Kelet-Magyarország, 1994. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-29 / 100. szám
1994. április 29., péntek HÁTTÉR Emberséges pedagógia — bábokkal A komplex művészetnek szerepe lehet a hátrányos helyzet kezelésében A nyíregyházi 5. Számú Általános Iskola bábosai A tulipánná változott királyfi című bábdarab előadása közben Harasztosi Pál felvétele Kállai János Nyíregyháza (KM) — Azt, hogy a közelmúltban Nyíregyházán lezajlottak a IX. Tiszántúli Pedagógiai Bábjátékos Módszertani Napok eseményei, inkább csak a szőkébb szakma tartja számon. Pedig, s erről vélhetően többeknek van információja, a bábozás, ez a nagyon összetett hatásrendszerű művészet mindinkább az érdeklődés előterébe fog kerülni mint az „emberszabású” pedagógia egyik hatásos eszközrendszere. A módszertani napok egyik legérdekesebb előadását Dr. Arany Erzsébet, a debreceni Református Tanítóképző Főiskola docense tartotta A bábjáték jelenléte a nevelő-oktató munkában, különös tekintettel az óvodai és általános iskolai nevelés folyamatára címmel. Mint a bábjáték szakavatott ismerőjét kérdeztük meg a téma néhány aktualitásáról. — Azzal kezdem, hogy a rendezvényt igen fontosnak tartom. Ez a tiszántúli találkozó a maga nemében — éppen módszertani célrendszere miatt — egyedülálló az országban. A jelentősége elsősorban a pedagógiai vonatkozásaiban keresendő. Ennek érzékeltetésére említek egy talán meghökkentő dolgot. A hátrányos harmad Országunkban a társadalom kétharmad része tud írni, olvasni, gondolkodni. A „kívül- maradt” egyharmaddal érdemben nem foglalkozik senki. Ez már maga „a helyzet”, s nem engedhetjük, hogy tovább romoljanak az arányok. Az oktatási-nevelési intézményeknek a prevenciót, a megelőzést kell(ene) felvállalniuk. A humánpedagógiához nyújt bőséges eszköztárat a bábozás, melynek a sajátos lehetőségei szinte kimenthetetlenek. □ Miben rejlik a bábjáték oktató-nevelő ereiének a titka? — Azt, hogy komplex művészet elég, ha felsorolom, mi mindent sűrít magába. A színpadi játékot, a mozgásművészetet, az irodalmat, a zenét, a képzőművészet különböző ágait. A gyerekekre éppen emiatt van rendkívüli hatással a bábozás. Tevékenységre készteti a megcélzott „alanyokat”, cselekvésre, közreműködésre motivál. Es ami szerintem a legfontosabb: indirekt módon, vagyis nem a megszokott, a hatalmi pozícióból eredeztethető metódusokkal. Élményszerűségéből következik, hogy a tanulniva- lók könnyebb megértéséhez is elvezeti a legifjabb korosztályokat. □ A legifjabbakat említette. Tudjuk, egyre több kisgyerek kerül óvodába, iskolába — divatos szakzsargonnal élve — ingerszegény környzetből. Már a starthelyzetben olyan hátrányokkal terheltek, melyektől aztán felserdülésük során sem tudnak megszabadulni. — Igen. A bábjáték mint pedagógiai eszközrendszer a társas-szociális készségek kialakítását lényegesen megköny- nyítheti. Kialakítja a gyerekben a kulturált figyelem (milyen nagy szüksége lenne erre a legtöbj? felnőttnek is!), az összpontosítás képességét. A közösségi szabályozók megtanulásához jelentősen hozzájárulhat. Az óvodánál maradva: a hátrányok kialakulásának megakadályozására, a prevencióra kell helyezni a hangsúlyt. Iskolaelőkészítés Az iskolaelőkészítés! Sok-sok gonddal küszködik e tekintetben jó néhány kisgyerek. Az énkép, a tértájékozódás, az alaklátás képességének kialakítását egyaránt segít a bábozás mint prevenciós tevékenységi forma. A gyerek a cselekvési folyamat közben szinte észrevétlenül fejlődik, éretté válik az iskolakezdésre. □ Folytatva a kronológiai rendet, nézzük, miért lehet fontos az általános iskolásoknak a bábozás? . — Koruknál fogva, a nagyobb gyerekek mind többet felfognak a bábozás totális hatásmechanizmusából. Kialakul a komplex világlátásuk. A bábjáték gyakorlatában megismerkednek a magyar népmesék kincsestárával, a mítoszokkal, a legendákkal. Eljutnak a szimbolika megértéséig, ezáltal pedig az archaikus kultúra .mélyrétegeihez”. Kulcsszó: szeretet — A pedagógus számára pedig a bábozás a pszichológiai megismerés módszereként szolgálhat. A spontán bábjáték erre különösképpen alkalmas. Milyen sok gyermektragédia lett volna már elkerülhető, ha a pszichológiai megismerés technikái elterjedtebbek a tan- intézményeinkben. És, végezetül még hadd utaljak egy lényeges momentumra. A bábjátszás kollektív cselekvési forma. Mint ilyen, az interperszonális (emberek, személyek közötti) kapcsolatokra épül. Érthető, hogy együttműködési készség, egymásra figyelés, pontosság, fegyelmezettség és kölcsönös szeretet nélkül művelni nem lehet. A szeretet, ez a mondandóm kulcsszava. Jó lenne, ha a napi pedagógia szakterminológiájában és gyakorlatában is mielőbb azzá válna. nmmt ü wmw mwmrn ~W~\ arátnőjének, akit kez- §~\ dettől fogba beavatott a titkaiba, így idézte fel három hónapos távoliét után a történteket: — Az volt a legnagyobb baj, hogy Jánosból John lett. Itthon, amikor megismerkedtünk egy baráti társaságban, egészen szimpatikus volt. Az életkorunk között elég nagy különbség, nem mondom, hogy kezdettől fogva nem zavart egy kicsit, de mint olyan sokan, mások is, úgy zártam le magamban, a korkülönbség egy igazi tartalmas kapcsolatnál, nem lehet akadály. A monológ itt megszakadt, mert a barátnő záporozó kérdései, amolyan kérdezz-fele- lek játékká alakították a beszélgetést. Az előzményeket nagyon is jól ismerte a barátnő, egy kicsit ő is közrejátszott abban, hogy a távolra szakadt rokonférfi megismerje Marit, a barátnőjét. Az Amerikában élő férfi, nem először járt itthon. Mostanában vendégeskedését azonban nem egy szokásos rokoni, baráti látogatásnak szánta. Feleséget akart találni magának, mégpedig a szokásos újsághirdetések mellőzésével. Abban nem nagyon bízott. Tartott tőle, any- nyi levelet, címet kap, hogy nem lesz ideje, kedve mindenkivel megismerkedni. Ekkor hozta a véletlen az útjába a rokonai szomszédját, Marit. így kezdődött... — Itthon még minden rendben volt—folytatta Mari a félbehagyott monológot. De ezzel nem sok újat mondott, ezt a barátnő is tudta. A barátnőt az izgatta, mi történt közöttük odakint, Amerikában. De erről elég nehéz beszélni. Komolyan, de egy kis játékossággal indult az ismerettségük, János már a második találkozáskor próbaházasságot ajánlott Marinak. Minden kötelezettség nélkül. Eleinte csak mulattak a megjegyzésen, majd egyre többször került szóba közöttük, ahogy kezdték megismerni egymást. Egy hónap nem éppen kevés idő, ennyi állt kettőjük rendelkezésére. Mari két sikertelen házasság után, gyermekei nincsenek, évek óta élte a magányos nők nem éppen sok izgalmat rejtő napjait. János talán éppen abban a lélektani pillanatban jött, amikor igen közel állt ahhoz, hogy talán végleg lemerüljön a magány okozta, a lelket, a szellemet bénító depresszióba. S amikor már néhány nap volt hátra, Jánosnak vissza kellett menni. Mari a sokadik kérdésre — velem jönnél egy próbaházasságra, — igent mondott. —Ha pszichológus lennék, bizonyosan remekül tudnám ecsetelni neked azt az átváltozást, amely lezajlott Jánosban az együtt töltött három hónap alatt. Itthon úgy éreztem, ugyanúgy gondolkozik, lélegzik, mint mi itthoniak. Hiszen magyar ő is. De arra nemigen gondoltam, hogy létezik egy nagyobb erő is, amely képes gyökeresen átalakítani az embert. S akkor hiába a közös nyelv, hiába minden. János már az első hetekben más volt, mint itthon. De utólag meg is értem, az amerikai életstílus ezt követeli meg az emberektől. Ha nem akarnak elmerülni a fenyegető szegénységben. Itt a lelkeket nem a hit, nem az érzelmek uralják, hanem a pénz. S ez alól alig van kivétel. Egyre kevesebbet szóltunk egymáshoz, igaz nem is sok időnk maradt, mert az ő kifejezett kívánságára én is dolgozni kezdtem egy gyorsbüfében. A harmadik hónapban már fojtogatott a magány, János teljesen idegen lett számomra, igazi John, akit a maga képére formált az amerikai életforma. En ezt az életet nem tudom elfogadni. Talán, ha gyermekkorban kikerül az ember, de leginkább, ha odaszületik. akkor talán azon csodálkozna, amin most én... M ari elhallgatott. De a barátnője még mindig kérdőn nézett rá, mintha az lett volna az arcára írva, jó-jó, de itthon sem voltál boldog, most jobb lesz. Mari talán megsejtette a ki nem mondott kérdést, talán nem is annyira a barátnőjének, mint önmagának mondta hangosan: — Tudod, ha már úgy alakult az ember élete, hogy nem lehet maradéktalanul boldog, legalább itthon legyek boldogtalan. Ne pedig idegenben. Azért a kettő között van egy különbség... Páll Géza Próbaházasság Ember a sztrádán Kovács Éva M int oly sokan mások is, ha csak tehetem, rendszeresen meghallgatom és megnézem a baleseti statisztikákat. Mostanában mind gyakrabban tudom meg belőlük, szaporodnak az olyan balesetek, amelyek az autópályákon következnek be. Bármily hihetetlen, biciklisek, gyalogosok halnak meg az autópályákon, amire sem szerintem, sem pedig a szakemberek szerint nincs normális magyarázat. Kérdés ugyanis, mit keres egy gyalogos vagy egy biciklis azokon az autópályákon, sztrádákon, melyeket direkt azért építettek meg és alakítottak ki, hogy azokon az autósok a lehetőségek és szabályok szerinti legnagyobb sebességgel haladhassanak. Ugyan mi más, ha nem az emberi felelőtlenség, meggondolatlanság magyarázza, hogy valakik szándékosan kockáztatják testi épségüket és életüket? Mi lehet az a rohanás, az az ok, ami egyeseknek, az utólag többnyire áldozatoknak megéri, hogy megspóroljanak öt perc gyaloglást a legközelebbi felüljáróig, s vállalják inkább a halált, vagy egy életen át tartó el- nyomorodás kockázatát? Alvó embert gázolt — olvashatjuk időnként a rendőri jelentésekben, melyekből a továbbiakban kiderül: éjszaka, az országút kellős közepén hajtotta álomra fejét valaki. Mit keres ott, és ilyen esetekben kié a nagyobb felelősség? — kérdezhetik sokan, holott a válasz egyértelmű: természetesen azé az autósé, aki a balesetet elköveti. Nem lennénk azonban igazságosak, ha szó nélkül hagynánk, bűnös az alvó ember is. Autós és gyalogos a mai hazai helyzetben egymásnak kiszolgáltatottjai, ugyanakkor kibékíthetetlen ellenségei. A béküléshez pedig nem kellene egyéb, mint mindkét fél részéről betartani és betartatni az egyébként egyértelmű, kötelező jellegű szabályokat. Agyban aludni, az autópályán pedig a megengedett sebességgel hajtani... A megye testnevelő tanárai a hét végén vízitúra-veze- tő tanfolyamot kezdtek el a nyíregyházi Spori Sport rakamazi bázisán Harasztosi Pál felvétele Jobbító ember Cselényi György A másokért önzetlenül tevékenykedőket mindig csodáltam. Vajon mi hajtja, mi mozgatja őket? A környezetemben lakik egy nyugdíjas férfi. Bizonyosan neki is megvannak a napi gondjai, problémái, mégis nemhogy meglátja, mi keserít, s mi bosszant másokat, hanem a bajok megszüntetéséért tesz is. Például észrevette, hogy az otthonuk közelében lévő gyepen futballozó srácok között mennyivel kevesebb lenne a „gól-mellé-fölé-vi- ta”, ha a kaput nem egy- egy ledobott melegítőfelső, vagy egyéb tárgy helyettesítené. Nem tudom honnan, de egy szép napon, előteremtett két kézilabda kaput. —így, a srácok legalább nem csavarognak el messzire — indokolta közbenjárását. Aztán ha a környéken valamelyik fa, vagy más növény, nem úgy fejlődik, ahogy kellene, nem szid senkit, nem panaszkodik sehol, hanem az ágak növekedését a saját metszőollójával tereli jó irányba. Más: a terület elég tisztának mondható, ennek ellenére bántotta a szemét egy- egy eldobott papír, cigarettacsikk, vagy más. Gondolta, zúgolódással nem sokra megyünk. Kérjetek és adjatok; zörgessetek és meg- nyittatik-alapon valamikor, valahol szólt valakinek, amelynek révén a rét szélénél, s az azt átszelő Macskánál hulladékgyűjtő-edénykéket helyeztek el, s azóta a környezet még szebbé, kulturáltabbá vált. Most a sötétség legyőzését, vagyis közvilágítási lámpák telepítését vette célba. Pedig — mint mondta — neki ez tulajdonképpen nem gondja, de a munkából későn hazatérők félelmét átérzi. Szóval, csodálatos ember. Ugyanis az utunkba kerülő problémákat sokan látják, azok sokakat idegesítenek, de a legtöbbször a megoldás irányába tett lépések elmaradnak. Az „én emberem” a közérdekű cselekedeteiért nem vár anyagi elismerést, de még jó szót sem. Nem is igen kap. Nála az életünk, s a dolgok jobbításának vágya természetes és szívből fakadó. Bár számosán követnék példáját! I
