Kelet-Magyarország, 1994. április (54. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-08 / 82. szám

1994. április 8., péntek HÁTTÉR Ma nevekre jön be a közönség Sokszínű, igényes programokkal újra jelentkezik a Nyíregyházi Művészeti Hetek A Szabolcs táncegyüttes utánpótláscsoportja Harasztosi Pál felvétele Baraksó Erzsébet Nyíregyháza — Megyeszék­helyünknek a kulturális programok iránt érdeklődő polgárai még emlékeznek arra, hogy a korábbi évek­ben márciusban tavaszkö­szöntő műsorokat szervez­tek, melyek magas színvo­nalú rendezvénysorozattá fejlődtek, országos, olykor nemzetközi hírességek fel­lépésével. Az idővel elült programsorozatot most újra feléleszti a Váci Mihály művelődési központ. Az intézmény igazgatóhe­lyettesét, Bradács Máriát az elkövetkező napok, hetek kul­turális eseményeiről, a szer­vezési feladatokról kérdeztük. Néptáncgála Egyúttal arról is, hogy nap­jaink kusza világában, amikor sokan elmennének egy-egy szórakoztató, vagy kikapcsoló rendezvényre, de se idejük, se elég pénzük nincs rá, vajon mire vevő a közönség? □ A napokban megszapo­rodnak a kulturális progra­mok Nyíregyházán. Mit emel ki a kínálatból a szakember? — Néhány nagyobb ren­dezvényünkre hívnám fel a fi­gyelmet: ma este 6-tól a Sza­bolcs táncegyüttes gyermek- csoportjai mutatkoznak be. Holnap, április 9-én este 6-kor a bujtosi csarnokban a Sza­bolcs gálaműsorán lesz a művészeti hetek megnyitója. A világhírű lengyel dzsessz­muzsikus Zbigniew Namys- lowski koncertje 10-én este 7- kor kezdődik. Finn-magyar estet tartunk 15-én a jósavá- rosi görög katolikus templom­ban, 18-án ad hangversenyt Ránki Dezső zongoraművész, 19-én pedig Pege Aladár, a szintén világhírű bőgős. A Nívó-díjas Primavera 23-án tartja meg balettestjét. A hó­nap végének néptáncos prog­ramjaiból kiemelkedik a Bu­dapest táncegyüttes szereplése 30-án. Kissé részletesebben is ér­demes a programokat előzete­sen tanulmányozni, mielőtt el- döntenénk, melyiket válasz- szűk. Érdemes tudni azt, hogy jubileumi műsorral ünnepli működésének 30. évfordulóját a Szabolcs táncegyüttes. Fel­lépnek a régi táncosok is, a je­lenlegi nagyegyüttes, az előze­tes gálán pedig az utánpótlás­csoportok, a kálmánházi cso­port, továbbá a nyíregyházi 10. és 11. Számú Általános Iskolák táncosai. A ma esti gyermekgála vendége az USA-ból érkező kilenc tagú Bokréta kamaraegyüttes. Ró­luk annyit tudunk, hogy három magyar származású testvér kivételével amerikaiak, cso­portjukat önerőből tartják fenn, és kitüntetett érdeklődés­sel tanulják be az eredeti ma­gyar folklóranyagot. Termé­szetesen ott lesznek a gye­rekek a szombati nagy gála­műsoron is a bujtosi csarnok­ban, amikor összesen 330 tán­cos lesz jelen a porondon. A lengyel dzsesszvirtuóz, Namyslowski 35 éve uralja Európa dzsesszpódiumait, az előadóművész sikeres kom­ponista is, s bár lemezei, fel­vételei is különleges élményt kínálnak a műfaj kedvelőinek, a stúdiófelvételek nem pó­tolják azt az atmoszférát, ami az élőkoncerteken rabul ejti a hallgatóságot. Finn kultúra A finn-magyar esten az észa­ki testvérvárosból, Kajaani- ból érkező vegyeskar, vala­mint az Eino Leino Társaság előadóművészei lépnek fel, ízelítőt adva a nyelvrokonság okán hozzánk közel álló nép kultúrájából. Ránki Dezsőt és Pege Aladárt igazán nem kell bemutatni, koncertjeiken biz­tos, maradandó élményben lehet részünk. A Primavera balettcsoport hagyományos tavaszi műsora a fiatalság frissességét kínálja, többek között színre kerül a La Man­cha lovagja című musical is. □ Kérdezzük meg mindezek ismeretében a közművelődési szakembert, mire számítanak, hogyan fogadja a közönség ezt a kínálatot? — A visszajelzésekből egyértelmű, hogy ma nevekre jön a közönség, a nagy nevek kellenek, amelyek vonzzák az érdeklődőket. Furcsa dolog ez, mert előfordul, hogy sokkal több energiát, szervezőmunkát beleölünk egy-egy olyan prog­ram eladásába, melynek a sze­replői nem tartoznak a nagy sztárok közé, az eredmény mégis elmarad. Van egyfajta törzsközönség is, például a ko­molyzenei koncerteken több­nyire ugyanaz a három-négy­száz személy megjelenik, megvan a saját közönsége a néptáncesteknek is. Biztos, hogy a Ránki-koncertre nem lesz elég a mi 380 helyünk, és kíváncsi vagyok, hogy az egyébként világklasszis len­gyel muzsikus vajon mennyi érdeklődőt vonz. ö Korábban éveken át sokkal több importált program volt, rendszeressé vált a bu­dapesti művészképző főiskolák végzős növendékeinek meg­hívása. Ez a szokás végképp megszűnt? — Nem szűnt meg, és ha nem is konkrétan a művész­képzők meghívására gondol­tunk az előkészületi időszak­ban, azt el kell mondanom, hogy szerettünk volna ennél több, gazdagabb programmal jelentkezni, de a művelődési központban hosszabb ideje húzódó rendezetlen helyzet, személyi kérdések másfelé vették el az energiát. Szerin­tem az adott körülményekhez képest azért ez a kínálat nem kevés. / □ Es vajon a különböző programokat kínáló intézmé­nyek mennyire tudják az ese­ményeket egyeztetni, hogy a közönség ne jöjjön zavarba? — Az intézmények mun­kájának egymás közötti koor­dinálása régi igény. Utoljára tavaly ősszel tárgyaltunk arról, hogy nemcsak a közönség jöhet zavarba, ha ugyanarra a napra két, vagy több olyan program jut, amire külön-kü- lön vevők lennének, hanem a rendező intézmémy szakem­berei is. A közönség igénye — így jártunk legutóbb, ami­kor Koncz Zsuzsa koncertjét le kellett mondanunk, mert a csarnokban ugyanakkor volt Clayderman hangversenye. Mi felajánlottuk, elvállaljuk az egyeztető szerepét, s ebbe még az is belefért, hogy tekintettel vagyunk például a színházi be­mutatókra. Azután lényegében a kulturális kamara vállalta fel ezt, de valahogy ez sem si­került. Mi nagyon érezzük en­nek a koordinációnak a hiá­nyát, és én személy szerint remélem, ha rendeződnek a belső dolgaink, nagyobb fi­gyelemmel fordulhatunk az egész város közönsége felé. oldogan emlékezne a színére. A felpuffadt, ■ M-J csíkosán bordázott, hosszúkás sárgadinnyére. Ahogy szétrepesztette magát és kínálta illatát. Ez az illat jött most is elő, túl a fojto- gatóan parázs, nyögve-nyelős húsára. Ma már a sárga­dinnyék sem ilyenek... De a ‘ sárgadinnye illata megma­radt ebből a nyárból és Mik­lós emléke. Társzekerek osztagokba hordták a búzakévéket. Cséplés jön. A búzával érő apró körte már dobálja ma­gát lefelé, hogy megloccsan a kemény földön. De így is jó. István megcsapkodja Böskét. — Gyere ide, ne! A kerék belesüpped a ho­mokba. Nem bírja a két te­hén. Böske vemhes, hajszolni sem lehet. Borjú is kell, meg tej. A négy gyerek mindent felfalna, mint ezt a körtét De jó, hogy megért! — Otvenhét kereszt búza — lágyul el a tekintete. — Anyjukom, nem éhezünk a télen. Lesz szalma is, csak a A nők nyugdíja Kovács Éva ■y-k ekordot döntött utolsó munkanap­ja V ján a magyar parla­ment. Mint hírlik, a szerdai ülésnapon annyi törvényt hozott, amelyre másutt csak ritkán akad példa. A dön­téshozatallal a honatyák megpróbálták elérni, hogy csökkenjen a restancia, s mind több legyen az olyan törvény, amelyben végső igent vagy nemet mondanak. A megszavazott törvé­nyek egyike a női nyugdíj- korhatár emelésével kap­csolatos. Talán nem túl­zunk, ha azt mondjuk, ez az a törvény, amelyet árgus szemekkel figyeltek az érin­tettek, s talán nem volt nő, akit a téma ne érdekelt vol­na. Nem véletlen a nagy iz­galom, hiszen egyáltalán nem mindegy, egy ledolgo­zott élet után mikor, s mi­lyen pénzzel megy nyugdíj­ba valaki. Azok, akik a nyugdíjkorhatár megeme­lése mellett voltak, nyuga­ti példákra hivatkoztak, mondván: nem igazságos, hogy a nők a nyugdíjba vonuláskor a férfiak elle­nében nagymértékű előnyt élvezzenek. A nyugati szisztémát em­leget ők bizonyára elfelej­tették, hogy a magyar asz- szonyok élete kicsit más, mint a fejlett nyugaton élő asszonytársaiké, amiből az következik, a több és nehe­zebb munkától érthető mó­don hamarabb elfáradnak, hamarabb elkopnak a ha- zánkbeliek. A nyugdíjkor­határ megtartása mellett voksolók szerint nem sok értelme van tovább dolgoz­tatni a nőket akkor, amikor számtalan fiatalnak nincs munkahelye. A foglalkoz­tatás amúgy is nehéz gond­ját csak tovább nehezíti, munkahelyi konfliktusokat teremt, ha olyanok dolgoz­nak a munkapadok mellett, akik egyes megfogalmazá­sok szerint a fiataloktól veszik el a kenyeret. A honatyák ezek után döntöttek úgy, hogy a nők az 1994. december 31-i fel­tételek mellett is jogosultak az öregségi nyugdíjra. Ma­gyarul ez azt jelenti, hogy az 55. életévüket elért asszonyok maguk határoz­hatják el, kívánnak e még dolgozni, vagy sem. Nem­mel szavaztak az utolsó napon a képviselők arra a másik nagy érdeklődéssel kísért indítványra, mely a biogiliszta-tenyésztők adós­ságának elengedését java­solta volna. A döntés ér­telmében nem vállalják át tőlük a felvett hiteleket, így a csődbe juttatónak mégis fizetni kénytelenek. Ha nincs miből, akkor elárve­rezik majd fejük felől akár a házat is. Azokról, akik miatt csődbe jutottak a gilisztá- sok, ezúttal sem született határozat. Rájuk már nem maradt idő... Ä^CMWWUE« HÍ» ill* Bábeli hangzavar Balogh József A külügyminisztert kézzel-lábbal tap­solták. Olyannyira, hogy el sem tudta mondani, amitakart. Pedig csupán azt akarta mondani — megle­het, hogy nem a legmegfe­lelőbb helyen és időben —, hogy a fasizmus zsidó ál­dozatai mellett emlékeznünk kell arra a fél millió ma­gyarra is, akik a frontokon, a lágerekben, munkatábo- wkban lelték halálukat. A nemzetközi konferencia résztvevőinek egy csoportja — többnyire magukat ma­gyarnak nevező zsidók — nem volt kíváncsi rá, ezt fe­jezték ki a kézzel-lábbal kel­tett hangzavarral. Mostanában, amikor az embertelen esemény 50. év­fordulójára emlékezünk, s egyik esemény a másikat éri, az embernek óhatatla­nul eszébe jut: vajon miért van az, hogy a túlélők, vagy azok gyermekei képtelenek elviselni, ha hasonló, a dik­tatúra okozta fájdalmát bárki az övéikhez próbálja hasonlítani. És következnek az újabb kérdések, miért kell mindenkinek természe­tesnek tekinteni, hogy ha van évforduló, ha nincs, Wallenbergről, a svéd dip­lomatáról ötvenszer annyit hallani, olvasni hírközlő eszközeinkben, mint Kos­suth Lajosról, még ha tör­ténetesen 100. évfordulója is van halálának. Lehet, hogy az évforduló okán lett a legművészibb film az idén a Schindler lis­tája, lehet, hogy valóban sok jó alkotó közreműkö­dése révén lett kiemelkedő alkotás, de az is megfordul­hat az ember fejében: talán túlzás még ilyen esetben is a világ összes Oscar-díját egy filmnek odaítélni. Plá­ne ha hozzávesszük, hogy a magyar filmgyártás törté­netének egyetlen filmje ka­pott Oscar-t, s így már talán nem is véletlen, hogy az, amelyiknek témája szin­tén a fasizmus volt. Pedig készültek más emberekről, más nációk szenvedéseiről is legalább olyan művészi értékű alkotások. De az is kérdés: miért kell évtizedek óta 600 ezer magyar zsidóáldozatról be­szélni — ennyit említett a külügyminiszter is —, ami­kor Randolph L. Braham, a New-York-i Rosentál In­tézet igazgatója szerint 440 ezer magyar zsidót depor­táltak, s ezt támasztja alá, hogy Izraelben 330 ezer ál­dozatot tartanak nyilván. Félreértés ne essék, egyet­len áldozat is sok, nem 337 ezer! Ezért is érthetetlen, miért hangzik el mindig a 600 ezer. Jeszenszky külügyminisz­ter tudomásul vette, hogy nem mindenki ért egyet a véleményével. Éppen ezért kellene a másik félnek is tu­domásul venni: másnak is fájnak az emlékek, s más­nak is szabad emlékezni az áldozatokra. Akkor is, ha az történetesen magyar. takarmány. Talán a búzatar­ló, meg a csutka. Kikerekedik az osztag. Csi­nos lesz. A régi uradalmi cseléd érti a dolgát. Az ég Törő István Dinnye nem enged. Ráégeti az inget az emberre, sóval mintázza. A gyerekek már elteltek a körtével. Csupa maszatos mindenük. — Ebéd után megyünk a dinnyeföldre. Az út hosszú. Fasorban, bevetett földek között kanya­rog. A homok égeti a talpú­éit, de ott bizsereg minden­kiben a dinnye. Ezért már érdemes úgy' meghajszolni a lábat, mintegy előkészítve a gyomort. Körberajongják Istvánt az apróságok. A leg­nagyobb nyolcéves, a leg­kisebb három. De ő megy legelői. — Ott vannak a dinnyék! — kiáltotta el magát a kicsit dagadós Jóska. Szétröppenve, mint egy tá­madó sereg, megindultak a dinnyeföld felé. István csak a fejét fogta. Majd gereblyéz­heti a nyomokat. De ez az öröm mindent kárpótolt. Ahogy körberajongták a zöldmintás görögdinnyéket, a megnyurgult kaszadinnyé­ket. Csak Miklós állt távo­labb tőlük. Hallgatott és pi­ciny ujjával mutatott. Ott volt a sárgadinnye. Széthasadoz- va, illattal árasztva el a kör­nyéket. Ez a mozdulat ma­radt meg Istvánban. Ez a tartózkodó mozdulat. Miért éppen erre emlékszik? Most tisztul le ez a mozdulat. A türelem, a kivárás, az élet becsapós játéka. Elhiteti, hogy mindet egyformán sze­reti, aztán mégis válogat. Forrongó ősz jött, tünte­tések, felvonulások. Az élet kíméletlen szelektálása. Mik­lós is vívta harcát a para- lízissel, a kórral. Hajnalban vitték el. A töb­biek aludtak. Csak Klári rez­zent fel, s egy pillanatig néz­te, ahogy bugyolálják, ölbe veszik és futnak vele. Miért van az, hogy nifndig a rossz eredményesebb? Miklósnál is a rossz győzött. Könnyű el­venni az életet. Csak jön a lövedék, fütyül, akit eltalál elzuhan. De élő ronccsá vál­ni! Aki felnő és nem tud em­lékezni rá, hogy miért nincs neki olyan lába, mint a töb­bieknek... István a rácsos ágynál ült. Miklós ottpihegett, a láz haj­nalpír vörösében. A nővér rideg, kegyetlen. — Apuka menjen haza! Várják a többiek! Majd szó­lunk... Hazamenni?! Neki ez az egy is a többi. A nővér el­megy. Tudja ő jól nagyon. Aztán mozdul a száj, a fej csapódik egyet. Kinyílik a szem és Miklós mosolyog őrá. Mit nem adna ezért a pillanatért, s ezért a néhány szóért. / — Édesapám, a sárga­dinnye. Most érik, hozzunk belőle!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents