Kelet-Magyarország, 1994. április (54. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-21 / 93. szám

HIRDETÉSEK 1994. április 21csütörtök POLITIKAI HIRDETÉS MELYIK PÁRT EMBLÉMÁJA VAN ELREJTVE A KÉPEN? A megfejtéseket május 8-án adhatják le a szavazóhelyiségekben. ELEGENDŐ SZÁMÚ HELYES MEGFEJTÉS ESETÉN minden jó, sőt minden hibás választ adó kedves megfejtőnk egyaránt élvezheti a közösen elnyert alacsonyabb inflációt, több munkahelyet, egészségesebb környezetet, szociális- és közbiztonságot, valamint mindazt, amit egy igazán demokratikus állam polgárainak nyújtani tud. ß frn BESZÉLJÜNK A LÉNYEGRŐL: 1 ENNEK A KORMÁNYNAK MENNIE KELL! Magyarország változásra készül. Mert Magyarország már négy éve demokráciában él, és állam­polgárai tudják, hogy vezetőiket megválaszthatják, és ha elégedetlenek velük, annak rendje és módja szerint levált­hatják őket. Márpedig a polgárok elégedetlenek ezzel a kormánnyal. Ennek a kormánynak tehát mennie kell! Mennie kell, mert elvesztegette a polgárok bizalmát. Mert túl sokat hibázott. Mert túl sok terméketlen vitát gerjesztett. Mert túl sokat beszélt és keveset cse­lekedett. Mert fölöslegesen megosztotta a társadalmat. Mert újra teret nyitott annak, hogy alkalmatlan emberek beüljenek felelős pozíciókba. Mert nem értette eléggé a polgárok nyelvét. Mert túl sok lehetőséget elmulasztott. Mert lassúnak, tétovának és következetlennek bizonyult. Mert kormányzása alatt túl sok illúzióját, hitét és reményét veszítette el az ország népe. És mert túlságosan mélyre zuhant vissza a termelés és a fogyasztás. Túlságosan sokak­nak megy ma rosszabbul és keveseknek jobban. Magyarország változást akar. Új, liberális kormánynak kell jönnie, mert a feladat, ami előtt az új kormány áll, a liberális demokrácia politikai rendszerének meg­szilárdítása, a szociális piacgazdaság intézményeinek továbbépítése, az állam újraelosztó szerepének csökken­tése, a privatizáció folytatása és mindenekelőtt a gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése, a vállalkozásélénkítés, és mindezzel párhuzamosan a szociális válságkezelés, a legszegényebb rétegek további szegényedésének meg­akadályozása. Ez minden kétséget kizáróan liberális program. Bárki kormányoz majd 1994-től, ezt kell megvalósítania. Tisztában vagyunk vele, hogy a választópolgárok nem kérnek újabb négy évet a lefelé menetelésből: a termelés visszaeséséből, a nadrágszíj összehúzásából, a fogyasztás és az életszínvonal csökkenéséből. Mi is azt mondjuk: ebből elég volt! A jobb jövőnek már a következő négy évben el kell kezdődnie. És el is kezdődik, ha 1994 tavaszán a megoldandó feladatokra összpontosító, széles körű tár­sadalmi együttműködés megszervezésére képes párt veszi kezébe a kormányrudat. á EiDEif itTÁ BUDAPEST 501., PF. 30. 1871 Magyarország legnagyobb fakereskedelmi cége ÉRDÉRT RT. pályázatot hirdet az ERDÉRT-TUZSÉR KFT. gazdasági és/vagy kereskedelmi igazgatóhelyettesi állásának betöltésére Az ERDÉRT-TUZSÉR Kft., a FÁK-országokból érkező faanyag fo­gadása és értékesítése mellett elsősorban fafeldolgozást végez. A gazdasági és/vagy kereskedelmi igazgatóhelyettes feladata az önálló kft. közgazdasági, számviteli, pénzügyi, kereskedelmi fela­datainak irányítása, a számítástechnikai háttérrel működtetett in­formációs rendszer részbeni kidolgozása és használatának biztosí­tása. Szakmai felkészültségét nehéz gazdasági helyzetek megoldásával megmutatni akaró, ambiciózus, dinamikus munkavégzésű pályázó jelentkezését várjuk. A pályázatot elnyerő munkatársunknak szolgálati lakást és szük­ség esetén gépkocsi-használatot biztosítunk. Az állás betöltésének feltételei: — felsőfokú közgazdasági, pénzügyi és/vagy kereskedelmi végzettség — menedzseri szemlélet Előnyt jelent: — fakereskedelmi ismeret — orosz vagy német nyelvtudás — vezetői gyakorlat A pályázathoz mellékelni kell a részletes szakmai önéletrajzot. A pályázat beadásának határideje: 1994. május 10. Az elbírálás után az állás azonnal betölthető. További információk kérhetők: Révész Sándor ERDÉRT-TUZSÉR Kft. TUZSÉR tel.: 06-42/360-341 Fax: 06-42/360-250 "86096/1H-2115­Pilisvörösvár Nagyközség Önkormányzata eladja ármegegyezéssel az alábbi gépjárműveket: 4 és fél éves ARO 10,3- as típusú benzines, vajszínű gépkocsi vonóhoroggal, 1995-ig érvényes forgalmi engedéllyel. 5 éves Volga kombi 1412 tip. fehér színű, lejárt műszaki vizsgával. Érdeklődni lehet: további felvilágosítást ad munkanapokon 8—12 óráig az Ügyfélszolgálat: Tel,: 06-26/330-277,06- 26/330-058 2085 Pilisvörösvár, Bajcsy-Zs. tér 1. '8623Ó/1H-2115* Az EURO IRODASZERGYARTÓ Kft. (telephelye: Pomáz, Ipartelep, 2013) olyan, bevezetett nagykereskedelmi raktárbázissal, illetve üzlethálózattal rendelkező partnereket keres, akik az EURO Kft. termékeit a hatókörnyezetükben, a piacukon forgalmazzák. A termékek: levélborítékok és tasakok nyomott vagy nyomatlan, ablakos, enyvezett, illetve öntapadós kivitelben, gyűrűskönyvek, bélyegzők, telefonregiszterek, névjegykártyatartók és még sok más irodaszer. Jelentkezni lehet: a (26) 325-362-es telefonon, a (26) 325-102-es faxon vagy a Pomáz, Pf. 41.2013-as levélcímen. Bízunk abban, hogy a szemé­lyes kapcsolatfelvétel után, előnyös ajánlatot tudunk tenni partnereinknek az együttműködésre. •862I7/1H-2W Az INTERIT Befektetési és Tanácsadó Kft. felszámolása alatt álló MEZŐGÉP Vállalat Fa. (Nyíregyháza, Rákóczi u. 102.) NYILVÁNOSAN ÉRTÉKESÍTI 1. Nyírbátor, Császári út 25. szám 2. Nagykálló, Nagybalkányi út 10. alatti (volt BÁTORGÉP KFT.) telep- sz. alatt (volt EKOTESZT KFT.) helyén lévő gépeit, egyéb eszközeit, telephelyén lévő gépeit, vala­— esztergagépeit mint raktári készletét. — MVE 340/3000 — mezőgazdasági gépjavító anyagok — EE 800/2000 és alkatrészek — Másoló esztergákat — hidraulika munkahengereit — R 100 toronyrevolver — hidraulika tömlőit — K 341 dobrevolver — nyomó rugóit esztergált — T-jelű csatlakozóit — MFP 320 — fogaskerekeit — FV—36/160 — kötőelemeit — GR—82 — csavarokat — fúrógépeit — csavaranyákat —sugárfúrógép RF 50 — csapágyházait — többorsós CT 14 — csapágyait — állványos — LENZE típusú fokozatnélküli — asztali fúrógépeit szöghajtó-műveit — központi végelmaró — állító MSE-típ. esztergához FXL 2D 160 — villamoshálózati anyagait — hidraulikus préseit — PXE 160—S A nyilvános értékesítés — L 311 időpontja: — excenteres sajtológép 1994. április 29. de. 10 óra — DSK—100 A (péntek) — MES—200 Az érdeklődőket a helyszínen — hegesztőgépeit Dr. Szemján Tibor — HEGA C02 450 és Suszta László — KND 500 fogadja. — hosszvarrat-hegesztók Előzetes információt — célszerszámait a 42/311-346-os a Nyilvános értékesítés időpontja telefonon adunk. 1994. április 28. de. 10 óra , _4 (csütörtök) Az érdeklődőket a helyszínen Dr. Szemján Tibor j ' -• ­és Suszta László fogadja. Előzetes információt a 42/311-346-os telefonon adunk. •86110/1H-2114* lfgO/ d I M^O-KAL OLCSÚSB II lKjll NOKIÁÉ GYÁRTMÁNYÚ GUMIABRONCSOK S ÉV GAIRANC:|/V1 ‘| MOO NYIREGYHÁZA^OZSRgT. PF.: 251 TEL: (42)312-095,314-825,315-216 FAX: (<<g)314-30», 318-678

Next

/
Thumbnails
Contents