Kelet-Magyarország, 1994. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-21 / 93. szám
SPORT 1994. április 21., csütörtök Baseball-bodicsek Nincs hálás... ...helyzetben Tom Gullik- son, az Egyesült Államok teniszezőinek Davis Kupa szövetségi kapitánya. Áz biztos, hogy a világelső Sampras a szakvezető első számú jelöltje. A nagyobb gondot inkább a második egyes okozza, az egy helyre ugyanis olyanok pályáznak, mint Courier, Agassi, Martin és Chang. (Reuter) Újjáépítik... ...a korzikai Furiani stadiont, ahol két évvel ezelőtt a Bastia-Olympique Marseille francia kupaelődöntő előtt leszakadt a lelátó és 15 ember életét vesztette. Michele Alliot-Marie francia sportminiszter bejelentette, hogy az építkezés előreláthatólag 32 millió frankba (5,7 millió dollárba) kerül majd, amelynek 40 százalékát a kormány magára vállalta. A 8700 főt befogadó stadion a tervek szerint szeptember közepére készül el. (Reuter) Rajtaütésszerű... ...doppingvizsgálatot végeznek el a vasárnapi döntőig valamennyi résztvevőn Monte Carlóban, az 1,72 millió dolláros férfi ATP- tenisztomán. A férfi körversenyeket igazgató ATP tavaly nyolc viadalon tartott ehhez hasonló szisztematikus ellenőrzést. (Reuter) Amint várható... ...volt, Belgium nyerte a férfi asztaliteniszezők idei Szuper Liga-küzdelmeit. Az újdonsült Európa-baj- nok Jean-Michael Saive vezette együttes a döntő első mérkőzésén otthonában valósággal kiütötte a többszörös világ- és Európa-bajnok svédeket. A svédországi visszavágón is a belgák nyertek. (AFP) Kellemetlen... ...meglepetés érte a világ- bajnokságra készülődő nigériai labdarúgó-válogatottat. Az afrikai csapat, amely a napokban nyerte meg az Afrikai Nemzetek Kupáját, rendkívül gyenge teljesítményt nyújtott egy élvonalbeli chilei csapat ellen vívott mérkőzésen. Afrika legjobbja 2-0-ás vereséget szenvedett a University of Chile nevű klubtól. (AP) Szabolcs-Szatmár-Bereg magye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Baraksó Erzsébet (kultúra), Elek Emil (fotó), Csmka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u 5. Tel.: (60) 356-814, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./Fax: (44) 310-651 Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. 4 Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Reklám és hirdetés: Petró István. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Nyomda: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Rónahír Észak-alföldi Posta Hírlapkereskedelmi Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen, postafiók 270. Telefon: (52) 347-988/21, 22 mellék. Ügyvezető igazgató Kuthy Antal. , Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 378 forint, .az áruspéldányok ára 17,90 forint, pénteken a TV Plusszal 19,80 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU iSSN 0133-2058. Júniusban jönnek a varázslók Négy helyszínen, közte a bujtosi csarnokban lép fel a Harlem Globetrotters AP-felvétel Nyíregyháza (KM) — Chicago sokmindenről híres és hírhedt, elég ha csak a filmekből ismert gengszterháborúkra gondolunk. Persze a nagy amerikai városról nagyos sok jó is elindult, 1926-ban például itt született meg egy Nagy Csoda. Történt, hogy az akkor a húszas éveit taposó Abe Sapestein nevezetű úriember gondolt egyet és megalakított egy országjáró „nomád” kosálabdacsapatot. Az amatőr kezdésbe az is belefért, hogy Saperstein intézte a csapat adminisztrációs és üzleti ügyeit, éjjelente edzést tartott, sőt ha úgy adódott, be is szállt a mérkőzéseken. Az amerikai típusú üzlet fellendült, bejártát Közép-Nyugatot. Aztán egyre népszerűbbé válta, egyre-másra érkeztek a meghívások. Jó pár évvel később, 1939-ben az egyik bemutatón már 112-5-re vezettek, ami ugye elég tekintélyes előny. A csapat tagjai már nem igazán hajtottak, hanem inkább elkezdtek bohóckodni. A közönség eleve túl volt a köröm- rágásos izgalmakon, és igen tetszett a műsor. Az edző erre ráérezve nem tiltotta a móká- zást, pontosabban csak akkor engedélyezte, ha már biztosan vezettek játékosai. Mivel ez mindig így volt, egyre nagyobb híre ment a műsornak. Az utcacsapat a következő évben megnyerte az amerikai bajnokságot, pár esztendővel később pedig az akkor félelmetes Minneapolis Lakers ellen is nyert. Egészen 1950-ig csak fehérbőrű játékosok alkották a csapatot, akkor igazolták az első fekete varázslót. Aztán túlsúlyba kerültek a feketebőrű- ek, és ma már csak ők alkotják az együttest. Utolsó vereségüket 1971-ben szenvedték el, akkor a New Jersey Reds ellen kaptak ki 100-99-re. Azóta ez nem ismétlődött meg, igaz fellépéseik középpontjában nem az ellenfél legyőzése, hanem a játék, a káprázatos trükkök, a mókás jelenetek és a virtuóz kosarazás áll. A Harlem Globetrotters, hiszen róla van szó, eddig több mint száz országban lépett föl. Tapsolt nekik többek között XXII. János pápa, Teng- Hsziao Ping kínai elnök, Nyikita Hruscsov. Az ötvenes évek derekán Peruban még a polgárháború is szünetelt pár napig, hogy a mérkőzéseiket le tudják játszani. Hazánkban sem ismeDánia-Magyarország 3-1 (2-1) A barátságos labdarúgó-mérkőzés lapzártakor ért véget. Napsütéses presztízsmérkőzés A Start-Sportula harmadszor is legyőzte a főiskolásokat Nyíregyháza (KM 1^ - M. L.) — Egy váll ros két, azonos osz--------- tálybeli csapatának mérkőzését városi rangadónak szokták nevezni. Az olasz fociban valóban ilyen egy Mi- lán-Inter vagy Roma-Lazio összecsapás. Áz NB I-es férfi röplabdabajnokság B-cso- portjában két nyíregyházi együttes szerepel. Tegnapi meccsüket így, a papírforma alapján szintén illethetjük ezzel a jelzővel. Nyh. Tanárképző-Start- Sportula 2-3 (-9, 8, -9, 8,-12). TK-csamok, 100 néző, v.: Kerék, Máthé. Tanárképző: Bunda, Győrfi, Hengsper- ger, Bemáth, Horváth, Mondi. Csere: Bamucz. StartSportula: Raska, Somogyi, Varga, Nagy, Antal, Prékopa. Csere: Szikszai, Kolozsi, Kánya. Edző: dr. Szilágyi Zsolt. A főiskola csarnokában keleti-nyugati fekvésű a pálya. Napnyugtától napkeltéig ez nem okozna különösebb gondot, már csak azért sem, mert ilyenkor kevésszer rendeznek röplabdamérkőzést. Ám a tegnapi verőfényes délután döntő El akarja adni olimpiai aranyérmét New York (AP) — Furcsa ötlete támadt Mark Lenzinek, az amerikaiak olimpiai bajnok műugrójának. El akarja adni Barcelonában nyert aranyérmét, hogy abból az összegből fedezze repülőiskolai tanulmányainak költségeit. A 25 éves műugró már egy éve nem indult versenyen, gyakorlatilag befejezte pályafutását. A problémák ott kezdődtek, hogy Lenzi nem kapta meg az amerikai szövetségtől a csaknem 20 ezer dolláros tavalyi támogatást. Lenzi egyelőre nem tudja, mennyit tehet zsebre az aranyéremért, de hallotta, hogy egy kínai sportoló 100 ezer dollárt kapott világbajnoki aranyáért. Tizenkét évesen albérletben A brazil-körből már négyet is megcsinál a kis Török megnézett két edzőbácsi, elintézték az átigazolásomat, és azóta vagyok a Nyíregyházi Sportiskola labdarúgója, s a csapat ballábas csatára. Előtte otthon, az általános iskolában Abri Gábor testnevelő, majd Szabó István, a helyi focicsapat vezetője foglalkozott velem. □ Ahhoz képest, hogy rövid még a pályafutásod, és az NYSI-ben is csak egy fél éve kergeted a labdát, számos különdíjat kaptál már. — Olyan sokat azért nem, de nyáron, a Karnevál Kupán gólkirály lettem, az idei Kölyök Kupán pedig a legjobb nyíregyházi játékosnak választottak. A jutalomlabdát hazavittem a szüléimhez Nyírmeggyesre. □ A tanulásról kérdezhetlek? — Muszáj...? Jó tanuló voltam, 4,7 volt az átlagom, de most sokat rontottam. Igyekszem kijavítani. □ Példaképed van?-—Eszenyi Dénes. O is ballábas. és csatár. Most. is nagyon szurkolok neki. « Nyíregyháza (KM - G. D. M.) — Ha * akarsz egy szép sze...... ^ mű, vagány, nagyon tehetséges focipalántáról írni, akkor Török Sándort keresd meg — ajánlották labdarúgó- utánpótlás-berkekben. Nehezen sikerült a randevút összehoznunk. Az előzőleg megbeszélt időpontban kézilabdázni vitték, majd külföldre utazott. No, de Révész Csaba segítségével, aki Sanyi edzője, mégis sikerült találkoznunk. □ Már azt hittem, Nyírmeggyesre kell kimennem utánad, hogy elérjelek. — Á, ott csak hétvégén vagyok, meg szerdánként utazom még haza anyuékhoz. Egyébként itt Nyíregyházán albérletben lakom. □ 12 évesen hogy engednek valakit albérletbe? — Egy meggyesi főiskolás fiúval vagyunk ketten. Ő vigyáz rám. A 14-es iskolában — ahol 6.-os, testnevelés tagozatos vagyok —, ebédelek, a reggelit meg a vacsorát a boltból oldjuk meg. □ Olyan híreket hallottam Sanyinak Eszenyi Dénes a példaképe Elek Emil felvétele rólad, hogy valóságos labdazsonglőr vagy. — Hát... Lábfejjel 1200-at tudok dekázni, de jól megy térddel, vállal, fejjel is. A brazil-körből négyet sikerült eddig egyszerre megcsinálni. □ Ez azért már valami. Ez irányú tudásodra figyeltek fel a szakemberek is? — Biztos. Tavaly nyáron retlenek, hiszen 1963-ban és 1988-ban már jártak Budapesten. És nyáron ismét itt lesznek a sportág művész-komikusai. Négy előadást tartanak, négy helyszínen. A Budapest Sportcsarnok mellett három megye- székhelyen is fellépnek. Az egyik a Bujtosi Szabadidő Csarnokban lesz június 10-én. A magyarországi túrát szervezők a játéknapokra kibérelik a csarnokokat, minden zöld lesz és mintegy két és fél-háromórás show-t ígérnek. —Játékunkkal néhány órára egy kicsit megváltoztatjuk az emberek életét. Talán elfelejtik problémáikat egy darabig. Ez a Harlem Globetrotters-lé- nyeg — fejtette ki véleményét a csapat egyik játékosa, Clyde „The Glide” Sinclair, azaz a „Suhanó," akit majd a bujtosi csarnokban is láthatunk. szerepet kapott a nap. Ugyanis az első négy szettben mindig az az együttes veszített, amelyiknek játékosai a nappal szemben álltak. Megvolt az oka, hiszen a vakító fényben sokszor nem lehetett észrevenni a gyorsan érkező labdát. A döntő szettben már valamelyest csökkent a tűzgolyó ereje, ráadásul ekkor térfelet is cseréltek a csapatok. Egyébként ez volt a legizgalmasabb játékrész, végül ezt és egyben a mérkőzést is az egységesebb és kevesebbet hibázó vendégek nyerték. —------ Nyírcsaholy megyei II. osztályú ^ labdarúgócsapa-----* ta bejutott a Szabad Föld Kupa június 15-i fináléjába. Virovecz Pál, a csapat edzője telefontudósításában elmondta, együttese Szegeden a kupa elődöntőjében 1:1 -et játszott Csongráddal, a gólt Fine szerezte. Mivel a csaholyiak alacsonyabb osztályban játszanak, ők lettek finalisták. DUATLON. Crossver- senyt rendeznek szombaton Kabaláson. Az indulók terepfutással kezdenak, ezt terepkerékpározás követi, majd újabb futással zárnak. NB II, férfi: Zá- hony-Balmaz- újváros 19-21 (8—11). A küzdelmes mérkőzésen a sérülések miatt nem sikerült a hazaiak pontszerzése. Gól: Novikov 7/5, Kovács 6, Tilaji 3, Molnár 2/1, Kövesdi. KERÉKPÁR. A Tamásiban rendezett kritérium versenyen az ifjúságiaknál a harmadik helyen végzett Lőkös László, a Nyíregyházi Rubin KSC versenyzője. NB n, női: Gödöllő-Mg. Főiskola 46-64 (25-38). A hazaiak verekedésben, a vendégek játékban jeleskedtek. Ld.: Veisz 18, Jeszenszky Fignár 13-13, Szerdahelyiné 10. Totó 16. hét 1. Vasas-Haladás 1 2. Siófok-Parmalat 1 3. Pécs-Csepel 1 2 4. Dortmund-Frankfurt 1 X 5. B. MünchenNürnberg 1 6. Leipzig-Schalke 04 1 X 7. Genoa-Atalanta 1 8. Inter-Roma X 1 9. Napoli-Parma X 10. Piacenza-Juventus 2 11. Andria-Bari X 12. Cesena-Padova 1 13. Verona-Brescia X 2 14. MTK-BVSC 1 x