Kelet-Magyarország, 1994. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-18 / 90. szám
1994. április 18., hétfő HÁTTÉR Sóstó, a város mostohagyereke A kirándulóhely elhanyagoltságát odafigyeléssel meg lehet szüntetni A Krúdy Szálló és környéke úgy néz ki, mintha nem lenne gazdája... A fejlesztésből a strand sem maradhat ki Elek Emil felvételei Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — Sóstó Nyíregyháza egyik legértékesebb területe, mely évtizedeken át nemcsak a helybeliek kedvelt pihenőhelye volt, de szép számmal vonzotta a turistákat is, akik részben gyógyászati, részben üdülési céllal érkeztek ide. Jelenlegi állapota azonban jócskán hagy kívánni valót maga után, hiszen épületek állnak üresen, kihasználatlanul, a fejlesztésre nem futja az önkormányzat kasszájából, s a közbiztonságra is akad panasz. Mindezek következményeként félő, hogy csökken az idegenforgalom, ami a vállalkozási kedvre is káros hatással lehet, tovább rontva az üdülőhely fenntartásának esélyeit. Éppen ezért kezdődtek tárgyalások, megbeszélések azzal a céllal: Sóstó ismét régi fényében ragyogjon. Előtanulmány — Huszonkilenc oldalas előtanulmányt készítettek saját kockázatukra fővárosi idegen- forgalmi és kereskedelmi szakemberek — tájékoztatott dr. Bálint Zoltán, Nyíregyháza city-menedzsere —, melynek főbb következtetései a következők. Nem szűkén vett gyógytu- rizmust célszerű célul kitűzni, hanem (figyelembe véve a megelőzés fontosságát és a kísérők igényeit is) kettős szolgáltatásra kell törekedni a lovas-, a vízi-, a vadász-, a falusi turizmus előtérbe helyezésével. Éppen ezért négycsillagos szálloda építése tűnik reálisnak, s a legrövidebb idő alatt megtérülőnek. Emellett érdemes volna megteremteni a repülőgéppel történő érkezés feltételeit is. Rövid és hosszú távú koncepciót kell kidolgozni, mert csak a mának vagy a holnapnak élve nem lehet igazán előre lépni. Fel kell mérni a legszükségesebb fenntartási teendőket, a rendet és a közrendet biztosítani. Ezután következhet az alternatívák kidolgozása a fejlesztési lehetőségekre, felmérve a helybeliek, s a remények szerint külföldről idelátogatók igényeit, elvárásait. Hasznos volna — a sóstói érdekeltségű vállalkozók kérése alapján — a városházán olyan személy megbízása, aki az idegenforga— A leghosszabb folyó? A legbővizűbb? —Nílus, Amazonas. — Brazília nyelve, pénze? —Portugál, cruzerio. — Kenya fővárosa? —Hm. Nem tudom... A salátásvilla megállt a levegőben, épp a tátott szám előtt. Hogyhogy nem tudja? Kedvenc játékunkban ő szokott megverni engem! Elvégre ő a földrajz szakos! Igaz, amikor megismertem már vállalkozó volt. — Tudod, megnősültem, jött a gyerek, a tanári fizetés meg csak arra volt elég, hogy ne haljunk éhen. Megpróbáltam váltani—mesélte. Talán a képem volt bizalomgerjesztő, vagy tudj’ isten, hogy mi okból, de engem választott, amolyan lelki szennyesládájává. Nagyritkán, ha találkoztunk, rám zúdította lomért felelne, különös figyelemmel a Sóstóra. S persze segíteni, ösztönözni kellene az ottani vállalkozókat is a fejlesztések érdekében. Nyíregyháza közgyűlése legutóbbi ülésén egyetértett az elképzelésekkel, támogatja azokat. Elhanyagoltan Korábban tanácsi irányítás alá tartozott az ott működő intézmények zöme, ezek közül jó néhány önállóan gazdálkodó intézményként működik mostanában. Többségük igyekszik figyelmet fordítani a fenntartásra és fejlesztésre, bár akad olyan vállalkozó is — Kínál úr nevét ki ne hallotta volna? — aki enyhén fogalmazva, nem magas adóról, kifizethetetlen SZTK-járulékról, hitelekről, adósságról, bizonytalan holnapról, beláthatatlan hol- naputánról. Aztán hónapokig nem láttam, és ő közben megfogta az isten lábát. Egy jónevű külföldi cég megyei képviselőt keresett. O is pályázott. Diploma, intelligencia, magabiztos fellépés, kellő emberismeret, jó szöveg—egyszóval kapkodja el a dolgokat. Információim szerint a közelmúltbeli megbeszélésen sem mutatott sok hajlandóságot az együttműködésre. Egy dokumentumot végigolvasva az kiderült: ígérete szerint még az idén hozzákezd a Krúdy Szálló rendbetételéhez, bár a felújítás igazából jövőre valósul meg. Persze nem csak ez a jelenleg kihasználatlan épület van birtokában... Talán az illetékeseknek szorosabb határidőt kellene szabni (ha szabnak egyáltalán) az újrahasznosításra, amikor értékesítik az ingatlanokat. A tapasztalatok azt mutatják, sokan a rövid távú érdekeiket helyezik előtérbe, (csak némileg érthetően) pedig eredminden együtt volt, elnyerte az állást. Jött velem szemben az utcán és alig ismertem meg. Grafitszürke öltöny, világos ing, sötét nyakkendő, borotvált arc, hódító illat. Azonnal meghív valahová: én egy hamburgerre számítok az utcán, ő levisz egy előkelő „pincébe”, ami őrjítően drágának tűnik számomra. Franciasalátát rendelünk, s beszélni kezd. Arról, hogy a pedagógusbéreknek legalább a háromszorosát keresi, a nyugati autójáról, hogy nagyobbra készülnek cserélni a lakást; igaz, hogy hajményesen dolgozni csak hosz- szú távú gondolkodással és tervezéssel lehet. A pillanatnyi problémákat persze meg kell oldani, de nem szabad megfeledkezni arról sem, mi lesz később. Fontos feladat tehát egy olyan elképzelés, tanulmány- terv kidolgozása, mely alapján — előre, távlatokban gondolkodva — hozzá lehet látni a fejlesztésekhez. Ötletszerűen ugyanis ezt nem lehet megtenni. Piacelemzésből kiindulva kell tehát megtalálni és kialakítani a fejlesztés irányát. Ebben a gyógyszálló stabil, pont lehet, összekapcsolva a turisztikával és az „üzletember-programmal”. Mert feltehetően nemcsak a gyógyulni vágyók, de a pihenni kívánók és az üzleti céllal érkezők is szeremének kikapcsolódni, megfelelő környezetben megszállni. Elképzelések Az elképzelések megvalósításához külföldi és hazai szakemberek összehangolt munkája kell — érdeklődők vannak —, s akkor talán hamarosan ismét régi fényében és szépségében ragyoghat a Sóstó. A helybeliek örömére éppúgy, mind az ide látogató (és itt pénzt költő) külföldiekére. A citymenedzser szavainak jelentős az igazságtartalma: — A hatvanas években szüléink fel tudták építeni Sóstót, virágzó turisztikai központ volt. Nem tudom elhinni, hogy most ne tudnánk vele mit kezdeni, hogy ne tudnánk tenni fejlesztéséért... tani kell, de megéri, hogy karácsonyra menedzserkalkulátort kapott a vállalatától; „ha tanár maradok, egy asztali naptár jut” — ironizál. Örülök a sikerének, de — milyen gyarló az ember — hiányzik nekem a gyámoltalan panaszáradat. Játszani kezdek hát..., de ő nem tudja, hogy mi Kenyának a fővárosa! Almadarabokat szúrok a villámra, aztán kukoricaszemeket kapok be, a zöldborsókat elkerülöm... — Almomban — zavar meg hangja, — álmomban még mindig tanítok. Állok az osztály előtt és magyarázok, csak magyarázok..., és látom a gyerekek arcát, minden arcra emlékszem... Ja, és eszembe jutott, Nairobi... — teszi még hozzá. Kovács Éva égóta várt, régóta vitatott törvény született alig egy hónapja a Parlamentben, s lép életbe a magyar egészségügyben rövidesen. A Magyar Orvosi Kamaráról szóló törvény a Magyar Orvosi Kamarát szakmai köztestületként határozza meg, legfontosabb jellemzőjeként pedig a kötelező tagságot tartják az illetékesek. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a törvény életbelépése után orvosi diplomához kötött tevékenységet csakis és kizárólag az az állampolgár folytathat, aki Magyarországon lakóhellyel rendelkezik, hazai egyetemen orvosi, illetve fogorvosi diplomát szerzett, vagy akinek külföldön szerzett diplomáját honosították, s aki mindezek mellett a magyar orvosi nyilvántartásban szerepel, s az orvosi kamara tagjaként annak alapszabályában foglaltakat magára nézve kötelezően elismeri. Hiányzott már a törvény, mert a magyar orvosok védtelensége köztudott. Ok azon szakma — fennköl- tebben szólva azon hivatás — képviselői, akiknek „joga van” akár három napot is folyamatosan dolgozni, a pénteki utolsó munkanap befejeztével még hétvégi ügyeletet vállalni, s hetvenkét órás szolgálat után hétfőn újból dolgozni, mindezek után is frissnek, derűsnek látszani, véletlenül sem hibázni, s a pácienssel Dankó Mihály Y -r annak igazán egy1 / szerű tételek. ValaV hol ilyen Galilei állítása is, már mint: Mégis mozog a Föld! Az sem lehet véletlen, hogy ez a megfogalmazás más értelemben is előkerül, s használjuk akkor is, amikor valamilyen nagy esemény történik valahol. Azt mondjuk ilyenkor: megmozdult a föld! Nem akarom mindenáron e bevezetővel túl értékelni a mondanivalómat, de ha már mások forradalomról, háborúról beszélnek az üggyel kapcsolatban, akkor én is nyugodtan nevezhetem földmozgásnak a várható eseményeket. A legelőkről lenne szó, azokról az ősi gyepterületekről, rétekről, melyek évszázadokon át szolgálták a méltán híres magyar állattenyésztést. Mi is történik most? A földek privatizációja során kárpótlásként vagy részarány-földtulajdonként új gazdára találtak a legelők. Néhány helyen sikerült ezt zökkenőmentesen megoldani. Itt a földkiadó bizottságok úgy döntöttek, mindenkinek adnak belőle, akinek jószága van. Fel sem merült egyik szarvasmarhatartóban sem, hogy ki- semmizze a másikat. Sok településen viszont nem ez volt a fontos. Egy, legfel— legyen igazi, súlyos beteg vagy éppen félrészeg szimuláns —, türelmesnek, megértőnek lenni. Az orvos az, akiről a legtöbbet hisszük, akitől a legjobbat várjuk, s akit a legkisebb következményt nélkül is bármikor kritizálhatunk. Állíthatjuk, hogy nem jó injekciót adott, mert egyik napról a másikra nem gyógyított meg bennünket, szidhatjuk, mert nem volt velünk türelmes, s megmondta az igazat: szemünkbe vágta, hogy a cigarettával és az alkohollal szándékosan gyilkoljuk magunkat, s nem volt megértő velünk, amikor kiderítette, bajainknak nem a szervezetünk, „csak” nehezedő életkörülményünk az oka. Az orvosi kamaráról szóló törvény a magyar egészségügyben mérföldkő lehet. Ez az önkormányzattal rendelkező testület saját szakmai és érdekvédelmi ügyeit választott képviselői útján végzi, véleményezési joga van több fontos, lényeges dologban, ha röviden akarnék fogalmazni, azt mondhatom, nélkülük az orvoslásban ezentúl nem történhet semmi. Történt egyszer, hogy beteghez hívták az orvost. A család aprócska gyermeke meglátva a fehérköpenyest, így kiáltott: — Jé, ember. Mire gyorsan, jó szándékkal kijavította a mama: — Kisfiam, nem ember, hanem doktor bácsi. Legfőbb ideje, hogy az orvos ne csak doktor bácsi, hanem ember is legyen! jebb két igénylő megszerezte a legelőt, s ő rendelkezik ezután vele. Vannak ugyan a hangzatos ígéretek a közös használatról, de kit érdekel ez már egy idő után: Az enyém, azt csinálok vele, amit akarok! Azért mégis szomorú, aki ugyan olyan feltételekkel rendelkezett, de valamilyen formában rálicitáltak, vagy a „törvény betűit szó szerint vették” és kisemmizték mint részaránytulajdonost. Most könyöröghet, fizetheti a magas fűbért. Ismerősöm is egy sorsolás után alulmaradt. Se rétje, de még árokpartja sincs, mert ugyebár, ma mindennek gazdája van. Akkor mit csináljon a teheneivel? Nem tartja összeegyeztethetőnek az állatállomány növeléséről szóló hangzatos kormányprogramot a végrehajtással. Mások abban reménykednek, lesz még mód a füves részek visszaszerzésére, és fennen hangoztatják is, ha nem szépen, akkor csúnyán, de lesz rétjük! Vajon miért hiányoznak ennek az országnak a „háborúk”, a viszálykodások, mert ezzel a kiosztással olyan magot ültettek el, amely csak gyűlöletet terem. Egy kicsit kellett volna jobban odafigyelni a törvényt hozóknak, s egy konkrétabb legelőrendelettel segíteni az állattartókat. Türcü Legelőháború S»WH'SW®S5&K<S8S8Söi!KSÄiSS5ÄWSSÄ*KW5SSRSHiRW5S55SSÄiS85?OTSÄSSB®i X i ^ Mérföldkő minden keserűségét és fájdalmát. Segíteni nem tudtam, de legalább meggyőzően hallgattam. Panaszkodott az üzleti élet korruptságáról, a tisztességtelen üzletfelekről, Huzrik Anna Grafitszürke
