veszítünk a sebesség­ből — hangzott el. A válasz: Ne ess kétségbe!. Ezután meg­szólalt az önműködő figyel­meztető: föld! föld! A pilóták ekkor megkísérelték, hogy a sebességet növelve újra fel­emeljék a gépet. Hiába pró­bálkoztak, még lejjebb szállt az Airbus. Végünk van, vé­ge...! — volt hallható a má­sodpilóta rémült szava. Aztán egy utolsó kétségbeesett pa­rancs : növeld a sebességet! A gép először hátsó felével üt­között a földnek, majd lezu­hant, teljesen szétroncsolódott és kiégett. A tajvani gép utolsó percei Termelés tiltott övezetben Moszkva (MTI) — A cser­nobili atomerőmű körül ki­alakított 30 kilométeres úgynevezett tiltott övezeten belül ismét termelni fog egy üzem annak ellenére, hogy a térség jelentős mér­tékben sugárszennyezett. Ezt az Interfax orosz hír- ügynökség jelentette egy független orosz tévéállo­más információjára hivat­kozva. Hivatalos ukrán vá­lasz — a húsvéti ünnepek miatt — egyelőre nincs, de a kijevi televízió azt jelen­tette, hogy az atomerőmű­től 25 kilométerre valóban beindul a termelés. A munka újraindítására — a forrás szerint—az uk­rán kormány adott enge­délyt. Az üzem — miként a múltban is — a csernobili és más atomerőművekben használatos alkatrészeket gyárt majd. A UPI jelentése szerint Ukrajnában igen komoly gondokat okoz az energi­ahiány. Földgáz- és kőolaj- szükségletének döntő ré­szét Oroszországtól vásá­rolja, amely egyre többet számol fel az energiahordo­zókért. A csernobili atom­erőmű négy reaktorából je­lenleg kettő termel áramot, és Ukrajna a jövőben sem kíván lemondani azokról annak ellenére, hogy orosz és más külföldi szakértők a létesítmény azonnali bezá­rását sürgetik. Kína és a dohányzás (MTI-Panoráma) — Kínai dohányosok „füstölik el” a vüágon évente elszívott ci­garettamennyiség 30 száza­lékát. Ez annyit jelent, hogy Kínában évente 150 milli­árd cigaretta válik füstté. A kínai dohányosok 10 százaléka nő — állítja a hi­vatalos statisztika. Mint­hogy azonban sok nő titok­ban dohányzik, a valóságos szám sokkal magasabb — írta a Hong Kong China News Agency. Egy közvéleménykutatás során a dohányzó nők 3 százaléka azt mondta, azért szívja a cigarettát, mert a szexuális egyenlőség je­lének tekinti. További 40 százalék kijelentette, kör­nyezete szoktatta rá a do­hányzásra. A kínai hatóságok a nők dohányzását komoly társa­dalmi problémának tekin­tik, mint mondják elsősor­ban egészségi okokból. A dohányzás elleni propagan­da nemrég kezdődött el Kí­nában, ahol az állam •előál­lította cigaretták az állami bevételek nagy részét alkot­ják. Ennek megfelelően né­mely márka egyenesen azt hirdeti magáról, hogy jót tesz az egészségnek. Vranitzky... ...osztrák kancellár közölte, hogy országa semlegessé­gét megőrizve kíván részt venni a kollektív euró­pai biztonsági rendszerben. (MTI) Japánban... ...csaknem négymillió em­ber vett részt a május 1-jei rendezvényeken. (MTI) Az osztrák... ...Zöld Párt azt javasolja, hogy hívei nemmel voksol­janak az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szó­ló júniusi népszavazáson. (MTI) Kambodzsában... ...három ember meghalt, amikor a szélsőséges ma­oista vörös khmerek megtá­madtak egy nemzetközi bé­kemenetet. Három külföldit elraboltak a lázadók. (MTI) Oroszországban... ...76 év után újra a Kreml harangjai adtak elsőként je­let az ortodox húsvét kez­detéről. (MTI) Kéksisakosokra lőttek Zágráb (MTI) — A szerb csapatok az észak-boszniai Tuzla körzetében heves tü­zérségi és rakétatámadást zúdítottak az ENSZ-béke- fenntartókra, akik a nagy összecsapás során viszo­nozták a tüzet — közölte vasárnap Zágrábban az ENSZ-erők szarajevói szó­vivője. Az ENSZ északi zászló- aljának egyik egységét a Tuzlától keletre fekvő Ka- lesijánál lévő megfigyelő­pontnál támadta meg pénte­ken éjfél előtt a szerb tü­zérség. — A megfigyelőpontot pénteken éjjel kezdte lőni a szerb tüzérség. A zászlóalj parancsnoka ekkor erősítést kért, és nyolc dán, Leopard típusú harckocsi érkezett a megfigyelőponthoz. A szerb tüzérség ezeket a páncélosokat is célba vette, és tankelhárító rakétákat is bevetett. Viszonozták a tüzet. HIRDETÉS ____TÚL A MEGYÉN____ *pjRQV "SOPRONI SZŐNYEGBOLT" í 4400 Nyíregyháza,Debrecem u. 180. I I I | TeL:42/310-237 A nagymúltú Soproni Szőnyeggyár Rt üzlete Legolcsóbban szerezhet be: 1994. május 2-án- hagyományos szőnyegeket lbnTf'KVh T I- padlószőnyegeket á mindent, MLuir ILL. 1 I amit ebben a patinás gyárban készítenek. Garantált minőség,termékszavatosság,megbízhatóság,tartósság. VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT!

Next

/
Thumbnails
Contents