Kelet-Magyarország, 1994. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-05 / 79. szám
1994. április 5., kedd GAZDASÁG A Tungsram Rt. kisvárdai fényforrásgyárában készülő két végén lapított halogén lámpát szivattyúzza Lénáit Andrásné Harasztosi Pál felvétele Apró forintok a csupor alján Minimálárra zuhant a méz ára • A fehérgyarmati méhészek piac után kutatnak Fehérgyarmat (M. K.) — Egy évvel ezelőtt a valamikori áfész méhész szakcsoport helyett alakult meg Fehér- gyarmaton a méhészklub 93 taggal. Időközben belépett még tizenegy méhész. A klub elnökével, Szigeti Bélával az eltelt évről beszélgettünk. — Induláskor öttagú vezetőséget választottunk. Jelentős döntésünk volt az, amikor 9,7 tonna cukor értékesítését szerveztük meg. Szempont volt, hogy minél olcsóbban jussanak cukorhoz a méhészek. Azt hiszem, most is szívesen vennénk 49 forintért 1 kg cukrot, sőt a nyirkos cukrot 40 forintért kilónként. A tavaszi igény 4,7 tonna. Az őszi etetésre nem mertünk 10 tonna cukrot leszállítani. A méhésztársak közül értékesítési gondok miatt többen visszamondták a márciusban bejelentett igényüket. Többen, mivel rendkívül alacsony volt a vegyesméz ára, inkább ezt etették vissza, mint a drága cukrot. Igazán jó Gyorshírek Az amerikai... ...kormány bejelentette, hogy feloldja a távközlési berendezések és számítógépek jelentős részének a Cocom-tilalmát. (MTI) Az ipari... ...termelés volumene januárban nőtt, 10,5 százalékkal haladja meg az 1993. decemberi adatot, s 13,5 százalékkal az egy évvel ezelőttit. (MTI) A cementekre... ...vonatkozó behozatali korlátozást, amelyek a FÁK- ból és Romániából érkeznek, az NGKM december 31-ig hosszabbította meg, ugyanakkor bizonyos meghatározott vámtarifaszámú cementekre 100 ezer tonnában határozta meg a kontingens mértékét. (MTI) Kína... ...komoly amerikai gazdasági megszorításokat kockáztat az emberi jogok sorozatos és változatos módokon végrehajtott megsértésével. (MTI) Olajszállító... ...hajók ütköztek össze az Arab (Perzsa)-öbölben, az Ománi-tengeren, amelynek következtében 7000 tonna nyersolaj került a tengerbe. (MTI) 4-v minőségű mézet tudtunk termelni a múlt évben. Nem akartuk hinni — Ahogy elő van írva, egész világos színű volt az akácméz. Pollentartalma pedig elérte a 30-38 százalékot. Ennek ellenére az árkialakítás nagyon előnytelen volt. Az áfész 90,10 forintos árral kezdte az akácméz felvásárlását. Első hallásra el sem akartuk hinni, olyan alacsonynak találtuk. Egészen más lett a véleményünk a Fehérgyarmat és Vidéke Áfészról, amikor megkerestük a többi mézfelvásárlót. A Hungaronektár, a korábbi legnagyobb felvásárlónál azt a választ kaptam, nem vásárolnak fel mézet. Ugyanezt mondták a Tsz-ker utódjánál, az Apimex, a Príma Bt., a Me- lifera, de a szolnoki vagy a zalaegerszegi kft. sem kecsegtetett semmi jóval. A polgári áfész átvette volna 90 forintos kilónkénti áron, de az odaszál- lításról nekünk kellene gondoskodni. Budapest (MTI) — Az Állami Vagyonügynökség kárpótlási jegyekért értékesíti az Éptek Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. tulajdonában lévő részvénycsomagját, összesen 1,199 millió forint névértékű papírt. A nyilvános jegyzésre április 11. és május 11. között kerül sor — tájékoztatta az MTI-t a Budapest Értékpapír és Befektetési Rt., a forgalmazói konzorcium vezetője. A jegyzésen hét darab 10 000 forintos névértékű Éptek- részvény ára két darab 10 000 forintos címletértékű kárpótlási jegy lesz. A papírokat Budapesten huszonnyolc brókercég forgalmazza, SzeBudapest (MTI) — Várhatóan április 18-tól jegyezhetők kárpótlási jegyekért a Pillér II. ingatlanbefektetési alap befektetési jegyei — közölte Som Emília, a papírok forgalmazásával megbízott K and H Brókerház Kft. ügyvezető igazgató-helyettese. Amennyiben az Állami Értékpapír-felügyelet jóváhagy— Mi régebbi méhészek már valamikor 1991-ben sejtettük, hogy nincs minden rendben. Akkor kevés méz termett, s igen gyenge volt az akác. A lekötött mennyiséget csak igen magas, 180-200 forint kilónkénti áron tudták teljesíteni az exportőrök. Már ekkor megkezdődött a román és a kínai méz importja. S bár a magyar méz sokak szerint a világon a második helyen áll minőségben, gondot jelentett a hazai értékesítés is. Leállt az import — Bizonyára a termelők háborgása is hozzájárult ahhoz, hogy az FM leállította a méz- importot, viszont korábbról még jelentős készletek maradtak. így igazán csak a köszönet hangján szólhatunk a fehér- gyarmati áfészról, hiszen 1993-ban 37,7 tonna mézet vásároltak fel klubtagjainktól, 3 millió 184 ezer forint értékben. Azért csak ennyit, mert az áfésznek erre volt piaci lehetősége. Már tavaly év végén geden a Pakett Bróker, Miskolcon az ICP Bróker irodáiban lehet jegyezni. A 2,398 millliárd forintos alaptőkéjű, százhuszonöt főt foglalkoztató Éptek döntően építőipari alapanyagok és termékek beszerzésével, raktározásával és forgalmazásával foglalkozik. A múlt év második felében a vállalat vezetői szerezték meg az rt. részvényeinek felét, plusz egy részvényt. 1990 óta az Éptek egyre nagyobb versenyre kényszerült az új kereskedőcégekkel és a közvetlen értékesítésra törekvő termelővállalatokkal. A vállalat értékesítéseinek visszaesése a piac nagyarányú, évi harminc-harmincöt százalékos szűkülésénél is nagyobb mérja a Pillér Il.-jegyek kibocsátási tájékoztatóját, a jegyzési időszak június 17-ig tart majd, s háromezer forintos névértékű befektetési jegyet kétezer forintos címletértékű kárpótlási jegyért lehet megvásárolni. A Pillér II. ingatlanalap 2 milliárd forint névértékű befektetési jegyeit korábban lejegyezte az Állami Vagyonügynökség. A tervezett nyílt megkezdtük a piackutatást. Egy korábbi partner kft. levélben 105 forintos kilónkénti árat ígér, közvetítő révén egy német cég 120-125 forintot fizetne közvetlenül a termelőnek az akácméz kilogrammjáért. Bizakodnak — Felvetődik annak szükségszerűsége is, hogy egy önálló méztöltőüzemet létesítsünk. Ehhez jó ötletet adott az Áfész Magazinban Zsidei Barnabás cikke. Egyértelmű, hogy kifogástalan szerelésben kellene mézünket eladni, nem pedig ömlesztve. A nagybani felvásárló, aki ezt elvégzi, közel annyit keres, mint a har- mincezres méhésztábor összesen. Ez, s a többi intézkedés nem a nagy nyereségre való törekvést, hanem az értékesítési biztonság megteremtését szolgálja. A fehérgyarmati méhészklub tagjai bizakodóak, remélve a jó időt, a sikeres méztermést és a sikeres értékesítést. tékű volt: 1990 és 1993 között az árbevétel csaknem a tizedére csökkent, ami kedvezőtlenül hatott a termelésre. Ez részben annak volt betudható, hogy az Éptek harminc kiskereskedelmi egysége — melyeknél a forgalom csökkenése jóval kisebb volt — három évvel ezelőtt függetlenedtek. A kiskereskedelmi hálózat leválása óta a cég főként kohászati és épület- gépészeti termékeket és villamossági alkatrészeket forgalmaz. 1993-ban a november 30-i mérlegadat szerint az Éptek 68,1 millió forintos eredményt ért el. Decemberben a vállalat másfél milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényt. körű jegyzés során az ÁVÜ ezeket a befektetési jegyeket bocsátja áruba. Hasonló konstrukcióban tavaly a Pillér I. alap 3,2 milliárd forint névértékű befektetési jegye talált gazdára. A Pillér n.-jegyeket várhatóan a Budapest Bank, az OTP és a Kereskedelmi Bank fiókjaiban, valamint brókercégek irodáiban lehet majd jegyezni. Jegyezhető az Éptek-csomag Hét Éptek-részvényt adnak két kárpótlási jegyért Áprilistól jegyezhető a Pillér II. Az ÁVÜ 2 milliárd forint névértékű befektetési jegyet kínál Művészeti oktatás, korrepetálás Frank Aponyi tippjei vállalkozásokhoz: 39. Természetesen ennek a munkának előfeltétele, hogy ön valamely művészeti ágban tehetséges legyen, festésben, rajzolásban, grafikában, vagy bármi másban. A másik feltétel, hogy képes legyen a tudását átadni. Valószínűleg a legnagyobb kereslet gyermekek oktatása iránt lesz. Hirdessenek helyi újságban, művelődési házakban, feltűnő felületeken elhelyezett plakátokon! Egyszerre akár tíz főből álló csoportokat is taníthat. Ebben az esetben az óradíj természetesen alacsonyabb, mint egyéni órák esetén. A hirdetése és plakátjai legyenek fígyelemfel- keltők, rajzosak, hogy ön rajzot vagy festést oktat, és mindig azt hangsúlyozzák, amihez a legjobban ért. Sok művésznek, akinek több szabadságra és szabad időre van szüksége, a tanítás jó megoldás lehet ennek megvalósítására, hiszen kötetlenül saját magának oszthatja be az idejét. Heti egy órát tartson minden csoportnak, hacsak nincs többre igény, így idejét maximálisan tudja kamatoztatni, és az ünnepnapját is szabaddá teheti. A felhasznált anyagok, vásznak, ecsetek stb. beszerzése nem az ön gondja, hanem a diákoké legyen, ön mindössze a megfelelő helyet és asztalokat biztosítsa a tanuláshoz. Ha diákjai a saját eszközeiket, anyagaikat használják, takarékosabban fognak bánni velük. Ha gyermekeket tanít, hangsúlyozza, hogy ön egy nagyon hasznos időtöltést nyújt nekik, egy alapvető művészeti képzéssel kiegészítve! Menjen el iskolákba, hirdessen korrepetálást is egyének, illetve csoportok számára! Ha valaki a megszokott módon gondolkodik és cselekszik, akkor keményebb munkával 5- 10 százalékos javulást érhet el. De kétszeres, vagy tízszeres javulás érdekében olyan magasan van a mérce, hogy a dolgokat egészen másképp kell csinálnia mint eddig. (Folytatjuk) Szerem Ön több pénzt csinálni? Jöjjön el az American Buisness School kétnapos eladástechnikai tanfolyamai valamelyikére! A Keletmas üzlettulajdonosokkal, vál- manakel, kereskedőkkel, azaz vállalkozókkal vagy leendő vállalkozókkal. Még ma kérjen részlete$ inkról! American Buisness School: 1122 Budapest, Goldmark Károly u. 14. Telefon: 1(06-1)15-53-161; 17* 51477; (9-16 Mm ■ 15-51-524. v v ' í ‘s • A már leadott ötleteket meghallgathatja telefonon is, hívja a 06-90-309008 telefonszámot! Árfolyamok Kárpótlási jegyi Tőzsde Index (ideiglenes) április 1-jén: 1765,22 (-27,64) Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1994. április 1. Valuta Deviza Kanadai dollár 73,45 74,97 74,15 Pénznem _______Vétel Eladás Közép árf. Kuvaiti dinár 342,24 348,90 34537 Németmárka 60,59 61,79 6U2 Angol font 151,17 154,17 152,26 Norvég korona 13,93 14,21 14,07 Ausztrál dollár 71,46 72,80 72.09 Olasz lírat 1000) 62,91 64,16 " 63,56 Belga Dankt 100) 295,07 300,57 296,99 Osztrák sc.(100) 86126 877,96 87020: Dán korona 15,42 15,72 1556 Port. esc.(lOO) 59.14 60,28 59,45 Finn márka 18.72 19,06 18,73 Spanyol pes.(100) 74,38 75,84 7526 Francia frank 17,77 18,11 17,92 Svájci frank 71,85 73,17 72,50 Hollandfonni 54,08 55,12 54,57 $véd korosa 12,97 1321 13,07 ír font 145,10 14790 14652 USA dollár 101,67 103,67 102,61 Japán jen (100) 98,70 100,56 9957 ECU 116,85 119,09 11820