Kelet-Magyarország, 1994. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-23 / 95. szám
1994. április 23., szombat MEGYÉN INNEN, MEGYEN TÚL ___IIÜSBE Lakásügyek Záhonyban Záhony (KM-Gy. L.) —Záhony város önkormányzatának képviselő-testületi ülésén többek között döntés született a lakásrendeletről. A városban jelenleg 119 ön- kormányzati lakás van. A testület helyi rendelete szerint a lakbéreket fokozatosan emelik. Sajnos, ez elkerülhetetlen. Az önkormányzati lakások elidegenítésére azonban csak akkor kerülhet sor, ha azt a bérlő kéri. A rendeletben foglaltak szerint a vételár differenciált lesz, és mindenkor a lakás állagának (illetve korának) függvénye. A szolgálati lakásokkal kapcsolatban vita alakult ki. Végül is úgy döntött a képviselő- testület, hogy azok maradjanak meg szolgálati lakásnak, hisz másképp szakembereket nehezebben lehetne Záhonyba „csábítani”. Gyilkosok Pozsony (MTI) — A szlovák rendőrség elfogta — 11 nappal a bűntény után — a Pozsonyban élő hat vietnami két gyilkosát, akik a tettüket beismerték. A 25 éves Róbert M. és a 23. éves Viliam H. hónapokon keresztül figyelték az elektronikai berendezésekkel kereskedő, vélhetően jómódú vietnamiakat. Letartóztatták Vén Istvánt Az érintettek közül több százan a rendőrséghez fordultak Cservenyák Katalin Nyíregyháza (KM) — Annyi — tárta szét kezeit Vén István, az Első Magyar Geotermikus Villamoserőmű Kft. ügyvezető igazgatója, miután fél csuklóján bilincsben — rendőri kísérettel — elhagyta a városi bíróság tárgyalótermét. Műit ismeretes, kedden Gádoroson vették őrizetbe a Szabolcs Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság emberei Vén Istvánt, aki geotermikus erőművének felépítéséhez megyénkben a Történelmi Igazságtétel Bizottság égisze alatt több százmillió forint értékben vásárolt fel kárpótlási jegyeket. Százhúsz százalékot ígért érte, előlegként húszat, a kilecvenedik napon a fennmaradó összeget. Február eleje óta azonban késlekedik a kifizetéssel, ezért az érintettek közül több százan a rendőrséghez fordultak segítségért. Megyénkben a tartozása négy- százmillió forintra rúg (s több, mint 2200 embert érint), de — mert másutt is vásárolt fel jegyeket a kft. — az országban összesen előzetes adatok szerint 700-800 millió forintot kellene kifizetnie.Tegnap délelőtt a városi bíróság előzetes letartóztatásba helyezte az addig őrizetben lévő Vén Istvánt, azzal a kitétellel, hogy legfeljebb ez év május 22-éig tartható bent. A gyanúsított és ügyvédje az ítélet ellen fellebbezést nyújtott be. Vén István ügyvédje lapunknak nem nyilatkozott. A baloldali képen a geotermikus kút — amelyre a vállalkozást építette az EMGV Kft. — azóta is a MÓL RT. tulajdonát képezi. Mellette: ezen a gádorosi tanyán folyt az építkezés: a házat azóta már bevakolták. Munkácsiné... ...Vincze Edit független képviselőjelölt lesz a védnöke annak a jótékonysági bálnak, ami ma este 7 órakor kezdődik Tiszalökön a művelődési házban. A bál célja: tornaszoba építése. Kállay Kristóf... ...független képviselőjelölt vasárnap 15 órától Érpatakon a művelődési házban, hétfőn 18 órától a sényői általános iskolában tart választási gyűlést. Kenéz Mihály... ...független képviselőjelölt hétfőn 19 órától Timáron, kedden 17.30-tól Tiszaeszláron tart választási gyűlést. Jelszava: Magyarország nemcsak Budapestből áll, előre a vidék fejlesztéséért! Gunyecz István... ...független kéviselőjelölt hétfőn 18 órától Borbányán, az Alma utcai általános iskolában ismerteti választási programját. Bélaffy Antal, az Egyesült Kisgazdapárt főtitkára. ' Az SZDSZ ■ ■■ ...képviselőjelöltje Iványi Tamás vasárnap délután 5 órakor a tomyospálcai művelődési házban tart választási fórumot. Bartha László hétfőn 18 órától Nagyszálláson, a volt iskola épületében mutatkozik be lakossági fórumon, vendége dr. Szilvái Mária önkormányzati képviselő. Fábián Józsefné hétfőn 18 órától a sényői iskola aulájában tart választási gyűlést. Császár Zoltán hétfőn 19 órától a piricsei művelődési házban, kedden 19 órától Pócspetriben mutatkozik be lakossági fórumon. Dr. Bálint György három képviselőjelölt programját is színesíti a mai napon. Délután 16 órától az ibrányi művelődési házban dr. Lenti István, 17 órától a kótaji művelődési házban Kiss Gyula, 19 órától a vásárosnaményi művelődési házban Iványi Tamás választási gyűlésén vesz részt. az MDF új képviselőjelöltje Szabó Béla mezőgazdász. A mezőgazdasággal összefüggő kérdésekre is választ kapnak azok a tákosiak és környékbeliek, akik hétfőn 19 órától részt vesznek Szűcs M. Sándor képviselőjelölt választási gyűlésén. Vendége lesz ugyanis dr. Takács Péter megyei MDF-elnökön kívül Szénégető László a Földművelésügyi Minisztérium megyei hivatalának vezetője. A választási kampány része az is, hogy tegnaptól sok család talált a postaládájában egy szürke borítékot. Egyikben virágmag, a másikban egy toll volt. A tollal a tiszta, a természetes hangot, a virágmaggal a természetes erőt, a jövő virágzó Magyarországát akarja szimbolizálni a Magyar Demokrata Fórum. A Szocialista... ...Párt képviselőjelöltje Bajor Tibor mutatkozik be Ajakon az általános iskolában választóinak 19 órától. Vasárnap Baráth Etele lesz az MSZP megyei szervezetének vendége. 11.15 órától, dr. Kiss Gábor megyei pártelnök, a 8-as számú országgyűlési választókerület képviselőjelöltje kíséretében látogatást tesz a beregi határátkelőhelyeken, 18 órától pedig részt vesz Vaján a művelődési házban Lakatos András képviselőjelölt lakossági fórumán. Hétfőn 19 órától Nagy Sándor Nyírturán a művelődési házban, Bajor Tibor Komorón az általános iskolában, dr. Bakai Zoltán Csengerben a művelődési házban, Bírta Sándor 16 órától Bátorligeten, Kertész István 19 órától Kocsordon, a művelődési házban tart lakossági fórumot. A Független... ...Kisgazdapárt első alelnöke dr. Kávássy Sándor hétfőn 18.30- tól Nemesborzován, 19.30- tól Mándon tart választási gyűlést. Nagy Ferenc, vasárnap délután 4 órától Kisvárdán, az ipari szakmunkásképző intézetben mutatkozik be választási programjával. Tóth András hétfőn 18 órától a felsősimái iskolában tart lakossági fórumot. A MIÉP... ...programját ismerteti választási gyűlésén ma 16 órától Gá- vavencsellőn a művelődési házban Berkes József, 19 órától Ibrányban a művelődési házban ismerkedhetnek meg a képviselőjelölttel. Mindkét választási gyűlésen vendége lesz dr. Móré László ország- gyűlési képviselő, Csurka pártjának megyei elnöke. Vasárnap 19 órától Szűcs Gusztáv képviselőjelölt a jármi kultur- házban, Boda András 19 órától a mándoki művelődési házban tart bemutatkozó választási gyűlést. A Munkáspárt... ...képviselőjelöltje Pásztor István hétfőn 19 órától Sonkádon a művelődési házban tart választási gyűlést. Enyedi Sándorné vasárnap 17 órától a nyírturai művelődési házban, hétfőn 19 órától a magyi művelődési házban tart lakossági fórumot. A Fidesz... ...képviselőjelöltjei dr. Hel- meczy László és Mádi László ma 18 órától Nyírteleken alapítványi bálon vesz részt. Hel- mezcy László, az alapítvány kuratóriumának elnöke és ő az alapító. Dr. Sértő Radics István 18.30-tól Nagyarban a művelődési házban, Szabó István 18.30-tól a nagydobosi művelődési házban tart programismertetőt. Vasárnap 18 órától dr. Vajda Lajos a tisza- löki művelődési házban, hétfőn 18 órától a tiszaberceli moziban tart lakossági fórumot. Fodor Zsolt szombaton a nyírbátori vásártéri cigányok közösségi házában vesz részt egész napos rendezvényen, vasárnap füzéri kirándulásra invitálja a Fidesz-szel szimpatizálókat. (KM) Az Agrárszövetség... ...képviselőjelöltje Takács László hétfőn 18 órától a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban, Papp István képviselőjelölt hétfőn 19 órától a kántorjánosi mezőgazdasági szövetkezet tanácskozótermében, Molnár József képviselő- jelölt hétfőn 19 órától az ib- rány-nagytanyai kultúrházban, kedden 19 órától a tiszalöki művelődési ház klubtermében tart választási gyűlést. A Piac Párt... ...képviselőjelöltje dr. Bokor Imre ma 18 órától Tiszadobon a könyvtárban, hétfőn 18 óra 30-tól Tiszadadán a kultúrházban ismerteti pártja és saját választási programját. Az EgyesültKisgazdapárt képviselőjelöltje Lakatos József tart választási gyűlést vasárnap 18 órától Nyírmadán, a művelődési házban. A jelölt vendége lesz A KDNP... ...képviselőjelöltje, a párt alelnöke dr. Szilágyiné Császár Terézia ma 16 órától a nyírteleki általános iskolában, vasárnap 15 órától a dózsaszőlői általános iskolában, 18 órától a nyírtelek-belegrádi általános iskolában tart választási gyűlést. Keresztes Dénes vasárnap 19 órától a balkányi művelődési házban, hétfőn 19 órától a szakolyi művelődési házban mutatkozik be leendő választóinak. Az MDF... ...képviselőjelöltje Jakab Ferenc ma 19 órától Tiszateleken a művelődési házban, hétfőn 19 órától Rohodon a művelődési házban tart választási fórumot. Gégényben vasárnap 16 órakor az istentisztelet után a helyi MDF-szervezet ko- szorúzási ünnepséget rendez Szilágyi József 1956-os mártír templomkerti kopjafájánál, majd 17 órától bemutatkozik Szúrt az Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — A megyei rendőrfőkapitányság — őrizetbevétel mellett — eljárást indított a 32 éves J. Béla, porcsalmai lakos ellen. A férfi azzal gyanúsítható, hogy április 21-én 21.30 óra körül Porcsalmán, a Bem utcai AFESZ-italbolt- ban zsebkésével hasba szúrta T. Ferenc, helyi lakost, akit 8 napon túl gyógyuló, életveszélyes sérüléssel a mátészalkai kórházba szállítottak. ismerős Előzmények: az eddigi adatok szerint április 21-én J. Béla egyik ismerősét az üzletben — az ittassága — miatt nem szolgálták ki. Az inni szándékozó férfi távozott, de nem sokkal később J. Béla, valamint két asz- szony (a feleségek) társaságában visszatért. Az illető ezúttal sem kaphatott szeszes italt, mire hangoskodni kezdett. Az egyik vendég kikísérte őt az italboltból, akit J. Béla az ajtóban megkéselt Gazdag programmal célozta meg az emberiség lelkiismeretét a Föld Napja országos rendezvénysorozat pénteken. Képünk Nyíregyháza belvárosában készült Balázs Attila felvétele A jövő hónap... ...végén vagy június elején megkezdődik a volt állami gazdaságok privatizációja — közölték az ÁV Rt.-nél, hozzátéve, hogy az értékesítésből 10 milliárd forintos bevételre számítanak. Ösz- szesen 24 társaságot bocsátanak áruba az idén. (MTI) Az osztrák ...rendőrhatóság átadta az igazságügyi szerveknek a tavaly december eleji levélbombamerényletek ügyében folytatott nyomozás iratait. A feltételezés szerint — s ezt tartalmazza a rendőrségi vádemelési indítvány — az elkövetéssel két 26 éves fiatal, Peter Binder és ifj. Franz Radl gyanúsítható. (MTI) A főváros... ...2300 gimnáziumi helyére 10 700-an jelentkeztek, közölte a Fővárosi Önkormányzat illetékese. (MTI) Napjainkban... ...már joggal övezi rokon- szenv és megbecsülés a polgárbarát szolgáltató jellegű rendőrséget. Erről Kónya Imre belügyminiszter beszélt a tárca központi rendőr napi ünnepségén, amelyen több mint 100 rendőr vehetett át különböző kitüntetést. (MTI) Pulikutya... ...lesz az expo kabalafigurája, így döntött a pályázatot elbíráló bizottság, miután a korábbi győztes expocsibe nem nyerte meg a közvélemény tetszését. (MTI) Levonulóban ■ ■■ ...van az árhullám a Dunán. Péntek déltől a teljes pesti rakparton megindulhatott a forgalom. A budai oldalon pedig megkezdték az alsó rakpart tisztítását. (MTI) A válság... ...pusztító hatása elkerülhető lett volna, ha a nemzetközi közösség, a regionális szervezetek és a kormányok időben és megfelelő határozottsággal cselekedtek volna — hangoztatta Erdős André magyar ENSZ-nagykövet a Biztonsági Tanács péntek hajnalban véget ért nyílt boszniai vitájában felszólalva. (MTI) POLITIKAI HIRDETÉS HORN GYULA SZABOLCSBAN 1994. április 26-án, kedden 17.30 órától Nyíregyházán a Krúdy moziban tart lakossági fórumot,'melyre mindenkit tisztelettel vár a MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT