Kelet-Magyarország, 1994. április (54. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-22 / 94. szám

1994. április 22., péntek HATTER Akár fel is robbanhat a tri-H A helyzetmegold ás alternatívái • A nyírmadai szociálpedagógia példa Kállai János Nyírbátor, Nyíregyháza (KM) — Helyzet van. Még­hozzá: halmozottan hátrá­nyos helyzet. A „tri-H” mint potenciális veszélyforrás már régóta jelen van oktatá­si-nevelési intézményeink­ben: hol szembeötlőbben, hol szemérmes elfedések ta­karásában. Gyerekek ellehe­tetlenüléséről lévén szó, a sürgető megoldásra váró kérdéseket nem lehet meg­válaszolatlanul hagyni. A nyírbátori Éltes Mátyás Ál­talános Iskolában nemrég le­zajlott gyógypedagógiai na­pok egyikén fogtuk vallatóra Petrikás Árpádot, a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem nyugalmazott tanárát mint a fent vázolt probléma- halmaz avatott ismerőjét. A bajforrások — A társadalmi hátrányok terén az elmúlt évek — s ez nem az én egyéni felfede­zésem — sok többletet hoztak. Megsokszorozódtak a hátrá­nyos helyzetet előidéző motí­vumok, azok a tényezők, me­lyek valakit — esetünkben a felnövekvő korosztályok tag­jait — szociálisan negatív szi­tuációba sodorhatnak. □ A családban vagy a belőle kiszakadtan élőkre hatnak ezek a motívumok erősebben? — Mindkét körben számot­tevő a kedvezőtlen statisztikai mutatók emelkedése. A csöve­sek fele, a punkok negyede a familiáris kötelékek között élők közül kerül ki A hely­zetbe kerülés okai? Csak pél­daképpen néhányat: a szülők különélése, a családtagok ala­csony műveltségi szintje, a szerzett vagy öröklött devian­ciák (alkoholizmus, drogfo- gyaasztás, ideg- és elmebeteg­ségek, szomatikus jellegű kór­ságok). □ A felsoroltak a motívum­készlet többnyire közismert elemei. Ha tudunk róluk, miért tűnik majdnem hatástalannak a kezelésük? Hogyan lehetne elejét venni, hogy a tri-H, mint súlyos veszélyforrás, ne adj Is­ten: krízishez vezessen? Dr. Petrikás Árpád egyetemi tanár Balázs Attila felvétele — Igen. A hangsúlyt most már nem a helyzetleírásra, ha­nem a megoldás lehetséges al­ternatíváira kell helyezni az iskolákban is, hiszen a veszé­lyeztetettek döntő többsége tanköteles korú. A nemzetközi gyakorlatban három fő csapást ismernek a megoldás változa­taiként. A prevenciót, vagyis a megelőzést említem az első helyen. A második a fiatalok­kal kapcsolatos szociális gon­dok folyamatos figyelemmel kísérése, regisztrálása és kont­rollja. A harmadik pedig az is­kola körül teremtendő mikro­hálózat átalakítása. □ Mennyire vannak ezekre a metódusokra felkészülve a magyar oktatási-nevelési in­tézmények? — Tapasztalataim alapján mondhatom: iskoláink a fala­kon belüli szociálpedagógiai munkára nincse£k felkészül­ve. Szubkultúra Nem ismerik az ifjúság szub­kultúráját, kapcsolatrend­szerét, mozgási mechanizmu­sát. Az egykori pályaválasz­tási tanácsadók éppen bürok­ratikus jellegük miatt nem tud­tak érdemben segíteni, de nem is kívülről kell várni a mentő­angyalokat. Az iskola szociál­pedagógiai funkcióit szüksé­ges kialakítani és megerő­síteni. A pedagógusokkal meg kell szereztetni az ilyen tar­talmú műveltséget, vagy egy­szerűbben: ki kell bennük ala­kítani a szociálpedagógiai gondolkodásmódot. □ Ön, kedves tanár úr, ko­molyan hiszi, hogy minderre az oly sok nyűggel bajlódó, alulfizetett és leterhelt peda­gógusok még képesek lesz­nek? — A szükségletek fogják előbb-utóbb kikényszeríteni, hogy az iskola gyakorolja szo­ciálpedagógiai funkcióit. Mert az mégsem járható út, hogy a rendőrség naponta tucatjával szállítsa majd el a problémás gyerekeket...! □ Tud-e olyan konkrét isko­lára hivatkozni, ahol a kény­szerítő szükség kedvező, a megoldás irányaiba mutató szociálpedagógiai program megalkotására inspirált? — Nyomatékosan hangsú­lyozva: a hátrányos helyzet koránsem csak cigányproble­matika, most mégis a nyírma­dai általános iskola példájával hozakodom elő. Madán, az is­kolában a cigány tanulók szá­ma elérte a 35 százalékot. A sokféle hátránnyal jellemez­hető etnikumhoz tartozó gye­rekek oktatása-nevelése speci­ális metódusok kimunkálására késztette a pedagógusokat. Önsegélyezés A megelőzést szolgáló, in- tegratív programjuk tartalma hasznos evidenciákon alap­szik. Éspedig: a cigánykultúra gyakorlására szolgáló szak­körök működtetése, a „H”-s osztályok létszámának mini­malizálása hét-tíz főben, a ho­mogenizáló tantervek (nyelv­tan, történelem, irodalom) be­vezetése, a nem osztályok, hanem a teljesítmények sze­rinti előrelépés (teljesítmény­csoportok). A kiegészítő terü­let az „Adok, hogy kaphass te is” elnevezésű mozgalom, ami valójában egyfajta önsegélye­zést valósít meg, miközben értékes emberi viszonylatokat épít. Ez igazi emberprog­ram. □ A citált példa alapján úgy vélem: teljesen új pedagógiai szituációba kell helyezkedniük az iskoláknak, ha a hátrányos helyzetűek ugrásszerű gyara­podását meg akarják akadá­lyozni, illetve a belőle fakadó negatívumokat ki akarják ik­tatni? — Az új szituációt — hi­szem — maga a pedagógus- társadalom fogja megterem­teni. Mert nem tehet mást. Rossz trendek A trendek azt sejtetik: tovább fog emelkedni az elesettség szintje, s benne a legelnyo- mottabbak továbbra is a gye­rekek lesznek. Hogy ez ne következhessen be, legalább is ne drámaian, az iskola szocia­lizációs szerepét kell a tehet­ségig erősíteni. Az értékköz­vetítés és bemutatás, illetve azok kínálata és magyarázata mellett a tanintézményeknek az emberi viszonylatok közve­títését fel kell vállalniuk. — Tehát: nemcsak a tananyag átadását! A tárgyakhoz, az in­tézményhez, a társadalmi fel­adatokhoz való viszonylatok megtanítására gondolok. Az­tán a gyerek önmagához való relációjának a tisztázására, ki­alakítására (önértékelés, önkö­vetelés, szerepfelismerés). Haladnunk kell Az iskolának és közvetlen kör­nyezetének az állandó kontak­tusban keltene tenni, minél szorosabb együttműködésben a családdal. De nemcsak a szülőkkel, hanem a gyerekek mikrovilágának minden ete­mével, beleértve az őket kö­rülvevő személyeket és tár­gyakat. — És még sorolhat­nám! Szóval — tehet, hogy túl komorra sikeredett a kép — efelé kell haladnunk. Mást nemigen tehet az iskola, s még kevésbé a benne dolgozó pe­dagógus. y -r gye tetszenek rá em- M / lékezni: a klasszikus L/ tanító célzatú állat­mese a rókáról, a sajtról meg a hollóról. Azért nem árt fel­idézni, mert Aiszoposz ótc nagyot változott a világ. Te­hát... A holló valaha, valamilyet módon megszerezte a sajtot és büszkén a szájában tartva azóta is fenn ül vele az ágon Sem a megszerzése, sem c megtartása nem kevés eről­ködésébe került. Azt is be­szélték az erdő vadjai, hogy c holló szerint bolond az, ak, irigyli tőle a sajtot — pon tosabban azt a sajtot, ami ne­ki jutott —, mert az bizony igencsak büdös volt eleinte és a kukacok alig várták hogy kikezdjék a belsejét. Ezzel szemben a róka, ak valaha valamilyen módot nem tudta megszerezn ugyanezt a tejterméket, azótc is várja az adandó alkalmat amikor a lehetőség szerin fordulhat a kocka. Mármint c kockasajt! Akkor biz ő költözik fel a: ágra, és majd jól belakik t sajttal. Mondhat tőle a holh A veszélyes élőlények D. Bojté Gizella A Föld Napját ünnepük szerte a világon áp­rilis 22-én. Ilyenkor számvetést készítenek egy­fajta figyelmeztetésként, hogy az elmúlt évek alatt mi­lyen súlyú környezetszeny- nyeződést okoztunk, meny­nyire járultunk hozzá az élő­világ pusztításához, mennyi pénzt áldoztunk környeze­tünkért, egészségünkért. Avagy inkább tönkretételé­ért? Megtudhatjuk például, hogy húsz évvel ezelőtt 680 milliárd dollárt költöttek ha­di célokra. Mintegy három­millió ember hagyta el ha­záját, míg 1992-ben körül­belül tizenhétmillióra tették a hazájukat elhagyók szá­mát és 800 milliárd dollár fogyott el háborús célokra. Az ember azonban nem­csak embertársát pusztítja, hanem önmagát is. Építi az atomerőműveket, az autó­pályákat, baltázza az őser­dőt, szennyezi a folyóvizet, veszi a műanyag flakonos üdítőket, fújja a sprét frizurájára, és hát pipál a világra... Ezek volnánk mi, az ember, a legveszélye­sebb élőlény a világon. Április 22-én, legalább ezen a napon álljunk meg egy szóra. Megéri, ha úgy jutunk el az általunk leg­jobbnak tartott civilizációs kényelembe, hogy lerombo­lunk mindent, melyet a ter­mészetfelépített? Hatalmas árat fizetünk tetteinkért, és az út végén nem a szépség fénye jelez vissza, hanem egy halott világ képe sejlik, amelyhez egyre közelebb kerülünk. Társadalmi munkában kezdték el építeni az új temp­lomot Apagyon Balázs Attila felvétele Golfpálya hitelre Balogh Géza y-j Ikelt a büki golfpálya. M-j Az újságok nemigen Uj törték magukat, hogy az első oldalon számoljanak be róla, ami nem is csoda, hiszen ez az a hír, amire azt mondja az átlagember eny­he gúnnyal, hogy „na, emi­att nem aludtam egész éjsza­ka!". Nem is maga az esemény az érdekes, hanem ami mö­götte van. Különféle plety­kák keringenek a vételár­ról, állítólag több mint há­romszázmillió forintba ke­rült. A vevő egy ismert nagyvállalkozó, újdonsült pártvezér, s magyar állam­polgár. Ez utóbbi külön fi­gyelemreméltó, tulajdon­képpen még örülhetünk is neki, hiszen azt mondhat­juk, végre egy magyar tőkés is labdába rúghat magyar földön, ha már egy sereg fontos hazai üzemet, egy rakás növényolaj-, cukor-, dohánygyárat el is happol- tak előlük a tőkeerős külföl­diek. Semmi kivetnivalót sem találhatunk tehát abban, ha egy magyar vállalkozó megvesz egy magyar léte­sítményt. Vegye, ha van pénze rá. Igen ám, de a szóban forgó úrnak állító­lag nem volt erre pénze. Se­baj, azért vannak a bankok, hogy segítsenek az ilyen esetekben. Meg is hitelezték hát a tekintélyes összeget. Ez az, ami szöget üthet az egyszerű újságolvasó fejé­be. Erre van pénz egyes bankokban, a kisvállalko­zások támogatására meg nincsen? Hát nem mindegy az, hogy egy golfpályának magyar, vagy külföldi a tu­lajdonosa? Az ugyanis nem cukorgyár, melynek tevé­kenységétől többszáz gyári dolgozó, s többezer répa­termesztő sorsa függ, az csupán néhány tucatnyi em­bernek, a kiszolgáló sze­mélyzetet alkotó pár fűnyí­rónak, pincérnek, labdasze- degetőnek ad munkát. Miért ezt támogatják hát a magyar bankok, miért nem a magángazdaságokat? Hány traktort, ekét, boro­nát lehetett volna venni ab­ból a háromszázmillióból? Így dohog az átlagember, aztán lecsendesedik, hiszen eszébe jut valami: e répa­termesztő, jószágtartó kis­emberek sohasem jutnak be a parlamentbe, így viszon­zást sem remélhetnek tőlük a pénzintézetek. Minek ad­nának hát nekik százezre­ket..., netán milliókat, nem jótékonysági egyletek a ma­gyar bankok! Ráadásul a répaföldeken még golfozni sem lehet. 4. akármit bűzről meg kuka­cokról! A szaga majd elszáll, az élősdieket pedig ki lehet söpörni a belsejéből! A fő az, hogy jóllakjon végre ő is. Jusson ezentúl a hollónak a lehulló morzsa, epekedjen ezentúl ő lentről felfelé. den rendű és rangú népsége az erdőnek, hogy a fölül lévő egyed már sajtmérgezést ka­pott, lévén, senkinek nem adott belőle. Ezért most már igenis neki, az eddig lenn ku- porgónak jár a sajt és az a madár legfeljebb még né­— Halljátok, miről is fo­gunk szavazni? — Hát arról, hogy kié legyen a sajt? — A saaajt..??? Az meg micsoda? — Ne hülyéskedj! Olyan kerek, meg illatos. Nagyon finom! — Hát nem büdös meg kukacos? — Ugyan már, akkor nem kellene egyiknek se, hanem szétosztották volna közöt­tünk! — Tényleg, ki evett már sajtot közületek? Erre aztán nagy csendes­ség telepedik a rengetegre, és csak áfák leveleinek zize- gését lehet hallani. De azt is csak olyan, aki visszatartja még a lélegzetét is. (A mese minden részlete ki- taláció. Belőle bármilyen mondanivaló kihámozása, tanulság levonása és annak a valósággal való egybevetése tilos! Ha mégis történne ilyesmi, attól a szerző Aiszo­posz nevében is mereven el­határolja magát.) Réti János Ének a sajtról hány napig tartogathatja. Fentről viszont úgy szól a dal — amennyire nótázni egy­általán lehetséges a sajtot szorongatva és csipegetve is egyszerre —, hogy cudar világ vár vadakra és szelí­dekre egyaránt, ha ez onnan, ahol van, fel találna ka­paszkodni. Ugyanis menten felfalná a sajtot, de még a lukakat is, aztán mindenki nézhetne, ahogy a szemén kifér. Az erdő élőlényei meg — miután leszáll a nap az égig érő fenyő csúcsa mögött — így beszélgetnek egymás kö­zött: Amikor elérkezett az ideje, hogy az erdő lakói igazságot tegyenek sajtügyben, ők ket­ten elkezdték szívhez szóló éneküket hallatni áfák között leskelődő, fülelő állatsereg­lettel. Emez alulról úgy kornyi- kálva, hogy a fenn ülő annak már puszta hallatán kiejt­se azt a nyomorult sajtot a csőre közül, amaz pedig ép­pen úgy kántálva vissza, hogy közben le ne ejtse azt a drága jó sajtot, ha már egy-* szer annak idején megszerez­te. Lentről az hallatszik, hogy jobb, ha eleve elismeri min-

Next

/
Thumbnails
Contents